Déli Hírlap, 1971. október (3. évfolyam, 231-256. szám)

1971-10-28 / 254. szám

EMÁSZ-iervek 1972-re A jövő évben a tervek szerint 4 millió 270 ezer fo­rintot költ az ÉMÁSZ Mis­kolcon hálózatfejlesztésre. A nagyfeszültségű létesítmé­nyek beruházási költségei mintegy 54 millió forintot tesznek ki. Egymaga a 120 kV-os nyugati transzformá­torállomás 48 millió forint­ba kerül. Üzlet a vasgyárban Vagonszámra küldi az árut a felsözsolcai Lenin Tsz a zöldségkertészetéből és gyü­mölcsöséből a miskolci piac­ra és üzletekbe. Sőt. a tsz húsüzemének termékei is egyre ismertebbek városunk­ban. Ennek eredményeként a szövetkezet fejleszti a saját bolti hálózatát Miskolcon. Hamarosan elkészül a Le­nin Kohászati Művek köze­lében a Lenin Tsz saját üz­lete. A mintegy 700 ezer fo­rintos költséggel épülő bolt­ban a szövetkezet házi hús- készítményeit, füstölt árukat, zöldséget, gyümölcsöt, vala­mint tej- és tejtermékeket fognak árusítani. Ezen kívül a szövetkezet vezetői tárgyalásokat foly­tatnak a Miskolc és Vidéke Afész illetékeseivel, egy kö­zös üzemeltetésű i ABC áru­ház létrehozásáról. + Miskolc egyik impozánsan szép helyén, az Avas délen nagy ütemben folyik az építkezés. A lakóházak közművesítéséhez és alapozásához már megkezdték a földmunkálatokat. (Farkas Ida felvétele) Több előfizetéses, kihordásos ételt! i Kevés az olcsó vendéglő Élősködők Nehéz lenne röviden és kategorikusan választ adni arra a kérdésre: milyen okokkal függ össze a szocialista erkölcs szaporodó, s esetenként súlyos megsértése? E jelenségek — a társadalmi tulajdon nagyfokú meg­károsítása, a harácsolás, a sikkasztás stb. — erkölcsileg bizonyosan több kárt okoznak a társadalomnak, mint anya­gilag, mert olyan szemlélet hordozói és kifejeződései, ami szöges ellentétben áll világnézeti és erkölcsi felfogásunkkal, s amelyet fertőző kórokozókhoz hasonlíthatunk. Igen, fer­tőző kórokozók egy alapjában egészségesen fejlődő szer­vezetben, amelyek, ha nem küzdenénk határozottan elle­nük, elhatalmasodnának, erkölcsileg és anyagilag súlyojs ká­rokat okozhatnának. Szerencsére ettől nem kell tartanunk. Ha átmenetileg okoznak is problémákat, nem tudnak sokáig élősködni a társadalom testén, mert nemcsak az illetékes állami szervek figyelnek fel rájuk, hanem a közvélemény is. Vajon irigylésre méltó emberek-e az ideig-óráig ügyes­kedésből nagylábon élők? Meggyőződésem, hogy nem. ök is tudják — hiszen ismerik törvényeinket, erköltsi normáin­kat —, hogy amit tesznek törvény- és társadalomellenes, s ha erkölcsi gátlásaik nincsenek is (s így természetesen nin­csenek lelkifurdalásaik sem), akkor még mindig marad valami, ami szükségszerűen nyugtalanná, feszültséggel, fé­lelemmel telivé teszi életüket; a lelepleződéstől, a számon­kéréstől való félelem. S hogy erre alapos okuk van, azt sok feltárt ügy bizonyítja. Lehet-e az ilyen állapot irigylésre méltó? Aligha! Leg­feljebb csak azok számára, akik korlátoltságuknál, vagy el­vetemültségüknél fogva sem a mások, sem a maguk kárán nem tudnak tanulni, akik azt hiszik, hogy büntetlenül ki­játszhatják a társadalom és az állami szervek éberségét. Az élet azonban azt bizonyítja, hogy ez egyre nehezebb. De lehetne nehezebb is. Ennek mindenekelőtt az a felté­tele, hogy azok a becsületes emberek, akik felismerik kör­nyezetükben a társadalomellenes jelenségeket, habozás nél­kül lépjenek fel ellenük, leplezzék le őket. Ez nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is. Rajtunk, a társadalom tagjain is múlik tehát, hogy e kór­okozók meddig élősködhetnek a kisebb közösségek, s a tár­sadalom egészének testén, meddig fertőzhetik környezetü­ket, s meddig élvezhetnek az ébreség hiánya, a türelem, vagy a közömbösség jóvoltából meg nem érdemelt anyagi és erkölcsi előnyöket. Fejlesztés a gyógyszeriparban Több mint 70 százalékkal növelik termelésüket a IV. ötéves terv szerint gyógyszer- gyáraink. A következő öt év­ben 35 százalékkal növelik exportjukat a szocialista or­szágokba, és. 90 százalékkal a tőkés államokba. A követke­ző öt évben több mint négy- milliárd forint értékű saját beruházással bővülnek, kor­szerűsödnek gyógyszertára­ink. Miskolc után Pécsett is Városunk lakásgazdálkodá­si és a társadalmi ünnepsé­geket szervező hivatalának munkáját tanulmányozta tegnap dr. Mihály Lajos Pécs városi Tanácsa igazgatási osztályának vezetője. Janu­ár elsejétől ugyanis Pécsett is megkezdik a működésüket a miskolcihoz hasonló hiva­talok. (Folytatás az '1. oldalról) Az olcsóbb ételek forgal­mának növekedése alól ter­mészetesen a nagy lakótelepi vendéglátó egységek sem ki­vételek, hiszen a városban évről évre mindenütt több nyugdíjas él, és a tanítás után hazatérő gyermekek ol­csó étkeztetéséről is részben a vendéglátóiparnak kell gon­doskodni. A megoldás egyik útját a város vezetői a ke­reskedelem korábbi hálózat- fejlesztési szemléletének meg­változtatásában látják: új la­kótelepeinken a vendéglátó­kombinátok helyett inkább közepes nagyságú éttermek és kisebb vendéglők telepíté­se a. célravezető. i Specialitások Az eddig mostohán kezelt kisvendéglők idegenforgalmi szempontból is fontos szere­pet tölthetnek be. Az étter­mekkel szemben sokkal al­kalmasabbak a sajátos étel- specialitások rendszeresítésé­re, s ezen keresztül nagyobb vonzerőt gyakorolhatnak a vendégekre. A kisebb étter­mekkel együtt viszont a kör­nyékbeli lakosság olcsó elő­fizetéses vagy kihordásos elő­fizetését is hatékonyabban szolgálhatják. • A negyedik ötéves terv la­kásépítési programjához kap­csolódó kereskedelmi háló­zatfejlesztést a tanács már ennek az elvnek a figyelem- bevételével dolgozta ki. Az összekötő városrész szökőkút és úttörőház közötti szaka­szán például két kisebb étte­rem, két eszpresszó, három Mikor jönnek a gáz-taxik? Propán-butángázt tankol benzin helyett néhány. hete tíz Zsiguli-taxi Budapesten. S ez még csak a kezdet! Ja­nuárban ugyanis már 110, júliusban 600, 1973 elején pedig 1800 Zsiguli és torinói Fiat-taxi robog majd pro­pán-bután gázzal a főváros utcáin. A 3. sz. Volán Vállalat igazgatója, Valykó István szerint a miskolci vállalat­nál is figyelemmel kísérik a pesti kísérletet. Ennek az új üzemelési módnak ugyanis igen sok előnye van. Többek között mintegy 30 százalékkal nö­veli a motor élettartamát, egy-egy taxi így átlag 40— 50 ezer kilométerrel futhat többet, ezenkívül a propán­butángáz sokkal olcsóbb, mint a benzin, literje mind­össze 1 forint 50 fillérbe ke­rül. Komoly anyagi megta­karítást jelentene a miskol­ci vállalatnak az új módszer bevezetése. Ha a fővárosi kísérlet be­válik, Miskolcon is rövide­sen megjelennek a PB-gáz üzemelésű taxik. A vasiparba nem jelentkeznek Felniérés a pályaválasztók között bisztró és két vendéglő tele­pítését tervezik az Avas dél­keleti peremén pedig egy kö­zepes étterem-presszó kiegé­szítéseként vendéglőt, és,egy, a Széchenyi utcai Ínyenc bü­féhez hasonló falatozót épí­tenek. Az olcsó étkeztetésben kulcsszerepet betöltő önki- szolgáló éttermek számának gyarapítására sajnos a lehe­tőségek korlátozottak. Ilyen éttermet — mint a lakótele­pi tapasztalatok is bizonyít­ják —: éppen nagy áteresztő képességük miatt csak a leg­forgalmasabb helyen, a bel­városban érdemes nyitni. Ere­detileg a Polónia egyik he­lyiségét szánták erre a cél­ra. A, tervek már készülnek, de az átalakítás várható költ­sége az előzetes becslések szerint meghaladja a 20 mil­lió forintot. S ez lényegesen nagyobb összeg, mint ameny- nyibe egy önkiszolgáló étte­rem építése kerülne. Egy ilyen létesítménynek a bel­város más pontján való el­helyezésére aligha nyffik le­hetőség. , Alacsonyabb árak Az önkiszolgáló éttermi rendszer vitathatatlan elő­nyei mégis amellett szólnak hogy — szükség esetén — feltétlenül találni kell vala­milyen megoldást. Nemcsak azért, mert az önkiszolgáló étterem árai általában ala­csonyak, vagy mert a hagyo­mányos éttermekkel szemben ezek az egységek lényegesen gyorsabb étkezést biztosíta­nak, hanem azért is, mert az ételválaszték szempontjából sókkal többet tudnak nyúj­tani az előfizetéses, kihordá- sos rendszernél. Az Expressz példája cáfol- hatatlanul igazolja egy újabb önkiszolgáló étterem létesí­tésének fontosságát: jelenleg ez az egyetlen egység bonyo­lítja le a Miskolci Vendéalá- tóipari Vállalat teljes meleg- konyhai ételi or gal mának egy- harmadát. (lahucsky) A városi tanács művelő­désügyi állandó bizottságának legutóbbi ülésén szó esett arról a felmérésről, amelyet 2682 miskolci 7. osztályos ta­nuló között végzett a Mis­kolci Pályaválasztási Tanács­adó Intézet. (A felmérés tanulságairól Őri Istvánná, az MPTI ve­zetője hosszabb tanulmányt írt, amelyet a Pályaválasz­tási Tanácsadás c. szaklap ez évi 2. száma közöl.) A fel­mérés végzői elsősorban ar­ra voltak kíváncsiak, hogy milyen pályákat részesítenek előnyben a fiatalok, mik mo­tiválják választásukat, mely területeken tapasztalható hi­ány vagy túljelentkezés, s végül: milyen szerepe van az objektív környezetnek a tanulók választásában? Az 1398 fiú és 1284 leány válaszaiból kitűnt, hogy az idei tanévben már 8. osztá­lyos, tehát közvetlenül a pá­lyaválasztás előtt álló fiata­lok közül aí lányok elsősor­ban a pedagógusi és eladói, míg a fiúk döntő arányban a szerelői, mérnöki és mű­szerészi pályák iránt érdek­lődnek. A felmérés során megkérdezettek közül 1786- an saját véleményük alap­ján választottak pályát, s csak 377 volt azoknak a szá­ma, akiknél a család javas­lata dominált. Kitűnt a felmérés során az is, hogy a, hetedikesek viszonylag sokféle pályát is­mernek, hiszen a fiúk 67, a lányok pedig 77 féle foglal­kozást választottak. Elszomo­rító viszont, hogy a vasipari (esztergályos, lakatos, ma­rós) és a könnyűipari (fo­nónő) szakmák iránt csak csekély érdeklődés mutatko­zik meg. REFLEKTOR Ma Budapesten a Par­lament delegációs termében ülésezik a Dózsa Emlékbi­zottság. Balatonfüreden megkezdődik a Magyar Hi­giénikusok Társaságának há­romnapos országos vándor- gyűlése. Győrött megnyit­ják az orvosnapokat. ^ Posz­tón ankétot rendeznek az ér­telmiség helyzetéről és sze­repéről. ★ Pécsett megren­dezik a bőriparban dolgozó ifjú mérnökök és technikusok első országos találkozóját, Salgótarjánban A bánya- vállalatok belső fejlesztési problémái címmel kétnapos szimpozion kezdődik. Szombathelyen a vasúti bal­esetek okairól és megelőzé­sükről tanácskoznak. ★ Ta­tán a hangversenyévad első előadásán'fa,} rádió gyermek» kórusa lép a közönség elé. "1 ................. Ülésezik az áfész-ek küldöttértekezlete (Folytatás az 1. oldalról) A szövetkezetek hálózatfej­lesztésre csaknem 136 millió forintot fordítottak az elmúlt tervidőszakban. E jelentős beruházás eredményeként 154 új egységgel bővült a keres­kedelmi és vendéglátóipari hálózat. Célul tűzték ki, hogy tíz éven belül valamennyi járási székhelyen korszerű szövetkezeti nagyáruházát lé­tesítenek. így előreláthatólag az új tervidőszakban négy nagy ABC-áruház épül Bor­sodban. A megye szövetkezeti ke­reskedelme az elmúlt öt év alatt több mint egymilliárd forinttal gyarapította a for­galmát, s az új tervidőszak­ban újabb 1 milliárd 300 mil­lió forintos forgalomnövelést terveznek. A kereskedelmi hálózat fejlesztésével párhuzamosan komoly munkaerő-problémák jelentkeznek. így egyre több a szakképzetlen dolgozó a szövetkezetek üzleteiben. A tanuló- és a felnőtt szak­munkásképzés problémája ugyanis még nincs kellőkép­pen megoldva. A szakmai képzettség hiánya erősen érezteti hatását a kereske­delmi morálban. Az ellen­őrök az utóbbi időben egyre több leltárhiányt fednek fel, s nem kielégítő egyes szö­vetkezetek gazdálkodásának hatékonysága. ) Garázsszö vetk ezetek A kormány lakásépítési programjának megfelelően a szövetkezetek egyik fő cél­kitűzése a lakásfenntartó társulások számának gyara­pítása. Eddig három lakás­építő- és hét garázsszövetke­zet alakult megyénkben, ezenkívül szervezés alatt áll újabb öt lakásépítő, két ga- rász- és két üdülőtársulás. Ezeknek a szövetkezeteknek a fejlődését a közeljövőben nagyban elő fogja segíteni az SZMT, a KISZ, valamint a MÉSZÖV között létrejött együttműködési szerződés. Kitüntetések Elhangzott még a beszá­molóban, hogy a szövetke­zetek -pénzügyi helyzete ki­egyensúlyozott, és a kereske­delmi egységek készleteinek választéka jelentősen bővült az utóbbi években. Ezzel párhuzamosan fokozódott a tagság aktivitása, a szövet­kezeti célok megvalósítása érdekében. Csupán célrész­jegyből eddig 16,5 millió fo­rint értékűt jegyeztek az idén. A felmérések szerint 1966 és 1970 között a szövetkezeti tagok egy főre jutó személyi jövedelme csaknem 30 szá­zalékkal nőtt. A két kong­resszus közötti időszakban 15-en részesültek kormán v- kitüntetésben. 61-en kapták meg a kiváló szövetkezeti munkáért járó érmet, és 13- *n kaptak miniszteri kitün­tetést. (szántó)

Next

/
Thumbnails
Contents