Déli Hírlap, 1973. november (5. évfolyam, 257-281. szám)
1973-11-12 / 265. szám
Hétkor sepernek A Tiszai vasárnapi arca Milyen egy novemberi vasárnap a város egyik kapujában, a hétköznapokon tízezreket elbocsátó és fogadó pályaudvaron? Pórul járt barlangászok Appel Miklós, az állomás életének értője. Tizenöt éve árul újságot itt- A kis forgalom miatt rosszkedvűen mondja: — A vasárnap? Nem ér ez semmit ilyenkor. Hátkor ki- seprik az állomást, utána már csak néhány ember lézeng, .. Nos. valóban igaz: a hétköznap szűk állomás egy ilyen novemberi vasárnap reggelen nem is kicsi. Nem áll sor a pénztár előtt, van hely a restiben. Persze azért nem kihalt. Képek : Csoport. A szabályos hátizsákok. a sisakok elárulják a barlangászokat. — Indulnak vagy érkeztek? — Jósvafőről jövünk. Háromkor indultunk. Sajnos. Az történt ugyanis, hogy egy konferenciára jöttünk, de változott a program és minket senki sem értesített. Ügy volt, hogy az Ady Endre. Művelődési Otthonba megyünk. Most aztán kereshetjük, hogy hová menjünk ... Kár volt felkelni hajnali háromkor érte... Hét óra tájban sok vonat indul. És ilyenkor vasárnap Miskolc környékére indul, aki Miskolc környékéről jött városlakónak. Nagyapához viszik az unokát, a bazár előtt topognak az utolsó pillanatban vett ajándékért. És bármennyire is november van, külön kis csapatot lehetne toborozni a kirándulókból. Kovács Attila 16 éves, Bodnár Árpád 17: — Horgászni megyünk Inácsra... Neveli Mihály. Pataki Béla és Dobosi István valamennyien túl vannak a hatvan éven. Tekintélyes csomagjaikkal vadászni mennek Mezőnyékre. Dobosi István bácsi hetvenhárom éves: — Mit gondol? Mitől marad fiatal az ember — kérdezte, amikor nem akartam hinni a hetvenhárom évet. E«v kis „hazai Az áilomás másik arcát az érkezők rajzolják. Hétköznap tízezrek jönnek, táskájukban a tízóraival. Vasárnap alig látni kis csomagú embert. A reggel és a délelőtt az idős embereké. Verdőcs néni Mezőkövesdről egy hatalmas elefántot hoz; — Az unokámnak. Minden vasárnap jövök. A másik kezében bevásárló szatyor, amelyből riadtan kipislog a csirke. Ősz van. A Hegyalja fona- tos korsókkal, benne kotyogó borral üzen. Miskolc kétszeresére nőtt, de Miskolc rokonsága már egy negyed ország. Szolnok, Hajdú, Szabolcs. Heves megyékből jönnek a látogatók. Alma mosolyog, kacsa hápog. Egy nagy üveg befőttet félteget egy néni. Később találkozni velük a kórházak felé vivő utakon, az új lakótelepeken, a városban szinte mindenütt. * Aztán jártam az állomáson este is. Eiste, amikor a hétköznap randevúzik-áihasíár- nappál. Kiürült táskákkal indulnak a látogatók, de a vonatok már hozzák azokat, akik szombatig már Miskolcon maradnak. Érkeznek a munkások. Velük kezdődik a hét. B. G. „Nincs itt vasárnap kérem semmi.. Fácánvész — még csak a peronon (Kerényi László jelvételei) „Ti vagytok a mérce99 SZAVAK Hivatalosan kilóban adják meg a finomacélmű kemencéiben felhasznált anyag mennyiségét. Ám a kohászok maguk között átszámítják az értékeket lapátra. így egyszerűbb, nem lehet félreértés. A lapátot egyébként maguk között műszernek becézik. Nem tréfásan és nem is gúnyosan.1 A finomacélgyártás egy műszer pontosságát kívánja meg az . adagoló munkástól. Itt, a kemencék között tömören, röviden, egyértelműen kell togalmazni. Varga Lajos művezető szerint úgy, hogy mindenki azonnal megértse. Magyarázkodásra nincs idő, gyakran néhány másodperces késedelem is bajt okozhat. ■ ■ — Nem is kell nekünk sokat beszélni — mondja a 28 éves, vállas fiatalember. — Értjük egymást félszavakból is. Itt nőttem fel a kemencék mellett. Annak idején szakmunkástanulóként kerültem az üzembe, végigpróbáltam mindent, a söprögetéstől egészen a mostani beosztásomig. Erre a beosztásra egyébként büszke Varga Lajos. Lehet is! Öt évvel ezelőtt, amikor kinevezték, a gyáróriás talán legfiatalabb művezetője volt. — Sajnos, nem mindenütt lehet olyan tömören, nyíltan fogalmazni, mint lent a műhelyben, a közvetlen munkatársak körében — jegyzi meg beszélgetésünk során. S mintha kitalálná gondolataimat, magyarázatot fűz hozzá: — Saját bőrömön tapasztaltam, hogy egy vezetőnek tárgyalás közben már meg kell válogatnia a szavait. A kemence mellett nincs sértődés. Sok éve ismerjük egymást, tudjuk, kiben mi lakik, s azt is tudjuk, hogy ha összeszólalkozunk is, a haragnak nagyobb a füstje, mint a lángja. A méreg elszáll percek alatt, a barátság marad. De amikor például a vezetővel tárgyal az ember, már jobban kell ügyelnie. A minap is azt találtam mondani valakinek, hogy amit állít, az hülyeség. Kiszaladt a számon. Megbántam én azonnal, mert alapjában véve tisztelem, becsülöm a vitapartnert, de akkor már késő volt. Megsértődött. El kell ismernem, hogy joggal. Még akkor is, ha nekem volt igazam. A szó kicsúszott Varga Lajos száján, a vezető fpi - háborodott, és ettől kezdve már nem az alaptémáról — egy bizonyos termelési problémáról — volt szó, hanem a jó modorról, tiszteletről. Hosszú és kínos magyarázkodás kezdődött, de — mint Varga Lajos állítja — hibáját nem sikerült tökéletesen jóvátennie mindmáig. Sajnálja. Látom rajta, hogy őszintén sajnálja. Mint ahogy megbánta utólag sok hasonló „kirohanását”. ■ ■ ' Ettől a ponttól kezdve Varga Lajos hosszú, és nem minden gyötrelem nélkül való monológjába csapott át a társalgás. Mintha egyszemélyes tárgyalás hallgatókózön- sége lettem volna, melyben önmaga játszotta a vádló, a védő és a vádlott szerepét is. — Munkásgyerek vagyok, otthon sem nagyon válogatták a szót. Tudom magamról, hogy az átlagosnál több indulat szorult belém. De nem akarok senkit bántani. Már le is higgadhattam volna. Nős, családos ember vagyok. Ráadásul én sem szeretem, ha megszúrnak egy szóval. Látja, ismerem és nem is szépítem a hibáimat. Miért van, hogy mégis, újra meg újra — termelési tanácskozáson, szükebb körű megbeszélésen — elfelejtkezem a jó modorról? Azért, mert lent a műhelyben más hang járja, mert ott nem kell semmit szépíteni, mert ott nem az a fontos, hogyan fűzi a szót, hanem az, hogy mit mond az ember? Technikumot végeztem, ott is i'ám ragadt sok minden. Azt sem mondhatom, hogy nincs gyakorlatom a több emDer előtt való beszédben. Párttag vagyok és KlSZ-funkcio- nárius. Nem szeretném, ha faragatlannak neveznének most már eleiem fogytáig. Persze, a mézes-mázos beszédet, a dolgok elkenését is utálom. Engem senki sem gátolhat meg abban, hogy kimondjam, ami a szívemen fekszik. De másként kellene. Higgadtabban. És mégis úgy, hogy egyenes maradjon a beszéd. Nyíltan, mégis tapintatosan. Elvégre vezető vagyok. Tőlem valamivel többet várnak. Őszinte maradhat-e az ember, ha nagyon válogatja a szavakat? Az biztos; kevés haszna volt eddig az indulatomnak. Nem mondom, hogy különösebben éreztették volna velem, amikor az anyagi vagy erkölcsi megbecsülést osztogatták. De talán mégis többre vinném . .. Vagy ha én nem is. néhány olyan porblemát- sikerült volna megoldani, ami így tisz-« tázatlan maradt. A monológ végén kérdőn rám nézett Varga Lajos. Választ várt. Tőlem, vagy magatói? BÉKÉS DEZSŐ Megtisztelő társadalmi feladat A lakóbizottságok megbízatása lejárt. Az új bizottságokat ezekben a napokban választják, ötévi időtartamra. Állami életünk és a szocialista demokrácia fejlődése úgy kívánja, hogy a megválasztandó lakóbizottságok tömegmozgalmi jellege erősödjék, s mentesüljenek az államigazgatási, hatósági funkcióktól. Erre az új elvre alapozza működésüket a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárságának és a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának 2 1973. számú együttes irányelve, amely nemrégiben jelent meg. A lakóbizottságok továbbra is a lakosság és a tanácsok közötti kapcsolatok ápolásának fontos szervei lesznek. Az irányelvek hangsúlyozottan kiemelik: a bizottságok következetesen képviseljék a lakosság jogos igényeit. Hogy miért? Mert a lakóbizottságok a lakosság öntevékeny társadalmi érdekképviseleti szervei. Jellegük tehát eleve meghatározza működésük lényegét. Az irányelveket olvasva, a többi között felfigyelünk egy nagyon lényeges momentumra: a tanácsok úgy alakítsak a bizottságok működési szabályzatát, hogy vegyék figyelembe a , város jellegét, sajátosságát. Miskolc jellege, hogy munkásváros, tehát iparváros. Ez a körülmény adja sajátos lehetőségét. vagyis azt, hogy a jellegéből adódó gyorsasággal — es meghatározott irányban — fejlődjék. S amikor az imént a iakófaizottságok érdekképviseleti feladatát és a lakosság jogos érdekeit említettük, akkor gondolatunkban természetszerűleg kapcsolódott a jelleg és a sajátosság. Ez a kölcsönösség kizárja, hogy városunkban a lakóbizottságok formálisan működjenek. de éppúgy kizárja azt is, hogy működésük során egyedi érdekeket közösségi érdekeli elé helyezzenek. (Természetesen nincs arról szó, hogy egy éni érdek nem válhat közérdekké, vagy ne segítsünk annak az egyénnek a gondján, akinek jogos a panasza és indokolt a támogatása.) Hiszen, na eltekintünk is a munkahelyi közösségektől, a bérházak — házóriások — által olyan újabb es újabb közösségek formálód riak, amelyekben az igazodás, a beilleszkedés folyamata meglehetősen lassú, s bizony gyakran kívánnak „műtéti beavatkozást”. A társadalmi tulajdon védelme — lakóházak, berendezések megóvása —. a család- es ifjúságvédelem, a közösségi együttélés, egymás nyugalmának tiszteletben tartása, a társadalmi összefogás különböző mozzanatai — mind-mind olyan közös ügy volt eddig és lesz ezentúl is, amelyeknek segítése jórészt a lakóbizottságokra hárul. A lakóbizottságok működési elve és gyakorlata szinte rao- zaikszerűen illeszkedik abba a fogalomba, amelyet így7 nevezünk: várospolitika. A lakóbizottságok éppen a várospolitika szolgálatában fejthetik ki nagyon hasznos tevékenységüket Ez az a jogos elvárás, amelynek szinkronban kell állnia a tanács által meghatározott működési szabályrendelettel, valamint a város jellegével és sajátosságával. De hogyan lehet ez a szinkron állandó? Egyszerűen. A magunk gondját mindig egyeztetve a város gondjával, kívánságainkat a lehetőséggel, egyszóval úgy rendezni a dolgot, hogy a varosfejlődés folyamatában ne ütközzenek túlságosan az érdekek. Ezért véleményünk szerint bizonyos koordinációra lesz szükség a lakók érdekeit képviselő, s jószerével az egesz várost behálózó lakóbizottságok és a tanács között. Az észrevételek, javaslatok e célból feltétlenül hangozzanak el az évenként legalább egy alkalommal összehívandó lakógyűlésen, időközben azonban maguk a bizottságok is beszéljék meg ösz- szejöveteleiken a koordináló feladatokat. Mindez azonban még kevés. A legszorosabb együttműködés szükséges a városi tanácstagok és a bizottságok között. Az együttműködésnek eddig is voltak jó tapasztalatai, átgondoltabb és rendszerezettebb „összedolgozás” révén azonban tovább fokozható a kapcsolatból származó közösségi haszon. Most, amikor megkezdődnek — sőt néhol már meg is kezdődtek — a lakóbizottágokat választó gyűlések, ismételten, miat már sokszor, a városlakók lokálpatriotizmusára hivatkozunk. Ne legyen közöny, ne maradjanak üresek a gyűlések színhelyei! A lakóbizottságoknak nagyon fontos szerepük van és lesz a közéletben, a várospolitikában, az általános értelemben vett városfejlesztésben. Nyilvánvaló, hogy csak az arra legalkalmasabbak lehetnek a bizottságok tagjai elnökei, elnökhelyettesei A lakók döntenek róla. kikben bíznak meg leginkább, kiket válasszanak meg. akik öt esztendőn át szószólóik lesznek ügyes-bajos dolgaikban. Fontos a részvétel azért is, mert a gyűlések előadói részletesen ismertetik a bizottságok feladatait, mindazt, amit elvárhatunk tőlük. Az elvárást a lakónak is ismernie kell ahhoz, hogy tudja, mikor, milyen vonatkozásban kérhet joggal segítséget gondjai megoldásához. Itt. ezeken a gyűléseken fogalmazódnak meg a kölcsönös bizalom s az együttműködés feltételei, amit aztán majd a gyakorlat erősít olyan mértékben, amilyen mértékben szorgalmazzuk közös megegyezésünket CS. L. Vattai, bükkaranyosi öregek ünnepeltek Nyolcvanhét idős ember találkozott tegnap délben az Avasi Halászcsárdában: a vattai Szemere Bertalan Termelőszövetkezet vezetői ezúttal nyolcadszor rendezték meg az őregek napját. Az ünnepet a helyi tsz nyugdíjasai, idős dolgozói most osztották meg első alkalommal a szomszédos Bükkaranyos öregeivel; a két község parasztsága másfél éve egy termelőszövetkezetben gazdálkodik. Kálmán Tibor, a termelőszövetkezet elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: nem szívesen használja az ..öregek” kifejezést, hiszen akiket ünnepelnek, a tsz derékhada volt — ők rakták le az alapokat a mostani eredményes gazdálkodáshoz. A termelőszövetkezet — amelyet egyébként a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalat patronál — azért is rendezi meg évenként az idős emberek ünnepét, hogy a mostaniak éreztessék velük: a „hőskorban” végzett nehéz munkájuk nem volt eredménytelen. Amiért oly sokat fáradoztak, sikerrel járt. s a haszonból, az örömökből — nekik is részesülniük kell.
