Déli Hírlap, 1973. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1973-08-23 / 197. szám

a miskolciaké a szó Elhanyagolt a múzeum környéke Az eltelt ünnepek alatt három napot töltöttem Mis­kolcon, illetve Tapolcán. Ha­talmas fejlődést tapasztal­tunk a városban és környé­kén. Miskolc egyre szebb lesz. Ellátogattunk az Avas­ra, s közbe meg akartuk nézni a múzeumot is. Elszo­morító látvány fogadja itt a látogatót. Dudva és sze­méthalmaz veszi körül az épületet, kiáltó ellentéte a vele szemben pompázó ker­tészeti szépségnek az Avas oldalán. Láttuk, hogy az épületben építkezés folyik, de ez semmiképp nem indo­kolja, hogy a város szívé­ben ennyire elhanyagolja­nak egy intézményt, melyet — gondolom — úgy a város lakói, mint az ide látogató turisták szívesen keresnek fel. Rédei István Jászberény Fontossági sorrendben javítanak „Rossz az úttest” címmel cikk jelent meg lapunk augusztus 9-i számában. Ez­zel kapcsolatban a Miskolci Közlekedési Vállalat az aláb­biakról tájékoztatta szer­kesztőségünket. „A folyó évi villamos- vasúti vonalfenntartási ter­vünkben többek között az Ady-híd—Tanácsház tér kö­zötti pályaszakasz úgyneve­zett részleges' javítási mun­kái 'is szerepelnek. Ezt a munkát a Széchenyi utcá­ban már több helyen — sür­gősségi sorrendben — el is végeztük. Hátra van még a Centrum Áruház előtti rész, a Szemere utca keresztező­dése és a színház környéki pályaszakasz javítása. E munkák folyamatosságát meg kellett szakítanunk a Marx tér—Táncsics téri vá­gányszakasz általános javí­tása miatt. Ugyanis itt a tel­jes fenntartási létszámot igénylik a fontos munkála­tok.” Paprika-labda Az alábbi esetnek a minap voltam szemtanúja. Az Ady-hídi zöldséges pa­vilon mini pultján magasan feltornyozva áll a zöldpap­rika. Valaki meglökte, vagy magától indult-e „vándorút­ra”, nem tudom, de egymás után gurultak végig a járdán. Az elárusító kislány megpró­bálta összeszedni, de kísér­lete reménytelennek bizo­nyult. Mert a lehullott áru­val megkezdődött a focizás. Az arra siető emberek — öre­gek, fiatalok, nők és férfiak egyaránt — egymásnak „pasz- szolták" a szép, egészséges paprikákat és senkinek nem jutott eszébe, hogy lehajol­jon és felszedje. Csak az nyugtatott meg kissé, hogy a villamosból más is megbot- ránkozva figyelte a jelenetet. F. É. A MÁV sem elég gazdag Lapunk július 19-1 számá­ban megjelent „Semmit sem ér a reklamáció” című cikk­re a MÁV Igazgatóságától az alábbi választ kaptuk: Mind a panasz, mind a cikkükben vonatkoztatott bí­rálat jogosságát elismerjük. Ezek mellett azonban téjé- ■köztatast"kívánunk “adni ■ a lehetőségeinkről... Nem ha­nyagságról, felelőtlen ígér­getésről, hanem pénzügyi, va­lamint munkaerő-kapacitás korlátozottságáról van szó ebben az esetben. Köztudott tény, hogy la­kóépületekre, utakra, rakte- rületekre fordítható költség- keret korlátozott mértékben áll népgazdaságunk — ezen belül a MÁV — rendelkező, sére is. Ennek ellenére az utóbbi öt év alatt közei két­millió forintott fordítottunk lakóépületeink fenntartására. Ezen költségkereten belül épült három éve a cikkben panaszolt járda is, betonfe­lület kiképzéssel. Sajnos, a MÁV-telep az évtizedek so­rán megfelelő járdával nem volt ellátva, annak létesíté­sére — a szanálási terv ké­szítésének időszakában — semmilyen remény nincs. Kénytelenek vagyunk tehát a szabálytalanul kiképzett járdákat fenntartani . .. 150 négyzetméter járda aszfalto­zását megrendeltük, de a rendelkezésünkre álló pénz­ügyi keretből csak alig-alig tudunk a panaszokon segí­teni. Zsiga Lajos vasú tigazga tó-helyettes Rovatvezető! MOLNAB SANDORNB Telefonszáma: 18-224. Miskolci fényképészek Prágában A második nemzetközi szö­vetkezeti fotókiállítást szep­tember 20. és 25. között, Prá­gában tartják meg. Lengyel, ország, Románia mellett ha­zánk fényképész szövetkeze­tei is résztvesznek a sereg­szemlén. Minden résztvevő állam 100—100 felvétellel sze. repel. Magyarországról 25 fényképész szövetkezet — közte a miskolci is — indul a prágai kiállításon. Védőital9 védőétel A Lenin Kohászati Mű­vekben a szikvíz — az álta­lános védőital — minden melegüzemi dolgozónak jár. Ebből tavaly 4 millió liter, meleg teából pedig 230 ezer liter fogyott. Tejből 430 ezer litert, C-vitaminos sajtból 120 ezer darabot, ömlesztett sajtból pedig 130 ezer kilo­grammot vásárolt a kohá­szat. Ezeknek a juttatások­nak az értéke a tárolással és szállítással együtt 3 millió 800 ezer forint. Készülődnek a szabászok Megyénk szövetkezeteiben több szabász készül már a 11. országos szövetkezeti sza­bászversenyre. A MÉRXJSZ 10—15 szakembere vesz részt a versenyen, női és férfiruha kreációkkal mutatkoznak be. A Miskolci Női Szabó Szö­vetkezet szabászai angol és francia szabású női ruhák­kal, kosztümmel, női kabát­tal vesznek részt az orszá­gos vetélkedn, amelyet szep­tember 24-én és 25-én ren­deznek meg a miskolci Sport- csarnokban. Folytatódik a Tita Ismét a Pepsi-Cola áráról Több alkalommal foglalkoztunk a Bocsi Sörgyárban palac­kozott Pepsi-Cola ügyével. Köztudott: amikor Borsodban megkezdődött a népszerű üdítő ital palackozása, a korábbi gyártó, a Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat leállította az ország e területére irányuló szállítmányait. A Bocsi Sör­gyár azonban — a magas előállítási, illetve szállítási költsé­gekre hivatkozva — a korábbi palackonkénti 2,40 forint he­lyett 10 fillérrel drágábban: 2,50 forintért ajánlotta fel a Pepsi-Colát a kereskedelemnek. Legutóbb július 26-án a „Döntetlen a Pepsi-párbaj” című cikkünkben megírtuk: öt miskolci kereskedelmi, il­letve vendéglátóipari válla­latnak sikerült megegyeznie a Pepsi-Cola árában a Bocsi Sörgyárral. Salamoni döntés született: ha a vállalatok hajlandók öt fillér pluszt vállalni palackonként, akkor a gyár ugyanennyit elenged. Az öt vállalat tehát 2,45 fo­rintért kapja azóta a kere­sett italt. A cikkre Dremmel László, a Bőcsi Sörgyár anyag- és áruforgalmi főosztályának vezetője a következőket vá­laszolta: „A cikk első bekez­désében közölt ár nem pon­tos. Ajánlatunk úgy szólt, hogy ha a vevő bármelyik kirendeltségünkről a Pepsi- Colát a saját fuvareszközé­vel elszállítja, s az üres gön­gyöleget visszaszállítja, úgy a Pepsi-Colát palackonként 2,40 forintért kapja. Ameny- nyiben a terítést és az üres göngyöleg visszaszállítását mi végezzük, úgy az ár 2,50 fo­rint palackonként. Pepsi-Cola termelésünk túl­nyomó mennyiségét nagy tá­volságokra — Mátészalka, Kisvárda, Nyíregyháza, Deb­recen, Berettyóújfalu stb. — szállítjuk, ami, komoly költ­séggel jár. Engedményünket az öt miskolci vállalatnak csupán a göngyöleg forgási sebességének gyorsabbá téte­le érdekében adtuk. Ugyan­akkor a korábban megkötött megállapodásokon változtat­ni nem kívánunk. Megjegyezzük, hogy a Pepsi-Cola is — mint min­den üdítő ital — a szabad Van még vízgondja Miskolcnak A Déli Hírlap augusztus 17—i számában a címoldalon megjelent egy rövid cikk, két fényképpel, ami arról tájé­koztatja a gyanútlan olvasót, hogy az idei nyáron nem volt vízgondja Miskolcnak. Ez igen örvendetes hír, csak annyi a szépséghibája, hogy nem teljesen igaz. Talán egy óvatosabb fogalmazás, pél­dául, hogy az idei nyáron csökkent Miskolc vizgondja, jobban megfelelt volna a valóságnak. Köztudott, hogy nálunk ezen a nyáron nagyon sok esó esett. Mégis, amikor a „rossz idők” után pár napra beköszöntött a kánikula, el­fogyott a víz is. Naphosszat „hiánycikk” volt és csak este 9—10 óra között volt szeren­csénk „üdvözölni” lakásaink­ban. Valóban volt Miskolc­nak olyan része, amelyiknek nem volt az idei nyáron, de még a sokkal ínségesebb víz­korlátozások idején sem víz­gondja. Az itt lakók öröm­mel nyugtázzák a cikket. De van egy másik, igen tekinté­lyes számú olvasó, aki sze­mélyesen tapasztalta a cikk­ben írtak szöges ellentétét. Több cikket olvastam már a lapban vizes problémákról. Egyik másiknak örültem is, mert feltárta azokat a prob­lémákat, amelyek ténylege­sen okai a vizhiánynak. Ez­zel szemben sajnos nem ma, hanem már ezt megelőzően is olvastam olyan cikket, ez­zel a témával kapcsolatban, ami nem felelt meg a való­ságnak és bizony sem engem, sem sok más, hasonló prob­lémával küzdő olvasót nem örvendeztetett meg. Gartner Károly Miskolc, III., Görögszőlő 24. Miskolc vízellátási gondjai csak akkor szűnnek meg tel­jesen, ha megépül a Hernád menti vízmű és teljes kapa­citással dolgozik. A jelenlegi vízellátási- rendszer ugyanis, a legkedvezőbb időjárási vi­szonyok között sem biztosít­ja, hogy a város minden pontján, a magasabb lakó­épületekben is a nap minden órájában egyenletesen jó le­gyen a vízszolgáltatás. Jól­lehet az elmúlt hetekben is előfordultak kisebb zavarok, a júliusi—augusztusi kániku­lában sem kc*íe!tó vizkorláío- zást bevezetni, mivel a ki­adós esők feltöltötték a bük­ki kar sztf orr ásókat. Ilyen ér­telemben írtuk, hogy Miskolc vízellátása ezen a nyáron jó volt, s reméljük, ilyen ma­rad a továbbiakban is. Víkendház lakásépítéshez vásároljon „U” profilüveget Korszerű lakásépítéshez alkalmazzon üvegelemeket Több színben, bő készlettel várjuk kedves vásárlóinkat Üvegipari Művek Miskolci Üveggyára 3501 Miskolc, Tatár u. 28. árkategóriába tartozik, amelyben a 2,40 forintos centrumár 10 százalékkal el­téríthető. Vállalatunk nem kíván élni ezzel a lehető­séggel és még csak arra sem hivatkoztunk, hogy a Pepsi- Cola — szemben a többi üdí­tő ital 2 deciliteres mennyi­ségével — 2,5 deciliter, afir.í 20 százalékos anyagtöbblet felhasználást jelent. Csupán a magas fuvarköltség egy ré­szét kívántuk érvényesíteni az árban. Kereskedelmi árvitánk a fogyasztóközönséget nem érintette, mivel a vállalatok közötti megállapodástól füg­getlenül a Pepsi-Cola ne­gyedosztályú ára 3 forintnál magasabb nem lehet.” Szívesen adtunk helyet a gyártól kapott levélnek. Né­hány megállapítással azon­ban továbbra is vitatkoz­nunk kell. Ügy érezzük, kö­zel járunk az igazsághoz, amikor azt mondjuk: egyes kérdésekben jobban „sántít" a gyár véleménye, mint a mi állítólagos pontatlan közlé­sünk. (Csupán azt nem ír­tuk meg: ha a vevő a maga szállítóeszközével hozza és viszi a göngyöleget, úgy az ár 2,40 forintra módosul pa­lackonként. Vagyis ugyan­annyiba kerül, mint ameny- nyiért a 200 kilométerre levő fővárosból korábban helybe szállítva kapta ...) Egyébként 'nehezen képzel­hető el, hogy a Miskolc tő- szomszédságában levő Bőcs- ről magasabbak a szállítási költségek, mint korábban Budapestről voltak. Ha vi­szont mégis így lenne, érthe­tetlen: miért kerülhet öt fil­lérrel többe az üdítő ital pa­lackonként az egyik vállalat­nak, mint a másiknak?! Rá­adásul éppen azok a válla­latok nyöghetik a magasabb költségeket, amelyek már ak­kor partnerei voltak a Bőcsi Sörgyárnak, amikor mások még vártak a szállítási szer­ződések megkötésével. Furának tartjuk a gyár ve­zetőinek azt a megállapítását is, hogy a palackonkénti öt fillér engedményt csupán a göngyöleg forgási sebességé­nek gyorsabbá tétele érdeké­ben adták az öt miskolci vállalatnak. ' Joggal kérdez­heti a fogyasztó — akit egyébként igenis érintett az árvita: — Bántottam én a sörgyárat, hogy az érdekei­met ennyire figyelmen kívül hagyja? ... (keglovich) Fólia Csehszlovákiának A Tiszai Vegyikombinát műanyagfeldolgozó üzemé­ben működő 12 méter szé­les polietilén agrofóliát gyár­tó gépi berendezés első fél­évi termelése 3062 tonaa volt. A gyártó gép natúr és fekete színű fólia termékei­ből 300 tonnát exportáltak Csehszlovákiába. A fólia iránti kereslet az év máso­dik felében jelentősen meg­nőtt. 8

Next

/
Thumbnails
Contents