Déli Hírlap, 1972. július (4. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-11 / 161. szám

ORJ VI. 11-es rúgás 15.45-kor A hetes dobást 17 órától rendezzük! Olimpiai rejtvény.iátékunk rész­letes feltételeit a július 4-i, ked­di számunkban közöltük. A ba­latoni beutalóért és az egyéb dijakért folyó rejtvény verseny valaszszelvényeit a játék oul*- jezése után egy borítékban iá­iul« 17-én 22 óráig kell bekül­deni a DH címére (Miskolc, Baj­csy-Zsilinszky u. 15./. RÜG JÓN, DOBJON! Mint m|ár szombaton bejelen­tettük: egy újabb feladat kereté­ben ismét lehet plusz 15 pontot szerezni. A női pályázók 7-ese- ket dobhatnak Brunyánszky Pi­roskának, a DVTK kapusának a stadion kézilabdapályáján, a férfiak pedig megmutathatják, hogyan is kellett volna . . . azaz U-eseket rúghatnak Verébnek, a DVTK kapusának. A rejtvény- verseny résztvevői közül azok vehetnek részt ebben a feladat­ban. akik a mellékelt igazoló lapra felragasztják a múlt hé­ten közölt 11/1—11 5 számú (a férfiak), illetve a 7 1—7 5 számú '* nők) szelvénykéket (tehát öt­öt- darabot). Minden gól három pontot ér — a tegnap közölt módosítás szerint! A pontok megszerzését az igazoló lapra munkatársunk írja be a hely­színen. A legjobb lövők ajándékot kapnak a kapusoktól! Sajnos, csak a tegnapi lapzár­ta után kaotuk azt az értesítést a DVTK-tól. hogy a labdarúgó­csapat ma délután 17 órától egy találkozón vesz részt! Csak teg­nap dőlt el. hogy ez a program ebben az időben kerül megren­dezésre. s így lehetetlenné teszi a rejtvényjáték 11-es rúgásokból álló feladatának 17 órai kezdé­sét. Pályázóink szives elnézését kérjük, de nem tehettünk mást, mint azt. hogy a két játékot megcseréljük, s a 11-es rúgá­sokat 15.45 és 16.45 óra között, míg a hetes dobásokat 17 és 18 óra között rendezzük meg a sta­dionban. Számítva arra. hogy nagy lesz a pélvázók száma, ab­ban is megártanod tunk, ho«v esetleg Szabó László is beszáll Verébnek segíteni, s akkor a feladatot két kapunál rendezzük meg. KJ VAN A FÉNYKÉPEN? A cím alatt egy fénykép da­rabjait közöltük. A mai első fel­adat: összerakni a fénykénét, majd felismerni a .versenyzőt, s azután lehel válaszolni a piá- sik két kérdésre is! Tehát: 1. Kit ábrázol a szétvágott fenvkéo (könnyítés: magyar sportolo!). A válasz értéke: 3 pont. 2. A képén látható sportoló melyik olimpián szerepelt és há­nyadik helyen végzett? (4 pont!) 3. Ez a sportág hány alkalom­mal szerepelt az újkori olimpiá­kon? (6 pont!) Figyelem! Az egyik legújabb kiadvány táblá­zatában téves-en szerepel ez az adat! KERESSE AZ OLIMPIÁT! Pontosabban: keresse az olim­pia szót! Rögtön hozzátesszük: kis és nagy kezdőbetűvel egy­aránt előfordulhat! A feladatot holnap kell végrehajtani úgy, hogy a szó helymeghatározását is közölni kell. Az alapkérdés azonban: hányszor szerepel hol­napi számunk oldalain az olim­pia szó? (összetételekben, kap­csolásokban előforduló szavak nem sz á m ítanak!) Brazília nyerte a mini VB-t Hétfőre virradóra befeie- zött a brazíliai labdarúgó mini VB. Az utolsó napon előbb a 3. helyért játszott Jugoszlá­via Argentínával, majd a' Brazília—Portugália döntőre került sor. Jugoszlávia végig érdekes mérkőzésen meglepően biz­tosan. 4:2 (2:0) arányban győ­zött és ezzel bronzérmet szer­zett. Góllövők: Bajevios (2). Katalinszki és Dzsajics. illet­ve Brindisi (2. egyet 11-es- ből). Száznyolcvanezerre nőtt a nézők száma a Maracana stadionban a döntőre. Brazí­lia végig küzdelmes mérkő­zésen az utolsó előtti perc­ben Jairzinhonak szabadrú­gásából elért góljával nvert 1:0 (0:0)-ra. A mini VB végeredménye: 1. Brazília. 2. Portugália, 3. Jugoszlávia. 4. Argentína. Pelé az NSZK-ra tippel Neves államférfit megillető ünnepelye&séggel fogadták Sydneyben a Santos brazil csapattal érkező futballki- rályt Pelét — írja a Síd ausztrál tudósítója, aki meg­kérdezte : — Mit gondol, ki nyeri 1974-ben a világbajnokságot? Pelé gondolkodás nélkül válaszolt: ..Meg vagyok győ­ződve arról, hogy az NSZK válogatottja viözi el az arany­érmet. — Ki lesz a NSZK el­lenfele a döntőben? — Minden bizonnyal Bra­zília. bár válogatottunk ke­vésbé olyan erős, mint 1970- ben Mexikóban. Én úgy vé­lem. hogy az NSZK váloga­tottja 3:2-re győz majd el­lenünk. — ön játszik, még 1974- ben? — Igen. két évig még foly­tatni akarom labdarúgó pá­lyafutásomat, az az elhatá­rozásom azonban, hogy vá­logatottban már nem ját­szom. S ezen nem fogok vál­toztatni ... — Véleménye szerint kik voltak az ufolsó 20 év leg- j óbb 1 abd árú aói ? — Puskás, Di Stefano. Se- eler, Matthews. Bobby Charl­ton. Beckenbauer. J/asin. Eu­sebio, Gento. Bonioerti. hogy csak a legjobb tízet említ­sem. Nyilatkozni tanulnak A brazil FC Tariba csapa­tának edzője különleges jel­legű edzésprogramot írt elő játékosai számára. Az együt­tes jó szereplése folytán a sportújságírók, rádió- és tv- riporterek gyakran keresik fel őiket, s nem közömbös, hogy mit írnak róluk az új­ságokban, s mit mondanak el a rádióban, televízióban. A napi edzésadag egyik ré­szét nyilatkozatformulák megtanulása, s megfelelő vi­selkedést oktató gyakorlatok teszik ki. VÁLASZLAP 5. (VII. 11.) 1. 2. választ- — .... válasz: ...... 3* IGAZOLÓ LAI* Az öt szelvény helye: Elcrl pontszám: ...................... Aláírás H. Házi cirkusz Nem mindennapi cirkuszi előadást tartottak Kraszno- jarszk szibériai város hatá­rában. annak a háznak az udvarán, amelyben Valerij Tumjatov munkás és . .. öt medvéje él. Az előadás né­zői között volt Irina Bug­rimova, a híres idomárnő is. aki most Krasznojarszk vá­ros ..igazi” cirkuszában ven­dégszerepei. A rendkívül engedelmes állatok játszottak, doboltak, karikákkal bűvészkedtek, két I lábon jártak és mutatvá­nyaikkal nagy sikert arat­tak. Irina Bugrimova gra­tulált Valerij Tumjatovnak a sikerhez és kijelentette, hogy jó volna, ha cirkusz­ban — hivatásos művészként — is fellépne. Egyébként maga Valerij Tumjatov is erre vágyik. Tíz évvel ez­előtt kezdett állatokat ido­mítani, amikor egy medve- bocsot kapott ajándékba egy ismerj>s vadásztól. Számítógép segítségével kötnek Az elektronikus számító­gép új feladatot kapott: francia mérnökök a kötőgép működésének irányítására használják. Ez a módszer le­hetővé teszi, hogy a koráb­binál sokkal egyszerűbb mó­don állítsák elő a bonyo­lult. négyszínű mintájú kö­töttárukat. A fotoelektromos berendezés pontokba gyűjti a modelltervező művész ké­szítette szövetmintát. Az in­formációt betáplálják a szá­mítógép elektromos agyába, ez irányítja a kötőgép mun­káját. Az elektronikus szá-j mítógép irányította kötőgép gyakorlatilag sohasem téved: ötszázmillió szemnél egyet­len egyszer! Jelenleg csu­pán egy ilyen gép működik a troyesi gyárban. A KZ-szindróma Lengyel orvosok évek óta vizsgálják a megszállás idősza­kának egészségügyi következményeit a lengyel lakosság kö­rében. Figyelmük középpontjában áll az úgynevezett ..KZ- szindróma”, vagyis a ..tábori jelenségcso­port”, amely a kon­centrációs táborok egykori foglyainál észlelhető több idült betegség egyidejű jelentkezése, testi és s/.emélyiségbcli el­változások és pszi­chés zavarok formá­jában. A hajdani háborús fegyvertársak köré­ben végzett megfi­gyelések kimutatták, hogy a ,,KZ-szind- róma” tünetei az utóbbi időben a lát­szólag egészséges emberek körében is erőre kaptak. A ku­tatásoknak fontos tudományos és gya­korlati jelentősége van: lehetővé teszik az orvosok számára az e csoportba tar­tozó betegségi tüne­tek gyógyítási mód­szereinek kidolgozá­sát. s ugyanakkor megismertetik a fia­talokkal — főként az orvostanhallgatókkal — a háború és a megszállás mindmáig érezhető egészség- ügyi kihatásait. Tavasztól őszig jobban nőnek A tavasszal született gyer­mekek testméretei általában nagyobbak egy-egy adott életkorban, mint az azonos korú, ősszel születetteké. En­nek oka az. hogy a fogam­zás időszakát tekintve a szülők jobb kondicionális adottságúak voltak. Megálla­pították. hogy a gyarapodás az általános iskolás kor el­ső és utolsó éveiben na­gyobb. míg a közbeeső évek­ben lényegesen kisebb. A gyermekek növekedési folyamatának vizsgálata is érdekes megfigyelésekhez, vezetett. Tavasztól őszig ál­talában intenzívebben nő­nek, mint ősztől tavaszig: fi­úknál hét és fél éves, a leá­nyoknál nyolc és fél éves korban következik be erőtel­jesebb hossznövekedés. Légpárnás kaszálógép Ennek az- újszerű, nyugat­német kaszálógépnek nincse­nek kerekei, helyváltoztatá­sához mégis minimális erő­feszítés elegendő, mivel lég­párnával működik. Másik. jellemző sajátossága az, hogy benzinmotor helyett elektro­mos meghajtású. A villany- motor hozza létre a nagy légpárnát, és forgatja egy­úttal a kaszalógép késeit. T evetej A Góbi-sivatag közigazga­tási kerületeiben a teve he­lyettesíti a szarvasmarhát, A mongolok szívesen fogyaszta­nak tevetejet és tevetej-ter- méket. A tevetej minősége semmivel sein rosszabb a kecske-, vagy a juhtejnél. tápértéke nagyon magas: 6 százalékos a vajtartalma. 3,85 százalékos a cukor- és 3.8 az albumintartalma. Egy csokor vicc A legkisebbek úszóbajnoksága Sportrovatunk munkáját nagy­ban megkönnyíti, hogy a sport­vezetők, edzők némelyike rend­szeresen tájékoztat bennünket azokról az eseményekről, ame­lyekre már nem tudunk eljut­ni. Egyik leglelkesebb támoga­tónk Bitskei Zoltán, az egykori olimpikon, aki rendszeresen be­számol úszópaiántáinak eredmé­nyeiről. Zoli bácsi tegnap is bem járt szerkesztőségünkben, s nagy örömmel újságolta, hogy a Bu­dapesten megrendezett magyar úszó bajnok ságon — a legfiata­labbak országos döntőiben — miskolci győzelem is született. Hz a leghálásabb korosztály — mondotta —, s ők igazán meg­érdemlik, hogy eredményeik köz­léséért ennyit megtegyek. Már korábban elhatároztuk, hogy egy adandó alkalommal nyilvánosan Is megköszönjük Bitskei Zoltán­nak fáradozásait. Ez az alkalom különösen jó erre, hiszen gratu­lációnkat is kifejezhetjük az eredményes edzői tevékenysé­géért. (Ugyanez a köszönet iileti természetesen a többi sportve­zetőt is, akik hozzá hasonló ön­zetlenséggel — sportáguk érde­két is felismerve — támogatják rovatunk munkáját.) Bitskey Zoltán tegnapi lá­togatásakor i»nondotta. hogy a hét végén a Nemzeti Sportuszodában rendezték meg a legfiatalabb korcso­port úszóhaj noksá gát. A „bókák” számára 20 verseny­számot rendeztek, s ezeknek mintegy 360 résztvevője volt. Kiválóan szerepeltek a miskolciak, s Fabricius Lász­ló személyében magyar baj­nokkal is gazdagodtak. Fab­ricius a 100 méteres mell­úszást nagy fölénnyel. 1:39.5 perces idővel nyerte. Ugyanő ezüstérmet szerzett a 200 mé­teres mellúszásban úgy. hogy a célbírókon kívül mindenki őt látta győztes­nek. (Ideje 3:30.9.) A magán­mérések szerint nemcsak az első helytől, hanem az or­szágos csúcstól is megfosz­tották ezzel a döntéssel. Nagyszerűen versenyzett Sallav Alexandra is. aki mindössze nyolc hónapja úszik. A kislány 6 verseny- szamban kegült döntőbe, a következő eredményekkel: 100 gyorson ötötdik (1:27.7), 200 gyorson negyedik (3:11.7), 400 gyorson hetedik (6:50.6), 800 gyorson nyolcadik 100 háton hetedik (1:39.0). 200 háton 3:39 percet úszott a döntőben. A kitűnő kis együttes har­madik tagja. Kropkó Péter a verseny előtt tíz nappal uszodai balesetet szenvedett, nem tudott felkészülni, s így teljesítménye — érthetően — elmaradt • ftárakozástól. H. K. A mama figyeli a kisfiát, aki a játszótéren áll. a töb­bi gyerektől távol. — Miért nem játszol a többiekkel. Misi? — De hiszen látszunk. Pa- pás-mamást játszunk és en még nem születtem meg. * Az amerikai gengszter utolsó óráit éli. Összehívja a barátait és végrendelkezik: — A 150 000 dollár ér.é- kü briliánsgyiirüt vedig rád hagyom kedves Bili. — Hol van? — kérdezi mohóvá barátja — Rockefeller floridai vil­lájában. A hálószobában, a. kis páncélszekrényben. /Ibii­kor bemész a balkonon. mindjárt fordulj balra az aj­tó mellett. * Két angol utazik a vona­ton. Az egyikük meghámoz egy banánt, megsózza és ki­dobja az ablakon. — Elnézést uram. miért tette ezt? — Mert nem szeretem a sózott banánt. ★ A hazatérő férjnek piros folt virít a homlokán. — Rúzs!? — kiáltja dühös szemrehányással a feleség. — Dehogy, vér. Hazafelé karamboloztam és alaposan bevertem a fejem az autó kormányába. — ÍU#0 szerencséd

Next

/
Thumbnails
Contents