Déli Hírlap, 1971. október (3. évfolyam, 231-256. szám)
1971-10-20 / 247. szám
Holnaptól kezdve Miskolcon is vetítik Kaffka Margit regénye alapján készült új, színes magyar filmünket, a Hangyabolyt. A film, melynek forgatókönyvét Illés Endre és a rendező Fábri Zoltán irta, híven mutatja be egy zárda fülledt levegőjű világát, melyet Kaffka Margit jórészt személyes élményei alapján jelenít meg. A számunkra már ismeretlen zárt világ, melyben oly sok különböző sorsú és indíttatású szereplővel ismerkedünk meg, ábrázolásában kitűnő színészek segítenek a rendezőnek. A főbb szerepeket Töröcsik Mari, Vas Éva, Makai Margit, Apor Noémi, Papp Éva, Kohut Magda és Andai Györgyi játssza. A fönök- nő-választás által felkavart hangyaboly egyetlen férfi szereplője Pathó István. TAMASI ARON EMLÉKEZETE Földrajzi napok Leninvárosban A mai nappal ér véget a leninvárosi Derkovifcs Gyula Művelődési Központ által rendezett csillagászati—földrajzi napok eseménysorozata, mely október 14-én kezdődött. Az előadássorozat keretében megismerkedhettek a hallgatók az Apolló- programmal. Űrhajózás a Naprendszerben címmel előadást hallgathattak, majd diavetítéssel elevenítették fel Kőszeg, Sopron és Fertőd nevezetességeit. „Ellátogattak” a spanyol tájakra, s a séta ma este 18 órakor az olasz csizmán fejeződik be. Újságíró stúdió • Pécsett Dr. Várkonyi Péter államtitkárnak, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnökének előadásával tegnap ünnepélyesen megnyílt a pécsi újságíró stúdió. A MU- OSZ, a TIT, s a Dunántúli Naipló szervezésében tavaly nyílt először újságíró stúdió Pécsett azzal a céllal, hogy fiatal tehetségeiknek, az üzemi lapok társadalmi akitívái- naik lehetővé tegyék a szakma megismerését. Az idén már két — kezdő és haladó — tagozattal, hatvan hallgatóval szervezték a stúdiót Az utóbbi években több tsz és állami gazdaság indított üzemi lapot, s újabbak tervezik ilyen megjelentetését. A stúdió előadásait budapesti szakemberek, .újságírók és a Dunántúli Napló munkatársai tartják. bátyám, miért nem választott maga ennél egy más pályát, ahol rendes havi fizetést s utána öregsége idejére nyugdíjat kapna. Az. 1966-ban félbeszakadt írói vallomásban található a következő megállapítás: „az irodalom azon múlik, hogy miképpen tesszük a szavakat egymás mellé.” Nos, Tamási Áron és Gáspár sok tekintetben rokon módon teszik egymás mellé a szavakat, mégis lényegi különbség vám közöttük. Az, ami a dokumentumot, bármennyire is kedves, értékes legyen számunkra, az irodalomtól, a művészettől elválasztja. Fiatalok klubja > A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár olvasószolgálati csoportja a hagyományokhoz híven újra megszervezi ifjú olvasói számára a Fiatalok klubját. Az alakuló klubest október 21-én, csütörtökön délután 6 órakor lesz a könyvtárban. Készül a Kopernikusz-film Jövőre ünnepelhetnénk Tamási Áron ötvenéves írói jubileumát, de már az idén halálának ötödik évfordulójára kellett emlékeznünk. Alig hihető, hogy fél évtized telt el, amióta Farkaslakára végképp visszatért. Tamásinak ma .konjunktúrája van”, mondhatnánk, ha nem éppen tőle állna a legtávolabb ez a csúnyán materiális, üzleti kifejezés. Kétségtelen, hogy ebben a megmö- vekedett odafigyelésben az író testvéröccse, Tamási Gáspár is részes. Negyvenegynéhá n y évvel bátyja után tehát, a nagy- apaikorban lévő, iskolázatlan székely földműves megajándékozta a falujabeilieket egy könyvvel. A meglepetés méltán, a megbecsülést és sze- retetet jelző díj fényében, egyúttal a szükségessé vált második kiadás alkalmából érdemes a műhöz közelebb hajolnunk. A kötet mentegetőző, emberien természetes s éppen ezért rokonszenves utószavában írja Tamási Gáspár: „Én nem írtam semmi különös dolgot ebben az írásban, sem olyant, hogy valakit személyileg sértsek vele, hanem csak azt, ami a valóságot fedi”. Tamási Gáspár valóban nem írt semmi különös dolgot, „csak” egyszerűen az életét, amely mindössze anynyiban tér el más székely parasztemberekétől, hogy az ő testvére volt Tamási Áron. A falusi hétköznapok dolgos egyhangúsága s a ritka ünnepnapok sorakoznak benne: vízhordás a felnőttöknek, majd előAépés a kaszálók közé, szénégetés, ismétlődő katonáskodás, szerelmek és házasságok, születések és temetések, kikapcsolód áskén t újra és újra a kocsma, italozás. Ez az 'életforma alakítja a lényegében szigorú erkölcsöket, a „kicsire nem néző” keménységet, amely emberéletbe is kerülhet. Üjra és újra átlapozva Tamási Gáspár emlékezését, meglepődve tapasztaljuk, hogy milyen kevéssé játszik szerepet benne Tamási Áron, Persze, életrajzi vonatkozásokat bőven találunk itt, de hogy történetesen író az az Áron, csupán a megélhetés, a kereset, a jólét szempontjából érdekli a falut, legalábbis testvéröccse megvilágításában. „Esti harangszóra a testvérek és a szomszédok mind ott voltak, hogy lássák azt a madárlátta embert, akiről azt beszélik, hogy írogat, s hogy abból meg is él” — olvassuk a Vadrózsa ágában, s az írónak szelíd gúny- 1 nyal megfogalmazott szavait igazolva látjuk Tamási Gáspár emlékezésében: „Egy alkalommal, amikor itthon volt, mondtam én neki, hogy Az észak-lengyelországi Malborkban, a keresztes lovagrend középkori várában forgatják az egyik legna- gyobbszabású lengyel történelmi filmet, a Koperni- kusz-t, amelyet a Petelsk házaspár rendez. A nagy lengyel csillagán életét és munkásságát bemu tató film címszerepét A ndrzej Kopiczynski alakítja. filmesek megrendelésére elkészült már számos kellék, napórák, körzők, asztrolábiu- mok és más, Kopernikusz által használt csillagászati eszközök. Elkészítették Kopernikusz kéziratainak másolatait is, a krakkói Jagelló Egyetem birtokában levő eredeti példányok alapján. A kellékekhez tartozik még körülbelül száz lúdtoll, amelyek Kopernikusz idejében luzápóllagos íróeszközül szolgáltak. A film koprodukcióban készül az NDK-val, de a forgatáshoz felajánlotta segítségét Jugoszlávia és a Szovjetunió is. Több jelenetet forgatnak majd Dubrovnikban és a vá- :-os környékéh. A tervek szerint a forgást 1972 januárjáig befejezik, a film pedig 1973-ra, Kopernikusz születésének 500. évfordulójára készül el véglegesen. Hobbym hobby Jubileumi ünnepség a százéves Képzőművészeti Főiskolán A saj ószent péteri Lévay József járási Könyvtár vezetősége Hobby, hobby c. ügyes kiállítást szervezett a Múzeumi Hónap alkalmából. A könyvtár olvasói közül tizenhatan vállalkoztak rá, hogy kiállítják évek óta gyűjtött kincseiket. A kiállítók — van közöttük orvos, mérnök, alkalmazott, bányász, diák és háztartásbeli — érdeklődésének megfelelően, most sokszínű gyűjteményben gyönyörködhetnek a sajószent- péteriek. A könyvtárban fellelhető a •ainésziportrék sokasága, gazdag ásványkincs-, pénz-, szalvéta- és címkegyűjte- mény. Nem mindennapi élményt kínál a sok-sok levelezőlap, amelyek közül még a kanári-szigeti tájképek sem hiányoznak. 'Láthatók kanadai elsőnapos bélyegek borítékkal, hazánk idegenforgalmáról tanúskodó szállodai címkék gyűjteménye, és kiállítási tárgy a cigaretta is, melyet — úgy látszik — nem szív el mindenki a vásárlás után. A kuriózumokon kívül a kiállítás, mely október 31-ig tekinthető meg, — némi ismeretterjesztő jelleggel is bír Politikai, társadalmi és kulturális életünk számos kiválósága jelenlétében ünnepségen emlékeztek meg hétfőn a Magyar Képzőművészeti Főiskola megalapításának 100. évfordulójáról. Doma- novszky Endrének, a főiskola rektorának üdvözlő szaéai után Pátzay Pál, tanszékvezető tanár — a főiskola történetének félévszázados krónikása — emlékezett meg a magyar művészeti életben fontos szerepet betöltött főiskola száz esztendejéről. Ezután Ilku Pál művelődésügyi miniszter az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány üdvözletét tolmácsolta. Mem vonzó a műszaki pálya? Utoljára 5—6 évvel ezelőtt, illetve a múlt héten szombaton találkoztak a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem vezetői, tanárai, a miskolci és Borsod megyei középiskolák igazgatóival, KlSZ-tanácsadó tanáraival, a megye és a Vá- ( ros művelődésügyi osztályainak képviselőivel, hogy tanácskozzanak az egyetemi és középiskolai oktatásról, és arról: hogyan irányítsák a tehetséges érettségizőket az iskolák a miskolci egyetemre. Az együttműködést segítő általános érvényű tapasztalatokról és az ezeket alátámasztó konkrét számadatokról számoltak be az egyetem képviselői. A legutóbbi, évekkel ezelőtti megbeszélés óta az egyetemi és középiskolai oktatásban történt változások első helyen szerepelnek a tanácskozást létrehívó okok között. De legalább ennyire indokolttá teszik az esetenlásnti tapasztalatcserét a személyi változáspk. Az elmúlt tél évtized alatt a felsőfokú oktatásban megalakultak a műszaki főiskolák, átszerveződött a középfokú oktatás. Egyre több szakközépiskola működik, és a gimnáziumokban évek óta kimagasló eredményeket produkálnak a matematika, illetve fizika tagozatos osztályok. A műszaki szakemberképzés természetesen épít az egyre alaposabb középfokú matematika és fizikatanításra. Annál is inkább, mert a felvételi vizsga '.rgyai is ezek. Az idei felvételi vizsgáik eredményei és a felvett hallgatók létszáma csakúgy, mint az, hogy melyik, milyen tagozatos osztályokkal rendelkező középiskolából indították az elsőéveseket, világosan bizonyítják a fentieket. A NME 2 ezer 280 hallgatója közül az előfelvettekkel együtt csaknem ötszáz az elsőévesek száma. Közülük százhatvanhármán miskolciak, huszonhatan jöttek a megye középiskoláiból. (Az utóbbi feltétlenül kevés még akkor is, ha az öt évfolyam viszonylatában összehasonlíthatatlanul jobb a Borsod megyei fiatalók átlaga). Ennek az aránynak a javítását, az egyetem és a középiskolák együttműködésének alapvető feltételét az egyetem vezetői abban látják, hogy az iskolák — legalább a harmadévtől kezdve — irányítsák ide a tehetséges gyerekeket. Készítsék fel őket tudatosan a mű- saaki tanulmányokra. • A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem a legkorszerűbb képzés minden feltételével rendelkezik, az egyetemváros lehetőségei európai viszonylatban is ritkaságszámba mennek. A felvételi és tantervi követelményeknek megfelelő hallgató, kát pedig — az elmúlt évek tapasztalatai bizonyítják — bőséges elhelyezkedési lehetőségek várják. Az egyetem szakembereit izgatja a kérdés, hogy mindezek ellenére vannak tehetséges fiatalok, akik nem találják meg az idevezető utat. A megoldás kínálkozik: az iskolavezetők és tanárok mind alaposabban legyenek tisztában az egyetem kínálta lehetőségekké1!, az itt folyó munkával, és küldjék a rátermett gyerekeket. Ennek érdekében pedig — bizonyára gondoltak rá — gyakrabban találkozzanak a sorsukért felelős felnőttek. (makai) Qnrgg SZERDA Kossuth rádió: 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Lakatos György népi zenekara játszik. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 14.00: Józisef Attila és a muzsika. — 14.30: Nőkről, nőknek. — 15.10: Az élő népdal. — 15.20: Világ- szinhaz. Gogol színpada. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Szabó Ferenc: Felszabadult melódiák. — 16.23: A/tlasz. — 16.43: Perez Prado zenekara játszik. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — — 17.20: Aureliano Pertile operafelvételeiből. — 17.45: Dolgozz hibátlanul! — 18.00: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. — 18.30: Bartók: ni. zongoraverseny. — 19.25: A Metróegyüttes nyilvános hangversenye a Csepeli Munkásotthonból. — 20.00: Budapesti művészeti hetek. A Karamazov-testvérek. III. rész. — 20.45: Két operettíinálé. — 21.03: Mezőgazdaságunk nagy öregjei. Mócsy János akadémikus. — 21.33: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 22.20: Bemutatjuk új felvételünket. Az ember tragédiája. Részletek Rán- ki György operájából. — 23.15: Esztrádparádé. — 0.10: André Segovia gitározik. Petőfi rádió: 12.00: Romantikus zene. — 12.40: Házunk tája. — 13.03: Márta. Részietek Flotow operájából. — 14.00: Kettőtől hatig. — Közben 17.00: ötórai tea. — 18.10: Kis magyar néprajz. — 18.15: Visszhang. Félóra moziról, színházról, olvasásról, tanulásról, -i 18.45: Közvetítés az FTC—Panionisz (Athén) UEFA-kupa labdarúgó-mérkőzés n. félidejéről. — 19.30: Az MRT énekkarának hangversenye a 6- os stúdióban. — 21.20: Üj könyvek. (Ism.) — 21.25: Valencia— Újpesti Dózsa BEK labdarúgó- mérkőzés II. félidejének kő vetítése. — 22.20: Tánczene. — 23.15: Szimfonikus zene. Miskolci rádió: A megye éle téből. — Az információ és hasznossága. — A művelődési ház és a KISZ kapcsolata Leninvárosban. — Miskolci zeneművész a stúdióban. — Patakiak Debrecenben. — „Nagyobb figyelemmel ...” A nők Borsod megye társadalmában. — A megye sportéletéből. — Előadó: a szerzői Televízió: 16.50: Hírek — 16.55: Reklám. — 17.05: Három srác a hadseregben. 6. rész. Honi légvédelem. — 17.40: Ferencváros— Panionisz UEFA-kupa labdarúgó-mérkőzés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Négyen pizsamában. Zenés komédia két részben, a Fővárosi Operettszínházból. — 22.35: Tv-híradó. Bratislayai televízió: 17.35: Hírek. — 17.40: Középiskolások műsora. — 13.10: Napjaink szemszögéből, — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 19.25: Napi jegyzet. — 19.40: Dalok. — 19.50: A Tv-híradó melléklete. — 20.00: Egy rövid élet hosszú napja. Tv- játék. — 21.10: Az ötletesebb nyer. Vetélkedő. — 21.45: Autósok, motorosok. — 22.05: Tv-híradó. Filmszínházak: Béke (f4. hn6, 8): Queimada (színes olasz). — Kossuth (f3, f5, f7): Susanne és Christian (NDK-film). — Filmklub (6): Elvira Madigan (színes svéd) Miskolci Nemzeti Színház (f5): A félkegyelmű (Radnóti Ifjúsági bérlet); (f8): A félkegyelmű (S h a k espea re-b éri e t) Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Kazincbarcika Miskolcon. — Miskolci Képtár (10—18 óra között): Fotogra- fika. Georg Hülsse NDK-grafi- kusművész kiállítása. — Libresz- szó (13—20 óra között): Bozsik István grafikái. — Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ (10— 18 óra között): Kazincbarcikai képzőművészek kiállítása a színházi elcsarnokban. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.18: Zenekari muzsika. — 9.00: Rádióegyetem. Idő és történelem, in. rész. — 9.30: Színes népi muzsika. — 10.04:, Huszadik századi klasszikusok. Irodalmi műsor. — 11.00: Ooerarészletek Petőfi radio; 8.U5: Operettrészletek. — 8.45: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 9.00: Kamarazene. — 9.40: A hazai társadalomkutatás tapasztalataiból. Riportműsor. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11^50: Magánvélemény közügyekbe’-' Televízió: 9.00: Iskola-lv,: Élővilág. — 11.05: Magyar ®yelvtan. — 11.55: Földrajz,