Déli Hírlap, 1973. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1973-06-25 / 147. szám

Jubileumi számadás Számadást készítettek a közelmúltban a Borsod me­gyei Állami Építőipari Vál­lalatnál. A negyedszázados fennállását ünneplő BÁÉV dolgozói Miskolcon. Özdon, Kazincbarcikán és Leninvá- rosban eddig csaknem 31 ezer új lakást építettek. Az óvodai férőhelyek számát kishíján 2200-zal, a bölcső­dékét pedig több mint ezer­rel növelték. Íj vasútállomás: Zánka úttörőváros A Zánka és Akaii között épülő balatoni úttörőváros­ban, ahol a csaknem 500 mil­lió forintos beruházás 65 százalékával elkészültek, idén, sorrendben már har­madszor kezdődik meg a nyári táborozás. Az ünnepélyes zászlófelvo­náshoz vasárnap délelőtt az idei első turnus 760 úttörője sorakozott fel, akik előtt Szabó Ferenc, a Magyar Üt- törők Országos Szövetségé­nek főtitkára mondott beszé­det. Az ünnepi zászlófelvonás után adta át Szabó Béla, a MÁV Szombathelyi Igazgató­ságának vezetője a „Zánka úttörőváros'’ feliratú vasút­állomást. A hatmillió forin­tos költséggel épült állomás, amely a legmodernebbek egyi­ke a Balaton-parton, nem vesz részt az általános vasúti közforgalomban, csupán az úttörőváros vendégcsoportjai­nak célállomása lesz. Gyermekrajzokat zsűrizlek Debrecenben A Debreceni városi Tanács harmadszorra hirdette meg nemzetközi gyermekrajzpá- lyázatát. A nagy érdeklődést mutatja, hogy a magyar, szovjet, lengyel, csehszlovák, román, bolgár és jugoszláv gyerekek csaknem 3500 pá­lyamunkát küldtek be. A zsű­ri döntése alapján jutalmaz­ták és díjazták a rajzokat. Négy különdíjat adtak ki: Pálfi Zsolt (Debrecen) 8 éves, Eliza Kaminska (Lengyelor­szág) 10 éves, Pulai Zsuzsa (Perkáta) 11 éves és Tarack! Gardana (jugoszláv) 12 éves gyermeknek. Ezenkívül kor­osztályonként három, össze­sen 27 díjat adtak ki és 52 gverek kapott szép rajzáért jutalmat. Cigarettaszünet (Ágotha Tibor felvétele) Muzsikáló udvar A Kossuth Művelődési Ház udvarán rendezett kon­certsorozat, a Muzsikáló ud­var következő hangversenye július 1-én, vasárnap este fél nyolckor lesz. A Miskolci Vonósnégyes (Nagy Ferenc, N. Füzes Mária, Nagy László, N. Welter Ilona) mű­során Haydn, Mozart és Bee­thoven művei szerepelnek. Közreműködik Bonyhai La­jos (mélyhegedű) és Fried­rich Ádám (kürt). Válogatott horgászok a Holt-Marcalon A Magyar Országos Hor­gas* Szövetség rendezésében tegnap Győrött, a Holt-Mar­calon tartották meg a szo­cialista országok 9. „barát­ság” horgászversenyét. A versenyen 5—5 tagú csapat­tal képviseltette magát a bol­gár. a csehszlovák, a lengyel, az NDK-beli és a szovjet, valamint a magyar A és B válogatott horgászcsapat. Csapatban az elsőséget a Lengyel Népköztársaság együttese szerezte meg. má­sodik helyezést a magyar A- csapatérrt el, míg a harma­dik helyezett az NDK együt­tese lett. Az egyéni versenyben Kri­lov J/Urij, a szovjet csapat-tagja bizonyult legjobbnak 475 pontos teljesítménnyel. A második helyet a magyar válogatott legifjabb tagja, a 19 éves Gresina Imre, az Ipolymenti Horgászszövetség tagja érdemelte ki, míg a harmadik helyet Wolfgang Beer, az NDK-csapat tagja foglalta el. A népi ellenőrzés vizsgálata Útépítők — görbe úton ♦ A bejelentés 1972 szeptemberében leve­let kapott a Borsod megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. „Üt- és Vasútépítő Vállalat dolgozói, Kazincbarcika” — aláírással. A kockás irkalapon dülön­gélő betűk arról árulkodnak, hogy a szerző többet forgatja a csákányt, lapátot, mint a tollat, s könnyebben fohász­kodik neki egy sóderrel ra­kott vagonnak, mint a levél­írásnak. S hogy mégis el­szánta magát, arra — mint kiderült — alapos oka volt. S ha el is ítéljük általában a névtelenség homályába rej­tőző bejelentőket, a történ­tek azt is megértetik velünk, miért választotta ezt a mód­szert. Idézetek a levélből: „ ... azzal a kéréssel for­dulok Önökhöz, hogy szíves­kedjenek a fenti üzem (az Űt- és Vasútépítő Vállalat kazincbarcikai főépítésveze­tősége. A szerk.) gazdasági ügyeit megnézni és ellenőr­zés alá venni, az alábbi okok miatt: útépítéshez használt anyagok jogtalan, egyéni cél­ra való felhasználása a kö­vetkező helyeken: ...” A továbbiakban a bejelen­tő részletesen felsorolja, hot. milyen munkákat végezte­tett vállalati anyagból, a vállalat embereivel sa'át hasznára Muzsnai Gábor lő- építésvezető. Szénái István építésvezető és Divinyi Már­ton munkavezető. (A szóban forgó vezetők a bejelentő fe­lettesei voltak. Ezért óvako- kodott tehát aláírni a leve­let.) Elgondolkodtatok a levél zárósorai: „Vizsgálják ki. hogy az igazgató et. miért nem tart vizsgálatot, vagy ellenőrzést a dolgozók pana­szaival kapcsolatban, mert akkor talán a sok fekete munka nem került volna Önök elé.” ♦ A vizsgálat A népi ellenőrök sorra fel­keresték azokat, akiknek a számára — a bejelentés sze­rint — fekete munkákat vé­geztetett a főépítésvezetőség három vezető beosztású em­bere. A tapasztalatok csak­nem teljes mértékben iga­zolták a levélíró állításait. Szendi István építésvezető 1970. szeptemberében megál­lapodást kötött a Bánvölgye Tsz-szel. Az építésvezetőség dolgozói szombaton és vasár­nap a tsz udvarán körülbe­lül 700 négyzetméter aszfal­tozást munkát végeztek, me­lyet a tsz „alkalmi munka­ként” fizetett ki. Az aszfal­tozáshoz szükséges bitument valamint a gépeket az épí­tésvezetőség adta. A továb­biakban ugyanennek a tsz- nek Bánhorvátiban 1530 négyzetméter. Nagybarcán pedig 596 négyzetméter asz­faltozást is végeztek — a megállapodáson túl. A munkáért összesen több mint 24 ezer forintot fizetett ki a tsz. Ebből 2750 forintot Szendi István építésvezető megtartott, s hasonló össze­get adott Muzsnai Gábor fő­építésvezetőnek — akivel elő­zetesen megállapodott a fe­kete munka elvégzésében. Juttattak a pénzből az asz­faltozást végző dolgozóknak is. Ám ezeknek a bérét ren­des munkahelyükön is elszá­molták. Arra is fény derült, hogy a fekete munkák után olyan emberek számára is fi­zettek a nagyvonalú vezetők bért, akik tulajdonképpen nem is léteznek. Könnyű ki­találni. kinek a bukszáját vastagítottáik fiktív nevek után feltüntetett összegek. Csak a Bánvölgye Tsz eseté­ben körülbelül 212 ezer fo­rint kár érte az Üt- és Vas­útépítő Vállalatot. Hasonló módon járt el Muzsnai Gábor, illetve Szen­di István az Ózdvidéki Bá­nyász Sportklub kézilabdapá­lyájának építésénél. De fel­vettek megrendelést magáno­soktól is. Végeztettek mun­kát — saját hasznukra — Takacs István bekecsi portá­ján — itt már bekapcsolódott Divinyi Márton művezető is az üzelmekbe — s Márkus Ferenc miskolci lakosnál. A sportpályaépítésnél pél­dául körülbelül tízezer forin­ton osztozott Szendi István és Muzsnai Gábor. Nem ke­yfc A győri Cardo Bútorgyár elkészítette az új „Cardo Ott­hon” bulorcsalád 80 elemét, amelynek tervezésénél figye­lembe vették a házgyári lakások méreteit és beosztását. A bútorelemekből tetszés szerinti bútorfalak alakíthatók ki. Az új bútorcsalád elemei a III. negyedévtől már az üzle­tekbe kerülnek. Az idén 500 garnitúrát gyártanak. (Hadas János felvétele) Vasárnap hajnal. Zuhog, zuhog, és semmi remény rá, hogy egyszer abbahagyja. Vágta a Tiszaitól a villa­mosig. Kocogómozgalom á la meteorológia. A villamos áll. Néhányan, az esőkabáttal jól felszereltek, megindulnak gyalog. Az aluljáróban előbb a nők, azután a férfiak is le­vetik a cipőjüket. — Ez már nem is eső, ez őseső — mondja valaki, de még a nevetés sem húzott ki minket a vízből. • • Vasárnap délben, immár szárazon hívtam a meteoroló­giai állomást. Hadd tudom meg, hogy mitől lettem any- nyira vizes. — Mit tudnak mondani az éjszakai, hajnali, reggeli eső­ről? — Estétől hét óráig 46,7 milliméter csapadék hullott. Hét órától délig további 8,6 milliméter. Ez összesen 55,3 milliméter. — Mennyi a júniusi átlag? — Valamivel kevesebb, mint ötvenkilenc milliméter. Néhány óra alatt majdnem annyi eső esett, mint ameny- nyi júniusban egy hónap alatt szokott. • • Délelőtt jártam a várost. EMÁSZ-szerelők, telefonosok és tűzoltóautók vallottak ar­ról, hogyan viselte a város az esőt, A tűzoltóság ügyeletese: — Éjszaka három és fél iiégy között riasztottak min­ket. Víz alá került a Szent- péteri kapui kórház, a kertészet és a KPM Közúti Igazgatóság pincéje. Négy nagykocsink és az összes fecskendőnk dolgozott. A Fü- szért például saját autójával jött szivattyúért. Bizalmatlanul tárcsáztam, de nem ázott be a vonal: — Halló! Posta? — Igen. — A vihar? — Ennyi víz régen volt Miskolcon. Három kábelünk ázott be. Ez 800—900 állo­mást jelent. Az egyik része rendben van. Behívtuk a tar­talékot is. Akit elértünk, dolgozik. — Mikorra állítják helyre a károkat? — Egyik felével készen va­gyunk. Estig minden állomás működni fog. • • A villamosközlekedésben, amint a forgalomirányítók elmondták, csupán 2—-5 per­ces kiesések voltak. Két sze­relvénybe belecsapott a vil­lám, biztosítékcserére volt szükség. Az ÉMÁSZ szerelői, jólle­het sok volt a víz, csendes­nek vallották a vihart. Mind­össze két nagy kábel hibáso­don meg. Az északi húszkila- voltos vezetéket villámcsapás érte hajnalban. Délelőtt ki­lencre a hibát kijavították. Száz kisfogyasztó is jelentke­zett panasszal. A tartalékot sem kellett behívniok: a pa­naszokat estig orvosolták. Vasárnap kora délután. A presszóban ketten ülnek egy asztalnál. Mind a ketten tú­rához öltözötten. — Mi örvénykőre készül­tünk. Tizenegyen. Reggel csak ketten voltunk ott... — Ártott a nagy eső? A kislány a fiúra nevetett, de nekem mondta: — Hát, ... nem is volt ez olyan nagy eső. B. C. vés pénz ütötte markukat a magánosok számára végzett munkák után sem. ♦ A vállalat válasza A népi ellenőrzés a vizs­gálat befejezése után bün­tető eljárás megindítását ja­vasolta a Megyei Főügyész­ségnek. (Az eljárás még nem fejeződött be.) Ezen kívül le­vélben megkereste az Űt- és Vasútépítő Vállalat igazga­tóját, s részletes vizsgálatot sürgetett. Javasolta továbbá: a belső ellenőrzést úgy szer­vezzék meg, hogy a vizsgá­latban feltártak ne ismétlőd­hessenek meg. Ugyanakkor levelet írt a szabálytalanul dolgozó tsz felettes szervé­nek. az Özdvidéki Szénbá­nyák szakszervezeti bizott­ságának, s a Borsodi Szén­bányák igazgatójának is. Az Üt- és Vasútépítő Vál­lalat igazgatója nem késle­kedett eleget tenni a NEB kérésének, s a belső vizsgá­lat tökéletesen igazolta a népi ellenőrök megállapítá­sait. Ennek nyomán Szendi István építésvezetőt elbocsá­tották a vállalattól és 41 ezer forint kártérítésre kötelezték. Muzsnai Gábort főosztályve­zetői munkaköréből techni­kusi munkakörbe helyezték át, az idei évre esedékes nye­reségrészesedését megvonták és ugyancsak 41 ezer forint kártérítésre kötelezték. Di­vinyi Márton munkavezető­től az idei évre esedékes nyereségrészesedést vonták meg. „Még egyszer köszönetét mondok azért a hatékony vizsgálatért, amely felszínre hozta a cselekményeket” — hálálkodik válaszlevelében az igazgató. Szép sorok. De hogy is ír­ta a bejelentő? „Vizsgálják ki. hogy az Igazgató et mi­ért nem tart vizsgálatot vagy ellenőrzést a dolgozók pana­szaival kapcsolatban, mert akkor talán a sok fekete­munka nem került vokia Önök elé.” A Magyar Testnevelési Sportszövetség Ózd városir járási Tanácsa értesítette a NEB-et, hogy a feketemun­kával építtetett kézilabda- pálya ügyintézőjét a sport­kör elnökségéből kizárták. A megyei tanács ózdi já­rási hivatal azt írta, hogy felhívta a Bánvölgye Tsz el­nökét: a továbbiakban jog­szerűen járjon el a szerző­déskötéseknél. A bűnvádi eljárás folyik,' az érintett, vállalatok, szer­vek megtették, ami tőlük telt. De megtették-e korábban is? BÉKÉS DEZSŐ A könyvsorsjáték nyereményei Ja£í A^vvmKo,?^Vterjefe2tó Vai* - XXXVI. kony vsonsiatéka- nak nyereményeit vasárnap a Ferenc téri könyvklubban húzlak la. A főbb nyeremények a következők: oszt. XI. szám 11 859 Moszkvics gépkocsi XIII. 7 160 Szíria—Libanon V. 13 789 utazás 10 009 forintos III. H 978 vásárlási utalvány Üdülés n. 3 229 Alexandria ban 5000 forintos IV. 9 60S vásárlási utalvány Xapoapart — V. 13 685 Isztambul üdülés 5000 forintos i. 5 551 vásárlási utalvány Tátrai üdülés ni. 8 409 5009 forintos VIIJ. 671 vásárlási utalvány Leningrádi út IX. 6 899 Ki.i ev—Moszkva IX. 4 738 utazás Erdély körút XIV. 633 Berlin—Potsdam út VI. 10 792 Üdülés VI. 9 3858 a Gyilkos-tónál Üdülés Porecsben Az utazások általában egy sze­mély részére, egyheti időtartam­ra szólnak. Ezenkívül számos könyvnyereményt Is kisorsoltak. A kihúzott sorsiegyek számai megtekinthetők és beválthatok i unius 27-tol a könyvesboltok ban. Néhány óra alatt 55,3 milliméter Esős vasárnap

Next

/
Thumbnails
Contents