Déli Hírlap, 1971. december (3. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-23 / 302. szám

« jf: Karácsonyra 120 mázsa kalácsot sütnek a miskolci pékek, 10 000 darab pozsonyi kifli és 30 000 bobájkarúd kerül a boltokba. (Ágotha Tibor felvétele) Házi tartalék — kenyérből A boltok nyitva tartása Hasznos tudnivalók ünnep dóét A karácsonyi ajándékok már a ruhásszekrények rej­tett zugaiban várják az ün­nepet, a hét közepétől csök­ken az iparcikk- és divatáru­boltok forgalma. A kereske­delemre és persze, a vevőkre most még egy nagy feladat hárul: két nap alatt a boltok raktáraiból a családi élés­kamrákba, hűtőszekrényekbe kell „átcsoportosítani” a sok­sok vagon élelmet. letek a szokásos vasárnapi rend szerint árusítanak. A sütőipar már megkezdte az előszállítást, ma estig 860, holnap pedig ezer mázsa ke­nyeret visznek ki az üzle­tekbe. Az utolsó kenyér hol­nap délben sül ki, és két órá­ra a teljes mennyiséget ki­szállítják. Karácsony után először hétfőn reggel lesz friss kenyér, péksütemény pe­dig csak kedden. Ezért a be­vásárláskor arra kell számí­tani, hogy két és fél napra való kenyér és sütemény kell a családnak. (Folytatás a 3. oldalon.) I Ibunt elbúcsúzott Véget ért az ENSZ-közgyűlés Delegátnsimk meghívta a volt íőtitkárt hazánkba HKZOPAMSL közös Ünnep Nyékládházán U Thant búcsúbeszédével, utódjának, Waldhcimnek a nyilatkozatával cs Malik közgyűlési elnök zárszavá­val véget ért az ENSZ-köz- gyvílés idei Ülésszaka. A ke­let-európai országok és Mon­gólia nevében hazánk állan­dó ENSZ-delegátusa. Szarka Károly meghívta a nyuga­lomba vonuló, volt főtitkárt: látogasson el hazánkba. Waldheim, az ENSZ új fő­titkára, akit ötéves időszak­ra közfelkiáltással választot­tak meg, letette a hivatali esküt, majd nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy azon az úton kíván halad­ni, amelyet elődje, TJ Thaht jelölt ki. „Az ENSZ iontos válaszúi­hoz érkezett, a KNK részvé­tele jelentős lépés a szerve­zet egyetemessége felé, a kettéosztott országok felvéte­le újabb lépés lesz ebbe az Felhős, párás idő Előrejelzés Miskolc térsé­gére péntek délig: Általában felhős, párás, fő­ként éjszaka és reggel ködös idő. kisebb eső lehet. Gyen­ge, időnként kissé megélén­külő, változó irányú szél. A hőmérséklet hajnalban 2, dél­ben 5 fok körül várható. irányba. Remélem, nemso­kára sor kerül majd erre is” — jelentette ki az új főtit­kár. U Thant búcsúbeszédeben sok sikert kíván utódjának. Waldheimnek. fontos feladatnak nevezte a .jövőre nézve a BT 1967- es határozata keresztülvi­telét a közel-keleti válság ügyében. és annak a reményének adott kifejezést, hogy Dél-Ázsiá'oan is megszilárdul a béke. A közgyűlés határozatot hozott: 1973-ban lesz az em­beri jogok deklarációja meg­hirdetésének negyedszázados évfordulója. A soron követ­kező jövő évi ülésszakon megvitatják a következő évi ünnepségek programját. Az élelmiszerboltok forgal­ma tegnap déltől rohamosan emelkedik, s ma délutánra várják a nagy vevőrohamot. Ezért azt ajánljuk a háziasz- s monyoknak, hogy aki teheti ? még ma vegye meg az alap­vető élelmiszereket, s hol­napra már csak a tej, kenyér és az apróbb áruk maradja­nak. Az egyműszakos élel­miszerboltok egyébként hosz- szabbított nyitvatartássaL, délután 5-ig árusítanak pén­teken, a kétműszakos üdé­tek pedig a szokásosnál ko­rábban, már 7-kor bezárnak. Az ünnep másnapján, vasár­nap 15 élelmiszerbolt lesz nyitva Miskolcon, ezek azüz­waldo Dorticos kubai állam­fő megkezdte tárgyalásait Koszigin szovjet miniszter- elnökkel és Katusevvel, az SZKP KB titkárával. A Kremlben fogadást adtak Dorticos tiszteletére, ame­Tegnap Nyékládházán ün­nepélyes körülmények között adták át a korszerű olasz Gi-Gi-Bendfflerű MEZÖPA- NEL épületek gyártására szolgáló új üzemet. Mint is­meretes, az építkezés még 1969 tavaszán kezdődött, s tavaly november 15-én már megkezdődött a próbarüzem. Az ünnepélyes üzemavatón Iyen mind ő, mind Koszigin pohárköszönlőt mondott. Koszigin hangsúlyozta be­szédében, hogy a Szovjet­unió és a többi szocialista ország szolidaritása Kubával, egyre inkább meggyőzi még Kuba ellenségeit is arról: céljaikat sem agresszióval, sem pedig valamilyen, Kubá­ra gyakorolt nyomással nem sikerül Mérniük. „Hiszünk abban, hogy a kubai nép, kommunista pártja vezetésével felépíti a szocializmust országá­ban” — tette hozza Koszigin. Dorticos felszólalásában ki­jelentette: „Azonos nézete­ket vallunk a nemzetközi helyzet különböző problémáit illetően, azonos módon vál­lalunk szolidaritást a sza­badságukért,, az imperializ­mus agressziója ellen küzdő népekkel. A kubai nép lankadatlan erőfeszítéseinek eredmé­nyeképpen a marxizmus— leninizmus útján haladva valósítja meg Kuba törté­nelmi küldetését az ameri­kai kontinensen” — mondotta. Végül elisme­réssel szólt a Szovjetunió ön­zetlen. testvéri, forradalmi segítségéről. megjelent dr. , Bodnár Fe­renc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Kazareczki Kálmán, a mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter helyettese, Fejes László, a megyei ta­nács elnökhelyettese, s az alapító gazdaságok és válla­latok képviselői. Az 1972 január 1-től ME- ZÖPANEL Közös Vállalat néven működő új üzem 200 ezer négyzetméter kész me­zőgazdasági épületet gyárt évente, a szerkezetekből ser­tés és szarvasmarha tartásá­ra ■ alkalmas telepek, vagy más rendeltetésű épületek szerelhetők össze. Az új üzem még ez év december 31-ig több mint 70 ezer négy­zetméternyi zárt konstrukci­ós sertéstelephez, és több mint 50 ezer. négyzetméter­nyi egyedi sertéstelephez va­ló vasbeton- és kötőelemet szállít le Az új létesítményt Magyar Sándor igazgató vette át az üzem dolgozói nevében Ka­zareczki Kálmán miniszter- helyettestől. Megkezdődött a téli szünet Az ország 5 392 általános- és középiskolájában tanuló csaknem 1 300 000 diák szer­dától „ideiglenesen” szabad­ságra ment. Megkezdődött a téli vakáció, amely 1972. ja­nuár 10-ig tart. A szünetben sorra kerülő osztályozó ér­tekezleten — a december 21-i helyzetnek megfelelően — zárják.le a félévi jegye­ket és a szünet utáni első tanítási napon — január 10- én hozzák majd az ellen­őrzőkönyv útján, a szülők tudomására. Megkezdődtek a Koszigin—Dorticos tárgyalások A Moszkvába érkezett Os ÉJFÉLTŐL REGGELIG AKCIÓBAN A FELSZABADÍTÓK A laoszi felszabadító hadsereg a Kőedény-sík­ságot visszafoglalva azon túlhaladt és megközelí­tette az attól 30 kilomé- u terre fekvő Long Cheng támaszpontot, a kor­mánycsapatok ellenőrzé­se alatt álló , területek védelmi vonalának egyik kulcsfontosságú pontját. A hírhedt Vang Pao tá­bornok, a támaszpont parancsnoka elrendelte a mintegy ezer ott-tartóz- kodó polgári személy el­szállítását. CSAK JÁTÉK- PISZTOLY VOLT Egy orvostanhallgató Kubába akarta téríteni a dominikai légitársaság egyik utasszállító gépét. A megfenyegetett pilóta üzemanyag felvétele cí­mén leszállt. A repülő­téren fegyveresek elfog­lalták a gépeltérítőt, és ekkor kiderült, hogy re­volvere, amellyel fenye­getőzött — csak játék­pisztoly volt. ÚJABB KORMÁNY­ALAKÍTÁSI KÍSÉRLET Miután Gaston Eyskens — mint tegnap hírül ad­tuk — egy hónap után visszaadta Baudouin bel­ga királynak kormány­alakítási megbízását, a király most Edmond Le- burtont, a belga szocia­listák társelnökét kérte fel a kabinet megalakí­tására. Leburton 24 óra gondolkodási időt kért. RABOLTAK ÉS GYILKOLTAK Négy álarcos fiatalem­ber betört áz NSZK-beli Kaiserslautern egyik bankjába és 844)00 már­kát elrabolt. Egy rendőr rálőtt a gépkocsin me­nekülő banditákra, azok viszonozták a tüzet és megölték a rendőrt. A TIZENHARMADIK HALOTT A torony ház-robbanás mentési munkálatai során a franciaországi Argen- teuil-ben — amelyről tegnapi számunkban már hírt adtunk — újabb ha­lálos áldozat került elő. így a halottak száma ti­zenháromra emelkedett. SZOVJET MEZŐGAZDASÁGI KÜLDÖTTSÉG AZ USA-BAN A december 8-tol 22-ig az USA-ban tartózkodó szovjet mezőgazdasági küldöttség New Yorkból hazautazott. A delegá­ciót Mackevics szovjet mezőgazdasági miniszter vezette. A küldöttség tagjai találkoztak Nixon- nal, Butz amerikai föld­művelésügyi és Stans ke­reskedelemügyi minisz­terrel. Mackevics meg­hívta amerikai kollégá­ját: látogasson el a Szovjetunióba. ÖSSZETŰZÉS RÓMÁBAN Mintegy 300 munka- nélküli sátrat akart fel­állítani a'Róma szívében levő Piazza di Spagnia-n, hogy gyűjtsenek a mun­kanélküliek családjai számára. A rendőrség gumibotokkal támadt rá­juk; a munkanélküliek vasrudakkal és fütykö­sökkel védekeztek, Vé­gül könnyf akasztó gázzal 1 oszlatták szét őket. Tíz sebesülés és kilenc őri­zetbe vétel történt. Az utóbbiak között van Gian Magia Volonte , filmsztár, aki filmezni akarta a verekedést. X Szerdán ünnepélyesen felavatták a Budapest—Vác—Szob közötti korszerűsített, magyar—csehszlovák együttműködésselt inllamositott vasútvonalat. Kép: a szobi ünnepségen.

Next

/
Thumbnails
Contents