Déli Hírlap, 1973. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1973-07-21 / 170. szám
A 16. NB-s csapat Ötödszörre sikerült a Volánnak Nem szégyellik a kocogást A VlT-mérföld=I973 méter Megkerültek A női vezetés alatt álló atlanti expedíció Acali nevezetű tutaját a Barbados-szigetektöl mintegy 70 kilométerre találták meg a repülők. A Kanári-szigetekről indult expedícióval több hete megszakadt a rádióösszeköttetés és csak a napokban jelentkeztek újból: most Amerika közelében repülőgépek meg is találták őket. (Képünkön: az Acali.) (Telefotó) r Al-vulkán Amíg sokan azon keseregtek, hogyan esett vissza a borsodi labdarúgás, addig 16-ra nőtt a borsodi NB-s labdarúgócsapatok száma. Borsod a 15 NB-s csapattal is listavezető volt, mégin- kább azzá lett a megyék rangsorában. Igaz, a két vezető miskolci csapat kiesett, ez azonban egy7 cseppet sem csorbítja a Borsodi Volán érdemeit, azt, hogy ötödik próbálkozásra végre sikerült olyan egészséges csapatot összekovácsolni. amelyik több pont előnnyel tudta megnyerni a megyei bajnokságot, s jutott el — most először — az NB III-ba. VaűJjuik be, a két „nagy'1 kiesése kissé elfeledtette velünk, hogy bajnokcsapatot kelt ünnepelnünk Miskolcon. Ezzel kezdtük a beszélgetést Molnár Lászlóval, s természetesen gratuláltunk a sikerhez. A Borsodi Volán elnökének jókedvét még azzal sem lehetett rontani, hogy kissé. késve történt mindez. — Sejtem a választ, de azért megkérdezem: milyen tervekkel rajtol a B. Volán az NB 111-ban? — Természetesen bent akarunk maradni! — Bs mit tettek eddig ennek érdekében? — Három fiatat és két idősebb játékossal erősítettünk. — Kik ezek? — Sántavi Csaba a Munkásból, Mezei Sándor a Papp J. SE-ből, Szalánczy a Kinizsiből. Visszajött egy saját nevelésű játékosunk is, Lója László Kazincbarcikáról és hozzánk igazolt Kertész Oszkár a Borsodi Bányászból. Szerettük volna még a bábo- nyi Galamb várit is átigazolni, de az ő ügye még nem rendeződött. — Az edző? — Változás volt, július 1- tőt Halász Károly az edzőnk. — A jelkészülés megkezdődött? — Igen, 17-én és változatlanul az Ifjúsági Pályán. Tárgyalásban vagyunk a Miskolci Bányásszal, mert itt eléggé mostoha körülményeik között élünk, kevés edzésidőt biztosítanak számunkra. Szeretnénk a Bányásznál is bérlők lenni. — A saját pálya ügye még mindig vájúdik? — Már nem. Most már csak nem is vajúdik. Levelet kaptunk a városi tanácstól, hogy a közeljövőben ne is számítsunk arra, hogy számunkra területet tudnak biztosítani. — „Szép kilátások" egy NB III-as csapat számárd! — Sajnos, ez van! És nincs mit tenni. Mi azért mégis szeretnénk bentmaradni. Ez az egyetlen programunk a következő bajnoki évre. HORVÁTH KÁLMÁN Holnap délben búcsúztatják a VIT-re induló borsodi küldötteket. A fiatalok már bizonyára felpróbálták a magyar delegáció egyenruháját, s alighanem javában csomagolnak. A holmik közül nem hiányozhat a sportruházat sem. hiszen a fiatalok ünnepének velejárója a sport, s mint a Berlinből érkezett hírek is igazolják, lesz hol használni a tornacipőt. Annyi eseményt rendeznek a VIT alkalmából, hogy külön „sporttőzsdét szerveznek, amely nyilván tartja a versenykiírásokat és közvetíti a partnereket. Ezernyi hírt olvastunk már arról, hogyan készül Berlin a VIT-re. Azt azonban eddig nem tudtuk, hogy' még futva is! Mindenütt láthatók azok a futópályák, amelvek hossza pontosan 1973 méter. A „VIT-mérföld” igen népszerű, s nagyon valószínű, hogy minden rendű és\ rangú NDK állampolgár legalább egyszer végigfutja. (Ott nem szégyellik a kocogást!) A VIT vendégei is akármelyik berlini parkban lefuthatják a VIT-mérföldet. A világfesztivál hangulatát emelik a különféle „népi sportágak” versenyei. Berlin mind a nyolc kerületében úgynevezett népi soortkörök működnék majd. ahol négy számban elért eredmény után oklevelet és zászlót adnak a ..bainokók- nak”. Nvólcféle játék közül lehet választani: többek között fekvőt-ámasz, húzódzko- dás, kosárra dobás, tekézés, rélbalövés szerepel a próbatételek listáján. Tehát, kedves borsodiak! Otthon ne felejtsék a sportruházatot! (horvóth) A Zeravsan vulkán; amely körülbelül 3,5 millió éve ég, valójában nem vulkán. Erre a következtetésre jutott 11 évi kutatómunka után egy szovjet tudóscsoport. Amita Tadzsik Köztársaság lakói „lángoló hegynek” neveznek. lényegében nem más. mint egy hatalmas szén- és A kábítószer-fogyasztás nem társadalmi betegség, hanem fertőző kór. Es ha így kezeljük, hatásosabb a gyógymód. Erre a következtetésre jutóit dr. Patrick Hughes, az Illinois állambeli járványkórház igazgatója néhány statisztikai kimutatás alapján, amelyekből kiderül, hogy a toxikomónia úgy terjed, mint a nemíbetegség vagy a nátha. Nem úgy. mint az elmebetegségek, amelyek évről évre egv bizonyos százalékban érintenek bizonyos társadalmi rétegeket. Dr. Hughes véleménye szerint a kábítószer-fogyasztást járványos betegségként „in situ" kell kezelni. Abban a kerületben, ahol felüti fejét a toxikoniánia, kórházat kell létesíteni, fel kell gázlelőhely amely beláthatatlan idők óta lassan ég. Az ál-vulkánnak három aktív tűzfészke van (egyikük 200 méter széles nyílás), és nemrégiben fedeztek fel három kihunyt krátert, amelyből megkezdték az el nem égett szén kitermelését. kutatni a kábítószer-fogyasztókat, és a helyszínen kell őket kezelésben részesíteni. Gyakran előfordul, hogy egyes kábítószer-fogyasztók a kezelés hatására megváltoztatják nézeteiket és maguk segítenek az orvosoknak a kerület többi kábítószer-fogyasztójának felkutatásában. Ezzel a módszerrel kielégítő eredményeket értek el. ••Ügy gondolom, hogy a jövőben ellenőrzésünk alá tudjuk venni ezt a járványt” — mondja Hughes doktor. Ehhez még hozzáfűzzük, hogy a hasishoz hasonló „lágy*5 kábítószerek — az ENSZ-bizottság kimutatása szerint — már öt cigaretta elfogyasztása után is járványveszélyesek. 4 hét vége C7 sporteseményeinek Meghívó a mesterversenyre Kovács Ferenc, a Heves megyei Testnevelési és Sport- hivatal elnöke írt levelet sportrovatunknak. Arra kér bennünket, hogy tájékoztassuk városunk sakkot szerető táborát ngyszabású, parád- fürdői m estei-versenyünkről. Mint írja, Dobroviczky Ferenc, a megyei sakkszövetség elnöke — aki mellesleg több mint 40 évig élt Miskolcon (bár a sakkal itt nem foglalkozott) — neves Daume szereti Willi Daume, a NOB 60 éves alelnöke nemrégen Kanadában járt. A gyorsaságot szenvedélyesen szerető sportember Kingston felé haladtában gépkocsijával elérte a 200 kilométeres sebességet is, jóllehet az ottani KRESZ szerint csak 70 mérföld van megengedve. Egy közlekedési rendőr utánairamodott és megállította. fővárosi mestereket hívott meg a július 24. és augusztus 6. között sorra kerülő versenyre, de meghívót küldött a legjobb vidéki sakkmestereknek is. A levél külön kiemeli, hogy a parádfürdői mesterversenyekre — Borsod és Heves sportkapcsolatainak ápolása jegyében — meghívást kapott két miskolci sakkozó is: Szurovszky Klek (DVTK) és Kovács Lajos (M. Spartacus). a gyorsaságot „Miért hajtott ilyen veszettül?” — kérdezte a rendőr. Miután Daume udvariasan bemutatkozott, így válaszolt: „Engem az olimpiai szellem hajtott ilyen sebesen!” „Ha így van, akkor oké, de másnak 50 dollárjába került volna az ilyen vágtatás” — mondta a rendőr a nyomaték kedvéért s tovább engedte Daumét. A kábítószerfogyasztás fertőző betegség? Á játékvezető ne lődözzön Ikrek — két apától megszokott helyére kis híján csupán egy nagy kérdőjel került mai számunkban. Az egyébként is „uborkaszezon” jellegű hónap végére Miskolcon kifogytunk minden rendű és rangú sporteseményből, s csupán az mentett meg minket a kérdőjel odabigy- gyesztésétől, hogy egy esemény azért mégiscsak lesz: a DVTK- stadionban vasárnap délelőtt és délután atlétikai versenyt rendeznek — serdülök számára. Néhány esiztendövel ezelőtt talán még azt írtuk volna, hogy felháborító! Az elmúlt hetekben azonban szép számmal akadt szűkebb pátriánkban is érdekes — sőt nemzetközi — sportesemény, s így nem sajnáljuk ezt a sportmentes hétvégét azoktól, akik strandolni, pihenni szeretnének. Elvégre azoknak is joguk van a test karbantartásához, akik az év nagy részében csupán nézik, hogy néhányan ezt hogyan csinálják. Ha szurkolóink pihennek is, sportolóink egy része azért versenyez ezen a hétvégen is. de nem itthon. Atlétáink az országos bajnokságon álltak, illetve állnak rajthoz, s akad még versenyezni induló ökölvívó, birkózó és más sportágbeli is bőven. Berecz például a nemzetközi Ba- laton-bajnokságon öklöz, s „vizeseink” is minden bizonnyal ott lesznek az országos junior, ifjúsági és serdülő kajak-kenu bajnokságon. A DVTK labdarúgói is utaznak: vasárnap délután a Leninvárosi MTK vendégei lesznek. Azért nem árt megjegyezni, hogy a nagyobb városok közül csak Miskolc maradt ilyen „árván”. Minden kommentár helyett csupán egy névsor azokról a helyekről. ahol országos jellegű eseményre kerül sor a hét végén — természetesen a fővároson kívül: Keszthely. Szombathely, Zalaegerszeg, Kecskemét, Almásfüzitő. Kaposvár. Szeged és a Totó Kupa labdarúgó-mérkőzések színhelyei. Akár a labdarúgó NB I-ben, itt is a Dunántúl van túlsúlyban! Vajh miért? (Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy foci is lesz vasárnap délelőtt. Igaz, az MVSC nem tudott edzőpartnert találni, de mégis játszanak — az I. és a II. egymással. Es azért érdekesség itt is akadhat, hiszen már az újonnan igazoltak is ott lesznek.) A Magyar Sportlövő Szövetség' rendezésében július 17-től 20-ig nemzetközi sportlövő versenyt bonyolítottak le Budapesten, a Marcibányi úti lőtéren. A négynapos küzdelemben Pápista György, a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság MHSZ-lövész- klubjának versenyzője is részt vett, aki egy héttel azelőtt 594 köregységgel megnyerte az országos bajnokságot. F. nagyszerű ..fegyverténnyel'’ az országos rangsorban első helyre került, legyőzve az előtte „jegyzett” dr. Hammeri László olimpiai bajnokunkat és a honvédelmi szövetség központi lövészNyolcvannapi börtönre ítélték Bolíviában Francesco Conciatore játékvezetőt, mert egy mérkőzés végén, amikor a vérszomjas szurkolók serege a pályára rohant, a bíró a zsebéből előhúzott revolveréből ijesztésül a levegőbe lőtt. klubjának versenyzőjét. Nagy Sándort. A DIGÉP szivattyú-gyáregységének 25 éves programozója a tegnap zárult versenyért megismételte, sőt, fokozta bravúrját, mert az országos bajnokságon elért eredményénél eggyel több köregységgel megnyerte a nemzetközi bajnokságot is. A második helyen egy lengyel versenyző végzett. * Bizonyságául annak, hogy az MHSZ városunkban élő sportlövészeit alaposan felkészítették az idei verse — A játékvezető ne hordjon fegyvert! — mondta ki a bíróság. — Nyolcvan nap! — És ha valamelyik szurkoló agyonver? — kérdezte udvariasan szenyor Conciatore. — Nagyon egyszerű. Akkor őt csukjuk be! —hangzott a válasz. nyekre, a felnőttek Sátoraljaújhelyen megrendezett országos vidékbajnokságának a győztese is miskolci lett. A 29 éves Takács István — Pápista György klubtársa —, az LKM géplakatosa, mind az álló, mind a fekvő testhelyzetből sportpuskával leadott 60—60 lövésből álló versenyt megnyerte, s ezzel az összetettben is első lett. A szintén ugyanabba a klubba tartozó Forgó István, az LKM vontatási főnökségének 38 éves motorvezetője ugyanott a sportpisztoly-lövészet ‘ országos vidékbajnoka lett. T. I, Rose-Marie Hansson és Marianne Kivner 25 évvel ezelőtt néhány perc különbséggel született meg. Semmi kétség felőle, hogy ikrek. Kétség csupán később ébredt Birger Glaadban. akit az ikrek anyja törvényes apaként jelentet be. Egy idő múlva gyanússá vált, hogy a lányok egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Az apa a bírósághoz fordult, mert nem vol hajlandó tartásdíjat fizetni az után a lánya után, akit nem tartott saját gyermekének. Az United Airlines amerikai légitársaság légikisasszonyai keresetet indítottak a szövetségi bíróságnál a társaság ellen, mert az rendkívül szigorú előírásokat tart, érvényben — a hölgyek maximális testsúlyát illetően. A „drákóinak és önkényesnek” minősített súlytáblázat szerint egy iti3 centiméter magas stcwar- tles súlya nem lehet több 5fí kilónál. Amennyiben a mérleg Kétarcú Az észak-bulgáriai Vreza történelmi múzeuma értékes torzóval gazdagodott. A kutatók szerint ez a környék, ahol — Dolna Mremena falu közelében — a szoborrészt találták, a második század végén és a harmadik század kezdetén egy gazdag rabszolgakereskedő városon kívül Kezdetben abszurd dolognak látszott az ügy, a bíróság azonban — rendkívül szigorú vizsgálatok és bizo- nyítások után — fantasztikus eredményre jutott. Csak Ro- se-Marieről bizonyosodott be, hogy Birger Glaad gyermeke. Marianne apja más férfi volt. Az a rendkívüli eset fordult elő. hogy az anyának egy menstruációs ciklus során két peteérése volt és két különböző férfi termékenyítette meg. nyelve mégis tovább billen, előbb í'egyeliTti, majd „súlyosabb esetben” elbocsátás vár a jó étvá- gyű hölgyre. \ légitársaság azzal védekezett., hogy a súlykorlátozás éppen úgy vonatkozik a 400 férfialkal- inazottra is, akik azonban mindeddig nem tartották jogaik megcsorbításának a gyakori mérlegelést. útjelzők fekvő birtokához tartozott. A torzó kétarcú fejet ábrázok Ilyen kétarcú szobrokat út- "reszteződéseknél állítottak fel, s a két arc az út két fő irányába mutatott. A kétarcú ..útjelzőket” az utak és vándorok istene: Hermész után hermáknak nevezték. Miskolci sportlövészek sikerei Pápista György bravúrja Hány kilós lehet egy stewardess?