Déli Hírlap, 1973. október (5. évfolyam, 230-256. szám)
1973-10-06 / 235. szám
V. ÉVFOLYAM, 235. SZÁM 1973. OKTÓBER 6., SZOMBAT I R'RBr 80 FILLÉR Őszi szárazság A városban kevés Miskolc vízgyűjtő területére az elmúlt két hónap alatt számottevő csapadék nem hullott. Emiatt a keletbükki források hozama átlagosan 40 százalékkal csökkent, ami körülbelül 20—25 ezer köbméter víz hiányát jelenti. Ezt most már sem az Észak-magyarországi Regionális Vízműtől kapott segítség, sem pedig a meleg vizű fürdők forrásainak bekapcsolása nem pótolhatja. Sajóecsegről naponta legfeljebb kilenc és félezer köbméter ivóvizet kaphat a város és ez a „behozatal” tovább nem fokozható. A csapadékhiány miatt egyre szűkösebb a fürdők forrásainak hozama is. A miskolci vízművek vezetői szerint maximális takarékosságra lesz szükség a közeli napokban ahhoz, hogy elkerülhessük az első-, majd a másodfokú korlátozásokat. Takarékossági intézkedéseket remélnek az ipari üzemektől is. Az esetleges korlátozás ugyanis elsősorban a gyárakat érintené, s azután kerülhetne sor a szakaszos, vagyis az időszakos lakossági vízkorlátozásra. Egyelőre a diósgyőri városközpont és a Győri kapu déli lakótelepén a magasabb épületekben szárazak a nap nagyobb felében a csapok. Mit várhatunk, ha továbbra is száraz marad az ősz? A vízművek vezetői szerint arra lehet számítani, hogy a jövő héten már aggasztóan visszaesik a források hozama, és ha a takarékossági felhívás nem hozza meg a várt eredményt, nyolc-tíz napon belül korlátozásokat kell bevezetni. Addig is tilos a locsolás, az autómosás. A szakemberek a hibás és ennélfogva vizet pazarló berendezéseket sürgősen megjavítják a takarékosság érdekében. Növekvő felháborodás a chilei junta terrorja miatt „Arcok és tájak villannak fel, ismerős vagy elfeledett verssorok köszönnek ránk a régi könyvekből s megállhatunk egy percre a mérai versek szerzőjének, Dayka Gábornak, a nyelvújító és irodalomszervező Kazinczy Ferencnek keze írása előtt. A haza egy darabját látjuk, a szellemi hazáét; közös múltunk borús vagy fénylő korszakai szólnak hozzánk. Figyeljünk rájuk és óvjuk őket, mert történelmünkhöz, mai létünkhöz tartoznak; s örökítödni csak általunk fognak." Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Bárczi Béla, Miskolc megyei város Tanácsának elnöke — tegnap este — az „Irodalmi hagyományok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” című kiállítást a József Attila Klubkönyvtárban. A kiállítás — melynek méltatására a következőkben részletesen visszatérünk — december 31-ig tekinthető meg. (Ágotha Tibor felvételei) Miközben a világszerte növekvő felháborodás miatt a chilei junta bizonyos tartózkodással lép fel (vagy legalábbis annak látszatát igyekszik kelteni) Corvalan ügyében. Kissinger 70 latin-amerikai külügyminisztert és diplomatát hívott meg ebédre, és egyezkedni próbált véből áll, hogy Corvalan „nem jelentkezett önként a hatóságoknál”. Közben az AP tudósítójának sikerült — a junta különleges engedélyével — meginterjúvolni a börtönben Corvalant. A Chilei Kommunista Párt főtitkára kijelentette: a forradalmat vértel énül hajtották végMiskolci siker az orszáoos versemen Fiatal szakácsok vetélkedője lük. Az ellenforradalmi junta belügyminisztere az AFP tudósítójának úgy nyilatkozott, hogy még nem tűzték ki a Luis Corvalan elleni per megkezdésének időpontját és a vádpontokat sem állították össze. A „hazaárulás”, amely a hadbíróság elé tartozik, a belügyminiszter szerint afore. Az USA magatartására mi sem jellemzőbb, hogy amíg Kissinger a meghívott latin-amerikai diplomaták előtt helyteleníti az eddigi amerikai magatartást Latin-Ame- rikával szemben és tanácsaikat kéri a jövőre nézve, az USA 24 millió dolláros hitelt ad a chilei juntának gabonavásárlásra. Hírmagyarázat: — Az USA magatartása eddig túlságosan egyoldalú volt Latin-Amerika esetében; nem tárgyalt, hanem kész tények elé állította a .kormányokat — vádolta meg Kissinger 70 latinamerikai ebédvendége előtt az előző amerikai kormányzatokat. — Mostantól kezdve a javaslataik alapján akar cselekedni — tette hozzá. Ugyanekkor a chilei juntának gabonavásárlásra (természetesen az USA-tól) juttatott 24 millió dolláros hitel azt mutatja, hogy ezúttal is kész tények elé állítottak egy lalin-arnerikai országot. Allende kormányától ugyanis megvonták az utóbbi időben a hiteleket, McNamara elnökletével a Világbank sem folyósított semmit. Márpedig az Allende-kormány egyik legfőbb nehézségét, a tömegek romló életszínvonalát éppen a külföldről addig hitelek segítségével vásárolt gabona hiánya okozta. Ezt használták ki a teherfuvarozók sztrájkjukkal. Az ellátási nehézségeket a junta is örökölte, az ő nehézségeiken azonban „segítenek” hitellel. A nemzetközi felháborodás miatt ugyanakkor az USA „szelídíteni” igyekszik a latin-amerikai hangulatot. Meg akarja nyerni a többi államot, hogy a mézesmadzaggal eltakarják a Chilében alkalmazott korbácsot és a hitelekkel vásárolt gabonával „konszolidálni” óhajtó juntán segítve „alkotmányosabb” életet teremtsenek. Ezzel a felzaklatott latin-amerikai közvéleményt lehetne „csillapítani”, és az USA számára „kényemesebb” pozícióban tárgyalni velük. MÁTÉ IVAN A Vendégül lát Borsod rendezvénysorozat most már évről évre visszatérő eseménye a vendéglátóipari vállalatok ifjú szakmunkásainak csapatversenye. Tegnap a Katowice étteremben az ország legkülönbözőbb tájegységeit és vendéglátóipari vállalatait képviselő nyolc csapat versenyzett. A négy tagfoól álló brigád (2 felszolgáló, 1 szakács és 1 cukrász) maga választotta menüvel és asztallal próbálta elnyerni a rendkívül szigorú zsűri „kegyeit”. Akik látták a versenyt, a gyönyörűen megterített asztalokat, egyöntetűen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a 23 éven aluliak versenyének yk Brandt kancellár Bonnban fogadta Shultz amerikai pénzügyminisztert, aki a közelmúltban Moszkvában járt (Telefotó) színvonala az előz» évhez képest ismét tovább nőtt. A legjobbak olyan magas íoku szakmai tudásról adtak számot, amire méltán lehetnek büszkék vállalataik. Csakúgy, mint minden évben, a verseny most is jó alkalmat adott a szakmai továbbfejlődésre. s mindenki számára nagyszerű látványosságot is jelentett. Érthetetlennek tűnt. hogy miért kellett néhány fiatalnak (például a sárospatakiaknak) megijednie a magas színvonal láttán, s versenyzés helyett hazavonulni. Hiszen ha valahol, akkor itt alkalmuk nyílt volna tanulni, fejlődni..; * A vendéglátőipari vállalatok fiatal szakmunkásai csapatversenyének végeredménye: 1. Miskolci Vendéglátóipari Vállalat (Polónia étterem); 2. Avas-szálló (Ala- bárdos étterem); 3. Szabolcs- Szatmár megyei Vendéglátóipari Vállalat; 4. Heves megyei Panoráma Vendéglátóipari Vállalat; 5. Hajdú-Bi- har megyei Vendéglátóipari Vállalat; 6. Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat. Napsütés Szép őszi idő várható a hét végére. Ma. nappal — előreláthatólag — több órás napsütés, gyenge légmozgás várható. Kora délutánra a hőmérséklet eléri a 20 fokot. Hasonló kellemes időjárás várható vasárnap is. MEGBÉLYEGEZTÉK, DE... Az ENSZ-közgyűlés plénumán elfogadták, hogy a testület fossza meg mandátumától a fajüldöző dél-afrikai rezsim küldöttségét. Ezzel tulajdonképpen hatálytalanították a mandátum- vizsgáló-bizottság előző döntését. Az elnök ennek ellenére szót adott a dél-afrikai küldöttnek. Erre legtöbb küldött kivonult. CSAPATÖSSZEVONÁS ÉS TÁRGYALÁS Ellentétes hírek érkeznek a Közel-Keletről. New Yorkban közölték, hogy novemberben ismét tanácskozik Kissinger Egyiptom. Jordánia és Izrael külügyminiszterével, akik akkor újra New Yorkban lesznek. Az izraeli hadsereg ugyanekkor nagyszabású csapatösszevonásokat hajt végre a szíriai fronton és a libanoni határ mentén. FELROBBANTOTTAK KÉT KUBAI HALÁSZHAJÓT A Rádió különtudósítója hírt adott róla, hogy megtalálták a Bahama-szigetek közelében nyílt tengeren megtámadott és felrobbantott két kubai halászhajó egyikének ötfőnyi legénységét. A másik hajó nyolc matrózát még nem lelik. Előbbiek elmondták: 20 fegyveres egy gyorsnaszáddal támadta meg és fogta el őket. BRANDT MA ÉRKEZIK LONDONBA Miután Tanaka japán miniszterelnökkel befejezte tárgyalásait, Brandt kancellár ma Londonba érkezik. Vendéglátójával. Heath miniszterelnökkel a Közös Piac, az európai biztonság, a kelet- nyugati viszony és az U3A- val való kapcsolat problémáiról tárgyal. Mint ismeretes, Tanaka Bonnból Moszkvába utazik. KÍNA BÜZÄT VÁSÁROL KANADÁTÓL Már régebben is vásárolt Kína búzát Kanadától, most azonban az eddigieknél sokkal nagyobb üzletről van szó. Több mint egymilliárd dollár értékben ad el gabonát Kanada Kínának. Az üzlet megkötéséről már több hete keringtek hírek, de csak most Trudeau kanadai miniszterelnök kínai látogatása előtt jelentettek be.