Déli Hírlap, 1973. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)

1973-08-23 / 197. szám

r belföld SZABOLCSBAN A DO- SZAAF KÜLDÖTTSÉGE. Az MHSZ szovjet testvérszerve­zete, a Doszaaf küldöttsége, — amely A. L Pokriskin lé­gi marsall, a Szovjetunió há­romszoros hőse, a szervezet elnöke vezetésével tartózko­dik hazánkban — szerdán délelőtt Nyíregyházára érke­zett. A küldöttséget Szabolcs- Szatmár megyei látogatására elkísérte Kiss Lajos vezérőr­nagy, az MHSZ főtitkára is. NEMZETKÖZI TÉRKÉPÉ­SZETI TANÁCSKOZÁS. Bu­dapesten, a TIT Bocskay úti stúdiójában nemzetközi tér­képészeti tanácskozást ren­deztek tegnap. Ebből az al­kalomból az épületben kiál­lítás is nyílt. TÜZET OKOZOTT A CI­GARETTA. Lakástűz pusztí­tott tegnap este fél hét táj­ban L. Edéné Miskolc, Dam­janich utca 6. szám alatti otthonában. A tüzet — amelytől a szobában lévő rekamié és díszpárna gyul­ladt meg — az ittasan do­hányzó Cs. Gyula okozta. A kár becslések szerint megkö­zelíti a másfélezer forintot. A HALÁL OKA TISZTA- ZATLAN. Holtan emelték ki tegnap délelőtt fél 11 tájban Kesznyéten határában az erőmű környékén levő Her- nád-csatornából Tóth István 53 éves bocsi lakost. A férfi augusztus 19-én tűnt el la­kásáról. A haláleset tisztázá­sának körülményeire vizsgá­lat indult. NYELVÉSZETI KONFE­RENCIA. Nyíregyházán teg­nap nyelvészeti konferencia kezdődött a Bessenyei György Tanárképző Főisko­lán az MTA, a főiskola, vala­mint az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem szociológiai tanszékének közös rendezé­sében 12 ország nyelvészei­nek részvételével. A tanács­kozás négy napig tart. ÜJ ALTALANOS ISKOLA. A Somogy megyei Nágocson tegnap új általános iskolát adtak át. A két előadó- és 6 osztályteremmel ellátott is­kolában az új tanévben száz- nyolcvan kisdiák tanulhat. ŰJ FŐPAVILON. A jövő évtől az albertirsai úton ren­dezik meg a BNV-t. A kiál­lítás új főpavilont kap. A huszonháromezer négyzetmé­ter alapterületű új csarnok a jövő év március 31 -i határ­idő helyett ez év végére el­készül. VÁNDORGYŰLÉS KESZT­HELYEN. A Magyar Mete­orológiai Társaság XVII. vándorgyűlése tegnap kezdő­dött rneg Keszthelyen. A megnyitó ünnepség után ha­zai és szlovák meteorológu­sok előadásai hangzottak el a környezetvédelem feladatai­ról. SZÖVETKEZETI SZÉK­HÁZ. Szövetkezeti székházat és ABC-áruházat avattak tegnap Salgótarjánban. A 420 négyzetméter alapterületű önkiszolgáló rendszerű élel­miszer áruházat jól felszerel­ték hűtőkamrákkal, hűtő- szekrényekkel, és tágas raktá­raikkal látták el. afe Ilyen a forgalmas fürdőhely egyetlen szeméttárolója, tgy hát nem csoda, hogy sokan a házak körül hagyják a hulladékot, mint a jobb oldali felvételünkön is látható. (Kerényi László felvételei) Mit jeleznek? Kék algák a Máíyi-té vizében Elszaporodtak a kék algák a Mályi-tó vizében — közöl­te telefonon szerkesztősé­günkkel, aggódó hangon a Miskolc közelében fekvő für­dőhely egyik szerelmese. A hír első hallásra csupán bio­lógiai érdekességnek tűnik Azt már a Borsod megyei KÖJÁL egyik szakemberétől tudom meg, hogy ahol ezek a növényi egysejtűek nagy számban feltűnnek, ott való­színűleg megnövekedett a víz szennyezettsége. Az algák táplálékául ugyanis többnyire szerves hulladékok szolgál­nak. Szepesi Sándor, Mályi köz­ség Tanácsának elnöke még nem kapott hivatalos jelen­tést a KÖJÁL most folyó vizsgálatának eredményeiről. Ö is meglepődik a hír hal­latán, hiszen ezen a nyáron már érvényben van az üdü. lőhely tisztaságának megőr­zésére hozott rendeletük. Eszerint csak kivételes eset­ben, mentési célra lehet mo­torcsónakot használni; meg­tiltották a tó közvetlen köze­lében az autók mosását, és az állatok fürösztését is. A rendelet megszegői ellen szi­gorúan fellépnek, ^sok esetben pénzbírságot is kiszabnak így hát nehéz megmagyaráz­ni, miért szennyezettebb most a tó vize, mint korábban. A szakemberek véleménye szerint az egyik ok az, hogy jó néhány fürdőző nem veszi a fáradságot, hogy kimen­jen a parton levő illemhely­re. A Mályi-tó partján egyéb­ként egyetlen egy szeméttá­roló van, így aztán a tópar­ton lakók és a hétvégi ki­rándulók sokszor nem haj­landók tíz percet, negyed­órát gyalogolni a szeméttel. Inkább otthagyják, ahol kép­ződik. A felvételünkön lát­ható szemétkupac nem egye­di jelenség, tucatjával láthat hasonlókat a kiránduló. Egy kiadósabb zápor aztán bele. mossa a part mentén , eldo­bált szemetet a vízbe. így hát mindenképpen indokolt lenne kuka-edény vásárlásá­ra kötelezni a part. menti , több száz vikendház-tulaj- donost, és természetesen ez­zel együtt megszervezni a szemét rendszeres elhordá- sát is. De addig is: helyezze­nek el több szemétgyűjtőt a tó körül! Persze az is igaz, hogy a Mályi-tó vize nem cserélő­dik, ezért a belekerülő hul­ladékok felhalmozódnak. így az igazi megoldással várni kell, a mályi nagy tó és a vasút mentén fekvő két ki­sebb tó összekapcsolásáig. A szakemberek azt is tervezik, hogy a közelben folyó Hejö vizét a tóba vezetik. így ki tudnák egyenlíteni a vízszint- ingadozást, és a tó vize is cserélődne. A fenti tervek megvalósí­tásával minden bizonnyal várni keli még néhány évet. Addig csak egyet tehetünk: mindannyiunk érdekében jobban vigyázzunk a sok ezer ember számára felüdü­lést nyújtó tó tisztaságára. Diósgyőrben is Bérletárusító pavilon A diósgyőri városközpont lakóinak jobb kiszolgálása érdekében a jövő hét köze­pén új autóbusz- és villamos- jegy, illetve bérletet árusító pavilont nyit a Miskolci Köz­lekedési Vállalat a diósgyőri hurokvágány végében levő villamosmegállónál. Az MKV hasonló bérlet- és jegyárusí­tó pavilon felállítását tervezi a Kilián-lakótelepnél is. Ma reggel a Kiliánban Közlekedési baleset Súlyos közlekedési baleset történt ma reggel három­negyed hét tájban a Kilián lakótelepi postahivatal mel­letti útelágazásnál. Vass Zol­tán 37 éves miskolci koope­rátor LE 45—15-ös rendszá­mú motorkerékpárjával Pe­reces felől a főúthoz érkez­ve nem adta meg az elsősé­get a Kistábornok utcán sza­bályosan közlekedő IS 51— 95-ös rendszámú Zaporozsec személygépkocsinak és össze­ütköztek. A baleset következ­tében a motoros négy mé­tert zuhant, motorkerékpár­ja az ütközés színhelyétől 12 méterre állt meg. Vass Zol­tánt zúzott fejsebekkel, esz­méletlen állapotban szállítot­ták a mentők a baleseti se­bészetre. A személygépkocsi­ban és a motorkerékpárban keletkezett kár jelentős. Rendőrségi felhívás 1973. augusztus 18-án. a délutáni órákban, Riese köz­ség határában a Tiszából egy ismeretlen férfi holttes­tét fogták ki, akinél sze­mélyazonosságát igazoló ok­mány, vagy tárgy nem volt. Az ismeretlen férfi orvosi vélemény szerint a feltalálá­sát megelőzően 6—8 nappal kerülhetett a vízbe. Az ismeretlen férfi leírá­sa: Kb. 175 cm magas, erős testalkatú, közepesen táplált, 30—35 év körüli. Feltehető­en barna haja és barna szí­nű szeme volt. Ruházata: Hosszú ujjú, sötétkék színű, elöl végig gombos férfiing, kékesszürke színű pantalló­nadrág, a bal oldali nsdrág- szíjtartók házilag, piros szí­nű cérnával vannak l'elvarr- va, pizsamanadrág, amely sárga-piros színű, hosszában csíkos. Különös ismertető jele: a bal-felkaron gipszkötés van. A megyei rendőrfőkapitány­ság felkéri a lakosságot, hogy aki a férfi holttestben — a megadott adatok alap­ján — hozzátartozóját, roko­nát, ismerősét véli felismer­ni, személyesen, vagy távbe­szélőn jelentkezzen a Bor­sod megyei Rendőrfőkapi- tányság Bűnüldözési Osztá- lyán. Miskolc, I., Zsolcai ka­pu 38. sz„ II. cm. 225. szoba. Telefon: 36-141 (225-ös mel­lék). Megyei rendőrfőkapitányság T é vékommentár: A Un tér jú Holival Azt hiszem nagyon jó paródiát készítene Hofi Géza az Öt­szemközt tegnap esti adásából, ha a képernyő előtt ült volna. Minthogy azonban főszereplője volt a műsornak, ezt aligha teszi meg. Joggal vártunk izgalmas órát, hiszen Hofi és Vitrai, a „show-szakma” két nagyágyúja együtt csak jó lehet. Így re­méltük ... És mit láttunk? Egy meglehetősen vontatott, időnként ki­fejezetten unalmas álinterjút. Igen „ál”, azaz nem igazi in­terjút. A riporter ugyanis feltette mindazokat a kérdéseket, amelyeket nem lett volna szabad. Azon egyszerű oknál fog­va, hogy a válaszokat nemcsak ő tudta előre, hanem a néző is sejthette. Emlékezett a feleletekre, mert már hallotta. Hofi ugyanis népszerű ember, és ilyen minőségében természetesen gyakran interjúalany is. Már az „átlaghallgató és átlagnéző” is ismeri tegnap hallott életrajzát, tudja, hogyan lett segéd­munkásból a Mikroszkóp színpad tagja; sokszor elmondott ominózus győri levonulásáról nem is beszélve. így hát a mű­sor java részét végigunatkoztuk. Persze volt néhány érdekes pontja a beszélgetésnek. Amikor Hofi Kőbánya-centrikussá- gáról, és az előadóművész érzékenységéről esett szó, akkor és onnan kellett volna a beszélgetésnek tulajdonképpen el­kezdődnie, hiszen az Ötszemközt című műsorsorozat igazi szellemi izgalmát pontosan az őszinte vallomások, az alkotás bonyolult mechanizmusának bemutatása kell, hogy szolgál­tassa. Beszéljünk komolyan! — Ezzel a félig tréfás felszólítással ültette le a kamera elé a riporter Hofi Gézát. Nos, a műsor­ban valóban nem sok mosolyogtató akadt —, ezt nem is ró­juk fel hibájául, hiszen más a műsor célja — de én mégis azt hiszem, baj volt a komolysággal. Talán a legfontosabbat, az „ötödik szemet”, azaz a kamera optikáját nem vették elég komolyan. • (erdős) DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc várost Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Kiadja e Borsod rregyel Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó VERES MIHÁLY — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Bajcsy-Zsi- linszky u. i5. postacím: .1501 Miskolc. Telefonközpont- 36-132. iö-H72 3o-3ö0 Szerkesztőségi telefonok, titkárság: 18-223, bel- é9 város­politikai rovat- 18-221. kulturális rovat: 18-226. sportrovat: 18-222. levelezés: 18-224 — * kiadóhivatal telefonszáma: 36-133 — Hirdetés- felvétel- 3525 Miskolc Széchenyi u 15—17. Telefon: 16-213 — Terlesztl: a Magvar Posta Kapható a hírlapárusoknál. A lap ára 80 fillér hétfőn i forint. — Index: 25 951 — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN külföld RIO DE JANEIRO. Letar­tóztatták a brazíliai Minas Gerais állam fővárosa. Belő Horizonte egyik városi ta­nácsnokát, mert állítólag merényletet tervezett Emilio Garrastazu Medici államel­nök ellen. Medici tegnap ér­kezett a városba egy vízi erőmű felavatására. BUKAREST. A kongresz- szusi palota nagytermében, a román párt- és állami élet vezető személyiségeinek je­lenlétében ünnepi nagygyű­zeti ünnepének, a felsza­badulásnak 29. évfordulója alkalmából. BERLIN. Augusztus 20—22 között tartották Berlinben Bulgária, a Belorusz SZSZK, Csehszlovákia, a KNDK, Ku­ba, Lengyelország. Magyar- ország, Mongólia, az NDK, Románia, a Szovjetunió és az Ukrán SZSZK vezető külügy- minisztériumi képviselőinek értekezletét. A tanácskozások keretében az ENSZ közgyűlé­sének küszöbön álló 28. ülés­szakával kapcsolatos véle­ménycserére került sor. Az értekezletet szívélyes baráti légkör jellemezte. NICOSIA. Makariosz cip­rusi elnök nyilatkozatban tisztázta a Nemzeti Gárdát az általánosító vád alól. hogy részt vett volna a Grivasz tábornok által kezdeménye­zett államcsínytervben. Bar napvilágra kerültek doku­mentumok egyes görög cip­rusi tisztek és katonák bű­nösségéről, ez korántsem vo­natkoztatható a Nemzett Gárda egészére. BUENOS AIRES. Az ar­gentin kormány dekrétumban tiltotta meg a külföldi hír- ügynökségeknek az ország területén az országról szóló hírek terjesztését. Az argen­tin sajtó eddig ugyanis szin­te teljes egészében az Egye­sült Államok hírügynökségei­nek anyagaira támaszkodott. KAIRO. Folytatódtak Kai­róban az egyiptomi—líbiai tárgyalások. Szadat elnök fogadta Abdel Moneim Honi őrnagyot, a líbiai Forradal­mi Parancsnokság Tanácsá­nak tagját és a két ország egyesüléséről tárgyalt vele. Szeptember elsején tudvale­vőleg népszavazást tervez­nek. Abdel Kader Hatem egyiptomi miniszterelnökhe­lyettes két héttel ezelőtt be­fejezett négynapos líbiai megbeszélései óta szünetel­tek az egyiptomi—líbiai tár­gyalások. LONDON. A brit minisz­terelnökséghez közelálló kö­rök szerint a konzervatív párt októberben, röviddel blackpooli kongresszusa előtt, módosításokat eszközöl a kormányban. A hírek szerint ez elsősorban Anthony Bar­ber pénzügyminisztert és William Whitclawt, Észak­ír ország ügyeinek miniszterét érinti. Utóbbi — úgymond — a munkaügyi tárcát veszi át. Változatlanul helyén marad Lord Carrington hadügymi­niszter. aki azonban a párt elnöki tisztét a visszavonulni készülő Alec Douglas-Home- nak adja át. Hirdessen az Eszak-Magyarországban és a Déli Hírlapban Hirdetésfelvevő-helyeink: MISKOLC, SZÉCHENYI U. 15—17. ’ SÁROSPATAK, RÁKÓCZI U. 43. LENINVÁROS SZÉCHENYI U„ HÍRLAP PAVILON ............ K

Next

/
Thumbnails
Contents