Déli Hírlap, 1971. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-29 / 229. szám

★ Jelenleg még ilyen mostoha körülmények között dolgozik az Akkumulátor- és Szárazelemgyár miskolci üzeme. Az új, Sajó-parti telepen már korszerű műszaki feltételeket bizto­sítanak az akkumulátorgyártáshoz. (Kerényi László felvétele) Szolgáltatás a helyszínen 0j üzem épült íel a Sajó- parton, a Zsigmondi utcában: a VBKM Akkumulátor- és Szárazelemgyárának üzem­egysége. Az épület átadását tavaly októberre ígérte a Miskolci Építőipari Vállalat, de a határidő különböző okoknál togva, az idén febru­árra csúszott. Ezt követően pedig újabb akadály merült fel: a budapesti, legnagyobb akkumulátorgyár mintájára beszerelt gázberendezései-; már nem feleltek meg az újabb előírásoknak. Ez újabb időveszteséget okozott, így csak most, az év vége előtt rendezkedhetnek be. Az új létesítmény ötmillió forintba került, és üzembe állításával megkétszereződik a termelés. A korábbi egy műszak helyett, most két műszakban készülnek az akkumulátorok. Megmarad a szolgáltató profil is, ezután is vállalnak javítást, töltést. A szolgáltató tevékenységet tovább bővítik. Borsod nagy ipari üzemeiben, ahol elekt­romos targoncákkal végzik a belső fuvarozásokat, a későb­biek során a helyszínen vég­zik el a cseréket, a javításo­kat. Ezzel a nagyüzemek ré­gi gondján segítenek, mert egyetlen szállítóeszköz sem esik ki a javítás idejére a munkából, hiszen ez legtöbb­ször csak néhány perces iga- zítanivalót jelent a szakem­ber számára. A korábbinak a kétszere­sére tervezett termelés janu­árban kezdődik meg. N. J. Radiblock — keletre, nyugatra A radiblock, a Miskolci Tü­zeléstechnikai Kutató Intézet új terméke iránt számos ke­leti és nyugati ország érdek­lődik. Francia, nyugatnémet cégekkel és az NDK-beli ÜBI-vel — a TÜKI-vel azo­nos célú intézet — folytat­nak üzleti tárgyalásokat. A radiblock közvetett hű­tési rendszerű, földgáztüze­lésű kemence, amelv előre­gyártóit elemekből tulajdon­keppen bárhol, sokféle alak­zatban felállítható Tökéletes szigeteltsege biztosít ia azt. hogy a gázol; ne szivárogja­nak ki az égesiérből de oxi ­gén se jusson be. A külön! é-- le hökezelt anyagok ígv nem oxidálódhatnak. A radiblock kutatási költsége, minteg:- hárommillió forint volt. A gyártást a TÜKI végzi — kis sorozatban. A működte­tés során szerzett tapasztala­tokat felhasználva, tovább fi­nomítják a radiblockot. Sal­gótarjánban már működik ilyen berendezés, s a Ganz- MÁVAG-ban is most állíta­nak fel kettőt. A külföldi tárgyalópartne­rek szeretnék megvenni a li- cencet. a gyártási tapasztala­tokkal együtt. Az üzleti tár­gyalások még nem fejeződtek be. Almát szednek a mérnökielöltek Almát szüretelnek a Ne­hézipari Műszaki Egyetem di­ákjai szombatonként és va­sárnaponként a Léhi Állami Gazdaság almáskertjében. Szeptember 25-én 26-án a bá- nyamémöki és kohómérnöki kar 670 hallgatója 500 mázsa almát szedett le. Ezen a hé­ten, október 1-én és 2-án a gépészmérnöki kar 300 hall­gatója folytatja a szüretet. A keresett pénzt a valétabi­zottságok használják fel a végzős hallgatók búcsúztatá­sára. Ismerd meg hazádat! Az Ismerd meg hazádat! mozgalom hároméves hagyo­mány a Miskolci Közlekedési Vállalatnál. Ennek keretében minden évben öt-hat alka­lommal kedvezményesen be­járja hazánk legszebb tájait a vállalat néhány száz dolgo­zója. Ebben a hónapban ösz- szesen százhatvanan három alkalommal, négy autóbusszal egynapos kirándulást tettek a vadászati világkiállításra. Az utazás költségeit a szak- szervezet fedezte CSAK EGY TELEFONHÍVÁS és házhoz szállítjuk MEKALOR fűtőolaját és propán-bután gázpalackját. Megrendelés és felvilágosítás október 1-tól: 36-530 telefonon munkanapokon 7—14 óráig, szombaton 7—11 óráig. VOLÁN 3. sz. Vállalat Kiskocsis Főnöksége Miskolc. Partizán u. 2. ADH városfejlesztési fóruma j Kevés az óvoda, bölcsőde De presszó-étterem is kell Fontossági sorrend Fórumunk mull heti számában ismertettük O. Andrásnő Győri kapui olvasónk levelét, melyben azt javasolta, hogy — a város égető óvodagondjainak enyhítése érdekében — az lij lakótelepekre tervezett eszpresszók és éttermek helyett is óvodákat cs bölcsődéket építtessen a tanács. Akkor a javas­lat hátterét elemezve, megírtuk azt is. hogy ezen a héten is­mét visszatérünk a témára, és közöljük az illetékes tanácsi vezetök véleményét, észrevételeit. Orosz László, a városi ta­nács kereskedelmi osztályá­nak vezetője kissé egyoldalú­nak és elhamarkodottnak íté­li meg az ötletet. — A városrekonstrukció során az új lakótelepeket csak akkor építhetjük meg. — mondotta —. ha helyükön előzőleg minden egyes keres­kedelmi létesítményt is le­bontunk. Ebből következik, hogy az új lakások lakói szá­mára minden új városrész kereskedelmi hálózatát komp­lex módon kell kiépíteni. A lakótelepek terveinek kiala­kításakor — a tervosztállyal egyetértésben — már eleve ennek megfelelően határoz­zuk meg, hogy az egyes ke­reskedelmi ágazatok részére milyen egységeket építünk. A beépítési tervek kiala­kításakor pedig mindig a lakoság alapvető ellátási igényeit vesszük figye­lembe. A szórakoztatási szolgáló létesítmények ilyenkor csak másodren­dű kérdésként kerülnek szóba. de a kereskedelmi hálózat tervezésekor lényegében ezt a szempontot sem mellőzhet­jük. Teljesen jogos igény az, hogy egy-egy új városrész la­kói szabadnapjaikon a la­kásukhoz viszonylag közel találják meg a kikapcsoló­dás, pihenés, szórakozás le­hetőségeit is. Ez persze sem­miképpen sem mehet az alapellátás rovására. Mi is egyetértünk azzal amit az olvasó felvet: új la­kótelepeinken minden körül­mények között az egészség- ügyi és szociális létesítmé­nyek megteremtése a fonto­sabb. De legalább ennyire ha­laszthatatlan egyes ke­reskedelmi egységek meg­valósítása is. Itt azonban feltétlenül rang­sorolni kell. Közöttük elsőd­legesnek az alapvető, napi Mi szeretnék és mi nem szeretnék Mesterséges hús Francia laboratóriumok egy csoportja elmélyülten foglalkozik a ..texturizált proteinekkel”, a ..mestersé­ges hús” franciaországi gyár­tásának első műveletével. A francia orogranfban a napra­forgó. repce és szója protein­tartalmának kivonása az el- MKUeges. Gyermekkoromban még habozás nélkül rá tudtam volna vágni a címben szereplő kér­désre: szeretnék huszár lenni, de nem sze­relnék fuvarosló lenni. A csákóval, menté ■ vei. karddal, sarkantyúval ékes mesterség vonzását úgy hiszem, senkinek sem kell ma­gyaráznom. A fuvarosló — mint életpálya — viszont azért nem csábított, mert e sze­gény párákat a szomszédunkban levő ko­vácsnál patkolták. A hátam is borsódzot'. amikor láttam, mint piifölik körmükre a meg sistergő patkót. Ma már nehezebb lenne a válasz. Cseppet sem irigylem sem a pályaválasztó fiatalo­kat. sem szüleiket. Hiszen a legszebb, aj „álompályák’’ is ezernyi buktatóval terhe­sek. Kit ne vonzana a színház és a film vi­lága? És mégis, sok minden szívesebben lennék manapság, mint például a Rózsa Sándor című tévéfilm rendezője Ki ne ál­modott volna már arról, hogy a tévé kép ernyőjére kerül, s milliók csodálják majd szépségéi, okosságát? De hányán vállalnák vajon önként a Ki mit tud? játék vezetéséi akkor is, ha körmöczi arannyal és nem fo­rinttal űzetnék? Azt hinné az ember, hogy békésebb, biz­tonságosabb pálya a lírai költőé. Békés nek békésebb, de. hogy biztonságosabb c. az már kétséges. Igaz hosszú évek óta nem fordult elő, hogy a féltékeny férj kardélre hányta a nejének szonetteket küldöző sápad; költőt. (A férjek ugyanis képtelenek megfejteni, hogy a kozmosz meghódítását, avagy feleségük bájait dicsé­ri a versezet.) De azóta, mióta a féltékeny­ségből fakadó indulat nem ritkítja soraikat, merhetetlenül elszaporodtak a költők. Élet­tér, s megfelelő táplálék híján pedig egy­mást falják fel. Brrr! Akkor már inkább orvos leszek! Orvos’ Hogy pénzt gyanítsanak még a bőröm alatt is? Inkább gyönyörű frizurákat bodorító fodrász. A szép hölgy majd egy tízest dugi a zsebembe, ha tetszik neki a tapir ... és aztán tíz évig meséli fűnek-fának, hogy 50 forinton alul el sem fogadok borravalót, ő mindig százat ad. Építőmunkás? Gyönyörű foglalkozás! És azt mondják, ma már nem fog az átok sem... No-no! Akkor hát igazgató? Ez igen! Ez már döfi! Párnás ajtó, titkárnő, legalább három telefon az asztalon. De ha megszólal az egyik telefon, és azt kérdezik a minisz­tériumból. hogy miért nem készült el ha­táridőre a billenős herkentyű? Szóval, az igazgatónak sem mindig fenékig tejfel. Nem is töröm tovább a fejem. Jobb hí­ján maradok, ami vagyok: újságíró. Igaz, hogy nincs sarkantyúm, titkárnőm, fehér köpenyem, és senki sem dug a zsebembe egy tízest, ezért a kis dolgozatért. A fuvarosló­nál azonban még mindig sokkal vígabban élek. Ha „csúnyát” írok. legfeljebb a kör­mömre koppintanak, patkolásról viszont szó sincs. BÉKÉS DEZSŐ cikkeket forgalmazó üzletek felépítését tartjuk. A mi ága­zatunkon belül csak ezeket követheti a vegyesiparcikk és a vendéglátóhálózat egy­ségeinek kiépítése. Ugyanakkor azt is hangsú­lyoznunk kell, hogy a ven­déglátóegységek esetleges elhagyásával semmiképpen sem szabad hátrányos hely­zetbe hozni a lakosságot. Itt elsősorban azokra az idősebb nyugdíjasokra és a tanítás után hazatérő gyermekekre gondolok, akik számára az olcsó étkezés lehetőségéről — igényüknek megfelelően — helyben kell gondoskodni. Sztupák József, a városi tanács tervosztályának veze­tője is hasonlóképpen véle­kedik: — A tanács jól ismeri Mis­kolc rendkívül nehéz óvoda­helyzetét. Az őszi felvételek során több száz óvodás korú gyermeknek nem tudtunk helyet biztosítani, és ezeket u g indokát tovább súlyosbít­ja. hogy új lakótelepeinken a kapcsolódó létesítmények — közöttük az óvodák, isko­lák, bölcsődék és ugyanígy a kereskedelmi, vendéglátó- egységek is — csak a laká­sok átadása után egy-két év­vel készülnek el. Elsődleges feladatunknak ezért azt te­kintjük. hogv a házgyári technológia gyorsaságához igazodva, valamennyi közellátást biztosító létesítményünk építési idejét meggyorsít­suk és azokat lehetőleg a lakások elkészülésével párhuzamosan adjuk át. Tudjuk azt is, hogy a vá­ros óvodai ellátottsága meg sem közelíti az igényeket. Ezt a körülményt a negye­dik ötéves terv összeállításá­nál figyelembe is vettük: 1975-ig nemcsak a központi­lag előirányzott normák ál­tal megszabott óvodai férő­helyeket építjük meg, hanem az előírt 894 férőhellyel szemben — a tanácsi erőfor­rások átcsoportosításával, másrészt vállalati hozzájáru­lásokból — 1980 új óvodai férőhelyet alakítunk ki. L. P. Az avar fejedelem kincsei Az év egyik régészeti szenzációja volt a Bács-Kis- kun megyében, a kunszent- miklósi határrészen — fel­színre került lelet: egy avar fejedelem — kagán — arany­kincstára, és annak márciu­si bemutatója a kecskeméti Katona József Múzeumban. 3500-an tekintették meg az 1500 éves, világviszonylat­ban is jelentős leletet. Az avar ..kincstár” most ismét közönség elé kerül, az októ­beri múzeumi hónapban két­szer is bemutatják. A mint­egy 100 aranytárgyból álló leletet elsőként a budapesti közönség láthatja majd a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében október 2-án, szombaton délben megnyíló kiállításon. A kincsek ott­honában, a kecskeméti mú­zeumban október 23-án mu­tatják be. ismét a rendkívüli régészeti leletet. Ha mozdulatlan asztal kell A pontos mérésekhez, amelyeket például lézersu­gárral végeznek, tökéletesen mozdulatlan asztalokra van szükség. Ezeket rendszerint több tonnás betonalapzatra szerelik. A varsói politechnikai fő­iskola szakemberei eredeti konstrukciójú asztalt tervez­tek a pontos mérésekhez. Teljes mozdulatlanságát sű­rített levegővel létrehozott „párna” segítségével érik el, amely a konstrukció felső és alsó lapja között kap he­lyet. Soproni szüret A Hazafias Népfront Sop­ron városi Bizottsága, a vá­rosi tanács az idén ötödízben rendezi meg a soproni szü­reti hetet. Az október 3-ig tartó eseménysorozat szom­baton a Fenyves-szállóban nagyszabású szüreti bállal kezdődött. Vasárnap került sor a régi szüreti mulatságo­kat. tréfás népszokásokat idéző színpompás szüreti karneválra. A korhű öltöze­tet .viselő, mintegy háromezer felvonuló a város főútvona­lain haladt végig a bécsi dombi amfiteátrumig. Felhívjuk ügyfeleink szíves figyelmét, hogy a Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat miskolci kirendeltsége új helyiségbe költözőit amelynek címe: Miskolc, Szeles utca 22. Telelőn: 16-638. HASZNÁLT GÉPEKBŐL, MŰSZEREKBŐL NAGY VÁLASZTÉK íISíS'

Next

/
Thumbnails
Contents