Déli Hírlap, 1972. augusztus (4. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-03 / 181. szám

4 belföld ÖREGEK NAPKÖZIJE. Harminc idős embernek ad otthont az Orosházán létesí­tett öregek napközi otthona. Berendezését a vállalatok és az intézmények több mint 200 ezer forint értékű társa­dalmi munkával segítették. SZEDIK A BURGONYÁT. Az ország legnagyobb közös gazdasuguba n. a nádudvari vörös Csillag Termelőszövet­kezetben megkezdődött a burgonya szedése. Kétszáz hóidról takarítják be a ma­gyar fájták mellett a jól be­rnit holland fajták termését is. Ügy számítanak, hogy 800 vagoanyi burgonyát szednek ]el a gazdaság földjeiről. MINIBRIKETT. Három hó­napig tartó felújítási és kor­szerűsítési munka után augusztus 1-vel ismét megin­dult a termelés a Mecseki Szénbánya Vállalat nagymá- nyoki brikettgyárában. A ter­melés új prestechnológiával történik, amelynek eredmé­nye a mecseki minibrikett. A korábbi 36 gramm helyett ezután 25 grammos brikett­ből az idén mintegy 160—180 ezer tonnát állítanak el.ő. BEZÁRT A VÁRSZÍNHÁZ. A 650 éves öreg vár falai közölt IS előadást tarlónak a nyári évad­ban Gyulán. Valamennyit zsúfolt nézőtér előtt játszották. Aprily Lajos A biooros é- Racine A pereskedők című vígjátekát csak­nem tízezren tekintették meg. Hazánk minden tájáröl és 15 or­szágból érkeztek vendegek a várszínház! előadásokra. VENDEGEK A MARI KÖZTÁRSASÁGBÓL. Vas megye szovjet testvérkerüle- téböl, a Mari Autonom Szov­jet Szocialista Köztársaságból úttörők érkeztek Szombat­helyre. A Vas megyei ven­déglátó úttörőszövetség gaz­dag programot állított össze szamukra: megismerkednek Vas megye nevezetességeivel és a balatonakali táborban nyaralnak. SZÁZEZER TONNA SZÍ­NES MÁRVÁNY. A dél-ba­ranyai Tenkes hegy alatt z— ahol a századforduló óta bányásszák a természetnek ezt a ritka ajándékát — több mint százezer tonna színes márványt találtak. Magyar- országon egyedül itt van ilyen gazdag színváltozatú, a fehér, a sárga és a zöld több variánsában előbukkanó ne­meskő. A Rózsa-bánya terü­letén körülbelül 75 ezer ton­nát, a Zöld-bánya körzeté­ben pedig csaknem 50 ezer tonnát kutattak fel a színes márványból. MAJLIBAK. Az ország legna­gyobb szárnyasfeldolgozó üze­mében, a Kecskeméti Baromfi- ipari Vállalatnál megkezdődött a májlibák feldolgozása. A kitü­nően értékesíthető és korlátlan piaccal rendelkező termék, a li­bamáj, az idén átlagon felüli súlyú: 40—50 deka. Májáért hiz­lalni a libát kifizetődő „üzlet”, mert az átlagsúlyon felüli de­kákért úgynevezett máiprémiu- root fizet a gyár. Ilyen címen kap a Kiskunfélegyházi Ter­melőszövetkezet több mint más­fél millió forintot. HACKI TAMÁS MISKOL^ CON. Hacki Tamás füttymű­vész és az Ex Antiquiá együttes ma este fél kilencre a diósgyőri várba tervezett műsorát rossz idő esetén, ugyanebben az időpontban a közeli Ady Endre Művelődé­si Házban tartják meg. MŰEMLÉK ZEMPLÉNBEN. Borsod megye zempléni ré­szének egyik jellegzetes mű­emléke a sátoraljaújhelyi egykori megyei tanácsház. A XVIII. században épült egy­emeletes épületben jelenleg a városi tanács és a járási hivatal szakosztályai működ­nek. A műemlék nemcsak építészettörténeti érték. Ta­nácstermében — amely meg­őrizte korhű berendezését — mondta el első beszédét Kos­suth Lajos. Az udvari rész boltíves szobaiban rendezte be az akkori megye leltá­rát a szomszédos Széphalom községben élő' „szent öreg”. Kazinczy Ferenc. * Tegnap debütált a sportfórum Miskolcon. Sportéletünk két népszerű egyénisége. Elbert György a MOB-titkúra és Szepesi György a Magyar Rádió sportosttAlgának vezetője a fővárosból látogatott el hozzánk, és adott mindre tekintet­ben. Papp Gazsi Imre az MTS Borsod megyei elnökével. Kecskeméti István a VTS elnökével. valamint Fügeczky Róbert a DVTK és Károly József a: MVSC elnökével kar­öltve a Bartók Béla Művelődési Központban megjelent nagy­számú sportkedvelők kérdéseire választ, a müncheni olimpiát illető kérdésekre. (Szabó István felvétele) A napokban többen is ag­gódva kérdezték: „vajon nem árt-e majd a miskolci Sportforum bemutatkozásá­nak a tv kedd esti „Olimpiai fóruma", s lesz-e egyáltalán érdeklődés az első összejö­vetelen?”... Nos, a Bartók Béla Művelődési Központ nagytermében tegnap esíe jóleső érzéssel tekinthettünk végig a széksorokat megtöl­tő sportkedvelők népes tábo­rán. Ezúttal is bebizonyoso­dott. hogy a téma örök, a sportról nem lehet eleget beszélni, s hogy a fórumve­zető Szepesi György népsze­rűsége — tv-konkurrcncia ide vagy oda — továbbra is változatlan. A megnyitó szavak el­hangzása után Szepesi György kiosztotta az ORJ pályázatának díjait, s ezzel az aktussal tulajdonképpen át is vette a vezetést. Mik­rofonnal a kezében a megje­lent sportkedvelők közé ve­gyülve igyekezett a sok-sok izgalmas kérdésre válaszolni, vagy Elbert György MOB- titkárnak; Papp Gazsi Imre megyei TS-, Kecskeméti Ist­ván városi TS-, illetve Fü­geczky Róbert DVTK- és Károly József MVSC-elnö- köknek adta át a szólás, jo­gát. Mindig aszerint: kit il­letett a válaszadás. A papírra írt vagy sza­vakban feltett több mint kéttucatnyi kérdés mind­egyike a müncheni olimpiát érintette, s természetesen azok középpontjában a ma­gyar sportolók felkészülése, várható teljesítményeik és eredményeik szerepeltek, de jócskán akadt közöttük olyan is. amely a megye olimpi­konjaival foglalkozott, s nem egyben számba nem vett megyei kitűnőségeinkkel kap­csolatban is érdeklődtek. Felvetődtek helyi vonatkozá­sú problémák is. amelyek ugyan nerh Münchennel vol­tak kapcsolatosak, de a jövő nagy világversenyeit, olim­piáit, illetve a borsodi spor­tolók azokon történő esetle­ges szereplését célozták. A sportfórum legnagyobb pozitívuma a sikeres bemu­tatkozáson kívül az volt, hogy egyrészt a „kényes" té­mákkal kapcsolatban is mindenki megnyugtató vá­laszt kapott, másrészt, hogy a. „kérdezz — felelek játék” igen rövid idon, belül harúii beszélgetéssé alakult át, füg­getlenül attól, hogy a válasz­adók emelvényen, a hallga­tók a széksorokban ültek. A vége felé ez a, baráti beszél­getés olyan meghitt hangu­latú lett, hogy a „kéidező hozzászólók” időnként még a mikrofont is kivették Szepe­si György kezéből’. Erre pe­dig még nemigen volt pél­da! A sportfórumon elhang­zott érdekesebb kérdésekre, s az adott válaszokra vissza­térünk. (monostori) f£cccs után a csárdában Megtámadták a rendőrt is Február 28-án vették őri­zetbe őket, s a tárgyalásig előzetes letartóztatásban vár­ta a négy alsózsolcai fiatal­ember — a községi Építő Sportkör labdarúgó-szakosz­tályának igazolt játékosai —, Bodnár József, Homonnai László, V. Sándor és Rózsa Sándor, hogy a bíróság Ítéle­tet hozzon, sportszerűnek ko­rántsem mondható magatar­tásuk miatt. Február 27-én délután labdarúgó-mérkőzés volt Al- sózsolcán. A négy fiatalem­ber közül csak Rózsa Sándor .játszott, a többiek nézőként voltak kint a pályán. Meccs után «valamennyien betértek a „Pántlikás” csárdába. Előbb külön társaságban szórakoztak, majd egy asz­talhoz kerültek, s valameny- nyien szaporán emelgették a poharakat. Bodnár József hamarosan olyan ittas lett, Még két hétig Kedvezményes tüzelőd ke ió A kormány intézkedésére és anyagi támogatásával — június 5. óta átlagosan 30 százalékkal, mázsánként 10 —15 forinttal olcsóbban áru­sítják országszerte a legtöbb fajta hazai szenet és bri­kettet. Azóta hetenként fo­kozatosan élénkült a keres­let. A legutóbbi 5 napban már több mint 33 ezer tonna szén és brikett fogyott. Az akció kezdetétől július végé­ig mintegy 308 ezer tonna, kedvezményes árú tüzelőt — 165 ezer tonna szenet és 143 ezer tonna, brikettet — ad­tak el, 36,6 millió forinttal olcsóbban. A kedvezményes tüzelő vásár még két hétig, augusztus 15-ig tart. Isrsnyszálié családosokiak A Siófok mellett, Balaton- széplakon épülő ezüstparti „üdülővarosban'' elkészült az ország legnagyobb családos üdülője, a tízemeletes to­ronyszálló. A 200 szobás, jm- pozúns létesítményt az Ybl- díjas Márton Istvánnak, a Lakó terv tervezőjének elgon­dolásai alapján a Somogy megyei Állami Építőipart Vállalat építette. Minden szo­bához fürdőszoba és erkély tartozik. Szerdán megérkez­tek az első vendégek az új üdülőbe: 400 felnőtt és 200 gyerek. / űzohási hemutató Az eszlergomi Labor Mű­szeripari Művekben elkészí­tették a korszerű, középkate­góriájú tűzoltókocsi minta­példányát. amellyel az orszá­gos tűzoltó parancsnokság képviselőinek jelenlétében sikeres víz-, hab- és poroi- tási bemutatót rendeztek. Mivel a szakvélemények na­gyon kedvezőek, a sorozat- gyártást is megkezdték. hogy nem szolgálták ki, sőt felszólították, hagyja el a csárdát. A ruhatárost kérték meg, kísérje ki Bodnárt, aki Homonnaival együtt ki is ment, a mellékhelyiség eiőfermében azonban minden bevezető nélkül arcul vágta a ruhatárost. A dulakodásra odahívták az éppen ellen­őrzést tarló rendőröket, akik igazoltatták a két fiatalem­bert, s felszólították őket, hagyják el a szórakozóhe­lyet. Azok azonban, mintha mi sem történt volna, vissza, mentek asztalukhoz, s csak a rendőrök ismételt figyelmez­tetésére álltak fel. akik most már az ajtóig kísérték a két férfit. A csárda előtt ekkor több ember is tartózkodott. Bod­nár, amikor az utcán voltak, homlokon ütötte az őt kísé­rő rendőrt, akinek a fital- rú V. Sándor is nekitámadt, miközben Homonnai a másik rendőrre emelt kezet. Pilla­natok alatt csoportosulás tá­madt körülöttük. Miközben megpróbálták elhárítani az ütéseket a rendőrök, pisz­tolyukért nyúltak, s figyel­meztették a garázdákat: fegyverüket használják, ha nem vetnek véget azonnal a verekedésnek. Az utcán történteket lát­va, a csárda vezetője eláll­ta a bejárati ajtót, s meg­akadályozta, hogy a bent tartózkodók beavatkozhassa­nak a dulakodásba. Nem en­gedte ki Rózsa Sándort sem. aki ezért csak pz előtérből biztatta társait az ütlege­lésre. A Miskolci Járásbíróság Bodnár Józsefet csoportosu­lás tagjaként elkövetett, hi­vatalos személy elleni erő­szak bűntettében és ezzel összefüggésben garázdaság­ban mondta ki bűnösnek, s ezért őt 1 év és 4 hónapi — teljes egészében letölten­dő — szigorított börtönbün­tetésre ítélte, a közügyek gyakorlásától pedig két évre eltiltotta. Homonnai Lászlót és V. Sándort csoportosulás tagjaként elkövetett, hivata­los személy elleni erőszak bűntettéért vonta felelőségre. Homonnait egyévi — 10 százalékos béresük kerítéssel járó — javító-nevelő mun­kára. V. Sándort pedig a fi­atalkorúak fogházában letöl­tendő háromhónapi szabad­ságvesztésre ítélte. Rózsa Sándort hivatalos személv elleni erőszakra irányuló, csoportosulás szervezése bűn­tettének kísérletében mondta ki vétkesnek, s ezért négy­hónapi szabadságvesztésre ítélte, a büntetés végrehaj­tását azonban háromévi próbaidőre felfüggesztette. külföld tlELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy-Zslltnszky u is - Központ: 36 152. 16-SÍ2. 35-380. 36-579 — Titkárság: 18-228 — Bel- és város- ooüukar rovat: 18-221 — Művelődést rovat 18-226 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18 227 — Postafiók: 39. — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó vállalat Miskolc. Bajcsy-Zs. u 15. — Felelős kiadó: veres MIHÁLY — Tel.: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. 1.. Széchényi u 16—17 — Telefon: 16-213 - Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál. — A lap ara 80 fillér, hétfőn 1 Ft. index- 25 951 - Kész'llt: a Bors-d megvet Nyomdaipari Vállalatnál Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u 13 — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN BONN. Kohl, az NDK és Bahr, az NSZK államtitkára ma folytatja tegnap megkez­dett tárgyalásait a két Né­metország közötti kapcsola­tok normalizálásáról. SANTIAGO. Allende chilei elnök Jimenez Bastidas ed­digi tárcanélküli minisztert, 'a kormány főtitkárát belügy­miniszterré nevezte ki. Bas- tidas utódja — az ellenzék vádaskodása alapjan belügy­miniszteri tisztségétől meg­fosztott — Del Canto lett. Mindketten a szocialista párt tagjai. KAMPALA. A kampalai rádió jelentése szerint Amin ugandai elnök felajánlotta a DIFK-nek a diplomáciai kap­csolatok felvételét, nagykö­veti szinten. Uganda két nappal ezelőtt létesített dip­lomáciai kapcsolatokat a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társasággal. ATLANTA. Visszaérkezett az USA Georgia államában levő Atlantába az az ameri­kai utasszállító gép, amelyet Algériába térítettek el. A gép a géprablók nélkül ér­kezett vissza, az 1 millió dol­láros váltságdíj és a géprab­lók sorsáról az algériai ható­ságok még nem döntöttek. NEW YORK. Hivatalosan közölték (az időpontról eddig még nem volt szó), hogy Waldheim ENSZ-főtitkár au­gusztus 11-től 15-ig tesz hi­vatalos látogatást Kínában, a KNK kormányának meg­hívására. UPPFR-MALBORO. A Wallace alabamai kormány­zó merénylőjének. Bremer- nek ügyét tárgyaló bíróság meghallgatott egy ideggyó­gyászt, akit a védelem kért fel tanúvallomásra. Ezt a vallomást akarja a védő Bre­mer őrültségének bizonyítá­sára felhasználni. A védő szerint a vádlott már tavasz- szal elhatározta: megöli Nixont, vagy Wallace kor­mányzót. Lőfegyvert vásá­rolt. majd össze-vissza utaz­gatott az országban, követve kiszemelt áldozatait. Merény­letét — állítólag — tudatha­sadásos alia polban követte el. * GENF. A tengerfenék bé­kés leihasználásával foglal­kozó ENSZ-bizottság egyik albizottságában 13 ország ha- íiározati javaslatot terjesz­tett elő. Ebben azt indítvá­nyozzák, hogy további nuk­leáris fegyverkísérletekkel ne szennyezzék a tengert. Az előterjesztők — köztük Ausztrália, Űj-Zéland, Ja­pán. Indonézia — nem is tit­kolták, hogy a javaslat meg­szövegezésénél elsősorban a legutóbbi francia nukleáris kísérletekre gondoltak. PFAFFEN HOFFEN. A ba­jorországi Pfaffenlioflen kö­zelében az Ulm és Regens­burg között közlekedő ex­presszvonat egy vasúti ke­reszteződésnél belerohant egy megrekedt nyerges vontató­ba. A szerencsétlenségnél életét vesztette a mozdony- vezető. továbbá egy vasutas, megsérült harmincöt utas. A vonat kocsijainak egyike ki­siklott és ennek következté­ben a vasúti és az országúti közlekedés az átjárónál egy időre megbénult. TOKIÓ. A hirosimai és a nagaszaki atombombázás 27. évfordulója . alkalmából To­kióban,. az atom- és . hidrij- génfegyVetek ' betiltásáért­küzdő japán országos tanács 1 rendezésében, nemzetközi - ta­nácskozás kezdődött. Az au­gusztus 4-ig tartó tanácsko­záson,;. mintegy, húsz * ország képviseletében több mint T00 .küldött vesz reszt. Sikerrel debütált a Sportforum

Next

/
Thumbnails
Contents