Déli Hírlap, 1971. október (3. évfolyam, 231-256. szám)

1971-10-11 / 239. szám

Jól sikerült a véradó hét az LKM^en Véradó hetet tartottak a Lenin Kohászati Művekben. Pénteken délutánig 824 ön­kéntes donor mintegy 261 li­ter vért adott. (Május óta minden hónap első hetében megismétlik ezt az akciót.) Ma a Szentpétefi kapui kór­ház egészségügyi dolgozói ad­nak vért, legközelebb pedig az edelényi járásban lesz véradónap. Kiérdemesült írógépek A VIMELUX irodagépja­vító üzeme eddig 217 céggel kötött karbantartási szerző­dést. A Nehézipari Műszaki Egyetemen 305, a MÁV igaz­gatóságon 256 és a bíróságon 120 írógép műszaki állagát ellenőrzik rendszeresen. A műszerészek tapasztalata sze­rint Miskolcon igen sok a régi, elavult, s már kiselej­tezésre érett, 20—30 éves író­gép. Javításuk igen nagy szakmai hozzáértést követel, s a karbantartásukat megne­hezíti az alkatrészhiány. Gyors­és gépíróverseny Az idén is megrendezik a miskolci dolgozók immár ha­gyományossá vált gép- és gyorsíró versenyét: novem­ber 13-án délután 2 órakora Közgazdasági Szakközépisko­lában. A versenyre október 18-ig lehet benevezni. Vásárhelyi őszi tárlat A hódmezővásárhelyi Tor­nyai János Múzeumban teg­nap délben Czine Mihály iro­dalomtörténész nyitotta meg a 18. vásárhelyi őszi tárlatot. A képzőművészeknek ezen a hagyományos októberi sereg­szemléjén 103 művész mint­egy 260 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. (Farkas Ida felvétele) Ismét zuhog a lillafüredi vízesés A felső és alsó Szinva- forrás vize valaha azon a tufatömbön ömlött keresztül, melyre — 1927—29 között — a Palotaszállót építették. A szállóépítés tette szükségessé, hogy a Szinvát új nyomvo­nalra tereljék. Ettől kezdve a ma is ismert mederben eresz­kedett alá a források vize és hosszú évekig táplálta a szálló tövében levő vízesést. Hosszú évekig, pontosabban 1965—66-ig. Azóta — különö­sen nyáron — akadozva, ki- sebb-nagyobb kihagyásokkal működött a vízesés. A ma­gyarázat: a Szinva-források vizét Miskolc és környéké­nek vízhálózatába táplálták, s a zuhatag csak a túlfolyás­ból kapott vizet — ha ka­pott. Az elmúlt nyáron — a tartós aszály miatt — egy napig sem gyönyörködhettek benne Lillafüred vendégei. Szombattól azonban ismét zuhog a sziklákról a víz. A Miskolci Vízmű két szocia-' lista brigádja, az ÉMÁSZ 3. számú kirendeltségén dolgo­zó brigádokkal együttműköd­ve. határidő előtt készítette el a Hámori-tó partján azt a szivattyútelepet, mely mes­terségesen táplálja a zühata- got. Mindennap reggel 8-tól este R-ig gyönyörködhetnek a szálló vendégei és a kirán­dulók a sokáig hiánvqlt lát­ványosságban. Az esti órák­ban reflektorok világítják meg a „mini-Niagarát”. B. D. A rutin nem mindig előny Egy torint is számít a milliókból Hétszázötven millió forint igen tekintélyes összeg. Ennyit fordítanak a IV. ötéves terv időszakában szociális, munkavé­delmi, egészségügyi, kulturális és sportcélokra a Lenin Ko­hászati Müvekben. A háromnegyed millió forint csak akkor válhat igazán olyan értékké, amilyennek a gyár vezetői sze­retnék, ha minden forint helyét megfontolják az egyes üze­mek, gyáregységek felelős vezetői. Az LKM-ben sok fontos részfeladatot kell megoldani a munkakörülmények javítása érdekében, mint minden olyan gyárban ahol a régi, csak­nem félévszázados üzemek, a korszerűsítés előtt álló tech­nológiák mellett jelen van már a modern technika, a jövő ígérete is. Okulva sok korábbi tapasz­talatból, új munkavédelmi, újítási formák születtek az LKM durvahengerdéjében. ahol együtt van . a felújított blokksor, a még hagyomá­nyos üzemelésű gerendasor, s mindezt tetézi a régi épület szabta zsúfoltság. Gyorsított eljárással’ Ha valakinek olyan ötlete, újítása születik, ami lénye­gesen javít a munkakörül­ményeken, azt a gyáregység műszaki vezetői gyorsított eljárással vizsgálják meg, és ha hasznosnak ítélik, azonnal intézkednek a bevezetése ér­dekében. Minden nap, min­den óra veszteség lehet, ha késik egy berendezés, amely a nehéz munkát végző hen­gerészek egészségét, épségét védi. Ugyancsak a hengerdé- ben honosodott meg elsőnek a munkavédelmi teendők minden fórumon, minden ér- tekézleten való ismertetése. Ez nem azt jelenti, hogy reg­gelenként vagy műszakvál­táskor valaki elmondja a szabálykönyv néhány bekez­dését, és nem is azt, hogy a meglevő problémákat unos- untalan felhozzák. Éppen el­lenkezőleg, mindig a legidő­szerűbb tennivalókra hívják fel az arra illetékesek fi­gyelmét. A gyár vállalati szakszer­vezeti bizottságának munka- védelmi felügyelője, Kiss Já­nos. alaposan megismerke­dett a hengerdei módszerek­kel, .s most, az újítási hónap idején már úgy ismertetik ezeket a többi gyáregység­Élet a szuterénben \cinzctkozi elitmeré* Magyar barlanggyógyászat Hazaérkezett az NSZK-ban megrendezett nemzetközi barlanggyógyászati kongresz- szusról dr. Kessler Hubert neves barlangkutatónk. Mint az MTI munkatársának be­számolt róla, a tanácskozá­son a barlanggyógyászatban, a barlangi klíma gyógyító célú felhasználásában érde­kelt európai országok szak­embereinek — orvosoknak és barlangkutatóknak — elő­adásai hangzottak el. . — Nagy érdeklődést kel- . tett dr. Szikszay Tibor főor­vosnak a tapolcai tavas-bar­langban folytatott gyógyítási kísérletekről és dr. Kirch- knopf Márton főorvosnak, az aggtelek—jósvafői Béke-bar­langban elért gvógyeredmé- nyekről szóló beszámolója. Különösen azt fogadták elis­meréssel. hogy hazánkban már szanatórium is épült Jósvafőn barlanggyógyászati célokra. A hazai gyógyítási és ku­tatómunka megbecsülését jel­zi, hogy a kongresszus ma­gyar javaslatra foglalt állást a barlangi klíma kutatásának egységes nemzetközi módsze­reiről és műszereiről. A ku­tatók minden országban azo­nos műszerekkel és elvek szerint ugyanazokat a klima­tikus tényezőket vizsgálják majd. Ezek: a barlangi leve­gő hőmérséklete, nyomása, mozgása a levegőben lebegő anyagok és mikroszkopikus élőlények, baktériumok és gombák, az úgynevezett aero- plankton; gázok, nyomele­mek, radioaktív anyagok; vé­gül a levegő ionizációja. Azt is mérik majd, hogy a bar­langok milyen mértékben ár­nyékolják le a kozmikus su­gárzást. A lakásén, egy belvárosi ház alagsorában találkoztam K. Erzsébet gépkocsivezető­vel. Munkáiból jött. éjszaka a fia használja a kocsit. Va­csorát főzött. A konyhának, szobának, fürdőszobának használt egyetlen helyiséget nehéz gőzök töltötték meg. Fönt, az utca magasságában vágott ablakok előtt lépések kopogták. Az asszony sírás­sal küszködött, amikor me­sélni kezdett. A testvér ígérete Két fiút szült és nevelt fel egyedül. A gyerekek után családi pótlékot kapott, gyer­mektartást azonban nem; Hosszú időn át. elég nehéz Állami vállalatok, szövetkezetek! Különféle méretű Lédák olcsón ÉS ÁLLANDÓAN KAPHATÓK MER Budapest IX., Ecseri úti4. Budapest XIII., Gogol u. 13. Budapest IX., Ipar u. 5. körülmények között, albér­letben lakott. Főbérleti la­kása még sohasem volt. Lakásigényét hat évvel ez­előtt adta be. Közben azon­ban öccse, K. Imre felkerült a lakáshoz juttatandók név­jegyzékére, mert többször kijelentette, hogy befogadja nővérét és két fiát, ha la­kást kap. K. Imre aztán megváltoztatta ígéretét. És ekkor kezdődött a tragikus fordulatokban bővelkedő tör­ténet, amely- „ügy” lett, s foltot ejtett az asszonv be­csületén. K/ Imre ugyanis arra kényszeritette nővérét és családját, hogy költözze­nek el az albérletből. Késő este teherautóval érkezett, s bár K. Erzsébet tiltakozott, félpakolták a holmit. A ki­szemelt lakás zárját feltör­ték, s az éjszakát már ott töltötték. Az önkényes lakás- foglalókat a tanács karha­talommal költöztette ki, A bútorok az udvarra kerültek (az asszony még ma is őriz két fényképet a behavazott szekrényről), a család pedig egyik ismerősnél húzódott meg. A régi lakásba vissza­menni nem tudtak, így a csa­lád fedél nélkül maradt. A kétségbeesett asszony hiába fordult a vállalat pártalap- szervezetéhez... ö maga is elismerte, hogy .törvényte­lenséget követett ll, így sen­ki sem vehette védelmébe. Mosta kezeit A történtek után K. Imre már nem törődött a nővéré­vel. Mosta kezeit, s várta, hogy beköltözhessen a há­romszobás új lakásba. Mi­után' ez megtörtént, vissza­húzódott a „közélettől” is. Azelőtt pedig nagyon is gya­kori látogatója volt a kü­lönféle hivataloknak, intéz­ményeknek. Lakáskérvényét sürgető beadványaiban gyak­ran hivatkozott a munkás­ember megbecsülésére. Test­vérének nehéz helyzetét csak csalétekként hasznáűta saját — egyébként jogos — lakás­igényének kielégítésére. Nagy kár, hogy a „ha lakást ka­pok, befogadom a nővére­met” kijelentését az illeté­kesek elmulasztották írásba foglalni. így aztán 'K. Imre nyugodtan megsüthette a pe­csenyéjét, a füst viszont most az asszony szemét marja. K. Erzsébet fiaival és me­nyével most egy belvárosi ház szu terén j ében lakik. Időközben ugyanis gyarapo­dott a család. A nagyobbik fiú szeptember 25-én meg­nősült. Az esküvőre meghív­ták K. Imrét, az asszony testvéröccSét is. A sokat próbált, sok mindenben csa­lódott asszony nem harag­tartó. — Mégiscsak a testvé­rem ... BRACKÓ ISTVÁN ben, mint hasznos, követen­dő példát. Módszerek megújhodása Negyven táblán kapnak he­lyet az egyes gyáregységek újításai a munkavédelmi hó­nap ideje alatt. Így a gyári közvélemény előtt is vizsgáz­nak, még mielőtt az elfoga­dásukról döntenének. Tavaly az LKM nyerte a vállalatok közötti munkavédelmi vetél­kedőt. A munkavédelmi hír­adótáblák tanúsága szerint az idén sem szorulhat hát­rább a gyár a már hagyo­mányosnak számító verseny­ben. Sokak véleményét hallgat­tam meg az októberi kam­pányról. Legszívesebben mégis Dósa György darukötöző sza­vait idézem: — Tizenöt éve dolgozom a gyárban, azt sem mondha­tom, hogy könnyű munka­körben. A darussal már in­tenünk sem kell egymásnak, úgy összeszoktunk. Mégis ko­moly veszélyforrásnak tar­tom éppen a rutint, a rossz értelemben vett magabiztos­ságot. A nagy gyakorlat elbi- zakodottá teheti az embert, s ezáltal elaltatja az ingereket, a figyelmet. A munkavédelmi hónap eredményességét sokan attól teszik függővé, mennyibe si­kerül megtalálni a személyes hangot mindenkihez, minden munkahelyén. Az egész hó­napos programot vizsgálva el lehet mondani, hogy a tájé­koztatás eszközei, módszerei rendkívül széles skálájúak, igyekeznek megkeresni a sze­mélyes kontaktushoz szüksé­ges hangvételt. NAGY JÓZSEF Kisbojtár, Röpüli náva A Magyar Televízió film­szalagon örökítette meg az Állami Népi Együttes első háromfelvonásos produkció­ját, a néptánc formanyelvén tolmácsolt Kisbojtárt. A je­lentősen átalakított, módosí­tott, a műfaj követelményei­hez alkalmazott 80 perces t táncfilm a kisbojtár és ked­vese, Kata, a számadó lánya szerelmét idézi népmeséi fi­gurák megelevenítésével. A „Röpülj páva” körök be­mutatása során a következő hónapokban a Bács-Kiskun és a Győr-Sopron megyei kö­röket keresik fel a tévé ka­merái. Ott volt a tévé az aügusztusi buzsáki búcsún, s erről filmriportban számol I be az érdeklődőknek. fl tengerek és óceánok kutatása KGST-ülés Pécsett Tegnap befejezte munká­ját Pécsett a KGST földtani állandó bizottságának 21. ülése. Meghatározták a komplex program geológiai feladatai­nak végrehajtásával kapcso­latos teendőket és jóváhagy­ták a bizottság 1972. évi munkatervét. A bizottság megvitatta és jóváhagyta az érdekelt KGST-tagországok műszaki­tudományos együttműködésé­ről szóló egyezményterveze­tet „A tengerek és óceánok kutatása, azok ásványi nyers­anyagkészleteinek felhaszná­lása céljából”. A bizottság az egyezményt aláírásra ia- vasolta az érdekelt KGST- tagországoknak. ' Ezenkívül értékelte több, tudományos­műszaki kutatás területén végzett munka eredményét. Az ülés résztvevői megis­merkedtek Szentes környé­kén a termálvizek felhaszná­lásával. az algyői szénhidro­gén-lelőhellyel és a Mecsek ■hegység környékének földta­ni felépítésével. Ismertetést hallgattak meg a Magyaror­szágon folyó földtani kuta­tómunkák legújabb eredmé­nyeiről. a következő időszak feladatairól.

Next

/
Thumbnails
Contents