Déli Hírlap, 1971. október (3. évfolyam, 231-256. szám)
1971-10-20 / 247. szám
'Z. / uh~ mm y A Hoffmann Ottó utcai óvodások a hétfői honfoglalás után már teljesen otthon érzik magukat az új intézményben. Ez nem is olyan nehéz, mert az óvodának annyi játéka van, mint egy kisebb játékboltnak, igen ízletes a koszt, ebéd után biztosítják nyugodt pihenésüket. Barátot és játékot már mindenki választott magának. (Parkas Ida felvételei) íjabh 3 épületbe költözhetnek be a lakók Épül az új Diósgyőr A diósgyőri városközpont újabb három panelházába költözhetnek be a lakók. A fűtési idény beköszöntésével — mint lapunk hétfői számában beszámoltunk róla — az északi házsor első épületeiben már megindult a melegvíz-szolgáltatás, és megkezdték a próbafűtést is. A múlt héten a beköltözésnek már csak egyetlen feltétele volt: a következő három épület gázszolgáltatását biztosító, már kiépített és műszakilag átvett gerincvezeték két külön elkészített szakaszát kellett összekötni ahhoz, hogy a lakótelep további 182 lakásában is meginduljon a gázszolgáltatás. A munkát a Gázmű emberei a múlt hét utolsó napján elvégezték. A BÁÉV mindhárom épületben átadta a házfelügyelőknek a lakások kulcsait. A lakáshivatal tájékoztatása szerint ezeket a lakóépületeket a Tizeshonvéd és Vd- szonfehérítő utca környékén lebontásra ítélt házak lakói népesítik majd be. A beköltözésekkel azonban néhány napig még várni kell, mert a kiutaló határozatok elkészítése még nem fejeződött be. A használatba vételi díjak ügyében minden egyes lakóval külön-külön megállapodást kell kötnie a lakáshivatalnak, és a bonyolult ügyintézés során máig mindössze 45 bérlő számára jelölték ki, hogy melyik lakást kapják. Az első hat épületben a lakások fűtése r zavartalan. Mint megtudtuk/ a BÁÉV dolgozói már csak a beszabályozást, és- a kisebb hibák kijavítását végzik. A fűtés- szerelők egyébként éjjel- ' nappal a lakók rendelkezésére állnak, és — mint az építésvezetőség közölte — az éjjeli ügyeletet a hét végéig tartják fenn. (Folytatás az 5. oldalon.) Huszonhat tagállam véleménye már elhangzott Folytatódik a Kína-vita Eddig már 26 ország ENSZ- képviselője fejtette ki véleményét a világszervezet Kí- na-vitájában. Abban mindenki egységes, hogy a Kínai Népköztársaság bekerül a világszervezetbe, csupán arról kell dönteni: Tajvant kipár- ják-e vagy sem. Az USA két-Kína javaslata mellett szólalt fel Japán, Mauritánia és Leshoto képviselője, akik ennek az indítványnak társszerzői. Pakisztán, Kuwait, Izland, Afganisztán, Finnország, Ceylon, Zambia és Sierra Leone az albán—algériai javaslatot támogatja, vagyis Tajvan kizárását óhajtja. Ecuador és Szaúd-Arábia képviselője nem mondott sem igent, sem nemet. MAP ^POLITIKAI NAPILAP * III. ÉVFOLYAM, 247. SZÁM j jínil. AA Ell I Én 1971. OKTÓBER 20., SZERDA I URH. OÜ FILLÉR Emeletes garázsokat építenek Miskolcon (CIKKÜNK AZ 5. OLDALON.) Szabályozzák a Pecét Rendezik a Szánva és a Pece patak medrét. A belváros területén — a Szabadság tér és a városi pártbizottság épülete között — több mint háromszáz méter hosszúságban új medret építettek a Szinvának, amelyet előregyártott elemekkel fednek le. Az ehhez szükséges vasbetonszerkezeteket az Alsózsol- cai Épületelemgyár dolgozói határidőre elkészítették, . s így a Szinva lefedését december végére befejezhetik. A lefedett részen tavasszal parkolóhelyet létesítenek. A város másik vízfolyása, a Pece a Bábonyibérc vízgyűjtőjében lehullott csapadékot vezeti a Szinvába. Nagy esőzéskor a dombról lezúduló víz gyakran veszélyeztette elöntéssel a környező házakat. Ezért az idén tizenhétmillió forintos költséggel megkezdték a Pece patak szabályozását. A munkák előreláthatólag az ötéves terv végére fejeződnek be, és ezzel végleg eltüntetik a városból a kanyargós, szennyes nyílt vizesárkot. Gyorsítani lehet a biztonság megszilárdítását Koszigin Kubába utazik Hivatalosan bejelentették, hogy a jelenleg Kanadában tartózkodó Koszigin szovjet miniszterelnök október végén Kubába látogat, ahová az ottani kommunista párt központi bizottsága és a kormány hívta meg. A szovjet kormányfő ma a kanadai parlamentben találkozik a törvényhozás vezetőivel. Tegnap az ottawai parlamentben Koszigin és Trudeau őszinte és baráti légkörben foglalkozott a nemzetközi béke és biztonság szilárdítását célzó szovjet— kanadai együttműködés, bővítésének kérdéseivel. Az európai biztonság megszilárdítása is szóba került és mindkét félnek egybehangzó véleménye: a legutóbbi európai változások alapot adnák a feszültség eddiginél gyorsabb ütemű csökkentésére. Trudeau szóba hozta, hogy Brosio volt NATO-főtitkár a katonai szervezet képviseletében rövidesen Moszkvába utazik, hogy az európai kölcsönös csapatcsökkentések ügyéről tárgyaljon. Koszigin megjegyezte, hogy a Szovjetunió természetesen érdekelt a leszerelés megoldásában. H írmugya rázni: Miközben az ENSZ-ben tovább folyik a Kína-vita, a szovjet diplomácia is folytatja a világ békéje és biztonsága érdekében kifejtett tevékenységét. Koszigin kubai látogatása ismét láncszeme a politikai akciónak: szorosabbra fűzni a kapcsolatokat mindazokkal az országokkal, amelyek érdekeltek a béke megvédésében. India és a VI>K, a nyugat-afrikai arab államok, Kanada és Kuba egyaránt a nemzetközi biztonság maradéktalan érvényesülése esetében fejlődhetnek tovább és a nemzetközi békés gazdasági kapcsolatok biztosíthatják további fellendülésüket. Ennek egyik előfeltétele az európai biztonság megteremtése, amely békítőén haina a világ bármely pontján kirobbanó konfliktusra. Ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb — erre legutóbb az angol konzervatív párt kongresszusán maga Heath miniszterelnök is célzott —, hogy az USA egyre nyíltabban belső gazdasági és világpolitikai problémáit akarja megoldani, éppen ezért az európai nemzeteknek, de általában a nemzeteknek, egymás kapcsolatát szorosabbra fűzve kell keresniük saját boldogulásokat. Ebben az útkeresésben viszont a béke és biztonság legfőbb harcosa, a szovjet politika lehet legfőbb segítőtársuk. MÁTÉ IVÁN Párás idő Várható időjárás Miskolc térségében csütörtök délig: A reggeli órákban párás, ködös idő, napközben néhány órás napsütés, eső még nem valószínű. Gyenge, később megélénkülő déli, délnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban 0, délben 15 fok körül Alakul. >jc Dr. Bruno Kreisky osztrák kancellár a választások utáni győzelem birtokában bemutatta új kormányát a köztársasági elnöknek. Az új kormány azonos az eddigi kabinettel. Országos közműtérkép készül Országos közműtérkép készül — jelentették be hétfőn Szombathelyen a Vas megyei műszaki hetek rendezvényén. A több évig tartó munka során a szakemberek pontosan felmérik és rögzítik a víz-, a gáz-, a villany-, a csatoma- és a postai távközlési hálózat helyét a föld alatt. Október elején három városban, Szombathelyen, Veszprémben és Balassagyarmaton kezdték el a munkát. A munka nagyságára jellemző, hogy csupán szombathely 900 kilométer hosszú föld alatti létesítményeinek felmérése és feltérképezése másfél évig tart, s mintegy 4 millió 300 ezer forintba kerül. Ezek a kiadások azonban megtérülnek. A szombathelyi szakemberek szerint már a negyedik ötéves terv során a városban megépülő 5300 lakásnál és több ipari létesítménynél is kedvezőbben érezteti hatását a közműtérkép. ÉJFÉLTŐL REGGELIG NDK—NYUGATBERLIN MEGBESZÉLÉS Legfrissebb jelentések szerint ma ismét megbeszélésre ül össze Kohrt NDK-államtitkár Mül- lerrel, a nyugat-berlini szenátusi iroda igazgatójával, a Nyugat-Berlinre vonatkozó négyhatalmi megállapodás gyakorlati megvalósítása ügyében. KISSINGER PERINGBEN Nixpn nemzetbiztonsági tanácsadója, dr. Kissinger Hawaii és a Guam- szigeti amerikai katonai támaszpont érintése után megérkezett Pekingbe. Tárgyalásai során előkészíti Nixon pekingi útját. KISIKLOTT ÉS FELBORULT Kisiklott és ^elborult egy vegyi anyagokat szállító vasúti szerelvény az amerikai Houstontól délkeletre. Ketten meghaltak, huszonkilencen megsebesültek. AZ USA ROSSZALLJA Az Egyesült Államok kormánya helyteleníti, hogy Dánia új kormánya fel akarja venni a diplomáciai kapcsolatot a VDK-val. A rosszallás oka: nyugat-európai kormány az USÁ-val katonailag szembenálló rendszert akar elismerni. MEGÁLLÁS KAIRÓBAN Tito Indiából hazafelé tartva rövid időre megszakítja útját Kairóban, ahol megbeszélést folytat Szadat elnökkel. MÁR NEM IS LESZ RENDKÍVÜLI Nixon egyéves felhatalmazást kért az árak és bérek ellenőrzésére. Az eredetileg rendkívüli intézkedés ezek szerint hosszúlejáratú lesz. MEGFOJTOTTAK EGY ÜJSÁGÍRÖNÖT Athéntól 45 kilométerre, egy elhagyott házban holtan találták az angol rádió egyik munkatársnőjét. Ismeretlen tettesek megfojtották. ÉRVÉNYES, VAGY NEM ÉRVÉNYES? Valószínűleg ma tud csak dönteni a dél-vietnami legfelsőbb bíróság kilenc bírája. Nekik kell ítélkezniük, vajon érvényes-e az október 3-i saigoni elnökválasztási komédia, amelyen csak egy jelölt indult és természetesen — győzött. DÁNIA VÉDEKEZIK Bonnban igen sajnálatosnak tartják, hogy Dánia 10 százalékos behozatali vámot vetett ki a legtöbb importcikkre. Bonn szerint ez is azt bizonyítja, hogy sürgősen rendezni kell a nemzetközi pénzügyi helyzetet.