Déli Hírlap, 1972. szeptember (4. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-28 / 229. szám
Nyári műsoraink Ar idei nyár kulturális tevékenységét értékelték tegnap a városi Tartars népművelési csoportjának kibővített értekezletén. Ha a statisztikai adatok nem is vaHhatnak mindenről —- nevezetesen egy-egv rendezvény színvonaláról, légköréről —, azért érdemes megjegyeznünk, hogy városunkban 133, különböző előadásra, hangversenyre, kiállításra került sor a nyári szezonban. Ez azt jelenti, hogy minden két napra három kulturális program jutott. S. ha hozzátesszük, hogy egy rendezvényre átlagosan 380 érdeklődő látogatott el. akkor művelődési intézményeinknek nincs miért szégyenkezniük. Az értekezleten jelenlevő szakemberek között mégis hosz- szas vita alakult ki. A biztató kezdet tapasztalataiból ugyanis idejében le kell vonni a szükséges következtetéseket. Mert a sok és sokszínű nyári programnak azért nem mindegyike hozott egyértelmű sikert. Nem is beszélve' a szervezési és technikai hibákról. A program részletes taglalásának igénye nélkül ezúttal csupán néhány momentumot említünk. A rendező szerveknek sok gondot okozott, hogy melyik műsortípust, illetve műfajt hol honosítsák meg. A tánacs illetékeséi ST nyáron Perecesre koncentráltak, mondván: fel kell újítani a hagyományokat. Ezt az alapjában véve helyes elképzelést azonban Perecesen csupán egy elhanyagolt állapotban levő szabadtéri színpad szolgálta, mely az intimebb műfajok fogadására nem alkalmas. De a perecesi közönség is érdektelenséget tanúsított a különböző műsorok iránt. Azt talán említeni sem kell. hogy a miskolciaknak nem könnyű ezt a „színházat'’ megközelíteni. Mindebből következik, hogy Pereces támogatása mellett, fel kell újítanunk a miskolci szabadtéri hagyományokat, is. A népkerti színpad megnyitását aligha odázhatjuk el sokáig ... Kiemelkedő Ki ér fel hamarabb? (Ágotha Tibor felvétele) Harminckét nevem volt A Kossuth mozi és a BH pályázata Október második "hetében mutatja be Miskolcon a Kossuth mozi a Harminckét nevem volt című új magyar filmet. A neves rendező alkotása a mártírhalált halt Ságvári Endrének állít emléket. Az illegális kommunista mozgalom kiemelkedő harcosának életét, tevékenységét, a két világháború közötti Magyarországot és Ságvári utolsó napjait feldolgozó film megjelenése előtt szeretnénk, ha közönségünk — főleg az ifjúság — minél alaposabban megismerné ezt a kort és Ságvárit. Ezért indít lapunk és a Kossuth mozi közös rejtvénypályázatot. A rejtvényeket október 2-től 11-ig közöljük. A helyes megfejtők között a következő díjakat sorsolja ki a bíráló bizottság: I. díj: 2000 forintos vásárlási utalvány, II. díj: 1000 forintos, III. díj: 800 forintos, IV. díj: 700 forintos, V—VI. díj: 500—500 forintos, VII. díj: 300 forintos, Vili. díj: 200 forintos vásárlási utalvány. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a rejtvénypályázat időtartama alatt mindennap 20 lappéldányt bélyegzővel látunk el; a kivágott bélyegző- lenyomatok belépőjegyül szolgálnak a „Harminckét nevem volt” című filmnek a Kossuth moziban tartandó előadásaira. Sok örömet és gondot okoz az egyre népszerűbb diósgyőri vár is. Főleg a Gárdonyii Géza Művelődési Ház erőfes^jté- sének köszönhető, hogy sokan megkedvelték, ezt, a ^sajátos környezetet, ahbl egyaránt kellemes könnyű- és . klasszikus zenét hallgatni, s amely legutóbb már kiállításoknak is otthont adott. A várban azonban nagyon nehéz megteremteni egv-egy előadás szcenikai, műszaki feltételeit. A rangos nyári rendezvények érdekében — mert éppen a művelődési osztály szorgalmazza a reprezentatív programokat — több pénzt és energiát keli a várraifordítani. Külön kellene szólni a rendezvények koordinálásáról és a propagandáról. Az előbbivel, kapcsolatban egyre kevesebb kifogásunk lehet, a propaganda azonban továbbra is ’súlyos gond. Már most kell gondolkoznunk azokon a hatásos módszereken és eszközökön, melyeket majd nyári rendezvényeink érdekében felhasználunk. ízléses, hatásos és gazdaságos megoldásokra van szükség. E tekintetben minden bizonnyal számíthatunk a Művészeti és Propaganda Iroda segítségére. A következő nyár persze rpég messze van. De ne feledjük* •ok nyári tapasztalat a téli művelődési idényre is érvénves. GY— Kassai kórus Miskolcon művészi tevékenységéért... rrmm Ma délután fél háromkor — .a holnapi premier utolsó főpróbája után — rövid ünnepségre kerül sor a Miskolci Nemzeti Színházban. Az 1971—72-es színházi évadban nyújtott kiemelkedő művészi tevékenységéért a társulat öt vezető színészét jutalmazta meg a Művelődésügyi Minisztérium. Több szerepbe ij nyújtott emlékezetes alakításáért Fehér Tibor, Komáromi) Éva. Lenkey Edit, Paláncz Ferenc és Máthé Éva részesült jutalomban. A minisztérium elismerő jutalmait Ma- lonyai Dezső, a színházi főosztály vezetője nyújtja át a színház művészeinek. ’ CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli krónika.’ — 12.20: Ki nyer ma? — 12.20: Reklám. — 12.35: Melódia- koktél. — 13.52: Vita a korszerű mezőgazdaságról. —.14.12: Kórus- pódium. — 14.20: Ravel: F-dur vonósnégyes. — 14.50: Hírek. Időjárás.. — 15.00: A világgazdaság hírei. — 15.05: Rádiószínház. Ivlac- beth (1989). Shakespeare tragédiájának rádióváltozata. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Bemulatjuk új felvételeinket. Darvas Ferenc népdalfeldolgozásaiból. — 17.15: A fegyveres erők napján. — 18.18: ..Megváltoztatták dalomat ...” Zenés műsor Méláméval. — 18.48: Miért igen, miért nem? Zenéről —% tíz.percben. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Esti krónika. . — 19.25: Puccini: Turandot. Közben: 20.01—20.11: Kritikusok fóruma. — 20.57—21.00: Hírek. — 21.43: Verbunkos muzsika. — J<b. 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Nyugtalan boldogság. Részletek Miljutyin operettjéből. — 23.00: Tánczene. 23.30—0.25: Nóták. Közben 24.00— 0.10: Hírek. Időjárás. titka (színes román) fő, n. Táncsics. Miskolci Nemzeti Színház (7); Cigánybáró (Madach-bérlet). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra közöli): Horvát Sándor es Csemán Hona siklósi keramikusok kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18 óra között): Tér és idő a festészetben (kísérleti kiállítás). — Libresszö (13—20 óra között): Juhász Miklós fotókiállítása. PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8! 18: Zenalda Pally és Alekszándr Ognyivcev enekei. — 9.00: Petőfi Sándor. Illyés Gyula müve íöly4- talásokban. III. rész. — 9.20: Zenekari muzsika. Közben: 10.(Mi: Hírek. Időjárás. — 10.05—10.25: Iskolarádió. — 10.59: Lottó. — 11.00: Tanzániai levelek. IX. rész. Evett-e már majomdiót? — 11.10: Édes anyanyelvűnk. (Ism.) — 11.15: Bécsi klasszikus zene. Forró vizet a kopaszra! A kassai konzervatórium és a miskolci Bartók Béla Zene- művészeti Szakközépiskola között szoros együttműködés alakult ki az elmúlt években. Négy évvel ezelőtt a kassai iskola 80 fős zenékara mutatkozott be Miskolcon, tavaly májusban pedig' a Bartók Béla Zeneművészeti Szak- középiskola kórusa szerepelt Kassán. Szeptember 30-án. »zombaton ismét a leslvérnak a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat városi szervezetével közösen rendezett és jól bevált előadássorozata az úgynevezett Hangverseny-előzetes. Az Országos Filharmóniának a Miskolci Nemzeti Színházban tartott koncertjei előtt szakMa este 0 órakor á Miskolci Szimfonikus Zenekar próbatermében Szak Piter főiskolai tanár Erkel Hunyadi László című operájának nyitányát, Prokofjev Gordonka-szimfóniáját, Sztravinszkij A csalogány dala című müvét és Csajkovszkij VI. szimfóniáját mutatja be, a miskolci szimfonikusok közreműködésével. Az előintézmény 50 fős leánykarát látják vendégül a miskolciak. A vendégek a várossal ismerkednek, zeneórákon vesznek részt, és bemutató hangversenyt adnak a Zeneművészeti Szakközépiskola Bartók Termében. A cserelátogatás alkalmat nyújt a két intézmény tanárai közötti szakmai megbeszélésekre is. A kassaiak Miskolc után Egerrel ismerkednek. adásra az 1972—73-as hangVersenyévadra váltott bérletek belépőjegyül szolgálnak. A Borsod megyei kedvezményes rádióakció programja során a Magyar Rádió szórakoztató osztálya 1972. október 14-én, szombaton 18.lt) órai kezdettel rendezi meg Senki többet? Harmadszor', című szellemi árverésjátékát A játékban kizárólag Borsod megyeiek vesznek részt, akiket a megyei tanács a, játék napján autóbusszal díjmentesen szállít Budapestre, majd az adás után vissza Miskolcra. Bacsó Péter társadalmi szatírának, pontosabban groteszk „vádiratnak’’ szánta a Forró vizet a kopaszra! című filmjét. Egy olyan embertípust mutat be, amelyik akkor. Is kártékony, ha nem csinál semmit, csak éli a maga hermetikusan elzárt és bezárt életét. Ha azonban mégis cselekedni 'kezd, akkor veszélyessé válik, mert lényétől teljesen idegen a világ megértésének és'.különösen megváltoztatásának képessége. A rendező pontosan tudja, hogy a meglevő társadalmi viszonyok között ez . az embertípus, az úgynevezett „kisember" nem okoz gondot. Nem más. mint fikció; saját magát teremti meg azzal, hogy semmit nem tesz. csupán gyávasággal próbálja kivédeni az őt fenyegető esetleges konfliktusokat. így ugyan, egyhangú, képmutató, de nyugodt az élete. A baj akkor kezdődik, ha ezt a nyugalmat valami megzavarja, és A játék tematikája: zene, valamint Borsod megyével valamilyen módon összefüggő más művészeti, kulturális, sport és egyéb közérdekű témák. Kérjük az érdeklődőket, hogy jelentkezéseiket juttassák el a Magyar Rádió szórakoztató osztályának címére: Budapest 5„ Postafiók 1. Magyar Rádió szórakoztató osztálya felborul a megszokott egyensúly. Boróka úr, a borbély a film elején még rokonszenves is. Véletlenül kopaszra nyír egy embert, és megrémül, amikor az magából kikelve, megfenyegeti. Megcsalja a felesége, állandó szorongásaival kihozza a béketürésből a feletteseit: magára marad. Még ön- gyilkosságot is megkísérel. Azután kimagyarázkodnak a „megcsonkított kuncsafttal' : Sajtár is kopaszra nyírja Borókát. kvittek tehát. Rájönnek, hogy — miután nem üldözik egymást — nincs is veszély az életben, övék a világ, — és elkezdenek randalírozni. Együgyű primitívségük, szorongással elfőj táti. titkos hatalomvágyuk ijesztővé válik. A rombolás ösztöneit azután már nehéz visz- szavezetni a megszokott, langyos hétköznapi kerékvágásba. Rutinos operatőri műhelymunka segíti a rendezőt, mis képpé formálódik a gondolat. Zsombolyai János kamerája a. sivárat az ijesztőt a karikatúra fokán érzékelteti, és szokatlanságával (vagy éppen jól bevált fogásaival) feltétlenül 'hatásos. Boróka szerepében Gyarmati István, Sajtárként Szabó Lajos (mindketten erdélyi magyar színészek) kivételes színészi teljesítményt nyújtanak. Otthonosan mozognak a valóság- elemekből összeálló irreális világban. A jó mesterségbeli tudással elkészített film végén csak egy kérdés marad: szükséges-e az ilyen fokú (már majdnem spekulativ), elvontság ahhoz, hogy meglevő fonákságokra felhívhassák a figyelmet az alkotók? Ez a fajta rendezői felfogás és művészi megfogalmazás ugyanis csak nagyon szűk rétegekhez juthat el. (makai) Hangverseny-előzetes A Miskolci Művészklubemberek ismertetik az érdeklődőknek a hangverseny programján szereplő muve^ két. Senki többet? Harmadszor! Petőfi rádió: 12.90: Könnyűzenei Híradó. (Ism.) — 12.30: A Berlini Rádió énekkara Schuben- amiveket énekel. — 12.43: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.03: Zenekari muzsika. — 13.45: Időjárás- ;■ és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől hatig... A Petőfi rádió ienés délutánja. — 18.00: Hírek. Időjárás. — 18.10: Rádióhangversenyekről. — 18.40: Jeanne d'Arc élete. — 18.50: A mátészalkai cigány népi együttes műsorából. — 19.05: Kodály; Nyári este. — 19.23: Giccs, ponyva, krimi — és közönsége. II. rész. 19.53; Jó estét, gyerekek! — 20.CH): Esti krónika II. — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Fiatalok hullámhosszán. — 22.05: Hangverseny a stúdióban. Bodonyi Anikó zongorázik. a Magyar Vonóstrió játszik. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.15: Vokális zene. — 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. Miskolci rádió: Megyei körkép. — Időjárás okozta gondok a .lyia- tyóföld Tsz-ben. — Szeptember végén a Nagymiskolci Állami Gazdaságban. — A ruházati kereskedelem felkészülése az őszre és a télre. — A lengyel irodalmi estről. — Egy intézmény bemutatása. — A megye Kisz-életé- ből: vándorzászlö-átadás. — Fiatalok zenés találkozója. Televízió: 17.08: Műsorismertetés. — 17.10: Hírek. — 17.15: Három srác a hadseregben. 2. Műszakiak. (Ism.) — 17.55: Téka. — 18.25: Reklámmüsor. — 18.35: Esti mese. — 18.45: Fegyverek és vitézek. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Moszkvai séta. Szovjet Pilm (1964). — 21.15: Tv-bérlet. Csajkovszkij: V. (e-móll) szimfónia. — 22.00: Tv-híradó, 2. kiadás. Bratislava! televízió: 17.05: Hírek. — 18.10: Automaták a fellegekben. — 19.00: Híradó. — 19.40: Julius Fúciik nyomában. — 20.10: Ajax Amsterdam—Independiente Bienos Aires Világkupa döntő, visszavágó. — 22.00: Híradó. Filmszínházak: Forró vizet a kopaszra! (színes magyar) f4, hn6. 8. Béke. — A bűnügyi nyomozó (magyarul beszélő szovjet) i'3: Meteorvadászok (színes NDK— lengyel) f5. fi. Kossuth. — Harc a banditákkal (magyarul beszélő szovjet) fö. f7í Filmklub. —* Fan- tomas a Scotland Yard ellen (színes francia—olasz) f5, f7. Fáklya. — Csoda olasz módra (magyarul beszélő színes olasz) f5. f7. Petőfi. — Sztrogoff Mihály (magyarul beszélő színes bolgár- olasz) 5, 7. Szikra, — Az erdő Petőfi rádió: 3.90: Hírek. Időjárás. — 8.05: Keringök. — 8.20: Ncpdalcsokor. — 9.00: Hírek. — 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. — 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: kb. 10.30—10.35: Ütikalauz üdülőknek. — 10.59: Lottó. — 11.00—11.05: Hírek. Időjárás. — 11.45: Mesterek utcája. Részletek Sinlca István költeményéből. Televízió: 8.25—12.00: Iskolatévé: 8.25—8.45: Fi'ancia nyelv (középisk. Ill—IV. oszt.). Egyetemi hallgató kalandjai a cuclival. — 9.55—10.35: Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.) Mesel a nép. — 11.05—11.20: Élővilág (all. isk. 6. oszt.) A cukorrépa és a burgonya. — 11.55-^12.20: Német nyelv (középisk. I—II. oszt.) 1— 2—3. Számoljunk! Bratislava! televízió: 9.30: A dubnyiki parabola. Ism.' — 10.00: Az egyetlen tanú. Szovjet film.- 11.25: Dal- és táncünnepség. — 11.55: Híradó. A VOLÁN 3. sz. Vállalat Miskolcon auióiiuszvezetöi („D” kategória) tanfolyamot indít. Feltétel: 8 ált. iskolai végzettség, legalább kétéves tehergépjármű- vezetői gyakorlat, büntetlen előélet. A tanfolyamra jelentkezni lehet 1972. okt. 2—4-ig, a VOLÁN 3. sz. Vállalat oktatási osztályán, (Miskolc, József A. u. 70. irodaház, III. em. 316. sz. szoba. Bejárat a Szandy utcai személyzeti kapun.) W '.Uv .»■