Déli Hírlap, 1972. szeptember (4. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-28 / 229. szám

Elutaztak tamperei vendégeink Finn testvérvárosunk, Tam­pere tanácsi delegációja teg­nap az Északtervnél, az al- sózsolcai házgyárban és a Centrum Áruházban tett lá­togatást. A megyében és Miskolcon eltöltött napokról finn vendégeink a kővetke­zőket mondták: — Egy héttel ezelőtt, az indulás óráiban aligha kép­zelhettük volna, hogy Bor­sod és Miskolc ennyi kelle­mes meglepetést tartogat számunkra. A látottak felül­múlták minden várakozá­sunkat — kezdte Pentti Aimälä. Aztán Risto Tainio vette át a szót: — Érdeklő­déssel tanulmányoztuk a níai Magyarországot. Bármennyi­re kritikus szemmel néztünk szét. azt mondhatjuk, hogy az utóbbi évtizedek eredmé­nyei meggyőzőek. A kórház­ban, a szociális otthonban lá­tottak alapján úgy éreztük, hogy nagy gondot fordíta­nak a betegek, az öregek gondozására, és ez nagyon szimpatikus volt a számunk­ra. Emberközpontú a város- fejlesztés is Miskolcon — je­gyezte meg Penti Aimälä munkaügyi vezető. — A nagyvonalú tervek csak a lé­nyeges célokra koncentrál­nak. a többség szempontjai szerint születnek meg. és nélkülözik a kevésbé fontos kellékeket, a hivalkodást, az öncélúságot. Hazatérve öröm­mel számolunk be tapaszta­latainkról és elmondjuk, hogy jó barátok között; vol­tunk T— mondotta a küldött­ség vezetője. Risto Tainio. A tamperei küldöttség ma délelőtt elutazott Miskolcról. N. J. Nem óhaj, kötelesség A termelés szervezettségének fokozása ..A költő nem lesz, hanem születik". Így tartja a mondás, s vajon minden fenntartás nélkül ráhúzható-e ez az igazság más, és kevésbbé lírai „szakma” művelőjére is? Például a szervezőre. A szakemberek véleménye a szervezői munka rsinját-binját meg lehet ugyan tanulni, de hogy folyton ta­nulni kell, az biztos. Ez lehetne a mottója an­nak az előadásnak, amelyet a városi pártbizottságon teg­nap tartott Balogh Zoltán osztályvezető a vállalati munka- és üzemszervezésről. Az előadásra a vállalati, üze­mi pártalapszervezetek pro­pagandistáinak egyhetes tan­folyama keretében került sor. Az MSZMP Központi Bi­zottságának 1971. december I-i határozata a következő évek legfőbb feladatául és a további gazdasági fejlődés rugójaként, a szervezettség színvonalának emelését je­lölte meg. Bár néhány — el­sősorban kisebb — vállalat­nál még mindig csak a kér­désfeltevésnél tartanak, ma már mindenképpen a szük­ségszerűségből fakadó hatá­rozat végrehajtásán, a vá­laszadáson kell törniük a fe­jüket a gazdasági vezetők­nek. A termelőerők gyors fej­lődése. a termelés nagyfokú koncentráltsága, a munka- megosztás kibontakozása el­engedhetetlenül szükségessé leszi a szervezési tevékeny­ség korszerűsítését, tehát: a vállalatokon belül felhalmo­zódott tartalékok aktivizálá­sát. a veszteségforrások fel­tárását, a munkakedv és a munkafegyelem együttes ja­vítását. A gazdasági fejlődés jelen­legi szakaszában tehát döntő tényező a szervezés korsze­rűsítése. Ám a ..korszerűsí­tés" fogalma alatt nem az át­szervezés, még csak nem is a meglevő dolgok továbbfej­lesztése értendő. A mindin­kább intenzívebbé váló gaz­dálkodás az eddigiektől jel­legében eltérő, minőségében új munkát követel. A KB-határozat egyik sar­kalatos pontja a termelé­kenység növelése. Egy — 63 miskolci üzemre kiterjedő — vizsgálat szerint 1972 első felében a tavalyihoz képest 3.5 százalékkal nőtt a ter­melés. s ez teljes egészében a termelékenység javulásá­nak tudható be. Ez a tény önmagában örvendetes, ám tudva azt, hogy csaknem minden miskolci üzem lét­számnövelést tervezett erre az időszakra (s ez éppen a teljes foglalkoztatottság miatt nem valósulhatott meg), el­mondható, hogy a termelé­kenység növelésében nagyobb szerepe volt a kényszernek, mint. a tudatos és a hatéko­nyabb gazdálkodásra törekvő szándéknak. A szervezettségnek, tehát az ember-gép-anyag legész­szerűbb együttműködésének kézzelfogható mérőszáma a hatékonysági mutató. Ez a mutató azonban — a város gazdálkodó egységeinek há­romnegyedét reprezentáló vállalatok adatai szerint — romlott. Igaz, hogy a ter­melés volumene nőtt, emel­kedett az átlagbér — de a nyereség csökkent. A „több termék — kisebb haszon" szemléletű gazdálkodás nem­csak az év végén remélt nye­reségrészesedést nyeli el. ha­nem illuzórikussá teszi a kö­zéptávú tervek teljeáítését'is.' A hatékonyság csökkenésével párhuzamosan végrehajtott átlagbérnöveléssel egyébként olyan nagy^ összegű bérfej­lesztési adót kockáztatnák egyes vállalatok, amelyre a részesedési alap jó részé rá­mehet. Az MSZMP KB korszerű üzem- és munkaszervezést célzó határozatának végre­hajtása tehát nem óhaj, nem is kampányfeladat, hanem a gazdálkodási szükségszerű­ségből fakadó, s mindenki számára kötelezettséget je­lenlő tennivaló. B. I. Az elmúlt évben 2690 szakmunkástanulót ért üzemi baleset hazánkban, a kiesett munkanapok száma csaknem 34 300. Ezek az elgondolkoz­tató adatok adták az ötletet a Munkaügyi Minisztérium illetékeseinek: rendezni kell egy vándorkiállítást, amely bemutatja a veszélyes mun­katerületeket s a leggyakrab­ban balesetet okozó munka- folyamatokat. A hatalmas anyagot — az országban má­sodikként — a miskolci 100-as Szakmunkásképző In­tézet előcsarnokában állítot­ták ki. A baleset-megelőzés módjait egyrészt hibás és ki­fogástalan szerszámok bemu­tatásával, másrészt működő modellekkel szemléltetik. Nagy hangsúlyt kap a kiállí­táson az egyéni védőfelszere­lések szakszerű használata is. A helyszínen óránként bal­eset-elhárítási oktatófilmeket vetítenek. A még egy hétig nyitva tartó kiállítást tegnap délig 2500-an tekintették meg; általános, közép- és szakmun­kásképző iskolák tanulói, il­letve felnőttek. Kifizették az öttalálatost Az Országos Takarékpénz­tár Heves megyei Igazgató­ságán tegnap kifizették a Lottó 37. játékheti öttalálatos szelvényére járó 2 033 552 fo. rintos főnyereményt. A nyug­díj előtt álló, magát megne­vezni nem kívánó nyertes az összeget felhasználásig taka­rékbetétben helyezte el. Építkezés — saját erőből Fészekrakó fiatalok Beszélgetés Eudrédi Józseffel, az OTP megyei igazgatójával (Folytatás az I. oldalról) — Mint a tájértekezleten hal­lottuk, Borsodban, illetve Mis­kolcon is a telckhiány akadá­lyozza a társasházépítést. — így van. Miskolcon és a megye többi városában — például Özdon. Kazincbarci­kán és Leninvárosban is — a tanácsok örülnek, ha a ta­nácsi, illetve szövetkezeti ott­honok építéséhez elegendő területet tudnak biztosítani. Egy-egy előközművesített te­lekért 10—15 ezer forintot kap a tanács. Ugyanakkor e telkek 40—50 ezer forintba kerülnek. Ha ennyiért kap­nánk a tanácsoktól a lelket, akkor olyan drága lenne az építkezés, hogy nem tudnánk ügyfelet találni a családi, il­letve társasházakra. Az érem másik oldala: bár a tanácsok ráfizetnek a közművesítésre, mindenképpen kívánatos szá­mukra is a magánerő moz­gósítása, hiszen ily módon is javul a lakáshelyzet. — Nem lehetne anyagilag tá­mogatni a tanácsok közmüvtsi- tési tevékenységét? — Napirenden levő kérdés ez. Javaslatot terjesztettünk a Pénzügyminisztériumhoz, mely szerint a jövő évtől kez­dődően nagyobb összegű ka­mat nélküli hitelt bocsátanak a tanácsok rendelkezésére, a közművesítés céljára. — A tervszerű városfejlesztés azt követeli, hogy telepszerűen, azaz összefüggő házsorokat, la­kótelepeket alkotva épüljenek a magánerős otthonok is. Ugyan­akkor sok építtető még ragasz­kodik a hagyományos kertes há­zakhoz. Hogyan sikerül felolda­ni ezt az ellentmondást? — Az állam, közelebbről a hitelnyújtással foglalkozó OTP elsősorban a telepszerű építkezést támogatja. Java­soljuk azt is, hogy részesül­jenek nagyobb kedvezmény­ben azok, akik a városépítő, sí koncepciónak megfelelően, társasházakban kívánnak ott­SZEPTEMBER 27-TOL OKTOBER 4-IG az 0F01ÉRI Vállalat fotóipari kiállítást rendez Miskolcon, o Kossuth Művelődési Hóiban (I., Kossuth Lajos u. 11. I. em.|. Bemutatásra kerülnek: audiovizuális eszközök, mikrofotografáló berendezések, fényképészeti cikkek, ipari védőszemüvegek. A kiállitás nyitva: hétköznap 9-töl 18 óráig, szombaton 9-től 14 óráig, vasárnap zárva. OFOTÉRT Kevés halat eszünk Hazánkban az egv főre jutó évi halfogyasztás a kon- zervhallal együtt is mind­össze három kilogramm. A tervek szerint azonban há­rom év múlva már 4.5 kilo­gramm körül lesz. (A szom­szédos Csehszlovákia lakói még ennek is háromszorosát fogyasztják.) Tegnap, a Polónia étterem­ben rendezett halértékesítési ankéton Nagy György, a HALÉRT igazgatóhelyettese előadásában kitért rá: ho­gyan kívánják növelni a hal­fogyasztást. ft'em mindé»y, mekkora A szakemberek szerint ke­vés az olyan közismert éte­lünk. amelynek hal az alap­anyaga. Többnyire csak rán­tott halat, rostonsült halat feszünk. Pedig a halat még legalább százféle változatban tehet ízesen elkészíteni. Ér­demes hát a különböző re­cepteket kipróbálni. meri úgy I unite, h'ofy a haiti ián v mar a múlté. Ennek, egyik jele, hogy október 1-től há­rom forinttal olcsóbb lesz a ponty kilója. A kereskedelem már ott tart, hogy felméri: milyen halat szeret a vásárló. Ki­derült például, hogy Óbudán csak az 1 kilogrammon fe­lüli. Zuglóban viszont csak- a 60—80 dekagrammos halat vásárolják szívesen a. házi­asszonyok. Hasonló felmérés készül hamarosan Miskolcon is. ízletes „íiókeánák A „fiókcápa" a 8 kilo­grammosra is megnövő amur beceneve. A Távol-Keletről került a Szovjetunióba, s on­nan hozzánk. A folyó vagy a tó növényzetével táplálkozik, ezért a németek fűpontynak is nevezik. Akkor a legfino­mabb a húsa, amikor 2—3 kilogrammos; ezt a súlyt vi­szont nagyon hamar eléri. A másik növényevő, a pettyes busa vagy márványponty, s a nálunk legkevésbé ismert fe­hér busa is kapható a bol­tokban. Olcsóbbak, mint a i^only. s mindössze 3 száza­lékos a zsírtartalmuk. Húsuk a fogaséhoz hasonló, ám a ragadozó halakkal azért még­sem vetekedhetnek. Ezekből viszont továbbra is kevés lesz. mert tenyésztésük rend­kívül drága. Miért nincs halászflottánk? Tengerjáró hajóink van­nak, halászflottánk azonban nincs. Miért? — kérdeztük Nagy Györgytől. — Három-négy éve felve­tődött a magyar halászflotta megteremtésének gondolata, hiszen például az ugyancsak szárazföldi Csehszlovákiának is van. (Állomáshelyük Szczecin.) A Szovjetunió se­gítséget is felajánlott. Aztán kiszámolták, hogy nagyon sokba kerülne maga a flotta, s a kikötök használata. Ol­csóbb, ha megvesszük a ha­lat. (njfikesj hont teremteni. Kertes csa­ládi ház építésére ma mur inkább csak a falvakban van lehetőség. Építési engedélyt városokban csak közművesí­tett vagy olyan leiekre ad­nak, melynek közművesítésé­re rövidesen sor kerül a terv szerint. — Ügy tudjuk, pályázatot ír­tak ki azzal a céllal, bogy a modern technológiát, azaz a ház­gyári elemeket minél szélesebb körben alkalmazzák a magán­erős építkezéseknél is. — Ismereteim szerint mar be is érkeztek az első pálya­munkák. Célunk, hogy két­szintes, négylakásos házakat hozzunk létre házgyári ter­mékekből. Problematikus azonban a fűtés, hiszen köz­tudott, hogy a házgyári ott­honokat nem lehet gázzal fű- leni, csak ha az épületen kí­vül helyezik el a gáztüzelésű kazánt. Az olajfütés látszik a legkézenfekvőbb megoldás­nak. —. A KlSZ-takásépítési akció megszűnt. Hogyan juthatnak la kashoz azok a fiatal házasok, akik hajlandók és tudnak is ta­karékoskodni, ám szövetkezeti vagy tanácsi lakásra sok-sok évig kellene várniuk? — Számukra melegen ajánlhatom az ifjúsági betét - rendszert. Két éve vezettük be ezt az előtakarékossági formát, azóta tízezer megyei fiatal 24 millió forintot taka­rított meg. Tizennégytől 26 évig tart a korhatár, a beté­tek összege 100—200—300 és 400 forint lehet. Különösen a kereső fiatal pároknak jár­ható ez az út. Néhány év alatt ketten összegyűjthetnek akkora összeget, melyhez az OTP úgynevezett sajáterő-ki- egészítést nyújt — kedvez­ményes kölcsön formájában — s ezenkívül természetesen rendelkezésükre bocsátja a szokásos lakásépítési kölcsönt is. Így körülbelül öt év alatt össze lehet gyűjteni az indu­ló tökét. B. D. REFLEKTOR Ma Budapesten a Magyar Hajó- és Darugyárban ünne­pi gyűlést tartanak a mun­kásőrök. — Csomagolási kon­ferencia kezdődik a fővárosi tanács üléstermében. — A pedagógusok szakszervezeté­nek elnöksége az új pályá­zati rendszer tapasztalatait vitatja meg. * Balassagyar­maton négynapos Dózsa-em- légünnepség kezdődik a Dó­zsa György Általános Iskolá­ban. sk Balatonfüreden a bá­nyakárok megelőzéséről ta­nácskoznak az ország szak­emberei. Gyöngyösi városi Tanács vb-ülésén a mátrai üdülőterület ellátása, fejlesz­tése a téma. * Sióikon ke­rül sor a Somogy megyei or­vosnapok megnyitására. Szombathelyen a téli felké­szülés feladatait taglalja a városi tanács végrehajtó bi­zottsága. * Tatabányán kar» diológlal ankét lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents