Déli Hírlap, 1972. november (4. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-05 / 262. szám

★ Emlékszünk még? A Győri kapu impozáns épületei szinte egyik napról a másikra nőnek ki a földből, (Ágotha Tibor felvétele)

Az ország második városa

1F

is hányadik az öt között?

A magyar városok neve mellé állandó jelző kívánkozik.

Szeged a napfény, Pécs a műemlékek, Győr a folyók városa.

Debrecent a hajdani cívisek, Miskolcot az ipar városának hívják. Miskolcot úgy is emlegetik, mint az ország második városát. Erre a címre a népesség száma és az ipar súlya miatt joggal tarthat igényt. De pusztán csak ezért a második-e?

jog uh e&

Egyetemre készülő munkásgyerekek

Természetesen nem vállalkozhatunk arra, hogy minden olyan ismérvet összevessünk, ami alapján kétséget kizáróan eldönthető lenne, hogy valóban jogos-e ez a bizonyos második hely. Nem is az oktalan versengés feltevése, mint inkább a tényeken alapuló, ráesődé Lkozó összehasonlítás szándékával készült ez a felmérés, segítségül véve a statisztika adatait.

Szeged a legsűrűbb

Az öt legnagyobb vidéki városban 700 ezer ember éle A népesség száma szerinti örvend-: Miskolc, Debrecen, ?écs, Szeged, Győr. Az utóbbi tíz év alatt legdinamikusabban a mecseki város latóinak száma növekedett. A népsűrűség Szegeden a legnagyobb. csaknem ezernégyszáz ember él egy négyzetkilométeren. (Miskolcon még nyolcszáz sem, bár az ember gyakran úgy érzi, hogy kevés a hely, a város kinőtte ruháját.) A viszonylag ritkán lakott „szellős” Debrecen négyszer akkora területű, mint Szeged. A Hajdúság fővárosában 12 négyzetméter zöldterület jut. egy lakóra, míg Miskolcon ez a szám alig több ötnél.

Érdekes, hogy az ezer férfira jutó nők száma Miskolcon a legkevesebb: 1064. A Tisza-parti városban 1232. Különösnek tűnhet, hogy Miskolcon a férfiak, s a nők is egy-kéí évvel később kötnek házasságot, mint például Pécsett. (Talán az a néhány száz kilométer, amely- lye! a mecseki város közelebb van az Egyenlítőhöz, forróbb vérűvé teszi a fiatalokat?)

Győrben drágább a csirke

A városiasodás motorja az ipar. A többi város 35—40 ezerjéve! szemben Miskolcon több mint ötvenezren dolgoznak az iptrban. Nálunk szinte évek óta azonos a létszám, míg máshol a dinamikus iparosodás eredménye az ipari dolgozók számának gyors növekedése. Városunk indusztrializáltságának Jó fokmérője, hogy a gépek és a berendezések értéke több, mint Debrecenben és Szege- gen együttvéve, és az itt felhasznált energiának a debreceni üzemek csak egyötödét, a pécsiek egyharmadát, a

szegediek egynegyedét

igénylik. A nehézipar túlsúlya miatt nálunk a legalacsonyabb a nők foglalkoztatottsági szintje, viszont a munkások keresete — a pécsiek után — itt a legmagasabb.

Ami pedig a piacot illeti; Miskolcon és Pécsett drágább a szőlő, de az alma itt és Szegeden kerül a legkevesebbe. Érdekes, hogy a szegedi háziasszony két kilogramm paradicsomot vehet azért a pénzért, amennyiért a miskolci csak egy kilogrammot kap. A győri vásárló a csirkéért fizet egykét forinttal többet.

A legtöbb lakás

' \

Misko'eon épül

Miben vezet és miben utolsó az ország második városa az öttagú mezőnyben ? Nálunk a legtöbb a könyvtárba járó (mintegy ötvenezer), s egy-egy olvasó évente átlag 27 könyvet kölcsönöz Színházba viszont — átlagosan — egyszer sem jutunk el évenként, s moziba is csak nyolcszor-kileneszer megyünk el. Száz Lakásra Miskolcon 20—30-cal több ember jut, mint rháshol, viszont a legtöbb új otthon (akár abszolút értelemben, akár a lakosság számához viszonyítva nézzük) itt épül. Más kérdés — talán a feszített ütemű lakásépítési program miatt —, hogy az óvodai, bölcsődei férőhelyek számát tekintve Miskolc az utolsó.

.Némileg meglepő, hogy — bár kevés a szálloda, s ami van, az is elavult — a legtöbb szálláshely nálunk van (körülbelül három és fél ezer), s évenként mintegy 180 ezer ember fordul meg Miskolcon. Amíg azonban máshol az idegenek egyharma- da, egynegyede külföldi, nálunk csak egyötöde. Ha a külföldieket nem is nagyon vonzza Miskolc, a miskolciakat annál inkább csábítja a külföld. Az öt város lakói közül mi vagyunk a legszorgalmasabb világjárók. Természetesen a földrajzi helyzettől függően mindegyik város más-más országot részesít előnyben. A miskolci utazók egyharmada Csehszlovákiába, a demreceniek többsége Romániába utazik. A pécsiek és a szegediek Jugoszláviába látogatnak legszívesebben.

Bővítik az ÉMÁSZ nyugati állomását

Tegnap délelőtt helyezték üzembe az ÉMÁSZ nyugati elektromos elosztóállomásának első, bővített részét. Miskolcon ugyanis a Kilián lakótelep és a diósgyőri városközpont erőteljes bővülésével annyira megnőtt a villamos energia iránti igény, hogy az állomás korábbi, 35 ’ kilovolt teljesítményű berendezései korszerűtlenné váltak. Az ÉMÁSZ mintegy 55 millió forintos beruházással bővítette a nyugati állomást, s e program első részeként már elkészült az új 120 kilovoltos berendezés. A továbbiakban nagy teljesítményű transzformátorokat szerelnek fel, s a teljesen felújított nyugati elosztóállomást még ez év végén bekapcsolják a hálózatba. A korszerű létesítmény látja majd el elektromos energiával az Eszperantó tértől a diósgyőri város- központig terjedő városrészt.

Szakmai múzeum

Üreufsúlyok

Az Országos Mérésügyi Hivatal miskolci kirendeltségén szakmai múzeum kialakításán fáradoznak, összegyűjtik a régi időkben a mérőeszközök hitelesítésére szolgáló eszközöket, de az egykor használt, szinte egyedülálló mérőeszközöket is, sőt különböző villamos mérőeszközöket is. A XIX. század elejéről, 1819-ből származó mértékegység, az úgynevezett „lat” súlyegység darabjai is gyűjteményükbe kerültek. Ezt annak idején az ezüstművesek és a vámvizsgálók használták.

A gyűjteményben ott lesz az az országosan is védett mérleg, amelyet Krusper István, a magyar mérésügy országos úttörője szerkesztett. (A felszabadulásig az Országos Mértékügyi Intézetben mint hitelesítő mérleget használták.)

Birtokukban vannak azok a századfordulón használt, üvegből készített normál súlyok is, amelyeket annak idején a vaskilogrammok helyett használtak. Ezeket az üvegsúlyokat elsősorban a hajdani gyógyszertárakban vették igénybe.

Szépek, egészségesek, nyílt tekintetűek mind a húszán. Harmadikos gimnazisták. És valamennyiük munkáscsaládból származik. Ebben ma már nincs semmi különös, s itt, az iskolájukban kiváltképp nincs. Hiszen két nagyüzemünk, a Lenin Kohászati M-űvek és a Diósgyőri Gépgyár „tövében’’ működő Kilián György Gimnázium csaknem nyolcszáz tanulójának az 52 százaléka munkás- szülők gyermeke. Ilyen aránnyal az országban csak a főváros egyik nagy munkásnegyedének gimnáziuma, a csepeli büszkélkedhet.

Hosszadalmas volna összeszámolni, hogy a 22 éve működő tanintézetben hány olyan fiatal maturált, majd tanult tovább, akinek a szülei legfeljebb csak az elemi vagy az általános iskolába járhattak. Nem egy tanár, mérnök, orvos, diplomata került ki közülük. (Az utóbbiak egyikével, akinek a felesége is „kiliános” volt, pontosan tizenegy hónapja Guinea fővárosában, a Conak- ry-i követségünkön találkoztam.)

ók húszán szintén tovább akarnak tanulni. Szavuk hangsúlyából a kötelességtudatból fakadó elszánás érződik: nekik kell tanulniuk! Joguk is van hozzá, de kötelességük is. Mert társadalmunk vezető osztálya tagjainak, munkásoknak a gyer- mekei. Ebben is különböznek az osztálytársadalom uralkodó osztályának ifjaitól, akiknek a tanulás csaknem kizárólagos joguk, de nem kötelességük.

Ám hogyan érvényesíthetik jogukat, s teljesíthetik kötelességüket, ha annak gátat vet az a körülmény, hogy az érettségi utáni továbbtanuláshoz szükséges tudást csupán a gimnáziumban szerezhetik meg? Otthon nem segíthet nekik az alacsonyabb iskolai; végzettséggel rendelkező apa, anya, a főiskolán, egyetemen folytatandó tanulás megkezdéséhez pedig még olyan többlet szükségeltetik, amilyent a tanórákon nem lehet elsajátítani Nem mindegyik tantárgyról van szó. A humán tárgyakat megértik, nagyon jól értik meg a „gyári gyerekekéként számon tartott diákok, s az átlageredményük is jobb egy-két tizeddel a nem munkás származásúnkénál — a matematika tudnivalói azonban gordiuszi csomót jelentenek jó néhányuk számára.

■ ■

Ennek megoldása végett 1970-ben Fülöp László, a Bariók Béla Művelődési Központ igazgatója azzal kereste fel Palumby Gyulát, a gimnázium igazgatóját, hogy a vezetésével működő intézmény anyagilag és egyéb módon is támogatni szeretné húsz munkásszármazású diák továbbtanulásra való felkészítését matematikából. Az ajánlat örömteli fogadtatásra talált, s 38 elsősből kiválasztották a legjobb húszat, 17 leányt és három fiút, akik az általános iskolát példás — sokuk kitűnő — eredménnyel végezték el.

Patronálásukat Bogdán Anna matematika szakos tanárnő vállalta el. Szimbó-. lumnak is felemelő: a hajdúdorogi paraszti családból származó pedagógus kötelességének érzi, hogy támogassa annak a társadalmi osztálynak a gyermekeit, amelynek rendszere lehetővé tette neki, hogy tizenegy éve tanári diplomát szerezzen a debreceni egyetemen.

— Hetenként kétszer két órán át tanítom őket a matematikára — mondja. — A két év alatt beható kapcsolat alakult ki közöttünk. Személyes ügyeikkel is hozzám fordulnak. A művelődési központ ajándék jegyeivel színházba is együtt járunk. Legutóbb Gárdonyi színművét, A lámpást néztük meg. Ankéton vitatjuk majd meg az előadáson látottakat, sárrá meghívjuk Tatár Albertad magyar szakos kolléganőmet is. A húsz diák a művelődési központ valamennyi rendezvényére is ingyen járhat, hogy ily módon általános műveltségük is növekedjék. A segítésük egyébként nem különíti el őket társaiktól, mert a gimnáziumunkban más közösségek is vannak, s ezek nagyon jól működnek ... Patronáltjainkban már kialakult a határozott cél, hogy mik akarnak lenni.

a ■

A húsz közül néggyel az igazgató irodájában beszélgetek. A félárva Sógor Ágnesnek öt testvére van, édesanyja a DIGÉP-ben üzemi takarító. — Orvos akarok lenni — jelenti ki. — Tavaly 4,7 volt az átlagom, matematikából négyest kaptam. A különfoglalkozás kihozza belőlem azt a pluszt, amit a tanórán nem lehet. — Az LKM egyik kétgyermekes acélöntőjének leánya, a kitűnően tanuló Gönczi Judit így nyilatkozik: „Nem tartozom a kiváló logikájú diákok közé, s úgy érzem, a külön matematika óra erősen fejleszti bennem a logikai képességet. Egyébként orosz és matematika szakos tanár akarok lenni.” Káló Annamáriának szintén az LKM- ben lakatos az édesapja, s három kisebb testvére van. — Nem vagyok matematikai zseni — vallja be —, s az általános iskolában nem is szerettem ezt á tantárgyat. A patronálásom során azonban nagyon megkedveltem. Az orvosi pályát választottam. — Mátyási József, az LKM egyik motorszerelőjének fia viszont régóta nagyon szereti ezt a tantárgyat. — Örülök neki, hogy az iskolában a javamat akarják, s a szüleim is nagyon örülnek. Matematikus szeretnék lenni, érteni a számítógépes programozáshoz. A számítástechnikáé a jövő.”

És övék a jövő. Köszönet érte mindazoknak, akik a jövőjük felé egyengetik lépteiket. amivel társadalmunk jövőjét is szo'"á1,áV

TARJÁN ISTVÁN

BRACKÓ ISTVÁN

Egy csokor virág

Esztendőről esztendőre, november 7-én, kezében krizantémcsokorral álldogál az emlékműnél. Várja, hogy véget érjen a hivatalos ünnepség. S amikor a város vezetői, a testületek, szervezetek, intézmények képviselői már elrendezték koszorúik szalagjait az emlékmű talpazatán, és oszladozik az ünneplő soka- dalom, odasiet az obeliszkhez. Sapkáját kezébe fogja, és földig hajolva, a pompás füzérek meilé helyezi szerény virágait.

Talán a hetedik — vagy a nyolcadik? — ünnepségen lestem meg a kis öreget, s furdalni kezdett a kíváncsiság: mi az oka, hogy még külön is virággal áldoz a hősöknek? Utána mentem és megkérdeztem.

Putnokon, a Kossuth utca I. szám alatt él Hencz Barna bácsi. „Előszobája” egy kis bolthelyiség. Hófehér káposztafejek, zöldfélék, gyümölcsösládák között tessékel beljebb. Szolid kiskereskedés; asszonya áll a pult mögött.

Aprócska udvari szobában beszélgetünk. Nem mentegetőzik csöndes egyszerűségükért a bölcs öreg. Oly sok mindent megélt, hogy hálás a sorsnak a nyugalomért..

— Persze! A csokrok ...

Semmi pátosz, semmi cikornya szavaiban, mig elmeséli azt a „két okot”,

amiért a virágot viszi. Alkalmanként könnybe lábad a szeme — megható öregesen.

— Az első világháború kitörésekor már legény voltam, sorköteles. Kassáról, a 6. tréndivizióval vonultam Przemysl- be, az erődítmény-központba. (Cudar hóviharokat éltem meg ott. A „mant- lim” alá tekertem a pokrócot, ennek köszönhetem, hogy megmaradtam.) 1916. március 22-ig tartottuk a várat az éjszakai ostromokkal szemben. Akkor feladtuk. Fogságba estem, végiggyalogol- lam Galíciát, s negyvenötezer más hadifogollyal együtt Csitába kerültem. Szibériába. Ott ért az októberi forradalom. Nagyon szegény sorsban, jóformán teavízen élt akkor ott a nép.

— Nekünk azért még főztek is. Mozdonykazánokban Totyogott a „tatárka”. Az olyan fekete bab. Meg a sárgakása. Egy kis olajat tettek a tetejibe. (Azóta nem emészti a gyomrom a húst, folyvást diétán élek.) Hogy az oroszok hogy bírták? No meg a hideg. Akkora jégcsapok fagytak, mint a karom, ök meg? Faháncsból font bocs kor bén jártak — tán ezer fve már! Es győzték hittel, győzték erővel!

•— Ott voltam 17-ben. Tisztelem hát azokat, akik meghaltak azért, hogy lekerüljön a többiek lábáról a háncsbocskor. A virágcsokor egyik fele az övék. A másik felét a második világháborúban küzdők emlékére viszem. Személyes hálára van okom. Fiamat mentették meg a biztos vakságtól.

— Tornaalján laktunk, azon a vidéken volt a frontvonal. Pali fiam — ötéves volt akkor — az udvaron levegö- zött, amikor bevágódott egy srapnell. Mindkét szemébe szilánk került. A szovjet katonák tették vonatra, s hogy a front vonult előre Miskolc felé, vitték magukkal. Még idejében az Erzsébet kórházba került. Az egyik szemét sikerült megmenteni! Ezt nekik s a koncentrációs táborból akkor hazatért orvosnak, Weisz doktornak köszönhetem!

★

Sárgult levelek, jényképek kerülnek elő. Hencz bácsi féltve őrzött vdoku- mentumai” a történelemből. S mig mutogatja őket, az újabb csokorról beszél.

— A Petőfi utcában láttam szép virágokat. Ott díszlenek az egyik kertben. Szép. bolyhos, piros virágok. Azokból veszek.

... Ez lesz a mostani ünnepségen Hencz bácsi huszonötödik csokra.

RADVANYI ÉVA