Déli Hírlap, 1972. augusztus (4. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-03 / 181. szám
—caacgum—UH w ■ ■ a miskolciaké a szó Bonyodalmak a Az elmúlt kánikulai napok egyikén a tapolcai termál- tiirdöben kerestem enyhülést. Ebéd előtt- úgy fél 12 tájban érkeztem oda. s a dél közeledtével egyre inkább ehes lettem. Gondoltam, az előcsarnokban levő büfében egy-két pogácsát vagy más efféle éhségcsillapítót vásárolok magamnak. Ez azonban nem olyan egyszerű, mint hittem. Ugyanis, ha a büfébe óhajtok menni a strand területe felől, ezt nem tehetem meg. Fel kell öltöznöm. végleg elhagynom a fürdő területét, akkor ehe- tem ott valamit ... Egyébként nem. Ezzel szemben, ha az ..utcáról'’ jövök, az előcsarnokba csak érvényes. 10 forintos fürdőjeggyel léphepogácsa körül tek be. Pusztán azért, hogy a büfében vásárolhassak- nem tartózkodhatom a csarnokban. Ügy gondolom, a fürdő vezetői azért hozták ezeket a szigorú intézkedéseket, hogy szeszes italt, alkoholtartalmú hűsítőt ne fogyaszthassanak a fürdő vendégei. Valami megoldást mégis Itellene találni. hogy aki nem bort, sört vagy pálinkát óhajt „magához venni’’ a fürdés ideje alatt, csupán hirtelen támadt éhségét akarja csillapítani. az ,a fürdő területének vegleges elhagyása nélkül, kulturált körülmények között tehesse ezt meg. K. Miklósné. • Miskolc Nyugágyak a pázsiton Egy hétig fővárosunkban, Budapesten tartózkodtam. A nagy hőségtől egyetlen ..kivezető út” kínálkozott: a Palatinus strandfürdő. Ám kicsit meguntam ezt is, mert túlságosan zsúfolt volt. Gondoltam egyet, és — Arany János példáját követve — sétálgatni kezdtem a Margitsziget árnyas fái alatt. Ekkor a következőt fedeztem fel: a strandfürdő közelében, a szemközti oldalon. a hatalmas bársonyos pázsiton nyugágyak kelletik magukat a sétálók nagy örömére. akik szívesen pihennek azokon. Kérdezem: nem lehetne Maradandó élmény volt Az Edelényi járási Állami Biztosító a CSÉB-tagok részére kétnapos ingyenes társas kirándulást szervezett 1972. július 27-én és 28-án Miskolc—Budan^st—Dunaú j város—Szeles zá rd—Pécs __ Harkányfürdő útvonalon. A kellemes, jól szervezett út dús programjai, olyan maradandó. feledhetetlen élményt adtak, hogy ezúton szeretnék köszönetét mondani a szervezőknek. Olyan' baráéi hangulat alakult ki. hogy már szinte természetesnek tűnt a véget nem érő nó- tázás, s ráadásul: az ellátás is mindenütt kifogástalan volt. Vályi Bélánc . nyugdíjas tanítónő Rudabánya Veszélyes oszlop Tegnap munkába menet észrevettem, hogy a 40. számú Általános Iskola kerítésének északnyugati sarkán levő. több méter magas világítótest vasbeton-oszlopa erősen bchajlik az úttestre. Körülbelül egy hónapja a nyugati oldalon álló oszlop zuhant az iskola kerítésére, s jó három hétre rá javították csak meg. Az illetékeseknek sürgősen rendbe kellene hozatniok az említett vasbeton-oszlopot. mert halálos baleset előidézője lehel. Dr. Imre István 80. sz. körzeti orvos Miskolc. III., Báthory I. u. 14. Ezt mondja a jogszabály A HÖÁRTALOMRÖL Folyó évi július hó 1. napjától kell alkalmazni az egészségügyi miniszter 12' 1972. számú rendeletét, mely a munkaköri (szakmai) alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről tartalmaz előírásokat. A rendelet — a többi között — felsorolja a foglalkozási betegséget előidéző ártalmakat, a foglalkozási betegség Veszélyével járó munkaköröket és az időszakos orvosi vizsgálatok gyakoriságát. A hőártalom. mint foglalkozási betegséget előidéző ártalom, a következő munkakörökben jár a foglalkozási betegség veszélyével: vas- és acélipari olvasztárok és segédolvasztárok, hengerészek és segédhengerészek, martin berakó- és öntődarusok, martin- és elektroacél kokillaöntödei dolgozók, mélykemence-sala- kozek, kemencekőművesek. anyagipari körkemencék kihordói és behordó!, kazánfűtők. tartályokban, tűzszekré- nyekben hegesztők. A rendelet előírja, hogy a felsorolt munkakörökben dolgozókat, ha a külső levegő napi csúcshőmérséklete megszakítás nélkül naponként a 27 G°-ot eléri vagy meghaladja, hetenként orvosi vizsgálatra kell berendelni. DR. SASS TIBOR ezt megvalósítani Tapolcán is? Szükségtelen olyan szerfölött ügyelni a pázsitra, legyen az is a fürdővendégeké — legalább egy bizonyos területen. Kun Pál Miskolc. III., Dorottya u. 1. Utcára szórt szén Lapunk egyik olvasója, aki kérte, hogy nevét ne publikáljuk, a következőkről tájékoztatott bennünket: özv. Kulcsár Istvánná. Tapolca, Görömbölyi u. 14. szám alatti lakos 40 mázsa szenet rendelt. A TÜZÉP Sajó-parti telepe július 31-én eleget tett megrendelésének, de mivel a néni éppen Debrecenben volt temetésen, a szállítómunkások a szenet leszórták az utcára. Nem tették meg, hogy bevigyék azt az udvarra, holott nyitva volt a kapu. A szén jelentős részét a járókelők széttaposták. Tájékoztatónk nemtörődömségnek minősíti a szénszállítók eljárását, s annak tartjuk mi is. Nem ártana, ha az ille- lékesekesek az ügyben intézkednének. ROVATVEZETŐ: MOLNAB SANDORNE TELEFONSZAMOK: 36-13«, It-Slt. 35-380 (290 mellék). ★ Érdeklődők a teljesen automatizált olajtüzelésű és a vegyestüzelésü kazán előtt. A látogatók száma rnár meghaladta az ötezret. (Ágotha Tibor felvétele) r Tüzeléstechnikai kiállítás Miskolcon Ma már nagyon könnyen összkomfortossá tehetők a családi házak is. Főleg a kislakásépítők kedvéért rendezett a BIK és a VASÉRT — a bútorkiállitással egyldöben — modern tüzeléstechnikai eszközöket bemutató kiállítást a Fazekas utcai általános iskolában. Eddig mintegy négy-ötezer ember tekintette meg a kiállítást. Közülük alig száz ismerte a bemutatott korszerű vegyes-, olaj-, és gáztüzelésű kazánokat. A legtöbben ármilva nézték a teljesen automatizált berendezéseket. amelyek segítségével ugyanolyan összkomfortossá alakítható át a családi ház. mint amilyen a bérházi lakás. csapokból víz folyik. bármikor meleg Mivel magyarázható, hogy — noha az ipar egyre nagyobb számban gyártja ezeket a berendezéseket —, a gázkonvektorok és olajkályhák mellett —, a nagy kényelmet adó kazánokat még alig alkalmazzák? A háztulajdonosok már előre félnek a magas ártól'. Gombnyomásra Az igazság az. hogy a KLOF olajtüzelésű, a KLF vegyestüzelésű, s az EG-ETI gáztüzelésű kazánok jelentős beruházást jelentenek. Üzemeltetésük ugyan nem drágább. mint a széntüzelés, de a berendezés megvásárlására fordított pénz lassan térül meg. De ami a kényelmet illeti, elegendő, ha októberben beállítják a szoba-ter- mosztátot, s aztán tavaszig nincs más gond, mint után- tölteni az olajtartályt, kétha- vonként megtisztítani a szűrőberendezéseket. A szobában pedig, gombnyomásra, radiátor adja a meleget, a Miért drága? Noha KGST-szinten mi gyártjuk a kazánok nagy részét, sok bennük az import alkatrész (fúvóka, transzformátor, olajszivattyú stb.). Ezeket csak devizáért tudjuk beszerezni. Szefcsi József, az olajégők nagy részét gyártó Pestvidéki Gépgyárnak a kiállításon szolgálatot teljesítő mérnöke elmondotta: a jövőben egyes import alkatrészeket hazaiakkal helyettesítenek. s ez mindenképpen csökkenti majd a korszerű tüzeléstechnikai berendezések árát. Az eddigi ötezer látogató azt bizonyítja, hogy Miskolcon is nagy az érdeklődés a kiállított berendezések iránt. (nyikes) Tessélr, tudakozó Megbízhatóbbak, mint a gépek hívás Nagy forgalom sok benzin A nyári csúcsforgalomban, júniusban, júliusban, az idén 8 százalékkal, azaz több mint kétszázezer liter benzinnel és gázolajjal több fogyott el az ÁFOR öt miskolci benzinkútjáná] mint az előző év hasonló időszakában. Az elmúlt két hónapban kétmillió 215 ezer normálbenzint 540 ezer liter szuperbenzint, és 77 ezer liter extrabenzint, valamint 840 ezer liter gázolajat tankoltak a különböző gépjárművek. üvegipari automata gépkezelők, mentők, félautomata préselők és befúvók, üvegfúvók és formázok, építőjáték az utcán Még javában tart az építkezés a diósgyőri városközpontban. Trélerek szállítják a házgyári elemeket, billenős teherautók cipelik az építőanyagot, és személykocsikból sincs hiány. Nagy a forgalom. Ennek ellenére olyan az utca képe, mint egy játszótér. Gyerekek fociznak az úttesten, a tollaslabdának is sok a híve ezen a környéken, egyszóval olyan itt minden, mintha nem is egy nagy forgalmú útról lenne szó. Szerencsébe baleset még nem történt. De ilyen körülmények között állandóan otf leselkedik a veszély. Nem lehetne valamit tenni, elsősorban a játszadozó gyerekek érdekében? K. L. Miskolc Tizenkétezer miskolci te- lefonelöfizetőnek ad felvilágosítást a tudakozó szolgálat. Elsősorban a miskolci és a távhívó hálózatba bekapcsolt városok előfizetői, utca-, házszámai és telefonszámai iránt érdeklődnek. A választ a „tudakozósok" adják meg, akik két műszakban dolgoznak, 7 órától 21 óráig, éjszaka ugyanezt a feladatot a távbeszélő központban dolgozók látják el. Hello, kedd, szerda Stampok Lászióné. a Miskolc 1. számú Postahivatal távközlési osztály vezetője elmondja, hogy általában két állandó tudakozó látja el a feladatokat, de nyáron erősítésre van szükség. A kérdezési csúcsforgalom !) órától 14 óráig tart, a legerősebb napok a hétfő, kedd, szerda. Legtöbben nyáron érdeklődnek, de a csúcsot szilveszter tartja. Van. aki a telefonszám után tudja meg a pontos lakáscímet. Ébresztést éjszakánként n.yolcvanan-kilencvenen kérnek. Közvetítenek üzeneteket is, de ez a szolgáltatás nem eléggé ismert, ezért kevesen élnek vele. S ha a postának sem jelentkezik az üzenet címzettje? Akkor a hívót tájékoztatják és még így is van mód arra, hogy táviratként (természetesen távirati díjszabással) küldjék ki a megadott címre. Na, felébredt? A szolgálati évektől függően, 1800 és 2100 forintot keresnek. Kassai Gyuláné 22 éves postás, 1962-től tuda- kozós. Egy műszakban 900— 1500 hívásra kell megadnia a pontos választ. Nem köny- nyű a különféle típusú emberekkel foglalkozni. Az ideges. ingerlékeny hívó úgy reagál, hogy „na, felébredt?" — Pedig nagyon is ébren volt! Ha nem jelentkezik azonnal, akkor egy másik előfizetővel foglalkozik, vagy nehezen megtalálható választ keres. Csak hát az emberek türelmetlenek. Azok a kérdezők az udvariasabbak, akik maguk is hasonló munkát végeznek. Mindenféle korosztály kérdez, de a gyerekek élvezik legjobban a telefont. A hecc kedvéért is tárcsázgatnak. ha nincs otthon a papa és a mama. Az informátornak a város térképét is kell ismernie. Az előfizetők a pontatlanul megfogalmazott kérdésre (a sarkon van egy bérház. s mellette egy kisiparos ...) is pontos választ kérnek. * Az előfizetőket „kartonoz- zák”. A nyilvántartás azonban csak segédeszköz lehet. Akik a 15-222-n jelentkeznek, sok száz adatot fejben tárolnak. Memóriájuk bámulatos. Megbízhatóbbak, mint a gépek, de ne feledjük. érzékenyebbek, sérülékenyebbek is: dolgozó embertársaink. (buiafalvi) Lopják a tejet Lopják a tejet Miskolcon. Hajnalonta és kora reggel, az üzleték kinyitása előtt. Csak a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat boltjai elé lerakott rekeszekből mintegy 1500 liter üveges és műanyag csomagolású tej tűnt cl az elmúlt hónapban. A kár meghaladja a «000 forintot. Ez az összeg önmagában nem túl jelentős, ám egy évben már 60—70 ezer forint! Ennyi pénzből 100 családos’ anyát, vagy kiváló dolgozót jutalmazhatnának egyenként 600—700 forinttal. S ha arra gondolunk, hogy nem csupán Miskolcon garázdálkodnak tejtolvajok, hanem Borsod más városaiban is. sőt Budapesten, Debrecenben, Győrben, Szegeden is, akkor megállapíthatjuk, hogy évente milliós értékek csúsznak le a tcjtolvajok torkán. Kik lopják a tejet? Nehéz erre válaszolni, hiszen a tejet sokszor még éjszaka lerakják a 6—7 órakor nyitó üzletek elé, s a hajnali lopásoknak aligha van szemtanúja. Egy azonban biztos: csak felelőtlen, garázda elemek, huligánok vagy részegek kockáztatják, vetemedhetnek ilyesmire. Az üzlet elöl elvitt tej ugyanolyan árunak minősül, mint az üzletben levő, annak eltulajdonítása pedig az új Büntetőtörvény- könyv szerint — bűntett, komoly börtönbüntetés is kiszabható érte. És hogy éz mennyire így van a gyakorlatban is, azt a sajóládi Bajza János bizonyíthatná a legjobban, akit a miskolci Acél utcai tcjbolt elölt 4, egyenként 1 literes csomag fej ellopásánál kaptak rajta. A büntetett előéletű fiatalember halmazati büntetésként 2 év szigorított börtönbüntetést kapott. Erkölcsi érzék híján vajon gondolnak-e arra a tcjtolvajok, hogy a sokszor csak vagányságból elvitt tej nagyon könnyen a börtönbe juttathatja őket? N>. L