Déli Hírlap, 1973. november (5. évfolyam, 257-281. szám)

1973-11-06 / 261. szám

Szerkeszti Varsányi Zsuzsa Miskolc, László Jenő utca 95. Vendégségben Lengyeléknél — Nem ősz ez, csak poros — kacsint János bácsi, ami­kor almát kínáló kezéről ha­jára téved a szemem. — Fiatal vagyok én még! Áp­rilis 20-án múltam hatvan. Nevet, de a szeme komoly marad. Huszonöt év — egy kenvéradó! — Tán nem is élt még, amikor én már fát vágtam a Bükkben. A háborúban meg ecetet árultam. A Búza téren volt egy ember, aki egy kiló cukorért tíz liter ecetet adott. Ezt elvittem Szerencsre, ahol egy liter ecetért huszonöt kiló cukrot kaptam. Tudja, mi az az inf­láció? Vasércet pakoltam, mikor a fiam született, de vele együtt jött a felelősség is, pénzt kellett keresni! Visszatértem alapszakmám­hoz. Kőműves vagyok. Ép­pen huszonöt éve dolgozom a BÁÉV-nál. — Az eredeti szakmában? — Most művezető vagyok. Olyan, mint az isten bá­ránya. Azon csattan minden ostor! Na, ne vegye komo­lyan, viccelek. Mi szüljük meg a tervezők által elkép- zelteket. Éppen most készül­tünk el az új gyógyárurak­tárral. A Földes Gimnázium háta mögött. Szép, masszív vasbeton épület. Öröm nézni, engem mégis elszomorít egy kicsit. Ez volt az utolsó mun­kám. Helyet kell adni az ifjúságnak. Tudomásul kell vennem, hogy az idő lejárt. Nem is nagyon ágáltam, de a pénz az pénz, s a kislá­nyom még csak most fog érettségizni. Tovább akar ta­nulni. Éva terve — Még nem tudom, hová jelentkezem — pirul el Éva, a negyedikes gimnazista. — Ésszerűbb lenne az építő- mérnöki, de én geofizikus szeretnék lenni. Oda viszont csak ötöt vesznek fel egy év­ben. Az átlagom 4,7. Matek és fizika előkészítőre is já­rok, meg fogom próbálni. — Az udvaron láttam az épülő házat. Nagyon szép lesz. Garázzsal, manzard- szobával, napos terasszal a város felé. Neked készül? — Nem. Az enyém ez a szoba lesz, ahol most Feri bátyám meg a felesége lakik. Azt a házat ők építik. 0 ter­vezte, és apuval ketten csi­nálják. Feri építésztechnikus, raj­zot, anyag- és szakismeretet tanít a 114-es ipari szak­munkásképző intézetben. — Kétévi munka van már benne, meg kétszázezer OTP- kölcsön. Ha minden jól megy, jövő ilyenkorra beköl­tözünk — mondja az admi­nisztrátor feleség, és közben a gondosan sorba rakott számlákat nézegeti. „Mi mindio doboztunk” — Gyűjtik? — Muszáj. Volt már eset, hogy bizonyítanunk kellett, nem loptunk se téglát, se deszkát. Irigyek az emberek! — Az út, egészen a Dózsa György úttól idáig, rettene­tes állapotban van. Hogyan tudták felhozni az építőanya­got idáig? — Nehezen. De ha már az útnál tartunk, az a baj, hogy ha eső van, ide se postás, se taxi, se mentő nem tud fel­jönni. Minden elakad. Mi is térdig járunk a sárban. A motorral csak a járdán tu­dok menni. Épp most bün­tetett meg a rendőr. Megcsi­nálták a szennyvízcsatornát, minden család kifizette érte a hatezer forint közműfej­lesztési hozzájárulást, de az­óta még rosszabb az állapot. Ha nyögve is, de szívesen fizetnénk újabb hatezrest egy jó útért. — A másik nagy probléma a telefon — folytatja a mama. — Nagy hibát köve­tett el a posta, amikor a környék egyetlen nyilvános telefonját bevitte egy ma­gánházba. Ott meg nem sze­retik, ha valaki este nyolc után bezörög. Meg sokszor nincsenek is otthon. És in­nen messzi van a város, ha baj van. Vissza kellene állí­tani a nyilvános fülkét! — Szidom a postát, pedig ma­gam is ott dolgozom már 1942-től. Az új, kiliáni pos­tán vagyok főellenőr. — Meg itthon! — szólal meg a családi kórus. Biz­tosan nagyon jól érzi ott magát, mert mindig későn jön haza! — No persze, mert útköz­ben kell vásárolnom. Itt, az utcán csak egy kis fűszer- meg tejbolt van. Nem kapok meg mindent, a városból kell cipekedni. No de már meg­szoktuk. Mi mindig dolgoz­tunk! — Igen! — bólint rá János bácsi. — Mindig. VARSÁNYI ZSUZSA A nikkel veszélyes! Philadelphiában, az egész­ségügyi központban kísérle­teket végeztek, és bebizonyí­tották, hogy a bőrbetegségek legalább 5 százalékánál a bőr károsodását olyan tár­gyak érintése okozza, ame­lyek nikkelt tartalmaznak. Az Egyesült Államokban széles körben használják ezt a fémet, karórákat, tűket, bizsukat, emléktárgyakat, sőt pénzérméket is készítenek belőle. A philadelphiai toxi- kológusok ezért úgy vélik, hogy a jövőben sokkal figyel­mesebben, gondosabban kell egyes tárgyakat előállítani, nehogy bőrbajt okozzanak. „Jött valakim, aki nem volt idáig - Felém rajzó bomlott vágyakkal telten .. Ingruhák és fériiingek Az 1974-es készruha-divat láthatólag visszatér a termé­szetes anyagokhoz: a legtöbb bemutatott modell pamut­ból, vászonból és selyemből készül. A Porte de Ver­sailles-! divatbemutatón, amelyen a kreátorok az 1974. tavaszi-nyári kreációkat vo­nultatják fel, a vászon és a selyem volt az uralkodó anyag. A bemutatott modellek ar­ról tanúskodnak, hogy a jö­vő évi tavaszi divat rendkí­vül nőies lesz. Továbbra is uralkodó az ingruha, a nad­rágkosztüm és a háromrészes kompié. Az ingruhák egy ré­sze plisszírozott, más része egyenes szabású. A divat- bemutatón néhány újfajta blúzmegoldást is felvonul­tattak, és ismét felújították a tengerészdivatot. Ami a férfiing divatját il­leti, a francia divattervezők láthatólag új szabással és új anyagokkal kísérleteznek. Az anyagok általában puhábbak, mint a tavalyiak, a szabás kissé karcsúsított, a gallér magas, hosszú, szétálló hegy­ben végződik, ez illik a di­vatos nagy nyakkendőkhöz. A legkeresettebbek a szé­les csíkozású és a különbö­ző színű kockás ingek. Ün­nepélyes alkalmakra általá­ban erősen plisszírozott, alakra szabott és fényes anyagból készült inget visel­nek. Életkor és alkotóerő Lengyelországban meg­vizsgálták a különböző ipar­ágakban dolgozó kiváló fel­találók és újítók személyi adatait és kiderült, hogy a legtöbb feltaláló a 31—35 évesek korcsoportjába tar­tozik. Utánuk a 36—40 éve­sek, majd a 26—30 évesek következnek. A feltalálók és újítók több mint 55 szá­zaléka 26 évesnél idősebb, de 40 évesnél fiatalabb. Gyönyörű ám a mi nyel­vünk, ha kedve tartja, így becéz: kismama. Próbáld to­vább a szót: kicsi anya. Mottóul Kaffka Margit ver­séből idéztem, hiszen a vi­lág legnagyszerűbb felfede­zése ez: „Jött valakim, aki nem volt idáig.” A Csabai kapui rendelő- intézet alagsorában, a nőgyó­gyászati rendelés folyosóján állva jutott eszembe a vers. Ügy kaptam ajándokul tő­lük. Tőlük, a kismamáktól. Aztán láttam a csodálatos élmény forrását, a gépet. Világított a kismama óriás­ra nyílt szeme: — Hallottam. Értitek? Hal­lottam. Ügy, mintha itt tar­tanám a kezemben. Csak vert a kicsi szíve, dobolt ne­kem ... A többiek hallgatták őt, a boldogot. A gép neve: Baby Dop. Ára huszonkilencezer forint. Korábban is használták, de csak kórházakban. Egy hó­napja sincs, hogy használják a Csabai kapui SZTK-ren- delőintézetben is. Álltam a nőgyógyászat alagsori folyosóján, ahol bi­zony idegen a Jiérfi, miatta suttogóbb a szó: — Nem, ezt nem lehet el­mondani. Tudom, hogy gye­rekünk lesz, várjuk, készü­lünk, de hallottam a szívét, ahogyan dobog. Értse meg... Nincs ennél csodálatosabb... — Én legszívesebben visz- szabeszéltem volna neki. Megkérdeztem volna, hogy ízlett-e az ebéd, fiam? Oly«« közel volt így. Ezt csak anya érti... ■ ■ Dr. Sass hajós főorvos: — Nekem, az orvosnak i» nagy élmény ez a készülék. Látni azt, ahogyan a kis­mama erre a csodálatos hangra figyel. Orvosnak leg­nagyobb ünnep az élet, nő­gyógyásznak a születés. — Mit tud a készülék? — Kis energiájú, nagy frekvenciájú ultrahangot állít elő. Nem a hangot, hanem a szív mozgását észleli. Ezt halljuk hangként. — Dobog a magzat szíve? — Igen, dolgozik az a kis ember. Az orvosnak ez a műszer feltétlenül nagy se­gítséget jelent. Pontosabb tá­jékozódást nyújt a magzat állapotáról. Kilenc-tizenkét hetes terhességnél 15 száza­lékban már hallható a szív­hang. A 13—16 hetes terhes­ségeknél 50 százalékos ered­ménnyel keressük így a szív­hangot. Persze, lehetne be­szélni a kórházi hasznáról, hogy a szülőszobában szülés közben is ... — És a betegek? — No, nem betegek. Tu­dom, hogy nem az orvos vé­leménye a fontos, nem a gyógyászati lehetőségekre kí­váncsi. Tény: Szegeden, ahol dolgozni kezdtek ezekkel a készülékekkel, feljegyeztek olyan eseteket, amikor a kis­mama a terhesség megszakí­tása miatt kért orvosi vizs­gálatot, de amikor meghal­lotta a gyereke szívdobogá­sát, elállt a kéréstől. Gyö­nyörű hatalom ám az a kis tik-tak... Ketten topogunk az elő­csarnokban. Egy lobogó hajú fiatalember már a második cigarettára gyújt gyufa nél­kül, hogy ki ne fogyjon a szájából a nyugtalanságot el­űző füst. Aztán kijön az asz- szonyka, szinte szaladva megy elé. És hallom: — Képzeld! Hallottam. Ér­ted? Hallottam!... Mennek az utcán, egymás­hoz hajolva, és talán arra az előbb hallott csodálatos rit­musra lépnek. BARTHA GABOR Wroclawban járt a Manézs Október huszonnegyedikén kezdődött és egy hétig tartott a IV. nemzetközi egyetemi és főiskolai diákszínjátszó fesz­tivál Wroclawban. A sereg­szemlén részt vett a miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Ház Manézs Színháza. A szín­játszók vezetője Lengyel Pál. ö beszél lengyelországi él­ményeiről : — Részvételünk nem azonos a szerepléssel, mi „csak” né­zői voltunk az előadásoknak. Jutalomét? Mondhatjuk így is. Az együttes költségeinek felét a művelődési ház fizet­te, abból, amit az eddigi ver­senyeken nyertünk. Engem pedig a fesztivál hivatalos vendégeként fogadtak. Ha­zánkat a szegedi JATE színjátszói képviselték a Petőfi rockkal, és sikerük volt. A nagy előadás előtti esten a külvárosban bemu­tatták műsorukat, s a jó szereplés híre alig huszon­négy óra alatt végigseperte a várost, megindult a ro­ham a szegedi jegyekért. Teltházas előadás, a közön­ség végig „vette a lapot”, együtt énekelt a magyarok­kal. A Petőfi rockot rögzí­tette a wroclavi TV is, s a szegediek ott maradtak egy nagyobb lengyelországi tur­néra. összesen huszonnégy együttes lépett pódiumra, jfc A wroclawi színjátszó- találkozó érdekes plakátja. a város kilenc színhelyén. Főiskolai aulában, iskolai kistermekben, hagyományos nagyszínházban, kamarszín- házban meg játéktéren. És minderre a zsúfoltság volt a legjellemzőbb. Volt olyan játékszín, ahová 150, de volt olyan is, ahová csak ötven szerencsés fért be. Az érdeklődők száma meg öt- és nyolcezer között. Kicsit túlméretezték a fesztivált lengyel barátaink a lehető­ségeikhez képest. Mi végig­néztünk csaknem minden előadást. A véleményem? Mindig úgy képzeltem az ilyen nemzetközi seregszem­lét, hogy a meghívott szín­játszók olyan produkciókkal lepik meg a Nagyérdeműt, amelyek a nyelvi nehézsé­geken túllépve, mindenki számára közérthetőek. Ta­lán kettő volt ilyen. Két éve is voltam Wroclawban, s az akkori fesztiválhoz vi­szonyítva most nemcsak a közérthetőségi szint, hanem a színvanalesés is óriási. Az amatőr diákszínjátszás szín­vonala esett, vagy csak a válogatás volt rossz? Két éve is sokat kellett „diétáz­ni”, sok olyan játékot vé­gignéztünk, ami nem jelen­tett igazi élményt, de azért akkor legalább minden ik- szedik előadásra jutott egy élményszámba menő. Hogy miért volt érdemes mégis? A Manézs-tagság többsége először járt nem­zetközi fesztiválon, először érték ilyen impressziók, elő­ször volt lehetőségük kite­kinteni a világba egy szé­lesebb ablakon keresztül. % A legjobb szakács Az ausztráliai Brisbane városában nemrég versenyt tartottak a legjobb szakács címért. A fődíjat John Ko- koren nyerte el. Amikor a díjat átnyújtották neki, el­mondta, hogy ő egy mező- gazdasági üzemben dolgozik, ahol ételeket készít — a ma­lacoknak ! Zene a klinikán A lipcsei Robert Koch Kli­nikán megállapították, hogy megfelelő zene alkalmazása csökkentheti a fájdalmas műtétekre készülő betegek szorongását és félelmét. A megfelelő módon kiválasz­tott zene sugárzását más nyugtató eljárásokkal kötik össze. A zenét a beavatkozás közben sugározzák. Ilyenkor elengedő a helyi érzéstelení­tés. Szívhangok

Next

/
Thumbnails
Contents