Déli Hírlap, 1973. október (5. évfolyam, 230-256. szám)
1973-10-20 / 247. szám
léqsza vaztunk Sebestyén Mihálynak tfíuflfta tje. Lilikével egy régi színlap tanulmányozása közben. '■ (Ágotha Tibor felvétele) Elkövetjük a legnagyobb hibát, amit színházi emberrel szemben el lehet követni: késünk. A bemutatkozás közben eszembe jut, hogy vajon mennyi gázsit vont le — ha ugyan nem járt súlyosabb következményekkel egy ilyen késés — Sebestyén Mihály a fegyelmezetlen színészeitől. De a vendéglátó egyetlen kérdéssel feloldja a feszültséget: „Hány évesek vagytok ketten?” — kérdezi tőlünk, s mi a fotóriporterrel szolgálatkészen — bár némi lámpalázzal — adjuk össze éveink számát. Kiderül, hogy több mint tízesztendős hátrányunk van Sebestyén Mihállyal szemben . .. (Szerencsére azt a hátrányt már nem kell bevallani, ami években amúgy sem mérhető.) Mikor Miskolcról felhívtam színházunk egykori direktorát, aki 18 éven át meghatározta színházával ennek a városnak szellemi arculatát. a feleség (Liliké, a most is szép és elegáns asszony, a pótolhatatlan társ. tanácsadó és ugyancsak színházi szakember) kicsit vonakodva közölte, hogy férje gyengélkedik ... Persze azért szívesen látnak bennünket. A választékos ízléssel, mértéktartással berendezett Üllői úti lakásban (miközben hely- lyel kínálnak) eszembe jut, hogy Sebestyén Mihály annak idején négyszobás lakását adta el. hogy színészeinek a gázsiját kifizethesse ... ■ ■ „Végszavazok.” A kérdéseimet, közbevetéseimet Sebestyén Mihály nevezi végszavaknak, s mindjárt hozzáteszi, hogy nem adhatok neki olyan végszót, amire azonnal ne válaszolna. „Megfogni” nem is pórbálom, meddő törekvés lenne, hiszen minden valamirevaló ember tudja színházi körökben, hogy a Sebestyén-társulatoknál (a három Sebestyén testvér öt fővárosi és nyolc vidéki színházat igazgatott egyazon időben) precíz szövegtudást követeltek. Mesélik, hogy az egykori miskolci igazgató — aki a nézőtérnek többször hátat fordítva figyelte a próbákat — bámulatos memóriával „adta fel” akár klasz- szikusok szövegét is a memóriazavarban levő színésznek. Olykor a súgó maga sem hitt a fülének, s szövegkönyvvel a kezében ellenőrizte a direktort, aki soha nem tévedett, akár operettről, akár Ibsenről volt szó Egyszóval részletes és kimerítő választ kapok minden kérdésre; s dehogy is tudom jegyezni, megjegyezni. Annyi azért mégis megmaradt bennem, hogy abból a régi miskolci társulatból — nem kevésbé jelentős művészeket pártfogolt Sebestyén. mint Mezei Mária, Dayka Margit, Neményi Lili, Kiss Manyi, Sulyok Mária, Ladányi Ferenc, Bilicsi Tivadar, Rajz János és még sorolhatnám tovább (har- mincketten voltak) ma legalább tizenhatan Kossuth- díjasok, kiváló vagy érdemes művészek. ■ B S most a történetek egész sorát kellene rögzíteni. Micsoda szívmelegítő dolog lehetett, mikor a gimnazista Gyárfás Miklóssal beszélgetésbe elegyedett a tekintélyes szakember, s felfedezvén annak színházi, drámai vénáját (mint ismeretes, ma Gyárfás Miklós a dramaturgia tanára), meghívta színházába. Később Gyárfás tit- kárkodott is Sebestyén társulatánál. Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy ■ugyancsak színházi titkárként működött itt Both tje Mennyi emlék, mennyi élmény — valóságos színház — történet. Béla, a Nemzeti Színház nyugalmazott igazgatója. Liliké ösztönzi férjét, hogy meséljen arról a fekete csipkeruhás lányról... A történet olyan kerek, hogy bele- illene a magyar anekdota- kincsbe, minden változtatás nélkül. De talán vázlatosan is érdekes. Sebestyén Mihály — rendes szokása szerint — hallgatta a színészkamara bizottsága előtt vizsgázó fiatalokat. A feketeruhás lányt leszerződtetem — határozta el. — Már Szegedre szerződött — mondták a bennfentesek. — Majd felbontjuk a szerződést. A szegedi direktor félrehívta Sebestyént s diszkréten közölte vele, hogy szívesen átengedné a kezdő színésznőt — mert ilyenből száz is akad —, de ígéretet tett a lány jónevű ügyvéd A Sárospataki Öregdiákok Baráti Köre október 26-án este 7 órakor tartja meg szokásos klubestjét Budapesten, a Bem rakpart 6. szám alatti székházában. Ez alkalommal Béres János zenetanár, furulyaművész beszél apjának... — Ilyen legfeljebb csak néhány akad egy században — válaszolt Sebestyén, s magával vitte Miskolcra a kezdő színésznőt: Mezei Máriát... Ha dicsekvő természet volna Sebestyén Mihály, elmondaná még, hogy miként látogatta meg színházát titokban Móricz Zsigmond (a nagy író ekkoriban minden vidéki színháztól megvonta darabjai bemutatásának jogát), hogyan gratulált előadás után, s milyen örömmel bocsátotta műveit Se- bestyénék rendelkezésére. A legszokványosabb kérdést teszem fel, s a végszóra mégis késik a válasz. — Tudod (a beszélgetés folyamán szívélyesen tegezett, s tőlem is ezt követelte), ezeket a dolgokat még szeretném megírni. De azért válaszolok. Úgy kezdődött, hogy az apám kalauzi fizetését pótolni kellett; anyám nappal futballdresszeket varrt, este pedig darabokat másolt a színházaknak. Hatan voltunk fiúk, hárman futballisták lettek (nem is akármilyenek), hárman pedig színházi emberek. Én szövegkönyvekből tanultam meg olvasni... * Nyolcvan esztendős elmúlt, neve ma is fogalom a szakmában, számos kitüntetés tulajdonosa, s a 150 esztendős miskolci színház nemrég örökös tagjává választotta. Általunk köszönti itteni pályatársait, barátait, a színház mostani igazgatóját, aki a főiskolán egyik legjobb tanítványa volt. (gyarmati) szóban és zenében életpályájáról. A műsorban közreműködik Budai Ilona énekes, Szöllős Beatrix cimbalmon, Pribojszky Mátyás citerán és ifj. Béres János zongorán játszik. SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20. zened anyanyelvűnk. — 12.3«: Magyarán szólva. . . — 12.45: Melódiákoktól. — 14.04: Elvegezheto-e a házfelügyelői munka? — 14.14: Kórus- pódium. — 14.23: ÚJ Zenei Újság. — 13.00: Hírek. — 15.05: Kié magyar néprajz. — 15.10: Csak fiataloknak! — 15.55: Reklám. — 16.00: 168 óra. — 17.00: A magyar népdal hete. Százszorszép enekek. — 18.00: Eötvös József müvei. A falu jegyzője. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Esti Krónika*. — 19.25: öt perc sport. — 19.30: 139-660. A Magyar Radio automata közönségszolgálata. — 22.00: Hírek. — 22.15: sporthírek. — 22.20: A beat kedvelőinek. — 23.05: Kamarazene. — 24.00: Hírek. — 0.10—1.58: Melódiákoktól. — 0.55: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Zenekari muzsika. — 13.00: Hírek. — 13.03: Gwyneth Jones és Nikolak Gjau- rov enekel. — 13.40: Orvosi tanácsok. Kövér gyermekekről. — 13.45: Időjárás. — 14.00: Ciyer- mekalmok, gyermekvagyak . . . 14.20: Éneklő iljúság. — 14.30: Közvetítés a Pécs—Ü. Dózsa és a Videoton—Ferencváros bajnoki labűarúgo-mérkőaesekrol. — 15.20: Giovanni Gabrieli: Két canzona rézfúvókra — 16.27: Elet- és munkakörülmények az állami mezőgazdasági üzemekben. — 13.57: Műsorismertetés. — 16.00: Hírek. — 16.05: Az élő népdal. — 16.15: Babavásár. — 16.30: Kamarazene. — 17.20: Ci- maroea: A karmester. — n.44: A Rákóczi-szabadsaghare művelődéstörténeti problémái a vajai tanácskozás tükrében. — 18.00: Hírek. — 18.10: Tudósítás a Bp. Honvéd—Tatabánya bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 18.15: Kalandozás. — 19.15: A Wiener sángerknaben felvételeiből. — 19.26: Jo estét, gyerekek! — 10.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Kamarazenekar hangversenyének közvetítése. — 21.15: George Sand levelei. — 21.30: A magyar népdal hete. Zenés hangkéoek a Hajdú-Bilrar megyei népi énekesek, hangszeresek és népdalkörök találkozásáról. — 22.00; Hangszerszóiok. Könnyűzene. — 22.30: Lehoezky Éva és Faragó András enekel. — 23.00: Hírek. — 23.IS: örökzöld dzsesszmeló- diák. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: Hétvégi krónika. — Mit írnak tudósítóink’ — Városépítés Leninvárosbam. — Szombati mozaik. — Akit már regen hallottunk. — Bemutatjuk munka közben a háfelttgye- lőt. — új KISZ-feladatok a közé piskoában. — Könnyedén — komoly dolgokról. . . Szombati jegyzet. — Zenés hétvége. Televízió: 12.05: Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora. — 13.18: Műsorismertetés. — 13.20: Rekiámmü&or. — 13.25: Videoton —FTC bajnoki labdarugó-mérkőzés közvetítése. — 15.20: Történelmi társbérlet. — 16.10: Antenna. — 16.50: Salto mortale. NSZK tévéíüin-sorozat. — 17.4«: Hírek. — 17.45: Repülünk, jugoszláv film. — 18.05: Képes Krónika. — 18.45: Siágerszerviz. — 19.15: Cicavízió. — 19.30: Tv-híT- adó. — 20.00: Magyarázom magunkat ... vm. Település általában. — 20.10: Kisvárosi komédia. NSZK tévéfilm. — Í1.40: Tv-hlradó — 2. kiadás. — 21.50: Maróéi Aroont műsora. Miskolci Nemzeti Színház (7): A víg özvegy. Csiky bérlet. Kiállítások: Misikolci Galéria: Az Bszakterv építészeti kiállítása (11—19 óráig). — Libresszó: Haraszti László kollázsai (13—20 óráig). — Kossuth Művelődési Ház; Zomöory Éva bélyeggrafikái (10—18 óráig). — Egyetem, n. emeleti üvegterem: Szabó Gábor szobrai (9—16 óráig). — Jozsei Attila Klühkönyvtár: Borsod megye irodalmi emlékei (12—20 óráig). Filmszínházak: Béke (M, hn6, 8): Modem idők (amerikai ftlm- burleszk). — Kossuth (f3): A magyar ugaron (magyaiL (f«>: A tűz meghódítása I—II. (Másfélszeres helyárral! mb. szí. szovjet). — Hevesy Iván Filmklub (fő, Í7): Tájkép, csata után (szí. lengyel). — Fáklya (£5): öreg rabló, nem vén rabló (mb. szí. szovjet). — Petőfi (fi): A különleges brigád (szí. román). — Szikra (5. 7): Rabszogák (mb. szí. amerikai). — Táncsics (4. 6): Ártatlan gyilkosok (szí. magyar). VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: öt kontinens hét napja. — 8.20: Verbunkosok. — 8.46: Családi kör. — 9.00: Nagyerdő — kisfiú. Mocsár Gábor regénye. — 9.49: Szerkesztői üzenetek. — 10.00: Hírek. — 10.03: A Magyár Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. — 10.23: zenés rek- lámturmix. — 10.30: 'Vasárnapi koktél. — 12.00: Hírek. — 12.10: Édes anyanyelvűnk. — 12.13: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Nem azért mondom ... — 13.10: Lemezek közt válogatva... — 13.40: Pillantás a nagyvilágban. Táj nyírfával és gyárkéménnyél. — Karélia. — 14.00: László Margit és Stmándy József operett- felvételeiből. — 14.3«: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 15.30: A magyar népdal hete. Lemezmúzeum. — 15.41: A Camerata Hungarica együttes felvételeiből. — 16.03: Korunk operaoslllagai. Gundula Janowitz. — 17.00: Hírek. — 17.05: A vasárnap sportja. — 17.35: Az I Musici dl Roma ka- marazekara játszik. — 18.05: A magyar népdal hete. Utam a népzenéhez. — 18.32: Catullus versei. — 18.47: Chuck Berry felvételeiből. — 19.00: Hírek. — 19.10: Sporthírek. — 19.13: slágerturmix. — 19.43: Petőfi családi album. — 20.53: A magyar népdal hete. Százszorszép enekek. — 21.19: Budapesti Művészeti Hetek. Epizódok Budapest zened eleteböi. — 22.00. Hírek. — 22.10: Sporthírek. — 22.23: Ernest Ansermet vezényel. — 24.00: Hírek. — 0.1«: Spirituálék. Petőfi rádió: 8.00: Miska bácsi lemezesládája. — 8.30: Mit hallunk? — 9.00: Vendégségben őseinknél. — 9.32: A magyar népdal hete. Emlékezés Agasvá- ri Sánaorné kisterenyei népi énekesre. — 9.57: Magyar múzsa. — 10.37: zenei anyanyelvűnk. — 10.47: Fischer Annie (zongora) és Kovács Béla (klarinét) felvételeiből. — 11.17: Othello — 20 óv után. — 12.16: Mese Iván cárevicsről és az elvarázsolt Va- szilisszárol. — 12.51: Fritz Wunderlich enekel. — 13.10: Időjárás. — 13.25: Napraforgó. A gyermekrádió műsora. — 14.20: Debussy es Sztravinszkij müveiből. — 15.00: Hírek. — 15.08: Táskarádió. — 16.00: Hírek. — 16.05: Ez is, az is . . . Hámori Éva műsora. — 18.00: Hírek. — 18.05: Sporthírek. — 18.10: Mikrofon eiött az irodalmi szerkesztő, — 18.2«: Könnyűzene Balassa P. Tamás szerzeményeiből. — 18.51: Mit üzen a Rádió? — 19.2«: Jó estét, gyerekek! — 19.35: Kapcsoljuk a Zenekakademia nagytermét. Kadosa Pált köszöntik tanítványai, 70. születésnapja alkalmából. — 20.35: Hírek. — i 20.45: Sporthírek. — 2«.50: A vén gulyás. Arany János versei. — 21.20: Magyarország a nemzetközt kulturális együttműködésben. — 21.3«: Nóták. — 22.10: Ki ez? — 22.25: Maya. Részletek Fényes Szabolcs—Harmat Imre operettjeiből. — 23.00: Hírek. — 23.10: Tánczene éjfélig. — 24.00: Hírek Miskolci rádió: Társadalmunk a gyermekekért . . . Riportmüsor — zenével. — a sportrovat jelenti . . . Televízió: 8.40: Iskolatévé. — 9.30: Csak gyerekeknek! — 10.00: Gyere velünk, csináld velünk, csináld jobban! — 11.00: Bp. Spartacus—Raba ETO bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés közvetítése. — 12.15: Budapesti díj. — 13.53: Műsorismertetés. — 13.55: Bevezetes a filmelemzésbe. — 14.30: Pedagógusok fóruma. Beszédhibás gyerekak az iskolában. — 15.10: Antropológia. — 15.50: Nótaszó. — 16.10: Történelmi társbérlet. — 17.00: űe&i pillanatképek a Vidám Parkból. — 17.20: Reklámműsor. — 17.25: Müsonainkat ajánljuk. — 17.50: Reklámműsor. — 17.55: Delta. — 18.20: La Fontaine mesél. A farkas és a ló. — 18.35: Sporthírek. — 18.45: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Budapesti Művészeti Hetek. Irgalom. — 20.50: Varázsfesztivál az Olympia színpadán. — 21.56: Hírek — sporthírek. Miskolci Nemeeti Színház (3): A vig özvegy. Bérletszünet. — (7): A víz özivegy. Déryné bérK1 állítások: Miskolci Galéria: Az Eszakterv építészeti kiállítása «1-19 óráig). — József Attila Klubkönyvtar: Borisod megye irodalmi emléikei (12—20 óráig). Filmszínházak: Béke (f4. hn6. 8): Modem Idők (amerikai) — Matiné (nlO, nl2>: Halálos tévedés (mb. NDK film). — Kossuth (nlO, nl2): Modern idők (amerikai) . — (f3): a magyar ugaron (magyar)., (f6): a tűz meghódítása I—n. (Másfélszeres helyárral! mb. szí. szovjet). — Hevesy Iván Filmklub (£S. 17): A korona gyöngye (szí. lengyel). Matiné (10) : Mese-mozi. Mese a fehér mórról (mb. szí. románt. — Fáklya <Í4. «): Öreg rabló, nem vén rabló (mb. szí. szovjet). Matiné (fii): Sfan és pain, meg a hölgyek (amerikai). — Petőfi (fS. f7): Különleges brigád (szí. román). Matiné ( 10): Körhinta (magyar). — Szikra (5, 7): Modem idők (amerikai). Matiné (Ml): Sztrogof Mihály (mb. szí. bolgár—jugoszláv). — Táncsics (4. 8) : Ártatlan gyilkosok (szí. magyar). — Tapolca—Ady (7): Látszólak ok nélkül! (mb. szí. francia). — Hámor («): Hyppo- lit, a lakáj (magyar). HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.15: Mit üzen a Rádió? — 8.50: A szófiai Opera énekkara éneked. — 9.98: Colas Breugnon. — 9.2«: Rádió- *>őrze. — 9.30: A hét zeneműve. — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Romantikus zene. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Nóták. — 9.00: Hírek. — 9.03: Ezeregy délelőtt. — 10.00: A zene hullámhosszán. alias Azonnali belépéssel keresünk a hollóstetői kempingünkbe 1 fő éjjeliőrt (lehet nyugdíjas is). Jelentkezés: Borsod Tourist, Miskolc» Széchenyi u. 56. sz. alatt. A Felsőzsolcai Nagyközségi Tanács V. B. felvételre keres tehergépkocsi-vezetőt. Jelentkezni lehet: Fclsőzsolca, Szt. István u. 20. Idős néni mellé segítséget keresünk, esetleg bentlakással. III., Testvériség 28. ingatlan Szoba, konyha, spájzos, kertes házrész beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Ady E. ti. 5. 1. em. Békésiné. Külön bejáratú, üres szoba, konyha albérletet keres egy értelmiségi család. Ajánlatokat szombaton 8—12 óráig, hétköznap 8—-16 óráig. Tel.: 15-262. Papírgyár környéki kertes családi ház háromszoba-komfortos + szuterénben két szoba, előszoba beköltözhetően eladó. Irányár: 430 000 + 38 000 OTP. „Papírgyár környéki” jeligére a kiadóba. Családi ház, háromszobás, kertes, szuterénos, beköltözéssel eladó. Miskolc, Lehár F. u. 15. sz. Víkendtelek eladó a harsány! út mellett, érdeklődni leheti Miskolc, II., Kalocsai út 13. Albérleti szoba kiadó házaspárnak. Miskolc, n., Dallos I. u. 11. Bútorozott szoba fiatal, gyermektelen házaspárnak kiadó. III., Bartók B. 80. Eladó angol műperzsa, sötét új bunda, közép termetre, rézágy, lószőr matrac. Miskolc, I., Szabó L. u. 24. 2. csengő. Konyhabútor, gáztűzhely palackkal, teatűzhely, stb eladó. Tizeshonvéd 48., délután. Szfav- kovszky. Wartburg 900-as tip. gépkocsi eladó. Érdeklődni: hétköznap 16 órától. Miskolc, I., László Jenő u. 9. Eladó Skoda 1000 Mb kitűnő állapotban. Érdeklődni: vasárnap, Kun Béla u. 100. Telefonasztal, virágállvány nagy választékban PACHER-nál, Miskolc, l., Régiposta u. 7. I. emelet (volt Debreceni u.). Eladók: sezlon, fürdőkád é3 több apróság. I., Aranka u. 2. Eladó négyszemélyes rekamié, fotelok, székek, asztalok. Megtekinthető: 15 órától. Tüzér u. 6. 6 db öthónapos süldő eladó. Poli S., 50. Görömbölyi elágazásnál. Barokk szoba jó állapotban eladó. Telefon: 16-604. Angolmechanikás remek pianínó eladó. Miskolc, Szemere u. 17. fszt. 1. Eladó jutányosán szőlő-gyümölcsös, festmények. Arvayné, Körösi Cs. 6. A Sárospataki Afész igazgatósága VÉNDÉGLATÖIPARI FŐISKOLÁT VÉGZETT SZAKEMBERT KERES Borostyán éttermébe vezetői beosztásba. Jelentkezést az áfész kereskedelmi főosztályára kérjük írásban vagy személyesen, reggel 8-tól 12 óráig. Sárospataki öregdiákok...