Déli Hírlap, 1971. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1971-11-27 / 280. szám

III. ÉVFOLYAM, 280. SZÁM 1971. NOV. 27., SZOMBAT I BRfl: 80 FILLÉR Első ízben: négynapos tanácskozás Kohl és Bahr ma is találkozik A két német állam tárgya­lásainak történetében először fordul elő, hogy négy napig tanácskozik Kohl és Bahr. Megfigyelők arra következ­tetnek, hogy a tárgyalások közeli befejezése nagyon is lehetséges. A két német államtitkár tárgyalásaival egyidőben az NDK és a nyugat-berlini sze­nátus szakértői csoportja is tanácskozott, s ma délután folytatják megbeszélésüket az NDK fővárosában. A német, és az ezzel pár­huzamos berlini párbeszéd sikeres előrehaladása jelen­tősen segíti a Brandt-kor- mány keleti kapunyitásának eredményes folytatását. Win- niewicz lengyel külügymi­niszter-helyettes kijelentette, hogy Lengyelország és az NSZK azonnal diplomáciai kapcsolatra léphet, mihelyt ratifikálják a lengyel—nyu­gatnémet egyezményt. A Moszkvában tartózkodó Scheel nyugatnémet külügy­miniszter az Izvesztyija tudó­sítójának odanyilatkozott, hogy lépésről lépésre halad­va, egyre bővülnek a Szov­jetunió és az NSZK kapcsola­tai. Már fogalmazzák a Nixon-Csou En-laj közleményt? As ütközőpont: Tajvan Nagy feltűnést keltett Wa­shingtonban a Wall Street Journal című lap politikai rovatvezetőjének az az érte­sülése, hogy amerikai, illet­ve kínai kormánytisztviselők már fogalmazzák a Nixon- Csou En-laj tárgyalásokról kiadandó közös közlemény szövegtervezetét. Ezt akkor adnák ki, amikor majd Ni­xon befejezi pekingi látoga­tását. Hogy a hír mennyiben felél meg a valóságnak, mennyiben szándékos kiszi­várogtatása bizonyos óhaj­tott eseményeknek, azt még nem tudni. A lap értesülése szerint Washington és Pe­king nézeteltérései Tajvan kérdése körül csúcsosodnak ki. Feltételezik, hogy Nixon a Tajvanon levő amerikai csapatokat alkudozási ütő­kártyáiként szeretné felhasz­nálni Pekingben. Ezek kivo­nása fejében azt szeretné, ha ..Peking diszkrét nyomást gyakorolna Hanoira, az ame­rikai hadifoglyok szabadon bocsátásának kieszközlésében vagy a tárgyalásos békeren- def'és érdekéiben”. Mindenesetre érdekes, hogy ennek a hímek nyilvános­ságra hozatala idején Kína ENSZ-küldötte a héten két­szer (az elsőről annak ide­jén beszámoltunk) az USA delegátusával egy követ fúj­va, a Szovjetunióval szem­ben foglalt állást a leszere­lési világértekezlet kérdé­sében. Téli Szinva-part iWs, /*■ (Ágotha Tibor felvétele) IS—20 percet késtek a vonatok Sűrű köd lassította a közlekedést A MÁV fömenetirányítója a Reggeli Krónikában el­mondta, hogy a Sajó és a Her nád völgyében nagyon rosszak a látási viszonyok, alig pár méteren belül lehet biztonságosan tájékozódni. Az erős ködképződés késlelteti a vonatokat, a kötelező óva­tosság ilyenkor még fonto­sabb. A MÁV miskolci Igazga­tóságán ma reggel megtud­tuk, hogy az éjfél óta sűrű­södő köd miatt 15—20 per­ces késéssel közlekednek a személyszállító vonatoki Teg­nap este 41 perces késéssel érkezett Miskolcra Budapest, ről az 5 órás expressz. A te­herszállító szerelvények ősz. szenilitását is lassítja a zúz- marás köd, különösen a gu- rítón okoz nehézségeket a mostoha időjárás. Ma hajnalban valamennyi autóbusz és villamos elindult a közlekedési vállalat tele­peiről. Reggel 7 és 8 között mégis még a szokottnál is nagyobb volt a zsúfoltság, ennek oka az, hogy a veze­tők alig pár méterre látták be az utat, az egész városi közlekedés lelassult. Hétfőre virradóra egyéb­ként ismét a régi útvonalon közlekednek a Tiszaitól in­duló 1-es és 1/A-s autóbu­szok, amelyek eddig az Ady. hídnál elkanyarodtak. A Pe- ce patak új medrének építé­se a Széchenyi utca északi oldalán befejeződött, s amíg az úttest másik téten nem kezdik meg a munkát, ad­dig a hagyományos útvona­lon járnak az autóbuszok. Ködös idő Előrejelzés Miskolc térsé­gére vasárnap délig: Változóan felhős, párás idő, az esti és a reggeli órák­ban köd, zúzmaralerakódás­sal. ónos szitálással. Éjszaka gyenge, napközben kissé élénkebb, változó irányú szél. Az éjszakai lehűlés kis­sé mérséklődik. A hőmérsék­let hajijaiban —5, délben 2 fok körül alakul. + Aláírták a magyar—lengyel Gazdasági Együttműködési Bi­zottság XI. ülésszakának zárójegyzökönyvét. Képünkön: Jan Mitrega és Vályi Péter aláírják a jegyzőkönyvet. Etat Sztanko lom Sztanko Tador ov, a Bolgár Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke — Fock Je­nőnek, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány el­nökének meghívására tett — hivatalos baráti látogatásá­ról ma délelőtt elutazott Ma­gyarországról. Pártnap a Postán Tegnap a Mjskaká Posta­igazgatóságon szabad pánt­nap keretében a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről tartott előadásit Moklovón Gyula, a városi pártbizottság titkára. Szombathelyi kísérletek Ipari tévé az iskolában Befejeződött pénteken Szombathelyen az ipari tele­vízió pedagógiai felhasználá­sával foglalkozó konferencia. A hazai pedagógusképző in­tézetek szakemberei hét elő­adást hallgattak meg a Szom­bathelyi Tanítóképző ezzel kapcsolatos kísérleteiről és módszereiről. A zárónapon bemutató tanítások tv-közve- títését láthatták. A konferen­cián bejelentették, hogy a kedvező szombathelyi és kül­földi tapasztalatok ' alapján ellátják a hazai pedagógus- képző intézeteket ipari tele­vízióval. Bebizonyosodott ugyanis, hogy segítségével felére csökkenthető a bemu­tató tanításokra fordított órák száma, s csökkentek az oktatás költségei is. Az ipari tv alkalmazása lehetőséget ad az intézetekben bizonyos racionalizálásra, az oktatói terhelés kisebbítésére, A le­endő nevelők felkészítése mellett a gyakorló pedagógu­sok továbbképzésében is hasznosan alkalmazható. Nyugdíjas-találkozó9 kommunista szombat Nyugdíjas baráti találko­zót rendezett tegnap délután a Borsod megyei Nyomda­ipari Vállalat szakszervezeti bizottsága. Csaknem félszáz nyomdász-veterán látogatott el ismét volt munkahelyére. A KISZ VIIL kongresszu­sa tiszteletére kommunista műszakot szervezett a nyom­da KISZ-szervezete a mai szabad szombaton. Hatvan fiatal dolgozott ma is a nyomda kötészetében, gép­termében és szedőíertnében. ÉJFÉLTŐL REGGELIG INDIA VÉDEKEZIK Az indiai hadügymi­nisztérium közlemény­ben jelentette be: „In­diai alakulatok ezen a héten önvédelmi célból másodszor léptek át Pa­kisztánba, hogy véget vessenek az indiai terü­let ellen indított pakisz­táni tüzérségi támadás­nak.” A közlemény hangsúlyozza, hogy az indiai csapatok védelmi akciót hajtottak végre. LEZUHANT A HELIKOPTER — NÉGY HALOTT Pretoriai hivatalos közlés szerint Angolá­ban lezuhant a dél-afri­kai légierő egy Wasp tí­pusú helikoptere. A négytagú legénység ször­nyethalt. ÖSSZEÜL AZ ARAB VÉDELMI TANÁCS A Kairóban ülésező arab vezérkari főnökök elfogadták azt a katonai tervet, amely gondosko­dik minden arab ország részvételéről az Izrael ellen folytatott harcban. A terv részleteit az Arab Védelmi Tanács ma megnyíló értekezlete dolgozza ki. Ezen csak Riad egyiptomi külügy­miniszter nem vesz részt, mert ma New Yorkba utazik. VISSZA AKARNÁK TÉRNI IZRAELBŐL A Szovjetunióból Iz­raelbe kivándorolt zsi­dók egy csoportja Tel Avivban bejelentette: táviratban kérte Pod- sormij szovjet államfőt: engedélyezze visszatéré­süket a Szovjetunióba. Azt panaszolják, hogy Izraelben nem biztosi tarnak számukra megfe­lelő munkaalkalmat és kellő keresetek FOLYNAK A VÁLASZTÁSOK CSEH­SZLOVÁKIÁBAN A tegnap délután meg­kezdődött csehszlovákiai választások rendben és jó légkörben folynak. Valószínűleg ma dél­utánra be is fejeződnek. A csehszlovákiai televí­zió egyenes adásban szá­molt be a választásiról. NIXON—HEATH TALÁLKOZÓ A Pompidou francia államfővel december kö­zepére bejelentett talál­kozó után Nixon meg­beszélést folytat Heath brit kormányfővel is, mégpedig december 20— 21-én, a Bermudákon. A Fehér Házban közölték, hogy a brit—amerikai csúcstalálkozó ugyan­csak része annak a kon­zultáció-sorozatnak, amelyhez a Nixon— Pompidou találkozó is tartozik: az elnök jövő évi esedékes pekingi és moszkvai útja előtt ta­lálkozik a NATO-part- nerek .vezetőivel. KILENC ÉS FÉL ÉVRE ÍTÉLTÉK A TAXISOFŐR GYILKOSÁT A belgrádi kerületi bí­róság büntető tanácsa 9 és fél évi szabadság- vesztésre ítélte azt a fiatalkorú belgrádi la­kost, aki október 31-én az Avala közelében agyonlőtt, valamint ki­fosztott egy taxisofőrt, majd a gépkocsival el­menekült. A sofőr öz­vegye és két kiskorú gyermeke számára a fiatalkorú gyilkos szülei tartásdíjat kötelesek fi­zetni.

Next

/
Thumbnails
Contents