Déli Hírlap, 1971. augusztus (3. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-11 / 188. szám
Miskolci bortermelők A városban élő 4 ezer löO bortermelő 1 millió 200 ezer forint borforgalmi adót fizet idén — január 1-től a városi tanácsnak. A tapasztaltak szerint Miskolc legjobb bortermő vidéke az Egyetemváros és a Tapolca környéki napsütötte domboldal. Mostanában újabb telepítésű szőlőkkel ritkán találkoznak a pénzügyőrök. Csuklós buszok Diósgyőrbe A Káliá n -1 akótel ep lakói már évek óta túlzsúfolt villamosokon és autóbuszokon közlekednek. Az összeköttetés a belvárossal nehézkes és lassú. Az új diósgyőri városközpont fokozott terhet ró az egyetlen útvonalra, Miskolc kelet—nyugati tengelyéire. A Miskolci Közlekedési Vállalat nagy teljesítményű csuklás autóbuszok beállításával készül fel a megnövekvő forgalom lebonyolítására. Ám ez Vsak átmeneti megoldás lesz, igazi segítségeit a negyedik ötéves tervben megépülő északi tehermentesítő út jelent majd, amelynek áteresztőképessége vérosrésznyi csúcsforgalom lebonyolítására is alkalmas lesz. Ideiglenes ÁBC-áruház A Győri kapu délen — a Patyolattal szemben — egy 200 négyzetméter alapterületű ABC-áruházat állítanak fel, ideiglenesen, míg fel nem épül mellette az 1200 négyzetméter alapterületű nagy, csemege-áruház. Hasonló, ideiglenes jellegű áruházat terveznek a diósgyőri városközpontban is, ennek az átmeneti üzletpavilonnak az átadási határideje október vége. Autószerviz nyílik a Búza téren A finommechanikai vállalat új szolgáltató egységét, az autószervizt augusztus 18-án adják át rendeltetésének a Búza tér 6. sz. alatt. Az ország egyik legkorszerűbb szervize lesz ez, amelyet gépi autódiagnosztikai felszereléssel látnak el, s elsősorban a Polski Piát és Zsiguli személygépkocsik szervizét, javítását végzi majd. A vállalat az autóklubbal folytatott tárgyalásokat, amelyek eredményeképpen a klubtagok 10 százalékos engedménnyel vehetik igénybe az új szolgáltatást. A tervek szerint 1972— 73-ban — ezen kívül — két újabb szervizt is nyit a vállalat, enyhítve ezzel az autójavítási gondokon. (Kerényi felv.) Csepelről — Diósgyőrbe Otthont kap egy gépsor Diósgyőrbe került és néhány hét múlva megkezdi a próbaüzemelést az egyetlen magyar gyártmányú papírgyártó gép. Tizenöt évvel ezelőtt készítették Csepelen a papíripari szakemberek tervei alapján. S mivel a fővárosi behemót gépek között ez volt a legkisebb, munkaerőhiány következtében túladtak rajta. Csepelen tapétaalapot és tejeskannatömítőt gyártottak rajta. Miskolcon már értékesebb papírok előállítására használják, bár a régi gyárban évekre való segédanyagokat vásároltak fel hozzá, amit a Diósgyőri Papírgyár a géppel együtt átvett. Emiatt egyelőre még az egészen finom termékek gyártására nem kerülhet sor. Augusztus húszadika körül indítják a gépsort, amely az év végéig előreláthatólag 400 tonna ofszet minőségű papírt ad, kapacitásánál fogva feleannyit, mint a 70 éves régi papírgép. Amennyire nem hiányzik Csepelen az egyetlen magyar konstruk-^ ciójú berendezés, annyira nagy segítséget jelent Diósgyőrben, hiszen a nagy múltú gyár nem küszködik munkaerőin ánnyal. Sőt! Olyan tekintélyes törzsgárdával rendelkeznék, amilyennel talán egy gyár sem az iparágban. Sok képzett, kvalifikált szakemberüknek viszont éppen az adott kapacitás miatt nem tudtak megfelelő munkaköröket biztosítani. A most beállításra kerülő gép viszont újabb munkalehetőségeket ad többek számára, akik idestova egy évtizede a gyárban dolgoznak. * A csarnokot — ahová az új gépsort felszerelik — az ÉÁÉV készítette csaknem féléves határidőcsúszással: A papírgyáriak mégis elégedettek. Az építők kifogástalan munkát végezték, ami azt jelenti, hegy később az üzemeltetést biztosan nem zavarja majd olyan hiányosság, ami az építőket terhelné. A gépsor beállításán még sokan dolgoznak és a próbaüzemelés kezdetéig várhatóan még bőven lesz tennivalójuk a szerelőknek. Ottjártunkkor az építők a gépsor vízelvezető rendszerének befejező munkáit végezték el ezzel egyidőben helyet kaptak már az egyes gépi egységeket próbáló szakemberek is. Őket augusztus második félében a próbaüzem kezdetén már a papírgyártó szakemberek váltják fel. Az új csarnok felépítése és a gép beállítása előreláthatólag 25 millió forintba kerül, ami az évek során megtérül majd, hiszen a Diósgyőri Papírgyár így 50 százalékkal tudja növelni eddigi termelését. N. J. A városi tanács építési és közlekedési osztályának tavaly télen hozott erélyes intézkedése alaposan felkavarta a miskolci autótulajdonosok kedélyét. Az intézkedés úgy szólt, hogy ez év szeptember 1-ig felfüggesztik az állami tulajdonú területeken építendő kis- és sorgarázsok építésére benyújtott kérelmek e'b)>álását. A szigorú határozatot az a tarthatatlan helyzet váltotta ki, amely a miskolci lakótelepeken az elmúlt évek során alakult ki. Lassan már a parkok kezdtek fogyni, az utakat, sétányokat, a házak tövét ellepték a minősíthetetlenül csúnya, sem esztétikai, sem építészeti szempontból nem megfelelő garázsok. Az intézkedéssel egyidőben az építési és közlekedési osztály megrendelte az ÉSZAK- TERV-nél egy városi garázsépítési tanulmányterv elkészítését. A terv készítői felmérték az új lakótelepeken az elmúlt tíz évben épült garázsokat, 1587 egyedi és sorgarázs adatait vetették ösz- sae. Megállapították, hogy különösen az utóbbi években egyre több esztétikai és építészeti kívánnivalót hagynak az új garázsok, elhelyezésük tervszerűtlenül történt, rendkívül sok helyet foglaltak el, kivitelezésük is igen gyenge minőségű. A tanulmányterv 21 miskolci körzetet vizsgál, az újonnan telepítendő garázsok szempontjából. Alapvető állásfoglalásként leszögezi, hogy Miskolcon már nincs lehetőség újabb egyedi, illetve sorgarázsok építésére, a jövő útja a terep alá süly- lyesztett, illetve többszintes nagygarázs. A süllyesztett garázsok nagy előnye, hogy a felettük levő terület kihasználható, vagyis rendkívül kicsi a helyszükségletük. A süly- lyesztett garázsok a házak között helyezhetők el, míg a többszintes nagygarázsok az utak mellett állnának. Ez utóbbi megoldás mellett szól az is, hogy egy ilyen épület magasabb építészeti igényeknek is megfelel, városképi szempontból tehát mindenképpen kedvezőbb. A tanulmányterv részletesen foglalkozik Miskolc rövid- és hosszú távú garázs - igényével; itt olvasható az a prognózis, miszerint az elkövetkezőkben évente 300 új személygépkocsi kerül a város lakótelepeire. Mindezt figyelembe véve. a terv készítői program-javaslatot is mellékeltek, amely tartalmazza az 1980-ig, illetve 2000-ig felépítendő süllyesztett, illetve többszintes miskolci nagygarázsok készítésének ütemét. Az ÉSZAKTERV tanulmányát holnap vitára bocsátják. a végrehajtó bizottság határozatától függően elfogadják, illetve módosítják. Ezt követően — valószínűleg a MÉSZÖV szervezésében — garázsépítő szövetkezeteket hoznak létre. S a jövőben az állami területeken épülő garázsok természetesen csak a jóváhagyott és kidolgozott városi garázsprogramnak megfelelően készülhetnek. PUSZTAI ÉVA Híd a Messinai-szoros felett A DH és a MÉKV nyári rejtvénypályázata II. hét: Védjegy a% árun (3.) amelynek készítményei a MÉKV boltjaiban megvásárolhatók. A védjegy több árucikken is megtalálható, de a rejtvény pályázat résztvevői- [ nek a közölt védjeggyel ellátott árucikkekből csak egynek a nevét kell megírniuk. A mostani héten minden nap más-más védjegyet közlünk, s az e heti megfejtések legkésőbb augusztus 19- ig a pályázati szelvényeken együtt küldendők be szerkesztőségünkbe (Miskolc I., Bajcsy-Zsilinszky u. 15.), vagy dobandök be a sajtóház portáján erre a célra elhelyezett ládába. Minden helyes megfejtés 8 pontot ér. Róma csaknem 90 év óta ígér hidat a szicíliaiaknak a Messinai-szoros felett. Mes- sinának, Palermónak, Cata- niának, Trapaninak, Siracu- sának és a legnagyobb olasz sziget távoli körzeteinek azonban még ma sincs ösz- szeköttetése a szárazfölddel. Egy évvel ezelőtt azonban a híd megépítésére tervpályázatot írtak ki, amelyen 143 — közöttük 18 külföldi — cég és cégcsoport vett részt. Kettő kivételével valamennyi elgondolást elvetették. A két elképzelés csupán külsőségekben különbözik, elvi ,, j megoldásban nem. Mindkét elgondolás azt irányozza elő, hogy a 3 km széles tengerszorost pillér nélküli, merész építménnyel ívelik át. Mindkét irányban 3—3 autópálya, s emellett kétvágányú vasúti pálya vezet. A Musmeci csoport tervezte pilonok a híd két végén 600 m magsára nyúlnak, míg Nervi, a híres építész pilonjai „csak” 400 méterre, Ha minden, rendben megy, 1979-ben átgördülhetnek az első autók ezen a re- kord-épí tményen. A híd költsége előreláthatóan 600'—700 milliárd líra. A pénz egy része a Dél- Olaszország fejlesztésére létesített pénzalapból származik. A turisták számára a hídon át kétségkívül könnyebb lesz az út Olaszország legszélső „hátsó udvarába”, s az államvasutaknak sem kell többé modern komphajók beszerzésén törnie a fejét. Egyvalaki semmiképp sem elégedett: Amedio Matacena hajótulajdonos. Családja néhány esztendő óta' hzt a kiváltságos jogot élvezi, hogy embereket és árukat szállít-? hat át a háborgó vízi útvonalon. A Déli Hírlap és a Miskolci ÉLelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat mai rejtvénye egy olyan vállalat védjegye, Pályázati szelvény II. HÉT: VÉDJEGY AZ ÁRUN (3) Megfejtés: ............................................................................. A beküldő neve: .............................................................. I . Lakcíme: ................................................................-............. Életveszélyes rom telep a Búza téren Még az év elején megkezdték a Szűcs Sámuel utca és a Búza tér sarkán álló házak szanálását. A nagy igyekezettel indított bontási munkálatokkal azonban néhány hónapja leálltak, mivel több üzletet nem tudtak kiköltöztetni az épületekből. Nem találnak helyet többi közt a * Patyolatnak, s gondot okoz a MÉH Vállalat nyersbőr üzletének az elhelyezése is. Ennek tulajdonítható, hogy — csaknem fél éve — romba dőlt házsorok, szemetes parcellák „díszítik” a Búza tér legforgalmasabb pontját. A háborús „emlékként” magasodó romfalak nemcsak csúnyítják a Búza tér legexponáltabb részét — amely az üzemanyagtöltő állomás miatt igen sok külföldi által is látogatott —, hanem balesetveszélyesek is. A szanálási terület nincs elkerítve, jó „játszótérként” szolgál a környékbeli gyermekeknek. Ugyanakkor a terepen több lefedetlen, mély akna, pincegödör és a földből kiálló, mindössze négy fadarabbal „elkerített”, 380 voltos elektromos vezeték is található. Arról már nem is szólva, hogy a sötét, romos házak esténként igen jó búvóhelyül szolgálnak a Búza tér kétes egzisztenciájú látogatóinak is. A szanálás megtorpanásának oka tehát ismert: helyet kell találni a még ottlevő űrieteknek, intézményeknek. Ám ez nem szolgáltathat okot egyúttal arra is, hogy a mgr1 megkezdett bontásokat félbehagyják. S nem csupán azért, mert a belvárost „díszítő” romterületek esztétikailag i$ erősen kifogásolhatók, hanem elsősorban azért, mert életveszélyesek! •• Sz. I. AZ ÚJ BOLGÁR FÜSTSZŰRÖS FÜSTSZŰRÖS CIGARETTA imported bt mowmfp MINDEN SZIPPANTÁS: ÖRÖM Az egész országban kapható Forgalomba hozza a DOHÁNYÉRTÉKESÍTÖ ÉS KÉSZLETEZŐ VÁLLALAT Egy csomag ára: 4,20 Ft A DH városfejlesztési I / • Elkészült a garázstanulmány inriimíí # Prognózis 2000-ig A"! llllltl • Süllyesztett vagy többszintes