Déli Hírlap, 1971. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-29 / 229. szám

belföld LENTNVÁROS. Csaknem 2500 munkás vonul lel a IV. ötéves terv egyik legnagyobb beruházása, az Olefin-mii építéséhez Leninvárosban. Az 5,2 milliárdos értékű létesít­ményben az import gépek, berendezések 3,2 milliárd fo­rintot képviselnek, a hazai munkák értéke pedig eléri a kétmilliárd forintot. HONVÉDELMI ISMERE­TEK. A Művelődésügyi Mi­nisztérium vezetői megtár­gyalták a honvédelmi isme­retek iskolai oktatásának 1970—71. tanévi eredményeit. A honvédelmi foglalkozásban részt vevő tanulók fizikai ál­lóképessége javult, erősödtek akarati tulajdonságaik, fejlő­dött a közösségi magatartás és a bajtársiasság. Most 800 ezer diák vesz részt ebben az oktatásban. IDEGENFORGALOM. Több mint másfélszáz programmal készültek fel a hazai utazási irodák a jövő évi idegenfor­galmi idényre. A speciális tú­rák közül a lovasprogramok a legérdekesebbek. Február­ban a mohácsi busójárásra, a nemzetközi cigánybálra és a hajdúsági karneválra vár­nak külföldi turistákat. MINDSZENTY ELHAGYTA AZ ORSZÁGOT. A Magyar Népköztársaság kormánya és a Szentszék közötti megálla­podás alapján Miindszenty József bíboros tegnap vég­legesen elhagyta Magyar- ország területét és Rómába utazott. TÉLIES1TIK A BÜKI GYÓGYFÜRDŐT. Az ország nyugati felében, Szombat­helytől 27 kilométerre fekvő, rövid idő alatt népszerűvé vált fürdőtelepet eddig csak nyári időszakban kereshet­ték fel a vendégek. Most 34 millió forintos költséggel — korszerű csarnokot emelnek egyik medencéje fölé, új öl­tözőket is építenek. Ezzel egész évben fogadóképessé teszik a 40 holdas parkban fekvő telepet. TEVÉK, LÁMÁK, VAD­DISZNÓK. A Fővárosi Állat­kert már felkészült a tétire. Felújított, korszerűsített he­lyiségekben gondoskodnak a szorgos ápolói kezek a sok ezer állat jó kondíciójáról. Elkészült az új teveház, eb­ben az eddiginél kedvezőbb környezetben kaptak helyet a tevék, lámák, vaddisznók, és más sertésfélék. RUGALMAS „PARKETT”. Húszmillió forint értékű, Dá­niában vásárolt gépsor szere­lését kezdték meg a soproni szőnyeggyárban. Az új be­rendezéseken először készíte­nek majd hazánkban 40—50 centiméter széles, műanyag habháttal erősített és „ru- galmasított” szőnyegparkett kockákat. A kísérleti gyártás decemberben kezdődik meg. TOKAJ 900. évfordulójára. Érdekes munkához kezdett Papp Miklós, a tokaji hely­történeti múzeum vezetője. Elhatározta, hogy összegyűjti és könyvalakban megírja a toíkaj-hegyaljai várak törté­netét és a hozzájuk kapcso­lódó népi mondákat, mesé­ket. Így többek között felku­tatja Regét, Füzér, Sárospa­tak, Tállya és Boldogkővár- alja ősi várainak építéstör­ténetét. A könyvet Tokaj község fennállásának kilenc­századik évfordulójára, 1973- ra készíti el a szerző. SOROMPÓNAK ROHANT. Nekiütközött a sorompónak motorkerékpárjával K. János 45 éves tállyai lakos tegnap este a szerencsi műúton. A szerencsétlenül járt motoros a mentő-rohamkocsiban sé­rüléseibe belehalt. Az adományozó levél szerint Három hónappal ezelőtt katonák érkeztek a Csonig- rád megyei Kistelekre, hogy házat készítsenek egyik kö­telessége teljesítése közben megrokkant bajtársiaknak, Faltisi Ferenc csőszerelőnek. A három hónap alatt kétszo­bás, összkomfortos családi házat hoztak tető aló. Az adományozó levél szerint az otthont a Magyar Néphadse­reg anyagi eszközeiből a ka­tonai alakulatok társadalmi összefogásával, a kisteleki tanács által adományozott teJlken építették fel. A tanács gondoskodott arról is, hogy a szolgálatát lelkiismeretesen és odaadóan teljesítő ember felesége — aki korábban Szegeden dolgozott — hely­ben kapjon munkát. Csontot tört a tiki-taki Kellemetlenkedő játéknak bizonyult a tiki-taki. Az or­vosok tapasztalatai szeriint igen gyákorj a kopogó go­lyók ütéseitől származó csukló-sérülés. A játék hevé­ben gyakran megduzzadnak a kézfejek. Egerben az egyik kislánynak alsó karcsontja repedt él a két golyó ütésétől. A tiki-taki ártalmaira a pe­dagógusok is felfigyeltek. Kár, hogy csak a pedagógu­sok. .. Leesett az autóról ★ Ma reggel a Győri kapui új lakótelepen, közvetlenül a magasfeszültségű távvezetékek alatt, megnyílt a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat legújabb kis ABC-áru- háza. Ez az első olyan ABC-áruház, amely fapaneles mód­szerrel készült. Mindössze egy hónap kellett felállításához, a beruházási költség (több százezer forint) csupán negyedrésze a hagyományos módszerrel épülő hasonló alapterületű ABC- áruháznak. Ugyanakkor minden tekintetben képes betölteni a hagyományos ABC-áruházak szerepkörét. Így ebben az ABC-áruházban is megtalálják a vevők az alapvető élelmi­szereket, a tőkeshús-féleségeket, a hentesárut, a háztartási vegyicikkeket, sőt az áruház egy külön bejáratú részében zöldség- és gyümölcsféléket is árusítanak. Az ilyen típusú áruházakat (az új diósgyőri városközpontban már megkezd­ték egy hasonló fapanel ABC-áruház telepítését) ideiglenes jelleggel építik, a ma megnyílót is felváltja majd később egy ettől nagyobb, 1200 négyzetméter alapterületű, hagyományos módszerrel épülő ABC-áruház. Ezt pedig az Avas-délen épülő új lakóházakhoz szállítják majd. Képeinken: az új ABC-áru­ház esztétikailag is mutatós külső és belső képe látható. (Szathmáry László felv.) A világkiállítás oklevelei A vadászati világkiállítá­son kedden Földes László miniszterhelyettes, a világki­állítás kormányfőmegbízottja a világkiállításon való rész­vételt igazoló oklevelet és emlékplakettet adott át a nemzeti megbízottaknak. Elmondotta, hogy a világ- kiállításon sokszor helyezé­sekkel értékelik a részvevők „teljesítményét”, az I. vadá­szati világkiállításon azonban ilyen megkülönböztetést a rendezők nem tesznek, mert úgy találják, hogy szinte le­hetetlenség különbséget ten­ni a gyűjtemények között, ezért valamennyi részvevő oklevelet és emlékplakettet kapott. Ercsi cukor Az ország egyik legrégibb cukorgyárában, az ercsiben kedden kezdték meg a cu­korgyártási kampányt. A gyárban a nyár folyamán ti­zenhat millió forint értékű karbantartást és felújítást végeztek. A cukorgyár környékéről már a hét elején megkezd­ték a cukorrépa beszállítá­sát. A répa cukortartalma 15,2 százalékos, jobb a ta­valyinál. Leesett rakodás közben egy teherautó platójáról K. Ferenc 28 éves miskolci se­gédmunkás tegnap az Iván utcában. A mentők agyrázkó­dással és zúzott fejsebekikel szállították a Vasgyári Kór­ház sebészetére. Évente 600 ezer tonnás forgalomnövekedésre készül fel az Afor az 1971—1975. közötti időszakra. A tervek szerint a követ­kező évben 400 töltőállomást létesítenék, illetve újítanak fel, ezek mellett a III. öt­éves tervidőszakból elma­radt 150 töltőállomást is üzemibe helyezik. Bővítik szolgáltatásaikat is. 180 töl­tőállomáson megkezdik az autóápolási és felszerelési cikkek árusítását. Hat töltő- állomáshoz pedig kocsimosó­■kait, szervizeket építenek. Legalább 70 üzemanyagellá­tó telephelyhez presszóik, vendéglők létesítését javasol­ják az illetékes kereskedelmi szerveknek. Az idén 400 ezerrel nőtt az olajlkélyhák száma a háztar­tásokban, így összesen 1,3 millió tüzelőhely folyamatos ellátáséról kell gondoskodni. Mai kommentárunk: Közeli csillagok Időszámításunk előtt a tizenharmadik században, Hi és Ho udvari csillagászokat egy napfogyatkozás megjövendőlésének elmulasztása miatt halállal büntették... Az asztronómia tehát nagyon régi tudo­mány. A kezdet kezdetén — így írják a lexikonok — valószínűleg az alkalmas időbeosztás volt a feladata. A csillagok titkait azonban nem fürkészhette bárki. És időszámításunk után 1971-ben az ózdi „obszervatóriumban” egy általános iskolai tanuló beszél (korához képest lebilincselő szak­értelemmel) a naprendszer bolygóiról, s úgy tájékozódik a Hold ; planétáján, mint Európa térképén. Kepler mester még arról panaszkodik, hogy csillagjóslásra kell > pazarolni tudását (volt idő, mikor a sokszor kókler asztrológusok J nagyobb megbecsülést élveztek, mint a valódi csillagászok), s ma a gyerekek is tudják, hogy mi a különbség a csillagos ég tudományos kutatói és a jósok között. Valahogy közel vannak most a csillagok. A mesék persze még tovább is élnek, hogy hogyan fényesítik ki angyalkezek a menny­ország csillagablakait, s a legendák nyomán olykor látni véljük Csaba királyfi vágtató lovasait. Szívesen hallgatunk meséket a Göncöl szekérről, vagy a Kaszásról, de a misztikus köd már régen eloszlott... Ma már nem rázzák meg az embert az égbolt hajdan baljósnak vélt jelei. Egy-egy üstökös feltűntén nem várja nálunk senki végét a világnak . .. Felnőtt az ember, utazásokat tesz a világűrbe, a Hold pora őrzi lábának nyomát, a titkok, melyeknek első fejtegetői életükkel fizet­tek; nem titkok többé. Évekkel ezelőtt még szenzáció számba ment, hogy idős bácsik gyenge távcsöveibe pillanthattunk egy-egy forintért Holdat bámulni. Ma már Borsodban is több csillagászati szakkör működik, évről évre megrendezzük a csillagászati heteket, melyeknek mostani programja is igen gazdag és változatos. A legifjabb nemzedék, miközben az élet kozmikus feltételeiről, az űrkutatás eredményeiről, a csillagjóslás és a tudomány szemben­állásáról hall előadást ezen a héten, már nem is gondol arra, hogy régen mennyi alázattal emelte szemét az ember a csillagos égre, melyről mindig porszem-voltunkat, kiszolgáltatottságunkat juttatták eszünkbe ... Gy— Hármas karambol Kazincbarcikán Frigyes dán király elkö­vette azt a hibát, amikor pa­lotája kertjében sétálni in­dult vendégével, Hirohito japán császárral, hogy meg­nyitotta a kapukat a fotó- riporterek előtt. A szenzá­cióra éhes riporterek termé­szetesen mitsem törődtek a virágágyakkal és keres ztül- kasul szaladgáltak, hogy megfelelően kaphassák „len­csevégre” a császári vendé­get. És nem kevesebben voltak, mint százötvenen! külföld MOSZKVA. Grecsko mar­sall, szovjet honvédelmi mi­niszter táviratban üdvözölte Czinege Lajos vezérezredesi, honvédelmi minisztert, a fegyveres erők napja alkal­mából. NEW YORK. A Biztonsági Tanács folytatta a délnyugat- afrikai Namíbiában kialakult helyzet megvitatását. Az ülé­sen felszólalt Malik, a Szov­jetunió képviselője, valamint Libéria és Sierra Leone de­legátusa is. A vitát ma este folytatják. WASHINGTON. Moktar Ould Daddah, Mauritánia köztársasági elnöke, a Fehér Házban 40 perces megbeszé­lést folytatott Nixonnal. A találkozó után kijelentette, hogy az Afrikai Egységszer- vezet nevében felkérték az amerikai államfőt: szüntesse meg mindazoknak az orszá­goknak segélyezését, amelyek gyarmatosító politikát foly­tatnak, vagy faji elnyomást alkalmaznak Afrikában. CARACAS. Kétszáz rendőr könnyfakasztó gázbombákkal támadt mintegy kétezer he­vesen tüntető egyetemi hall­gatóra, Caracas központi egyetemének épületében. A diákok tiltakoztak amiatt, hogy egy előző tüntetésük al­kalmával a rendőrök beha­toltak az egyetem épületé­be. Több mint ötven diákot letartóztattak, hatan megse­besültek. BEJRUT. A háromnapos hivatalos látogatáson Bejrut­ban tartózkodó Fejszál sza- úd-arábiai király több mint két órán át tárgyalt Frangié libanoni köztársasági elnök­kel. Szóba került Jeruzsálem és a jordániai—palesztinéi megbékélés előmozdításának kérdése. LONDON. Angliában tar­tózkodik a Magyar Rádió és Televízió küldöttsége. A kor­mány meghívása alapján Londonba érkezett küldött­séget Tömpe István, az MRT elnöke vezeti. KOPPENHÁGA. Hirohito japán császár és felesége ma befejezi dániai látogatását és Brüsszelbe utazik. A dán fő­városban egyébként azonosí­tották és vád alá helyezték azt a két japán diákot, aki merényletet akart elkövetni a császár ellen.. BUKAREST. A román fő­városba érkezett Sarlós Ist­ván, az MSZMP KB tagja, a Népszabadság főszerkesztője, aki Alexandru Ionescunak, a Scinteia főszerkesztőjének, a román KP KB tagjának meg­hívására tesz látogatást Bu­karestben. BAGDAD. Jelentős szemé­lyi változásokat hajtottak végre az iraki kormányban. A kormányzó forradalmi ta­nács két tagját felmentették. Hasszán A1 Bakr elnök ezen­kívül rendeleti úton levál­totta az aielnököt és a kül­ügyminisztert, akik közül az előbbi nagykövet, utóbbi pe­dig Irak állandó ENSZ-kép- viselője lett. DÜSSELDORF. A Német Kommunista Párt (DKP), a legális nyugat-németországi kommunista párt felvette tagjai sorába a betiltott ré­gebbi Német Kommunista Pártnak vezetőjét, Max Rei- mannt. PRÁGA. A csehszlovák fő­Ulilu HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc várost Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő; CSALA LÁSZLÓ - Szerkesztőség: Miskolc. Bslcsy-Zslhnszky u. 15. - Központ: 56-132. 16-672. 35-380, 36-579. — Titkárság: 18-223. — Bel- es város­politikai rovat: 18-221. - Művelődési rovat: 18-226. - Sportrovat: 18-222. — Levelezés: 18-227. — Pcstaflők 39. - Kiadja a Borsod megyei Lapldadő Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zslllnszky u. 15. - Felelős kladő: WIRTH LAJOS. — Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvételt Miskolc. t„ Széchenyi u. 15—17. — Telefont 16-219. - Terjesztlt a Magyar Posta - Kapható a hírlapárusoknál. - a lap éra 80 fillér, hétfőn i Ft index: 25 951. - Készült! a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál: Miskolc. Bajcsy-Zslllnszky u. 15. - Felelős vezető- StZEMES ISTVÁN városban befejeződött a csehszlovák—nyugatnémet puhatolózó megbeszélések harmadik fordulója. A ki­adott közlemény szerint a tárgyalásokat későbbi idő­pontban Bonnban folytatják. r Az Afor tervei halálos, három súlyos és több könnyű sérülés történt a balesetnél. A rendőrség a helyszínen vizsgálja a súlyos karambol körülményeinek okát. Súlyos közlekedési baleset történt ma reggel a kazinc­barcikai úton. Három autó ütközött össze: egy Robur mikrobusz, egy Nysa kocsi és egy MÁVAUT-autóbusz. Az első jelentések szerint két Császári és királyi incidens Dániában „Vigyázzanak a virágaim­ra!” — sikoltozott többször is Ingrid királyné. Frigyes király pipájával mutogatott kétségbeesve a kijárat felé, hogy távozásra bírja a fény­képészeket *— persze ered­ménytelenül. A leginkább megőrizte hidegvérét Hart- ling külügyminiszter, aki né­mi szarkazmussal jegyezte meg: „Mily szép kert, mily sok fotográfus nyílik benne!”

Next

/
Thumbnails
Contents