Déli Hírlap, 1971. augusztus (3. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-11 / 188. szám
Az elkeseredés és a sajnálat diktálta... Egy szurkoló levele AVISZ közleménye A Városi Labdarúgó Szövetség 1971/72. bajnoki idényre felnőtt, ifjúsági, serdülő és női (nagypályás) labdarúgó bajnokságokat szervez. Jelentkezni 1971. augusztus 23-ig lehet a Városi Labdarúgó Szövetségnél. A bajnokságok feltételeiről az érdeklődőknek a fenti időpontig minden hétfőn és pénteken délután fél 4 és fél 6 között szóbeli tájékoztatót is adnak, ugyanitt lehet igényelni a nevezési lapokat is. Serdülő és női bajnokságokra a sportkörökkel nem rendelkezők is jelentkezhetnek. A bajnokságok 1971. szeptember 12-én kezdődnek. Városi Labdarúgó Szövetség Ma este az őszi nemzetközi mérkőzésekre készülő magyar labdarúgó-válogatott a Megyeri úti Ü. Dózsa stadionban nemzetközi mérkőzést játszik a Dinamó Minszk ellen. A találkozón Illovszky Rudolf szövetségi kapitány a „brazil” csapatot szerepelteti, tehát a következő játékosok kezdenek: A napokban levelet kaptam Kovács Gyulától, aki Miskolcon, a Győri kapui lakótelepen lakik, s azt kérte, hogy sorait nyílt levélként közöljük. Tekintettel arra, hogy a levél terjedelmesebb annál, minthogy teljes egészében közölni lehetne, csupán részleteket idézünk belőle. Tesszük ezt azért, mert úgy véljük, hogy még sok szurkolót foglalkoztatnak hasonló gondolatok. Az itt-ott valóban túlzó megállapításokra minden bizonnyal válaszol majd az Géczy — Fábián, Páncsics, Vidáts, Juhász P. — Juhász I., Fazekas, Szűcs — Bene, Dunai II., Zámbó. A Megyeri úti pályán 18.30 órakor kezdődő találkozón magyar játékvezetői hármas működik közre, amelyet Bir- csák dirigál. ügyben légi lie lékesebb, annál is inkább, mert a Várfi- nyilatkozat kapcsán még válaszadási adósság is fennáll — olvasóinkkal szemben. „Nyílt titok — írja Kovács Gyula —, hogy csaknem egy NB I-es csapatot tettek nagyvonalúan szabadlistára, de ha szerények vagyunk, mondjuk csak azt bátran, hogy egy NB I. B-st. íme az összeállítás: Bencze, Török, Herr, Sáfrány, Gál, Lubkovics, Kojsza, Csuhány, Gass stb. Ez még nem is lenne baj, ha megfelelő helyetteseket igazoltak volna." Olvasónk a továbbiakban részletesen elemzi az elengedett iátékosok erényeit, Bencze válogatottságát, Gál elmúlt évi ötödik helyét a Népsport ranglistáján stb. — majd így folytatja: „A DVTK minden energiáját arra fordította, meglátásom szerint, hogy minden eszközzel megakadályozza Gass István elmenetelét, aki irtózik Diósgyőrtől, és rengeteget tárgyalt Kovács Béla ügyében. Hogyan értékeljük azt a DVTK vezetőséget, aki még az utolsó percig itt tartózkodó lenin- városi Kisst sem tudta leigazolni?” A levél következő részében az „erősítéssel” foglalkozik, megemlítve olyan játékosokat, akikre — (véleménye szerint — nem' nagy szüksége van a Diósgyőrnek, s olyanokat, akiket viszont le kellett volna igazolni. Utal továbbá arra, hogy jobb diplomáciával mód nyílott volna legalább 3—4 NB I-es szintű játékos megszerzésére. Elkeseredését és sajnálatát fejezte ki a történtek fölött, s megkérdezte, vajon számoltak-e a következménnyel? A játékosok elengedésével kapcsolatosan azt a kérdést is felteszi, hogy mit csináltak az értük kapott pénzzel. Arról ugyanis nincs tudomása, hogy azt játékos-szerzésre fordították volna. Szükségesnek tartja azt is, hogy ezt illetékesek kérjék számon a DVTK vezetőségétől. Az elkeseredett hangú levél befejezése mégis bizakodó hangvételű, hiszen a szurkoló még akkor is optimista, ha mérges. Ezt a levelet is az a szándék íratta vele, hogy segítsünk a DVTK-,n — beleértve mindenkit, aki tehet ezért valamit, hagy a jövőben is múltjához méltóan szerepeljen a Diósgyőr NB I-es együttese, sok ezer miskolci szurkoló kedvenc csapata. HORVATH KÁLMÁN Új bajnokság küszöbén A „brazil” csapat játszik FÜnes „bérelt hely” az MVSC-nél Tartalékosok UkMlásban arnági azon 90—97 köaegjiséA legfrissebbek a labdarugók voltak, pedig a Robikban „általános edzésnapot” jelzett a naptár. — Hadd szokják a gyerekek a meleget — „indokolt” kedélyesen Szentmar jav edző — néhányszor úgyis megizzadnak majd a bajnokság folyamán. Assert a szoktatásnak Kása. Kim, Gulyás és Juhász mégsem örült. Affiig melegítőkbe öltözve mozogtak lyukacsos mezű társaik között, s az egyórás edzés után — igazuk bizonyításaként — kifacsarták a tréningruhákat v.. Hja, akin súlyfelesleg van!... A mester szerint pedig csak amolyan „lazítás” folyt a pályán. Az előző napok erőnléti edzéseit, s a nagy iramú edzőmérkőzés következtében bizonyos fáradtság volt .tapasztal ható a játékosokon; ezért történt a könv- nyítés. A bemelegítő futás — néhány rövid vágtával tarkítva — és a kiadós gimnasztika után láthatólag jól is esett a fiúknak, amikor edzőjük páros labdás-foglal- kozást engedélyezett nekik. A nagy melegben így is csak „kóstolgatták” eleinte a pettyest. Dekázgattak, fejel- gettek, aztán fokozatosan növelték a párok a távolságot, s lassan 40—45 méteres, egészen pontos átadások szálltak a társaik felé. (Milyen kár. 'hogy a bajnoki mérkőzéseken ezek már kevésbé sikerülnek. Igaz. akkor az ellenfél is ott liheg a sarkúikban.) Rövid labdacica, majd egy kis kétkapuzás következett, ahol a támadók ugyancsak „megszórták” a védőket. A lefújás után oda is szólt a mester a csatároknak. — Tartalékolhattatok volna néhányat vasárnapra is. A sportirodában aztán komolyabbra fordította a szavaikat. — Bizakodva nézünk' a bajnoki rajt elé, mert olyan játékosállománnyal rendelkezünk, amilyen már régen nem volt az MVSC-nél. Most gyenge pontja nincs is az együttesnek! — Ezek szerint a csapat- reszek máris kialakultak? — Igen, bár két poszton még gondolkodom. A beál- lós és a jobbseéiső kérdése nyitott, de itt is kellemesek a gondok. Előbbire kettő, utóbbira három azonos, jő1 képességű jelöltem van. — Tehát nincs többé Jbé- rétt help” a Vasúidban? — De nincs ámí A játékjogot ezentúl a forma és a hozzáállás dönti eL Ez garancia is arra, hogy mindenki szívvel-lélekkel hajt majd a mérkőzéseken. — Kik kapnak tehát „játékjogot” Sátoraljaújhelyen? — Az a tizenegy — s kacsintott a diplomatikus válaszhoz —, mely a következő utazó keretből kerül ki; Kun, Buczkó, Herr. István, Locker, Molnár, Maróthy, Kunfalvi, Nagy, Sármány, Kiss, Krisztián, Lipták, Karcagi, Gulyás. Kásának szombaton lesz az esküvője, azért nem utazik. S hogy a hangulat vasárnap- este ..lakodalmi” lesz-e, az majd Sátoraljaújhelyen elválik. Saánte egyedütótlő a Magyar Honvédelmi Szövetség miskolci vezetőségének kezdeményezése a tartalékos tisztek és katonák továbbképzése terén. Ebben az évben is különleges lövész- feladatokat kellett és kell még megoldaniok a továbbképzés keretében megrendezett versenyek részvevőinek. Az első versenyt az elmúlt i hónapban rendezték 'meg. S Befejeződtek az MHSZ Veszprém megyei vezetősége által megrendezett idei Balaton Kupa országos rádiós iránymérő verseny küzdelmei. amelyekben 15 megye és Budapest 120 versenyzője vett részt. A kilenc versenyzőből álló borsodi csapat az RH (rövidhullám) felnőtt férfi kategóriában a második helyen végzett. A szép teljesítményt az ifjúságét érték el a versenyzők, azr augusztus 9-i versenyen mór 95 kör veit az átlaguk, s a maximam (100 kör) sem volt ritkaság. Augusztus 30-án bonyolítják le az utolsó versenyt. s a három „összecsapás” eredményei alapján állapítják meg, hogy ki a legjobb tartalékos lövész, akit a győzelemmel járó tiszte - letrfrjibEm részesítenek. gi korcsoportba tartozók is megismételték. 1 Az URH (ultrarövid hullám) kategóriában a felnőtt férfiak negyedikek lettek. A nők szintén ezt a helyezést érték el az RH kategóriában. A négy szám után az összetett versenyt és a herendi porcelánból készült kupát Borsod megye csapata nyerte el. Az egyéni versenyekben az RH ifjúsági kategóriában az MHSZ—LKM versenyzője, Kovács Zoltán lett az első. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Szűk Zoltán (Rónai Sándor Rádiósklub) is, aki az RH és URH felnőtt kategóriában a negyedik lett. Megyénk MHSZ! csapatában a lányok közül Szabó, Papp, Liptai, a férfiak közül pedig Kocsávdi, Szűk, Kovács Z., Eszlári, Bo- gáth, Bajoros szerepelt. Sakkverseny J A Miskolci Közlekedési SK augusztus 13-án a Baross Gábor utcai helyiségében sakk versenyt rendez. Nevezéseket a helyszínen is elfogad a rendezőség. Versenynapok minden hétfőn és pénteken 17 órától lesznek. MONOSTORI GYULA Rendőr voltam Mályiban Vasárnap vitorlásversenyt rendeztek a Mályi-tavon. Mintegy harminc hajó kergette egymást a bóják körül. Ezúttal azonban nemcsak a szabályos bója-kerülésre, hanem a számtalan beúszó, gumimatracon napozóra is ügyelniük kellett. Arról már nem is beszélek, hogy ez mennyire zavarta a versenyzőket, s mennyire befolyásolta a verseny realitását, hiszen van ettől sokkal fontosabb tényező is, amit úgy hívnak: életveszély! A rendőri feladatok elvégzésével is megbízott MÉMTE-vezető, Hlavnyai László mellett ülve részt vettem egy vízi őrjáraton. Legalább húsz felelőtlen fürdőzőt kellett egy kör alatt megkérni arra, hogy tartsa be a szabályokat, melyek szerint a Mályi-tőban csak a kijelölt strandterületen szabad fürödni és ott is csak maximum tíz méterre a parttól. Nem egy fürdőzővel találkoztunk a tó közepén, gumimatraccal vagy anélkül, de utunkba akadt egy életveszélyesen billenékeny gumikajak is, amelyben két tízéves forma kisfiú lapátolt nagy lendülettel. A felszólítások — hála a motorcsónakon elhelyezett „rendőr” feliratnak — eredménnyel jártak, de néha olyan választ is kapott az egyébként hivatalos személyként eljáró vezető, amit itt nem szabad idézni, hiszen nem tűri a nyomdafestéket. A végén már jómagam is besegítettem, még a gigafon is előkerült a nagyobb nyomaték kedvéért, az eredmény azonban csak rövid életű volt. A sok felelőtlenség, a sokszor hiábavaló erőfeszítés, azaz rövid ..rendőrködésem” tapasztalatai egy kérés megfogalmazására késztettek: jó lenne, . ha időnként a hivatásos rendőrök is megjelennének a tavon, hiszen ha ez így folytatódik, akkor előbb-utóbb emberéletbe is kerülhet. (horváth) A Balaton Kupa Borsodban Mittdeniéle Szcintigráfia A nemzetközi kardiológiai napok keretében 52 nemzet képviseletében több mint 800 kardiológus gyűlt össze Párizsban. A kongresszus előterében a diagnosztikai- kutatásban bevezetett új technika, az úgynevezett „szcintigráfia” eredményeinek bemutatása szerepelt. Ez a technika egyre nagyobb tért hódít az emberi test valamennyi szervének vizsgálatában. A módszer alapja az, hogy az ember szervezetébe radioaktívvá tett elemet vagy izotópot vezetnek be. Ez az anyag abban a szervben rögződik, amelyet számára előkészítettek. Ily módon lehetővé válik, hogy erről a szervről tökéletes képet kapjunk, Dísztál + Az augusztus 27-én megnyíló budapesti vadászati világkiállítás emblémájával díszített tálakat készít Pázmány József balatonfüredi népi kerámikus. mégpedig olyat, amely feltünteti a vizsgált szerv legapróbb szöveteit is, ami röntgensugarakkal nem mindig lehetséges. A szcintigráfia előnye az, hogy viszonylag gyenge sugárzás mellett igen nagy mennyiségű adatot szolgáltat. A rendkívül rövid időtartamú radioaktivitással rendelkező radioizotőpok segítségével lehetővé vált a heveny szívizom-infarktus felülvizsgálata és a szívtágulás kikutatása. Ez a diagnosztikai módszer teszi egyedül lehetővé az infarktus következtében ^lőállt sérülés felmérését, rosszabbodásának nyomon követését, vagy esetleg a súlyosbodás megelőzését. I Stop az óriás hajóknak Kawasakiban az egyik legnagyobb japán hajójavító vállalat vezetősége lemondott arról a tervről, hogy dokkot épít 1 millió tonnás teherbírású hajók számára. A szakemberek véleménye szerint ugyanis az utóbbi időben a hatalmas tanker- hajókkal történt szerencsétlenségek arra figyelmeztetnek, hogy nincs értelme tovább növelni az olajszállító hajók befogadóképességét. Aszpirin -ín jekctó Egyesien esztendőben — 1968-ban — 1000 tonnát adtak él aszpirinből, ebből a legnépszerűbb „öngyógyászati” méregből. A több mint 70 éves „csodaszer” enyhíti a gyulladást és a fájdalmakat, csökkenti a lázat, ugyanakkor különböző káros hatásokat is előidéz. Az aceti 1- szalicilsav, az aszpirin egyik alkotóeleme, árt a gyomornyálkahártyának, s bizonyos esetekben emésztőrendszeri vérzést is előidézhet, igen súlyos allergiák okozója lehet. Nemrégiben felfedezték az aszpirin oldásának olyan eljárását, hogy az aszpirint intramuszkuláris és intravénás injekció formájában lehessen a szervezetbe juttatni. így sem az emésztőszerveket nem károsíthatja, sem allergiát nem okozhat. Az új formában gyártott aszpirin hatása megnövekedett; egy gitárom olyan nyugtató hatást vált ki, mint 30 milligramm morfium, ugyanakkor sem depresszív, sem ál- mosító hatása nincs, nem lehet rászokni, mint a kábítószerre. r Minden lakosra három Arthur Kildwell amerikai tudós bizonyos összefüggést állapított meg a brazíliai kormány „militarizálódása” és a patkányok brazíliai elszaporodása között. Becslése szerint a patkányok száma Brazília nyomornegyedeiben legalább 300 millió. vagyis az ország minden lakosára három darab jut. Rio de Janeiróban, ahol mindeddig csak a luxusnegyedekben van csatornázás, a patkányok elérik az átlagos macskák nagyságát és annyira eipimaszkodtak, hogy a járókelők szeme előtt kutyákra vetik rá magukat. Arab demográfia A'Kairói Demográfiai Központ közlése szerint, az Arab- Kelet lakossága 1985-re eléri a 168 milliót. Jelenleg a lakosság száma 124 millió. Az EAK lakossága (34 millió) 46 százalékkal, Kuwaité pedig (810 000) 260 százalékkal fog növekedni. Más arab államok lakosságának száma 56—68 százalékkal gyarapodik. Török gyűjtemény Miskolcról A szeptember 4-én Budapesten megnyíló nemzetköri bélyegkiállításon Miskolcról dr. Petrovits Tivadar „Klasszikus bélyeg-színváltó, zatok és lemezhibái” c. tanulmányával, Harmata Artúr űrhajózási motívummal. Békési Lajos török bélyeggyüj- teményével, Varró Gyula bélyeg előtti levelekkel, Ruda- bányáról Bodnár József ENSZ-bélyegsorral vesz részt a kiállításon. Majom a szarvas hátán Egy szép napon a New York-i állatkert majomházából éltűnt, egy bundermdjom. Csak néhány nap múlva sikérült megtalálni és htt- zazsuppolni. Ellenőriztek minden kerítést, zárat, vízzel töltött árkot, de semmi olyasmit nem találtak, ami segítségéré lehetett a majomnak abban, hogy megszökjék. Másnap azonban ismét csak eltűnt. A rendőrségei megint be kellett vetni a szökevény felkutatásába. Végül is elhatározták, hogy megfigyelik a majom manipulációit. A következőket láthatták: hajnalban a majom elővett egy korábban eldugott banánt, kiállt a majomházat körülvevő, vízzel töltött széles árok szélére, s a ba- rtánnal integetni kezdett. A szomsz os területen legelésző hatalmas jávor- szarvas 'ezt meglátva átúszott az árkon, a majom a banánt bedugta a szájába, felugrott a hálára, ,s hamarosan már a túlsé parton volt.