Déli Hírlap, 1973. október (5. évfolyam, 230-256. szám)

1973-10-05 / 234. szám

belföld A lottó 40 heti nyerőszámai: j 4 41 70 74 83 ÉVFORDULÓ A PETÖF1- MÜZEUMBAN. A közeljövő, ben emlékezik meg alapítá­sának 25. évfordulójáról a Petőfi Irodalmi Múzeum. Csütörtökön dr. Kabdebó Lo- ránd osztályvezető ismertette az eddig elért eredményeket [ és a múzeum terveit. GAZPROGRAM. Tizenhá­rom évvel ezelőtt kezdődött a tervszerű kőolajtermelés az Alföldön. Azóta Békés me­gyében a szénhidrogének fel- használása tizenötszörösére emelkedett. Hamarosan be­kapcsolják a hálózatba Szarvast, Gyomát és Mező- berényt is. LŐCSE — SZÉKESFE­HÉRVÁRON. Lőcsei teret „építettek” fel a filmesek Székesfehérvár egyik leg­szebb műemléképületének, a bazilikának szomszédságá­ban. A patinás városban for­gatja ugyanis Rózsa János rendező Álmodó ifjúság cí­mű színes játékfilmjét. A film előreláthatóan még az idén bemutatásra kerül. ÜJ TAKARMÁNY. Olcsó, hazai koncentrátum jelent meg Univerz 1 elnevezéssel a Veszprém és Fejér megyei termelőszövetkezetekben. A kísérletek sikeresnek bizo­nyultak. A FESTŐ SZÜLŐHÁZA. Élénk látogatottságnak ör­vend a badacsonyi Egry Jó­zsef ház. A megnyitás óta eltelt két hónap alatt 16 ezer látogató kereste fel a ma­gyar tenger első modern fes­tőjének szülőházában levő gyűjteményt és emlékmú­zeumot. VASUTASOK A KÖR­NYEZETÉRT. Vasúti környe­zetvédelmi tanácskozás kez­dődött tegnap Székesfehér­várott, amelyen Szabó An­tal, a vasutas-szakszervezet főtitkára is részt vett. BIOLÓGIAI TO. A Borsodi Ve­gyikombinátban mozgalom indult a környezet védelmére. A gyár belső területén és környékén több ezer gyorsan növő nyár­fát, cser- és tölgyfát ültetnek. A Sajó partján négy szennyvíz- kezelő medence építését kezdték meg. Ezek közül 2 biológiai tó lesz, amelyben baktériumokkal „etetik” meg a szennyező anya­gokat. BESZÉLGETÉS ZRÍNYI­RŐL. Október 9-én, kedden a Műhely című sorozat a kö­zelmúltban bemutatott Zrí­nyi című tévéjátékhoz kap­csolódik. Zrínyi történelmi szerepéről Klaniczai Tibor irodalomtörténész. Perjés Gé­za hadtörténész és Péter Ka­talin történész beszélget. ELÜTÖTTE AZ AUTO. Tegnap reggel 8 óra 20 perckor Ernőd és Vatta kö­zött egy teherkocsi elütötte B. Ferenc emődi segédmun­kást, aki lapockatörést szen­vedett. A mentők a szeren­csétlenül járt embert a bal­eseti sebészetre vitték. (Kerényi László felvételei) Ma reggel Mikronuszba rohant egy teherautó Ítélet Salétros Tivadar és társai külföld NEW YORK. Péter János külügyminiszter találkozott El Zajjat egyiptomi külügy­miniszterrel. Megbeszélést folytatott vele a két ország közötti kapcsolatokról, a kö­zel-keleti helyzet időszerű kérdéseiről és a jelenleg fo­lyó ENSZ-közgyűlés problé­máiról. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott eszmecse­rén jelen volt Kollai Imre külügyminiszter-helyettes és Szarka Károly nagykövet, ha­zánk állandó ENSZ-képvise- lője is. BUKAREST. Gheorge Mau­rer román miniszterelnök Bukarestben kihallgatáson fogadta Yochanan Cohen iz­raeli nagykövetet. A szívé­lyes légkörű találkozón részt vett Nicolae Ghenea külügy­miniszter-helyettes. bunperébeia Súlyos közúti haleset tör­tént ma hajnalban a Kun Béla és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében. Az óvatosságra figyelmeztető sárga jelzés ellenére egy ZIL teherautó belerohant egy mikrobuszba, amelynek hét budapesti utasa megsérült. Tegnap délelőtt az SZMT székház színházának előcsar­nokában ünnepélyes külső­ségek között megnyitották a Vendégül lát Borsod rendez­vénysorozat egyik leglátvá­nyosabb kiállítását, amely a háztartásban és lakásban használható hazai és külföl­di üvegáruk széles választé­kát mutatja be. A rendező AMFORA—ÜVÉRT Nagyke­reskedelmi Vállalat és a Borsodi Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat nevében Kol- láth Sándor, a BIK igazga­tója köszöntötte e megnyitó résztvevőit. Hangsúlyozta, hogy a kormány életszínvo­nal-politikája eredményekép­pen az idén . is nőtt a lakos­ság szabad rendelkezésű jö­vedelme, s ennélfogva foko­Közülük R. Ádám budapesti lakatos nyílt térdtörést, fej- és hasi zúzódásokat szenve­dett. Ö ült a vezető melletti ülésen. Állapota nagyon sú­lyos. A mentők a sérülteket a baleseti sebészetre szállí­tották. A baleset ügyében vizsgálat folyik zódott a kultúr- és iparcik­kek iránti érdeklődés. Az ilyenfajta áruk forgalmának növekedésére jó hatással volt az ez év eleji, országos bér- intézkedés is. A keresletek kielégítése érdekében az AMFORA—ÜVÉRT Vállalat az idén mintegy 78 millió forint értékű árut forgálmaz területünkön, 10 millió fo­rint értékűvel többet, mint tavaly. A megnyitó ünnepség résztvevőinek Kovács Gyula, az AMFORA—ÜVÉRT Nagy­kereskedelmi Vállalat képvi­selője mutatta be a kiállí­tást. A kiállítás október 7-én zárul, s naponta 10—18 óráig tekinthető meg. Hét vádlottat Lapunkban korábban cik­keztünk róla, hogy a Megyei Főügyészség vádiratot adott ki Salétros Tivadar, a Mis­kolci Mélyépítő Vállalat volt főkönyvelője és 9 személy ellen, akik különböző bűncse­lekmények elkövetésével ala­posan voltak gyanúsíthatók. A vádirat alapján a Me­gyei Bíróság dr. Koharek Jó­zsef büntetőtanácsa több hó­napon át tartó tárgyalás so­rán folytatta le a bizonyítá­si eljárást. A perbeszédek az elmúlt hetekben hangzottak el, s a mai napon sor került az ítélethirdetésre. A büntetőtanács Salétros Tivadart üzletszerűen, jelen- ' tős mennyiségű és értéltű árura — részben bűnszövet­ségben — elkövetett üzérke­dés, a társadalmi tulajdon hűtlen kezelése, s ötrendbeli csalás bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért kétévi sza­Az épülő tapolcai út föld­munkálataihoz hívták tegnap a déli órákban a mentőket. Egy három méter mély árok­ban dolgozott két földmun­kás, amikor a közelükben ál­ló munkagép mellett a föld felmentettek badságvesztésre ítélte. Mel­lékbüntetésként a közügyek gyakorlásától két évre eltil­totta, s 50 ezer forint egyen­értékű vagyonelkobzásra ítél­te. Ugyanakkor 87 ezer 504 forint elkobzás alá eső egyenérték s néhány káro­sultnak az okozott kár egy részének megfizetésére köte­lezte. A vádirat néhány vád­pontja alól a bíróság Salét­ros Tivadart kellő bizonyí­tottság vagy bűncselekmény hiányában felmentette. A per többi vádlottja kö­zül ketten figyelmeztetésben részesültek, hét vádlottat bűncselekmény hiányában felmentettek a terhűkre rótt vád alól. Az ítélet indoklása, s a bí­róság által megállapított tényállás ismertetése lapunk zártakor még tart. leomlott. T. József laskodi kubikost a leszakadt partol­dal maga alá temette. Társá­nak sikerült megmenekülni, T. József pedig meghalt. A baleset ügyében vizsgálat in­dult. LIBREVILLE. Mobotu Se- se Seko, Zaire köztársaság elnöke az ENSZ közgyűlésén bejelentette, hogy kormánya megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. Zaire — mondotta Mobotu — mindaddig nem állítja hely­re a kapcsolatokat Izraellel, amíg az izraeli csapatok az arab megszállt területeken tartózkodnak. Zaire a har­madik afrikai ország, amely az el nem kötelezett orszá­gok algériai értekezlete óta megszakította a kapcsolato­kat Izraellel, és a nyolcadik az utóbbi 20 hónap során. WASHINGTON. Az Egye­sült Államoknak pillanatnyi­lag nincs szándékában a tel­jes diplomáciai kapcsolatok felvétele Kínával — közölte Robert McCloskey, az ameri­kai külügyminisztérium szó­vivője. A két ország közt létezik ugyan hivatalos kap­csolat — tette hozzá —, de ezt az úgynevezett „össze­kötő irodák” tartják fenn, ami nem vonja maga után a két kormány kölcsönös és hi­vatalos elismerését is. A szó­vivő elmondta, hogy Kissin­ger október végi pekingi lá­togatásakor sem erről a kér­désről, sem a tajvani problé­máról nem tárgyal. LONDON. Több fórum előtt kerültek terítékre a párhuzamosan futó Water­gate-, illetve Agnew-ügy kü­lönböző vonatkozásai, ame­lyek — a két legtekintélye­sebb amerikai közvélemény­kutató, a Gallup és a Harris most közzétett adatai szerint — egyre súlyosabban aláás­sák a közvélemény bizalmát Nixon elnök vezetésé iránt. Miközben a szenátus vizs­gálóbizottsága előtt folytató­dott az 1972-es elnökválasz­tási kampányban alkalma­zott „piszkos trükkök”, vég­rehajtóinak kihallgatása, a bizottság jogtanácsosai a i Fehér Ház védőügyvédjeivel együtt megjelentek Sirica bíró előtt a Watergate-mag- nószalagok kiadatása ügyé­ben. Nápolyban több száz mun­kanélküli tüntetett munka- lehetőséget követelve. A rendőrség 15 személyt letar­tóztatott. Három rendőr és több tüntető megsebesült. OELi HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Felelős KiadO: veres MIHÁLY - Szerkesztőség és kladőhivatal: Miskolc Baicsy-Zsl- Itnszky u |5 Postacím: 3501 Miskolc Telefonközpont- 36-132. 16-672. Sa 330 Szerkesztőségi teleionok: titkárság: 18-223. bel- és város­politikai rovat: 18-221. kulturális rovat: 18-226 sportrovat: 18-222. levelezés 18-224. — * kiadóhivatal telefonszáma 36-131 — Hirdetés- felvétel- 3325 Miskolc Széchenyi u lő—n Telefon: 16-213 - Tertesztl: » Maavar Posta Kapható a hírlapárusoknál A lap ára 8f fillér hétfőn i forint — Index: 25 951 — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN • • Üveg a háztartásban Nőkkel erőszakoskodott Nagy Albert 23 éves fű­tésszerelő, derecskéi lakos Budapesten alkalmi nőisme­rőseit egy III. kerületi épít­kezéshez csalta, ott fenyege­téssel, veréssel egy félig kész lakásba kényszerítette őket. s erőszakot követett el rajtuk. Szerencsétlen áldozataitól az­után elrabolta a gyűrűiket. Egy alkalommal az üzem- rendész értesítésére rendőrök Megártott Tegnap a mentők roham­kocsiját hívták Mezőnyá- rádra, ahonnan már útban volt egy autó S. János 14 éves fiúval, aki társával elő­zőleg rövid idő leforgása Súlyos üzemi baleset érkeztek a helyszínre, s Na­gyot elfogták. A fiatalember az előállítását követően meg­szökött, s csak néhány nap múlva sikerült újból elfogni. Az I—III. kerületi bíróság Nagy Albertet nyolcévi sza­badságvesztésre ítélte, ame­lyet fegyházban kell letölte­nie. Az ügyész tudomásul vette a döntést, az elítélt enyhítésért fellebbezett. a pálinka alatt 2 liter pálinkát fo­gyasztott el. A mentősök a mértéktelen gyermeket sú­lyos állapotban vették át, és a detoxikáló állomásra szál­lították. AV^RStÜl

Next

/
Thumbnails
Contents