Déli Hírlap, 1973. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1973-08-06 / 183. szám

7 a miskolciaké a szó Bátor emberek a Kuruc utcai tűznél Hamar tönkrement A Pece patak Magdolna utcai szakaszánál több mint egy hónapig építettek egy át­ereszt. Egy teherautó alatt azonban összeroppant az úttest, pillanatok alatt megsemmisítve hosszú hetek fáradságos munkáját. A teherautó vezetője nem tehet arról, hogy nem volt olyan szilárd ez az építmény, mint ahogy gondolták. A környék lakói mit tehetnek? Bosz- szankodnak — de ettől az út test nem javul meg — írja B. S. miskolci olvasónk. Ki hol nem söpör? Kedves Déli Hírlap! Sokszor írnak e város rendjéről. Gondolom, nem érdekte­len, ha foglalkoznak levelemmel. Az ember kilép a Görömi pályaudvar gondosan takarított előcsarnokából és abban a pillanatban elkedvetlenedik. A pályaudvarral szemben van az Élelmiszer és Vegyiáru Nagy­kereskedelmi Vállalat telepe. Kíváncsiságból benéztem a ke­rítésen is: odabent gyönyörű rend van, még az udvart is seprik. A kerítésen kívül viszont fákról letört, sárguló levelű gallyak, békésen rothadó, vagy éppen a széllel játszadozó papírzsák-darabok, ismeretlen múltú szemétkupacok álmo­doznak arról, hogy egyszer majd a helyükre kerülnek. örültem a benti rendnek, mert a szólás is úgy tartja, hogy söpörjön mindenki a saját portáján, és ezt ott megteszik, ám tudomásom szerint arra törvény is van, hogy ki-ki söpörjön a maga portája előtt is. Arra aligha van remény, hogy kij­jebb hozzák a kerítést. Marad egy másik megoldás: követel­jük meg a rendet a Városképet csúfító vállalattól. Különben elnézést kérek, ha ez más vállalatokat is érint. Mert érint. Tudom, hogy ezzel a megjegyzéssel a mások por­tája előtt söpörtem —, de mit tegyek, ha ők nem söpörnek? K. I. Kazincbarcika Nem feledkeztek meg rólunk Az emlékezetes Kuruc ut­cai tűzről annak idején sok. féle hír kapott szárnyra. Az igazsághoz tartozik, hogy mind ez ideig senki sem hozta szóba annak a két bá­tor és jóérzésű férfinak a nevét, akik a nagy tömeget látva, félretolták a tétlenke- dőket és maguk indultak, ke­resztül a lángokon, a gyere, kékért. A többi lakókkal együtt tanúsíthatjuk, hogy a bajba jutott család segítségé­A vendéglátó üzletek osz­tályba sorolását szabályozó belkereskedelmi miniszteri rendelet előírja, hogy az ita­lok csak jellegüknek megfe­lelő hőmérsékleten hozhatók forgalomba. Eaírt a vendég­látóüzletekben * mindent el kell követni, hogy — a je­lenlegi körülmények között is — az italok elfogadható hűtési fokon kerüljenek a vendégekhez. A jogos fogyasztói észrevé­telek, valamint az ellenőrzé­sek tapasztalatai mutatják, hogy a vendéglátó üzletek­ben és a bolti élelmiszer kiskereskedelmi hálózatban helyben fogyasztás esetén a különböző italokat főként az üdítő italokat nem kellő hő­mérsékleten értékesítik. A re Petrovics László gépész- mérnök, a Baranya megyei Erzsébet község lakója és Tóth Barna, Kuruc utca 25 sz. alatti lakos sietett. Meg­érdemlik, hogy nevük a nyilvánosság elé kerüljön, hi. szén a tétova lakók bizony­talankodása miatt máskép­pen is végződhetett volna az éjszakai lakástűz. Tóth Pál Miskolc Belkereskedelmi Minisztéri­um szerint az egyes üdítő italfajták kívánatos hűtési hőmérséklete: szénsavas üdí­tő italok és szörpök esetében +5 °C, +7 °C, gyümölcsle­vek esetében +í °C, +9 °C. A minisztériumok állás­pontja szerint a vállalatok é6 szövetkezetek folyamatosan és fokozatosan érjék el a hű­tési feltételek gyors megjaví­tását. A Belkereskedelmi Minisztérium — korlátozott mértékben — a hűtési eszkö­zök beszerzéséhez támogatást biztosít. Az üdítő italok hű­tését. az értékesítés megfele­lő körülményeit az ellenőrző szervek különös figyelemmel vizsgálják. Válaszol a Volán A lapunk július 19-i számában megjelent „Nem értenek egyet a válasszal” című cikkre válaszolt a Volán 3. sz. Vállalata: „Vállalatunk kazincbarcikai üzemegységének személyforgalmi szakszolgálata felkereste a BVK kommunális osztályát, ahol — mint érdekelttel — a járat in­dulási idejének megváltoztatásá­val kapcsolatos megbeszélést folytattunk. Tekintettel arra, hogy az autóbuszjáratok me­netrendje elsősorban a BVK. a Könnyübetonelemgyár és a pvc- üzem dolgozóinak szállítását van hivatva biztosítani, állásfoglalá­sukat feltétlenül figyelembe kell vennünk. A cikkben szereplő pvc-autóbuszállomásról a busz „bevitelét’» a bányagépjavítói megállóhoz nem tartják kivite­lezhetőnek, mivel fordulóhely nem áll rendelkezésre és annak létesítése csak a későbbiek fo­lyamán valósítható meg, az anya­giak függvényében. A bányagép iavító állomásról Kazincbarcika-Üjvárosba haza­szállítandó 15—20 fő BVK-s dol­gozó utazása jelenleg a 14.30 óra­kor induló miskolci autóbusz- szal, vagy a 14.40 órakor „2” jel­zésű, a könnyübeton üzemtől közlekedő járattal oldható meg. Vállalatunk nem tartja meg­oldhatónak a Könnyűbetonelem- gyártól 14 órakor induló járat menetidejének későbbre vitelét, mert ez a Könnvűbetonelemgyár részéről a későbbiek folyamán újabb panaszbejelentést ered­ményezne. A „2” járaton köz­lekedő autóbusz menetrendi ide­je az útviszonyokat figyelembe véve is olyan szoros, hogy eb­ben a szállítási csúcsidőszakban változtatást eszközölni nem tu­dunk. A munka befejezése után a 30 nerces indulási idő, az ed­digi tapasztalatok szerint, nem túlzott: a munkaátadási és tisz­tálkodási időt figyelembe véve, reálisnak minősíthető.” Nagy István főosztályvezető. Küblik Ferenc osztályvezető Gépjárművel elérhetetlen Sebők Bertalan, III., Már­ton bíró u. 8. sz. alatti lakos panaszolja: A Köztársaság u. 78. sz. házat a tanács eladta. A je­lenlegi tulajdonos lezárta azt a kis közt, amelyből a Már­ton utcát eddig meg lehetett közelíteni. Most bármilyen gépjármüvei „elérhetetlen” az utca és az ott lakók tüze­lőjüket sem tudják hazaszál­líttatni. Közeledik az ősz, itt az ideje, hogy a télre gondol­janak, s nem tudják, hogy mitévők legyenek — írja. Reméljük, mielőbb intézked­nek ebben az ügyben. A bocsi sörgyárban, mint ismeretes, május 18-tól gyár­tanak Pepsi-Colát. A két és fél decis palackokban for­galomba hozott ital elsősor­ban Borsod, Szabolcs és Haj­dú megye területén enyhíti a fogyasztók szomjúságát. A literes Pepsi-Cola csak kis mennyiségben készül. A Bőcsről kapott információ szerint a gyár óránként négyezer liter kapacitású gépsora a literes üvegek töl­tésére nem alkalmas. A nagyüveges gépsorhoz még Érdekelje a szakmája is! A Marx tér és Diósgyőr közötti vágányjavítási mun­kák egy kis kényelmetlen­séggel is járnak, ám az uta­sok tudomásul veszik, hogy ennek a munkának az elvég­zésére szükség van. Elvárják azonban, hogy esetleges észrevételeiket komolyan ve­gyék. Az elmúlt napok egyik reg­gelén sokat kellett várni a „villamospótló” autóbuszra, melynek természetes követ­kezménye, hogy a stadion melletti megállóba már zsú­folva érkezett. Ezen az autó­buszon utaztak be Miskolc­ra a 8 órára járó dolgozók, s bizony kissé „paprikás” hangulat uralkodott a kocsi­ban. Az utasok közül töb­ben kifogásolták a késést és kérték a szolgálatot teljesítő kalauzt, hogy panaszukat to­vábbítsák a vállalat illeté­keseinek. Erre a válasz a kö­vetkező volt: — Én nem törődöm sem­mivel, engem csak egy érde­kel, hogy leteljen a műsza­kom és mehessek haza. Biztosan sok munka várt rá otthon, de ez az „állás- foglalás” túl kényelmes és nem is lehet vele egyetérte­ni — tette szóvá levelében Sz. J.-né. Rovatvezető: MOLNÁR SANDORNE Telefonszáma: 18-224. hiányzik a címkéző és a ku­pakozó gép. > Molnár Gyuláné, a megyei tanács büféjének eladója: — Nálunk szokott lenni, de keveset kapunk, egy hó­napban egyszer-kétszer, s öt­hat rekesszel egy-egy alka­lommal. Szétkapkodják a ve­vők. Most sincs. Érthető is, hiszen a literes Pepsi-Cola ára 13,20, plusz négy forint üvegbetét. Sugár János, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat áru­forgalmi főosztályvezetője: A Volán 3. sz. Vállalat, mint minden évben, most is megren­dezte nyugdíjasainak találkozó­ját. Július 26-án a MÁVAUT- pályaudvaron gyülekezett 78 nyugdíjas — és családtagjaik, együttesen 150-en — és várta, hogy elindulhasson Berekfürdőre. Ragyogó napsütés fogadott bennünket. Volt, aki fürdéssel töltötte idejét, volt, aki Berek­fürdő és környéke nevezetessé­geit tekintette meg. Délben na­gyon finom ebédet kaptunk. Ez a jutalomkirándulás is bizonyí­téka annak, hogy annak idején jó munkát végeztünk. A felejt­hetetlen napért ezúton mondunk köszönetét a vállalatnak. Külön köszönet illeti az „Anna Frank” A közeljövőben Gyöngyösről elegendő mennyiségű literes Pepsi-Cola szerezhető be... Veres Gyula, a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztály- vezetője: — A bocsi sörgyár jelen pillanatban nem tud folya­matos szállítást biztosítani literes Pepsi-Colából, így a jogos vásárlói igények kielé­gítése érdekében tárgyaláso­kat folytattunk a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vál­lalat gyöngyösi kirendeltsé­gével. Stál László értékesí­tési csoportvezető úgy tájé­koztatott, hogy az ő telepü­kön hamarosan befejeződnek a szerelési munkálatok és ez­után már Gyöngyösön is pa­lackozzák a literes Pepsi- Colát. Más cola-félékből egyébként minden kapható Miskolcon. A jobb ellátás érződik a forgalmon is: az elmúlt év hasonló időszaká­hoz képest az első fél évben megduplázódott. Literes Pep­si-Cola ügyben biztató a helyzet. Gyöngyösi tárgyalá­saink annyira előrehaladott állapotban vannak, hogy szeptembertől folyamatos lesz a szállítás. B. Gy. szocialista brigádot, akik patro­nálják az üzem nyugdíjas dol­gozóit. Szeretnénk megérni, hogy jö­vőre is találkozzunk mindannyi­an, erőben és egészségben. RÓZSAHEGYI KÁLMÁN Miskolc I., Madarász V. u. 1/2. Július 28-a számomra nagyon emlékezetes marad. Közel a hat­vanhoz ébredtem rá, liogy még szükebb pátriámat, Borsodot sem ismerem eléggé. Hát még hazá­mat? A Miskolci Asztalos Szövet­kezet kirándulásán vettem részt ezen a napon. Az idő nem volt a legkedvezőbb, de az együttes kitűnő hangulatban volt. Bol­dogkő várában tudtam meg, hogy szülőfalumban, Tállyán is volt vár. Vizsoly plébánosának a mű­emlék templomról szóló ismerte­tését mindannyian szinte száj- tátva hallgattuk. A további út­vonal: Telkibánya, majd Holló­háza (gyárlátogatás) és Szépha­lom (a Kazinczy-mauzóleum megtekintése) után Sárospatak volt. Utunk végig nagyon szép, kel­lemes és hasznos is volt. Az idősebb dolgozók, a fiatal KISZ- esek és a nyugdíjas „asztalosok” e&y nagy család tagjaiként, őszinte és jó barátként érkeztek haza. H. J. Miskolc A Lévay József utca környékén „MÉH” áSvevohely céljára alkalmas, zárt udvarral rendelkező ingatlant keresünk. Az ingatlan használóját átvevőhelykezelöként alkalmazzuk Ajánlatokat a vállalat munkaügyi osztályára kérjük. Vállalat Miskolc, Sajó-part Dr. — sti — Felveszünk a Hejőcsobai Cementgyár szereléséhez lakatos, hegesztő, ács szakmunkásokat és segédmunkásokat KIEMELT BÉREZÉSSEL! Minden héten szabad szombat, vidékieknek szállást biztosítunk, útiköltséget, különélési díjat fizetünk. Jelentkezés: Gép- és Felvonószerelő Vállalat kirendeltségén, Miskolc, Szabó Lajos u. 66. Hétfőn 10 órától csütörtök délig A kukák fosztogatói >fc Nem megoldott probléma a szemetes kukák háza előtti tárolása. Többen akadnak, akik rendszeresen szétkotorják az edények tartalmát, kenyérhéjat, papírt, vagy ki tudja mit keresve. A romlandó szemét a melegben szétszórva fertő­zést, kis SZ&, hatására még nagyobb szemetet okoz. Legalább a házfelügyelőknek — akiknek az összetakarítás úgyis köte­lessége lenne — kellene jobban figyelemmel kisérni e város­szerte mind jobban elburjánzó káros jelenséget — írja Kon­dás Károly miskolci olvasónk. Ezt mondja a jogszabály AZ ÜDÍTŐ ITALOK HŰTÉSE Szerkesszen velünk! Egyik levélírónk panaszolja, hogy a miskolci üzletek­ben nem lehet kapni a fővárosban rendkívül népszerű literes Pepsi-Colát. Pedig a literesnek nemcsak az ára kedvezőbb, hanem a szállítása is kényelmesebb, mert egyáltalán nem mindegy, hogy egy üveget vagy né­gyet cipelünk-e a bevásárló szatyorban. Azt kérdezi ol. vasónk: Mikor lesz literes Pepsi-Cola? »

Next

/
Thumbnails
Contents