Déli Hírlap, 1971. december (3. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-31 / 308. szám
Parkosítanak a diósgyőri városközpontban A kiszolgált karácsonyiak sorsa Télen is dolgoznak a Miskolci Kertészeti Vállalat parképítői. Számadó Imre, a vállalat termelési osztályának \ ezetöje szerint a legtöbb munkájuk a III. kerületi új lakótelepeken van. A városi beruházási vállalattól — többek között — 13 millió forint értékű megrendelést kaptak a Győri kapui lakótelep parkosítására. Ezt a feladatot két ütemben végzik el. Eddig már elkészült a lakótelep két végének a parkosítása, többségében leterítették a humuszos termőtalajt. Mintegy 50—60 kis fenyőfát ültettek ki a házak közé. Hamarosan megkezdik az évelő és az egynyári virágok kihelyezését is. A kertészeti vállalat alakítja ki itt a játszótereket is. A jövő év közepéig felszerelik a parkokba a hintákat, a csúszdákat és a má- szó-házikókat. A padokat csak a terület teljes füvesítése után helyezik ki. A játszóterek mentén rollerpályák lesznek. A zöldterületek megközelítésére — hogy ne tapossák le a füvet — a parkok szélté- ben-hosszában mintegy 3 ezer négyzetméter különleges, bogácsi kőlapot fektetnek le. A kertészeti munkára alkalmatlan napokban a parképítők ezeknek a kőlapoknak a kifaragásával foglalkoznak. Nagy feladat lesz a diósgyőri városközpont parkosítása. A tervdokumentáció szerint itt mintegy 40 millió forint értékű munkát végeznek majd. folyamatosan, 1974-ig. Már megkezdték a földszállítást a keleti sávház előterébe, s ahogy az építkezési munkálatok engedik, a kertészek birtokba veszik a házak közötti, parkosításra szánt területeket is. A csanyiki Majális-parkot a miskolci nagyüzemek fiataljai társadalmi munkában építik újjá, de a szakértelmet kívánó, nagyobb jelentőségű feladatok kivitelezését a kertészeti vállalat végzi. Többek között felújítják á játszótér berendezéseit és új labdarúgó-, valamint teniszpályát alakítanak ki. Minden év első napjaiban gondot jelent a kertészetnek a lakótelepek parkjaiba kidobóit karácsonyfák eltakarítása. Ezért már most kérik a vállalat vezetői, hogy a Kilián-telepi lakók a házak közelében levő homokozókban helyezzék eí a fákat, a Győri lakúi lakótelepen pedig a házfelügyelők jelöljenek ki az épület közelében fa-begyűjtőhelyeket. . Nagy könnyebbséget jelentene a vállalat dolgozóinak, ha nem a parkokból kellene egyenként összeszedniük a kiszolgált fenyőfákat. SZ. I. Kényelmesebb, gyorsabb utazás A személyforgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a MÁV többek között 33 korszerű vontatójárművet — Diesel- és villamosmozdonyt —, valamint 215 négytengelyes személykocsit vásárolt. A beruházások révén csökkent a személyvonatok menetideje és kényelmesebbé vált az utazás.. Az új személykocsik közül 75 megfelel a nemzetközi előírásoknak is, a többi nagy befogadóképességű modern kocsi pedig lehetővé tette az elavult vagonok „leváltását". Az év utolsó borvonata Százezer palack egri borral gördült ki tegnap az egri vasútállomásról az idei utolsó „borvonat” Az egyidejűleg el_‘ készített vállalati gyorsmérleg szerint az Eger-gyöngyös- vidéki Állami Pincegazdaság 1971-ben nem kevesebb, mint 15 millió palack egri bort értékesített a hazai piacon, csaknem negyven százalékkal többet, mint az előző évben. Tizenhatféle kitűnő tájjellegű bort hozott forgalomba, több mint ötvenféle töltésben, vá^sztékos palackozásban és díszcsomagolásban. A változatlanul nagy népszerűségnek örvendő bikavérből és az egri leánykából a megnövekedett keresletet is zavartalanul tudták kielégíteni. Üzemi nívódíjasok Uj rendelkezés 1971-ben: Kik lógták a szerencsemalac tarkát? Lottó-, totó-, gépkocsinyeremény + Az Elektronikus Mérőműszerek Gyárában 1969-ben gyártották az első magyar tervezésű számítógépet az EMG 830-at. A berendezés 25 ezer műveletet végez percenként. Használják az Országos Meteorológiai Intézetben, a Gagarin Hőerűműben és másutt is. A tervek szerint hamarosan bekapcsolódik a gyár a magyar számítógép-programba. (Bara István felv.) Ez évben negyedik alkalommal adták át a nívódíjakat hazánk legnagybbb háztartási gépeket gyártó üzemeben, a téglási Hajdúsági Iparművekben. Hatan kaptak üzemi nívódíjat a vállalat dolgozói közül, azok, akiknek pályamunkái segítették a termelés műszaki színvonalának emelését- A kitüntetettek plakettet, oklevelet és négyezer forint jutalmat kaptak. Egységes ágazati irányítás a vízügynél Az Országos Vízügyi' Hivatal elnöke új rendelkezésben intézkedett a vízügyi igazgatóságok termelési tevékenységének összehangolásáról. A vízügyi igazgatóságok ugyanis jelentős építési részlegekÉpítői pari üveggyár Miskolcon A Miskolci Üveggyár jövő évi termelési terve az idei 90 millió forinttal szemben mintegy 137,2 millió forint. Ebben az évben két nagy, a termelésre jelentősen kiható rekonstrukciót végeztek az üzemben. Januárban üzembe állítják a hőhasznosító berendezéssel ellátott kemencét, s ugyancsak 1972 első felében beindítják az új, U- profilt gyártó üzemsort. A hőhasznosító berendezéssel ellátott kemence nagy előnye. hogy az üveg olvasztásánál keletkező 1300 fokos füstgázt ismét fel tudják használni az üveggyártás egy másik technológiai fázisában. Előreláthatólag a jövő esztendő harmadik negyedévében a BÁÉV felépíti az üzem nyersanyagraktárát és keverőházát. Ez a beruházás nagyban hozzájárul az üveggyártás technológiájának javulásához. A tervek szerint azonban ezekkel az építkezésekkel korántsem fejeződnek be az üveggyár rekonstrukciós munkálatai. Nyolcvanhét millió forintos költséggel ugyanis építészeti üveg gyártására specializálják a miskolci üzemet 1973 végére,. mivel egyre nagyobb gondot jelent az építőipar üvegellá- tasa. Már a jövő évben mintegy 65 millió forint értékű táblaüveget gyártanak, aminek jó része különböző színes és drótos, különleges táblaüveg lesz. Ezenkívül 2 millió .méter speciális U- profilú üveget készítenek. (szántó) kel rendelkeznek, amelyek az ármentes időszakokban folyószabályozási, vízrendezési és vízhasznosítási munkálatokat végeznek. Termelési kapacitásuk csaknem fele akkora, mint az OVK Vízgazdálkodási Tröszt 13 vállalatának. Az egységesebb ágazati irányítás érdekében az új rendelkezés most a vízügyi igazgatóságok termelési munkáival kapcsolatos koordináló és szakirányító feladatokat a Vízgazdálkodási Tröszt jogkörébe utalta, így nagyobb lehetőség nyílik a vízügyi igazgatóságok és a tröszti vállalatok anyagi, fizikai és szellemi kapacitásának összehangoltabb kihasználására. Különösen fontos feladat a műszaki fejlesztés koordinálása, a korszerű és Hatékony építési módszerek közös kialakítása és országos elterjesztése. Azt tartja a mondás, hogy aki szilveszter éjszaka meghúzza az újévi malac farkát, az markában érezheti a szerencsét. Ha valóban csak ennyi lenne a „belépő” Fortuna istennő kegyeibe, az elmúlt év utolsó éjszakáján sokat visíthatott a csodatévő kis jószág: görbe farkát alighanem tömegesen lépték- cibálták. A faradozás általánosságban nem volt eredménytelen, bár valószínű, hogy többen feleslegesen „törték" magukat, esetleg oda „ütött be” a szerencse, ahol az újévi malacnak hírét sem hallották. De hát véletlenek is vannak a világon. en szerencsés Az emberek általában igényesek, s azt mondják: csak akkor hisznek a szerencsében, ha a tenyerükben van az öttalálatos lottó nyereménye. Nos, ekkora szerencséje ez évben az országban is csak egyetlen embernek volt, kisebbel .azonban többen is beérték. Miskolcon az idén több mint 150 embernek kedvezett a szerencse; totón, lottón és gépkocsinye- remény-betétkönyvvfel nagyobb összeget, illetve értéket nyertek. A takarékpénztár városi fiókjaiban kilencvenkilenc négytalálatos lottószelvényre idén összesen 6 és fél millió forintod fizettek ki. Jól kezdődött az év . annak a szerencsés fogadónak, aki mindjárt az első játékhéten csak- nemcsak 150 ezer forintot nyert. A legmagasabb összeget — 152 ezer 179 forintot — a 37. fogadási héten nyerték a városban. De nem panaszkodhatnak a lottózók a 45. játékhétre sem: négy darab négytalálatot szelvényre 552 ezer forintot fizettek ki a takarékpénztárban. ' 13 plusz 1, Opel Hasonlóan bőkezű volt Fortuna a tárgynyeremény-sor- solások alkalmával is. A misB ÚÉK a takarékosság jegyében Kezdetben vala az Úristen, aki — közeledvén a szilveszter — le- mennydörögte Adámnak és Évának: „Boldog új évet!” Később, hogy az első emberpárt kitiltották a Paradicsomból, szóban kívántak egymásnak boldog új esztendőt az emberek. De sokaoodamk. s elkövetkezett egy olyan óév-vég. amikor is az emberek kőtáblákat küldtek egymásnak BÜÉK bevéséssel. (Az ilyet rendszerint időben kellett feladni, mert egy postás csak egy táblát. bírt elcipelni!) Az emberek még inkább sokasodtak s küldöztek egymásnak újévi papirusztekercsei, bambuszhéjat, ékírott fát és egyebeket. Később, amint valaki rájött. hogy papírra is lehet írni, majd mindenki szakmánybán küldte az üdvözleteket. 1970 végén például nemcsak levélben, fotókon, hzínes képeslapokon, karikatúrákon, nateaeeke n, leporellón, névjegykártyán. kártyanaptáron és szentképeken juttatták el egymáshoz az újévi jókívánságokat az emberek, hanem díszes és drága naptárokon is. Ez évben pzután elvileg megszűntek ezek a dolgok. Ki-ki a saját zse- ■ bére küldhetett csak üdvözleteket. No, persze a már legyártott kártya- naptáraftat azért szétküldték a vállalatok, intézmények. Kivéve, akik betartották a rendet s nem adták fel sehová semmilyen üdvözletei. Ezek a cégek, hogy mégse sértsenek meg senkit. tárgyakat küldtek: Mnélő töltőtollat, tely több részletben'eljátszotta Mozart „Kis éji zenéjét”, szökőkúttá átalakítható coca-colás poharat, aranyozott tubákos szelencét és hasonlókat. így érkeztünk el a haladás és civilizáció évszázadában az újévi üdvözletek új korszakához a takarékosság jegyében. kolci körzeti totó—lottó iroda által értékesített szelvények tulajdonosai közül már januárban egy fogadó öröklakást, egy másik pedig Skoda személygépkocsit nyert. A továbbiakban gazdára talált még két Moszkvics. egy Wartburg és egy Zsiguli. A totóban 10 ezer forint feletti nyeremény' 44 esetben volt az idén, e szelvényekre összesen 1 millió 772 ezer forintot fizettek ki. Kimagasló nyereménynek számít az a csaknem 255 ezer forint, amelyet egy négyhasábos szelvény tulajdonosa vehetett fel. 13+1 találatáért a 16. fogadási héten. Hasonlóan magas összeget — 207 ezer forintot — nyert a 34. játékhéten 13 találatos szelvényével egy másik fogadó. Az idén négy alkalommal rendeztek' gépkocsinyere- mény-betefckönyv sorsolást, s ezeken a megye betétkönyv - tulajdonosai pontosan 100 gépkocsit nyertek: negyvenötöt a miskolciak, ötvenötöt pedig a vidékiek. A nyert gépkocsik típusait — a Trabanttól az Opelig, .Fordig,. Peugeot-ig — nehéz lenne felsorolni. Fájdalom, egyetlen boldog nyertessel sem sikerült be- ■ szélnem, így azt sem tudhatom, hogy tavaly szilveszter éjszaka meghúzták-e az újévi malac farkát, avagy nem. Mindenesetre azt javaslom a kedves olvasónak — amit egyébként magam is teszek —, hogy ne sajnáljuk, szorongassuk csak meg nyugodtan a kismalac farkát. Így, ha netán szerencsénk lesz, senki sem mbndhatja: — Persze, könnyű annak, akinek még a Fortunánál is protekciója van ... ! KÉGLOV4CH