Déli Hírlap, 1974. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-15 / 63. szám

STOP! EGY PERCRE! Radial? Diagonal? Autósok, motorosok rovata A „profi” autósok tudják, hogy a gumiabroncs éppen olyan fontos része a gépjár­műnek, mint az akkumulá­tor vagy a motor. Ebből az is következik, hogy helyes, ha az autósok ugyanúgy gondját viselik a négy ab­roncsnak, mint a fentebb említett két másik fő tarto­zéknak. A Borsod megyei Közlekedésbiztonsági Tanács legutóbbi ülésén is többen felvetették azonban, hogy a járműtulajdonosok jelentős része egyszerűen nem veszi komolyan a gumik állapotát. Ezer és ezer olyan gépjár­mű közlekedik minden fi­gyelmeztetés és bírságolás ellenére közútjainkon, ame­lyek gumiabroncsainak csa- tomamélysége már kisebb, mint a javasolt vagy kötele­zően előírt méret. Ezeket az autósokat az sem „téríti ész­re”, hogy nemcsak autóstár­saikat s a gyalogosokat ve­szélyeztetik, hanem saját biztonságukat is. Általános tapasztalat, hogy a laikus autósok többsége nem túl sokat ért a gumiab­roncsokhoz, -pedig megválasz­tásuk komoly feladat. A Taurus Gumiipari Vállalat szerint legegyszerűbb, ha az eredeti gumi lefutása után a gépkocsi prospektusában le­írt, ugyancsak eredeti gumi­abroncsokat használjuk. Ám ettől sokan eltérnek. S újab­ban nagy kérdés az is: a ha­gyományos (diagonál) vagy az új konstrukciójú (radiál) abroncsokat használják-e? Sokan nem tudják, mi a kü­lönbség a kettő között, vagy például azt sem, hogy a ma már a diagonál abroncsok mindegyik típusa helyette­síthető megfelelő méretű ra­diál abronccsal. A kétfajta abroncs között a szövetváz konstrukciójá­ban mutatkozik alapvető kü­lönbség. Ennek legfontosabb jellemzője, hogy a diagonál abroncs szövetvázának kord­cérnái az abroncs korona- vonalával hegyesszöget zár­nak be, míg a radiál ab­roncsnál — amint ezt a mel­lékelt ábra is mutatja — ez a szög, 90 fokos derékszög. A radiál abroncs futófelüle­te alatt ezenkívül egy több rétegű, igen merev „öv” is elhelyezkedik. A szerkezetben levő kü­lönbségek miatt természete­sen eltérések mutatkoznak a menettulajdonságakban is. A mdiiál abroncsok jó tulaj­donságai mellett (kisebb gör­dülési ellenállás, jobb úttar­tás, kisebb melegedés stb.) hátrány, hogy kockaköves úton a megszokottnál is óva­tosabban kell közlekedni ve­Pályázat a levetrőtisziasáo védelmére 1974- február 1-én jelent meg az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium 1/1974. sz. közlemé­nye a támogatásban részesülő levegőtisztaság-védelmi beruházá­sok köréről, valamint a pályá­zatok benyújtásának módjáról és tartalmáról. A B.-A.-Z. megyei Tanács V. B. építési, közlekedési és vízügyi osztálya tájékoztatja az ipari és építőipari ágazatba tartozó vál­lalati gazdálkodó szerveket és szövetkezeteket, hogy a megyei tanács 1972-ben meghirdetett — levegőtisztaság védelmi beruhá­zások támogat ására vonatkozó — pályázata továbbra is érvényben van, s annak formai és tartalmi követelményei megegyeznek az ÉVM fenti közleményében fog­laltakkal. Mit ígér a szezon? Gyorsan fejlődik a megye idegenforgalma \jJ\ Diagonál lük, mert nagy az önfrek­venciájuk. A szakemberek azt taná­csolják, hogy a kétféle konst­rukció eltérő tulajdonságai miatt célszerű valamennyi kerékhelyre azonos típusú abroncsot szerezni. Ez ter­mészetesen a legritkább eset­ben történhet meg, hiszen négy gumit egyszerre csak ritkán cserélünk. Ezért arra kell törekedni, hogy legalább tengelyenként feltétlenül azonos típusú gumiabron­csok legyenek. Célszerű a diagonál abroncsokat az el­ső, a radiál abroncsokat pe­dig a hátsó tengelyre szerel­ni. Sokan nem tudják azt sem — vagy nem ügyelnek rá—, milyen nagymérvű gumiiiko- pást idézhet elő, ha az ab­Radiál roncsokban nem megfelelő nyomás uralkodik. Miskol­con, a Shell-szerviznél díjta­lanul mérik az abroncsokban uralkodó nyomást! Ny. I. Pénzt talált az úttörő Mátray Imre, a Kilián-dé- li 34-es Általános Iskola VIII. c osztályos tanulója az elmúlt napokban iratok­kal, pénzzel megtömött tár­cát talált a házuk előtt vá­rakozó Zsiguli alatt. A történetet a tárcát el­hagyó B. K. így mesélte el: — Kiszálltam a kocsiból, betettem a csomagtartóba valamit, aztán lezártam a járművet. Felmentem a la­kásomra, megnéztem a ké­zilabda-világbajnokság egyik mérkőzését. Éppen vége volt, amikor csöngettek. Mátray Imre volt, kezében a tárcámmal, amelyről azt sem tudtam, hogy elveszítet­tem. Valószínűleg akkor esett be a kocsi alá, ami­kor a csomagtartót lezár­tam. őszintén megmondom, első pillanatra a lélegzetem is elállt. Ennyi a történet, amely­hez még csak annyit: a nyolcadikos úttörő, akire méltán lehet büszke osztá­lya és iskolája, azt se várta meg, hogy a megérdemelt jutalmat megkapja. Rohant vissza játszani, mintha sem­mi sem történt volna. Pontosan egy hónap múl­va, április I5-én kezdődik a szakemberek naptára szerint az idegenforgalmi szezon. — Az ország talán legdina­mikusabban feüődő területe a turizmus szempontjából Borsod és Miskolc — kezdte beszélgetésünket Tózsa Ist­ván, a Borsod megyei Ide­genforgalmi Hivatal vezetője — 1973-ban 920 ezer vendég­nap került be a statisztikákba, 100 ezerrel több, mint 1972- ben. A növekedés üteme 1974-ben sem lassul. Négy kemping-telepünk, az aggte­leki. a tapolcai, a tokaji és a hollóstetői niár most, márci­us közepén kénytelen vissza­utasítani a megrendelések egy részét. Az igények indo­kolják azt is, hogy a szokott­nál korábban, már április 5- én vendégeket fogad a tapol­cai kemping. Jelentős forga- lam n ö vekedésre számítunk Aggteleken is, ahol újabb, jól felszerelt, kényelmes fa­házak épültek. A tervek sze­rint május 1-én átadják a csónakázótavat a csepkőbar- langban. Aggteleken egyéb­ként az ezerszemélyes kon­certteremben minden hónap­ban rendezünk majd bar­langhangversenyeket. Nem­csak beat-együttesek lépnek itt színpadra, meghívtunk szimfonikus zenekart és ope­raelőadás is lesz. Szolgálta­tásaink bővülését jelzi az is, hogy rövidesen idegenfor­galmi kirendeltség nyílik Ta­polcán és Mezőkövesden. Munkatársaink információ­kat. programokat adnak itt a megyénkbe látogatóknak, és a fizető-vendégszolgálat szobáiba is lehet majd he­lyet foglalni. Szeretnénk, ha nemcsak a már világszerte ismert Ta­polcát és Lillafüredet keres­nék fel az ország már részé­ből és külföldről érkezők, ha­nem igyekszünk őket „elcsal­ni” a megye más részeibe is, Mezőkövesdre. Sárospatakra, Boldogkőváraljára, Tokajba. Edelénybe. Szombat—vasárnapi túrák Természetkedvelőknek ajánljuk A hét végén a DVTK és az MVSC természetjáró szak­osztálya Heves megyébe szer­vez túrát. A diósgyőriek szombaton hajnalban, 5.22-kor indulnak a Tiszai pályaudvarról Gyön­gyösre. A szombati, 22 km-es túra útvonala: Gyöngyös— Domoszló—Závoz-völgy—Do- moszlói kapu—Oroszlánvár— BÉLYEGGYŰJTÉS Március 1-én hozta forgalomba a Magyar Posta az „Évfordu- lók-események 1974'* elnevezésű bélyegsorozat új értékét, az Or­szágos Takarékpénztár megala­kulásának 25. évfordulójáról megemlékező bélyeget. A bé­lyeg névértéke 1 forint, az Ál­lami Nyomdában készült több »zínű mélynyomással, Vertei fózsef grafikusművész terve «lapján, 4 955 000 fogazott és W00 vágott példányban. Mind hazánkban, mind külföl­dön nagy érdeklődés nyilvánul meg az „AEilOFXLA 74” nemzet­közi légipostabélyeg-kiállítás iránt. A FISA — a Légipostabé­lyeg-gyűjtők Nemzetközi Szövet­sége — védnökségével, 1974. ok­tóber 19—27 között Budapesten, a MABÉOSZ székházában, a Ma­gyar Posta támogatásával rende­zik meg a 400 keret terjedelemre tervezett kiállítást. Olyan gyűj­temények mutathatók be, ame­lyek korábbi nemzetközi kiállítá­son ezüstérmet vagy ennél ma­gasabb díjat nyertek. A hivata­los osztályban — az alacsony ke­retszám miatt — csak a Magyar Posta anyagát mutatják be. A versenyosztályban bemutathatók a következő gyűjtemények: légi­posta-előfutárok, kísérleti, re­kord- és próbarepülések, ballon-, Zeppelin- és légihajóposta, első- és emlékrepülések, tábori, légi­posta és sarki légiposta, légipos­tabélyegek, űrkutatási motívum- gyűjtemények, légipostái irodalmi müvek. A kiállításon ifjúsági osztály is lesz, ahol 18 évesnél fiatalabb hazai és külföldi gyűj­tők mutathatják be gyűjtemé­nyeiket. A kiállítók gyűjteménye­ként legfeljebb 5 keretet, ifjúsá­gi gyűjtők 2 keretet igényelhet­nek. A kiállításon nemzetközi bíráló bizottság működik és a gyűjteményeket aranyozott ezüst-, ezüst-, ezüstözött bronz- és bronzéremmel díjazza. Minden kiállító oklevelet kap. Jelentke­zési határidő: 1974. március 31. V. Gy. Halált okozó pvc? Altatógázként alkalmazták (Tudósítónktól) Nemrégiben a Magyaror­szágban, az öt világrész száz lapjából rovatban meg­jelent a nyugatnémet Der Spiegel hetilap Halált okozó pvc? című cikkének fordí­tása. Eszerint a pvc, amely napjaink nélkülözhetetlen segédanyagává lépett elő, sokkal veszedelmesebb, mint eddig feltételezték. A nyu­gati orvosok szerint a gyár­tásához szükséges vinilklorid és annak gáza súlyos szervi elváltozásokat okozhat. E műanyag nyilvánvalóan csak azokat veszélyezteti, akik jelen vannak, amikor a szín­telen kőolajból nyert vinil- kloridgázt nyomás alatt cseppfolyósítják és nagy autoklávokban porrá alakít­ják. A kész műanyag már nem mérgező, teljesen ártal­matlan. Szigorú technológiai rend Hazánk egyetlen pvc-gyára Kazincbarcikán, a Borsodi Vegyikombinátban működik, így érthető, hogy a cikk tar­talma valamennyi, a pvc- gyártással foglalkozó barci- kai dolgozó érdeklődését fel­keltette a téma iránt. Gál János, a pvc-üzem gyáregységvezetője megnyug­tató választ adott a szóban forgó cikk helyi vonatkozású kérdéseire. Elmondta, hogy a pvc-gyártás immár negyven­éves múltra tekint vissza, ugyanakkor a szóban forgó probléma mindössze egy esz­tendeje merült fel szakmai körökben. Tagadhatatlan, hogy a vinilklorid és a gáza az egészségre ártalmas. Ezért a BVK-ban az általános óvó- rendszabályok előírásai sok­kal szigorúbbak, mint a ha­sonló nyugati gyárakban. Például a vinilkloridgáz lég­térben való megengedett maximális koncentrációja: köbméterenként 50 milli­gramm. A nyugat-németor­szági gyárakban az autóklá- vok fala mentén 0,1 száza­lékos gázkoncentrációt mér­tek; ez többszöröse a nálunk megengedett szintnek. Kazincbarcikán az auto- klávok napi öt-hatszorí tisz­títását kötelező, alapos szel­lőztetés előzi meg. S ami itt lényeges momentum: a klá- vok tisztítását nem kézzel, hanem nagy nyomású víz­ágyúkkal végzik. A klávok- ba való beszállás a a tisztí­tások mindössze ;íz százalé­kánál van szükség. Ilyenkor a dolgozók teljesen zárt, kü­lönleges védőruhát öltenek és a lélegeztetésüket kintről frisslevegős készülékkel old­jál: meg. A cikkben említett munkahelyi ártalmak tehát itt nem érvényesülhetnek. A 26-os fő közlekedési út mentén, Kazincbarcika előtt nem mindennapos méretű építkezés kezdődött. A BVK két gyára között az olefin­program második lépcsőjé­ben épül a PVC III., mely nem újságírói túlzás — Európa egyik legnagyobb műanyaggyára lesz. Az első­től a PVC I—II. gyártól elté­rően, a japán technológián alapuló PVC III. nem sósav­ból, vagy acetilénből állítja elő a vinilkloridot, hanem a leninvárosi olefingyárból ka­pott etilénből. Az új gyárat a legkorszerűbb detektoros szimatoló berendezésekkel szerelik fel. Megoynoíalásul: orvosi vizsgálat A pvc-gyártás nélkülözhe­tetlen anyaga, a vinilklorid nemcsak a most sokat em­legetett műanyag készítésé­hez szükséges. Felsorolni is hosszú lenne, hány fontos termékünk építőeleme. Né­hány esztendővel ezelőtt még altatógázként is alkalmazták hazánkban. A barcikai gyár dolgozóinál nem tapasztaltak egészséget veszélyeztető rendellenéssé- get. Á vállalat üzemorvosai felelősségteljes napi munká­juk mellett mégis nem min­dennapi kutatásra vállalkoz­tak (a kérdésnek még nincs szakirodalma). Mindannyiunk megnyugtatására, a pvc-gyár több száz dolgozóját alapos egészségügyi , vizsgálatnak ve­tik alá. Sz. I. Saskó—Kékes—Mátraháza. Másnap, vasárnap reggel a Vörösmarty turistaháztól in­dulnak a túrázók a követ­kező útvonalon: Turistaház— Galyatető—Haj nács-hegy— Mátramindszent vasútállo­más. A túra távolsága 18 ki­lométer. Túra vezető: Vár­hegyi Olga. A szakosztály minden érdeklődőt szeretet­tel vár a túrára. A vasutas természetjárók vasárnap történelmi, kultúr­történeti és városismertető iúrát szerveznek Egerbe. In­dulás a Tiszai pályaudvarról 7.06-kor. Túravezető: Orbán Józsefné. A szakosztály kérésére Di­vatunk ezentúl pénteken je­lentkezik. így lehetőség van arra, hogy egyes szombati tú­rákra is felhívjuk a figyel­met. A jövő héttől kezdve megkezdjük a HVDSZ-fer- mészetjárók túraprogram iá­nak ismertetését is. Az el­múlt két hétben náluk to­vábbképzés, tanfolyam v ilt, ezért nem szerveztek tú) át. Már most felhívjuk az ér­deklődők figyelmét ai ra, hogy a jövő hét végén nagy­szabású természetjáró talál­kozóra kerül sor a dé/lesi várnál. Szinte minden si*k- osztály oda indít túrát. A tú­rák útvonalát (térképvázlat­tal) egy hét múlva közöljük Krokodilfarm Bangkoktól egy óra járás­nyira, Samut Prakan hely­ségben 1950-ben gazdaságot alapítottak krokodilok te­nyésztésére. Ennek most több mint tízezer „lakója” van, s a gazdaság évente több mint 3500 krokodilt szállít a kül­földi állatkerteknek. De csi­nos jövedelmet biztosítanak a Thaiföldön maradó kroko­dilok is: a gazdaság dolgozói előadásokat rendeznek dresz- szírozott állatokkal, amelyek­nek állandó közönséget biz­tosítanak az Ázsiából, Euró­pából és Amerikából nagy számban Thaiföldre érkező turisták.

Next

/
Thumbnails
Contents