Déli Hírlap, 1971. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-15 / 165. szám

JVői VB, 1971 nyári szünetben Sportszerűség/ verseny — góllövőlista A kézilabdázásban a „tavaszi—őszi” bajnokság a divat, csapataink tehát most félidei pihenőjüket töltik, s erőt gyűj­tenek az őszi második „menetre”. A felkészülés — legalábbis a nők számára — most mégis nagyobb feladatot jelent, hiszen az év világbajnoksággal fejeződik be. Némi huzavona, öt­évnyi kihagyás után ismét megrendezik a női VB-t, igaz, csak kilenc csapattal, mert többnek a vendéglátására a hol­landok nem vállalkoztak! A VB-ről, a tavaszi szezon néhány érdekességéről gyűjtöttünk össze az alábbiakban egy cso­korra valót. Ä 1971. december 10-töl 18-ig tart Hollandiában a IV. jőj teremkézilabda VB. A világbajnokságra összesen 14 csapat nevezett, közülük ko­rábban szerzett jog, illetve a selejtezők alapján az alábbi­ak indulnak a kilences dön­tő három csoportjában: A csoport: NSZK (Svédország­gal szemben jutott a döntő­be, 26:12-es összesített gól­aránnyal), Dánia (Bulgária ellen 23:21), Japán (más kon­tinensek képviselőjeként). B csoport: Jugoszlávia (az 1965. évi VB 2. helyezettje), Ro­mánia (a Szovjetunió ellen ,19:33 — három találkozó a'epian), Norvégia (Lengyel- ország ellen 23:15). C cso­port: Magyarország (mint a világbajnoki cím védője), NDK (Csehszlovákia ellen 25:15), Hollandia (mint ren­dező). A csoportokból az első kettő jut tovább a középdön­tőbe, ahol két hármas cso­portban szintén körmérkőzés lesz. A középdöntő csoport- győztesei játszanak majd a világbajnoki címért, a helye­zettek a helyezésekért. 9 Külföld. Az elmúlt téli Avas Kupa küzdelmeiben szerepelt Tátrán Presov je­lenleg a 2. helyen áll a cseh­szlovák bajnokságban. Első a Plzen 31, 2. a Presov 28, 3. a Dukla 27 ponttal. Ez a három együttes már 6 pont­tal húzott el a többiektől. — A Kohász Kupából jól is­mert jugoszláv fenegyerekek, a zágrábi Zagmestar imét renitenskedett, a belgrádiak elleni mérkőzésükön vereke­dett, s így ismét kényszer- pihenőt tart. — Plzenben 11 ezer (!) néző látta a Skoda Plzen—Sparta Prága, 20:11- re végződött mérkőzést. • A kézilabda-bajnokság sportszerűségi versenyének legutóbbi értékelése szerint az NB I-es női csapatok között — a legsportszerűbb együt­tes számára kiírt Népsport Kupában — az Özdi Kohász áll az élen 142 ponttal, meg­előzve a Goldberger (140 p.) és a Békéscsaba (135 p.) együttesét. Az NB I. B. férfi csoportjában: 1. Komló 106, 2. Ózdi Kohász 106, ... 10. Miskolci Bányász 76 ponttal. A Borsodi Bányász NB I. B-s női csapata a 9. helyen áll, 113 ponttal. Az NB II- ben a következő a helyzet: Férfiak 1. MGM Debrecen 140, 2. MVSC 130, ... 5. M. V. Meteor 118, ... 8. DVTK 93 ponttal. Nők: 1. Csavar­gyár 190, 2. DVTK 164, 3—4. MVSC és DVSC 156—156, ... 6. SÜMSE 146, ... 11. Egri Dohánygyár 130 ponttal. • Góllövőlisták. (A végle­ges értékelés még nem ké­szült el, a VIII, forduló utá­ni helyzetet közöljük): NB II. férfiak: 1 Marosvári (DVTK) 68 góllal, 2. Simon (DVTK) 63, 3. Simányi (MVM) 62 góllal. Nők: 1. Laczkó (Mátészalka) 44, 2—3. Pandur (Csavar) és Kelemen (Eger) 35, 4. Orvos (DVSC) 34, 5. Kiss (DVTK) 33, 6. Laczkó (SBTC) 27 góllal. • És végül: az NB I. és NB I. B. osztályokban au­gusztus 8-án, ettől lejjebb 15-én kezdődik a bajnokság őszi idénye. Bükk A Bükk Kupa országos ke­rékpárverseny résztvevői ma délután érkeznek Miskolcra Este hét órakor az MTS Miskolc városi tanácstermé­ben a szakvezetők, edzők és rendezők technikai értekez­Műanyag kézilabdapálya Ozdon j|c A halszem-optika egyszerre mutatja az emeletet és a földszintet. Az ízlésesen berendezett mini-lakosztály a mün­cheni olimpiai városban található, ilyenekben laknak majd az edzők, csapatvezetők, s mindazok, akiknek beosztása indokolttá teszi, hogy nagyobb lakhelyet kapjanak az olim­pia idejére Vívó VB, Bécs Győzelem met kezdett női tőrcsapatunk Egynapos szünet után teg­nap reggel folytatódott a bé­csi Stadthalléban a vívó vi­lágbajnokság. A női csapa­tok három csoportban meg­kezdték küzdelmüket. A ma­gyar női tőrcsapat jól raj­tolt, először az ausztrálok el­len nyert fölényes biztonság­gal 14:2 arányban, majd a sokkal erősebbnek ígérkező Kupa letet tartanak. A sportolók holnap reggel gyülekeznek a városi sportcsarnok előtt, ahol ünnepélyes megnyitón, és a Tanácsköztársasági em­lékmű megkoszorúzásán vesznek részt. A versenyzők pénteken kilenc órakor neki­vágnak a 75 kilométeres első napi szaksznak. Az útvonal: József A. utca, 186 km-kő — Szikszó — Aszaló és vissza (forduló a 223. sz. kilométer­kőnél). nyugatnémetekkel szemben is felülkerekedett 11:5-re. Ez gyakorlatilag annyit je­lentett, hogy a magyar vá­logatott csoportjából máris továbbjutott. Az olaszok el­leni találkozón a csoport- mérkőzés harmadik forduló­jában nehéz küzdelmet kel­lett átvészelni. A magyar lá­nyok 4:0-ra, 5cl-re és 6:2-re elhúztak, de utána nagyon forró percek következtek. Előbb Maciotta Tordasit szinte pillanatok alatt négy felszúrással 4:0-ra lelépte, azután Ragno Szolnoki ellen nyert 4:3-ra, és máris 6:4 lett az eredmény. De Rejtő 4:0-ra legyőzte Lorenzinit, ezt követte egy újabb olasz siker és 7:6-ra alakult az ál­lás. A mezőnyben egyetlen veretlen Rejtő Ildikó Maci­otta ellen 4:3-ra nyert. így lett 8:6. Szolnoki Bersani ellen győzött, s ez mar a magyar csapat 9:6-os sikerét jelentette. A magyar női válogatott csoportjából az első helyen jutott tovább, s a verseny- szabályok értelmében nem­csak a hat közé, hanem egye­nesen az elődöntőbe került. Ugyanígy a szovjet váloga­tott is. Az Ózdi Kohász SE elnöksége elhatározta, hogy NB-s kézi­labdacsapatai számára a tavaszi szezon befejeztével a tata­bányaihoz hasonló, tv-ben is látott zöld színű műanyag pá­lyát épít, A szerződést időben megkötötte az egyesület az MTS építési osztályával. Eszerint a pályát július 30-ig át kellett volna adni, de az építkezés még el sem kezdődött. A kalkulált költsége 460 ezer forint, de az előzetes tervez- getések lehetőséget kínálnak, hogy 400 ezer forintból „ússza meg” az ÓKSE. A hidrofág — vízáteresztő — műanyagpálya anyagát előre elkészítve, zsákokban szállítják Ózdra. Először kó- zúzalék alapot kap, majd fi­nom réteggel borítják, ez­után gyöngykavicsot mű­anyaggal impregnálva terítik a már megkötött két rétegre. A pálya színe zöld lesz, s a fehér vonalakat is „beépítik”. A szakemberek szerint a fe­hér vonalak évekig is eltar­tanak újabb festés nélkül. A kivitelezők biztatóan nyilatkoztak, s azt állították, hogy két hét alatt a pályát kész állapotban átadják. El­mondták, hogy ugyanabban az időben Sajószentpéteren is ilyen pálya építését vállalták el. Amíg az egyes rétegek Ózdon 2—3 napig kötnek, addig a másik pályát — Sa- jószentpéteren építik. így netm lesz kiesett holtidejük, folyamatosan építhetnek, s amíg el nem készül, nem kell más területre, az ország más részébe utazgatniuk — tervezték. Két hét ugyan még van a hónap végéig, de már nehe­zen hihető, hogy ez elegendő legyen a még el sem kezdett munka elvégzéséhez! V. Z. Tollaslabda! Lesz-e gazdád? Az egyszerűség, az olcsóság, s az új városrészek egyre több hívet szereznek a tollaslabdának. A lakótelepek kör­nyékén egyre többen jelennek meg délutánonként a kis ütők­kel, s nagy szorgalommal ütögetik órákon keresztül a fur­csán röpködő „labdát”. Éveken, évtizedeken keresztül hatalmas apparátus próbál­kozott meg a tömegsport sok fajtájának szervezésével. Az MHK megbukott, de ehhez hasonló sorsra jutott a legtöbb ilyen, felülről kezdeményezett mozgalom. Most — úgy tűnik — alulról indult el egy sportág, amely átvehetné a tömeg­sport funkciójának jelentős részét, s eddig még megmozdít­hatatlan tömeget tudna mozgásba hozni. A tollaslabdát űzők most is lelkesen ütögetnek, holott sem pálya, sem biztonságos szabad terület nem áll rendelkezé­sükre. Milyen karriert futhatna be ez a sport, ha a lakó­telepek környékén pályákat építenének számára, és valami­lyen sportszervezet kezébe venné szervezését! Miért olyan jó a hoki Csehszlovákiában? Mert minden befagyott patakmederben gyermekek ezrei játszanak jégko­rongot. (Igaz, műjégpályájuk is sokkal több van!) Hol te­remnek a Felék? A riói grundokon ezrével futballozó srá­cok között. Kosárlabda? Azért olyan jó pl. Amerikában, mert minden ház udvarában ott a falon a gyűrű! Nem kell érveket sorolni tovább, mindenképpen jogos a kérdés: Tollaslabda! Lesz-e gazdád? HORVATH KALMAN mindenféle-----------------------V-------­„Dokumentumbiztos” építkezés... Bombabiztos építkezésről már hallottunk. De most valami másról van szó... Azzal a hírrel kapcsolatban, hogy több mint 144 millió dol­lárért új hivatali helyiség épül a Pentagon számára, Wa­shingtonban az a nem éppen jóindulatú, de mindenképpen találó megjegyzés kapott lábra, hogy az épület nem ok nélkül lesz majd ilyen drága. Vasbeton, mégpedig különleges, minden támadást kibíró épületre van szükség, amelyben „dokomentumbiztosan” lehet majd elrejteni a vietnami anyagokat. Oyilkossági rekord New Yorkban ez év első há­rom hónapjában 335 gyilkosságot követtek el, 55-tel többet, mini az előző év megfelelő idősza­kában. Az amerikai statisztiku­sok ennek alapján azt jósolják hogy a gyilkosságok száma eb­ben az évben jelentős mérték­ben meghaladja az előző évi re­kordot. (Tavaly 1146 gyilkossá­got követtek el.) Az Egészség- ügyi Világszervezet adatai sze­rint New Yorkban az utóbbi években több gyilkosság történt, mint Nagy-Britanniában. Hollan­diában, Írországban, Svájcban, Spanyolországban, Svédország­ban, Norvégiában, Dániában és Luxemburgban összesen. Az öregedés titka? A Belorusz Tudományos Akadémia kutatói megálla­pították, hogy az emberi szervezetben az öregedés fo­lyamán jelentős mennyiségű fém — réz, cink, magnézium stb. — halmozódik fel. Ezek a fehérjékhez kötődve aka­dályozzák az anyagcserét, vagyis feleslegesen terhelik a szervezetet. A rágcsálók­Hajgyökér és fehérje A hajgyökerek elárulják, hogy valakinek a szervezete elegendő fehérjét kap-e, vagy sem. Dr. Robert G. Orounse, dr. A. J. Bollet és dr. Owens az augustai (Ge­orgia, USA) orvosi egyetem munkatársai fejlesztették ki azt az eljárást, amellyel már korai stádiumban is megál­lapítható a fehérjehiány. A vizsgálatokkal a hajgyökér­ben levő oldható protein- és a dezoxiribonukleinsav-tar- talmat határozzák meg. Egészséges embereknél haj­gyökerekként 18.04 mikro- gramm protein található, míg fehérjehiány esetében csak 1—8 mikrogramm. kai folytatott kísérletek so­rán bebizonyosodott, hogy a fémfelesleg eltávolítása nö­veli az életkort, mégpedig jelentős mértékben. Jelenleg a belorusz tudó­sok a fémfelhalmozó szer­vek felderítésén dolgoznak, majd áttérnek a magasabb rendű élőlényekkel folyta­tandó kísérletekre. Kössön a játékos Edward Meredith a Coach nevű kanadai jégkorongcsa­pat igazgatója, hogy játéko­sainak „túltengő tempera­mentumát” valahogyan meg­fékezze — mint hírlik — szo­katlanul különleges „kikap­csolódási órákat” iktatott az edzésprogramba. Hogy miért különleges? Mr. Meredith ugyanis kötelezővé tette já­tékosai számára, hogy az ed­zések közben., kössenek és horgoljanak térítőkét... Me­redith úgy véli, hogy ez nem is olyan nevetséges, hiszen ha meggondoljuk, hogy annak, aki e „női munkát” lelkiisme­retesen akarja elvégezni, jól kell koncentrálnia, s amellett biztosítja a teljes idegnyug­tató kikapcsolódást is. Ingyen nézhetik a tv-t Közismert, hogy a Szovjetunió­ban fizetik a világon a legala­csonyabb lakbért. A moszkvaiaj- 13.2 kopejkát (1 forint 7l fillért) fizetnek lakásuk szoba-alapterü- letének minden négyzetmétere után. Személyenként 16 kopejká­ba (2 forint 2 fillérbe) kerül a gázfogyasztás, függetlenül a fel­használt gáz mennyiségétől. Az elektromos energia kilowattjáért 4 kopejkát (52 fillért) kell fizetni. 29 kopejkába (3 forint 77 fillér­be) kerül havonta személyen­ként a víz szintén a felhasznált mennyiségtől függetlenül. 2 ru­bel 50 kopejkát (33 forint 30 fil­lért) fizetnek a moszkvaiak ha­vonta a telefon használatáért, függetlenül a lebonyolított be­szélgetések számától, és egyálta­lán nem fizetnek a televízió és a rádiókészülékek használatáért. Életstatisztika Lengyel statisztikusok ki­számították, hogy egy nap alatt az ember 20 ezer lépést tesz meg, egy év alatt tehát összesen 7 milliót. Hetven éves korára az ember lépé­seinek száma mintegy 500 mil­lió. Ez elég volna ahhoz, hogy tízszer megkerülje a földgo­lyót az Egyenlítő mentén, vagy pedig elgyalogoljon egé­szen a Holdig. Az átlagember 70 éves koráig 23 évet fordít alvásra, körülbelül 13 évet beszélgetésre, étkezésre pedig mintegy 6 évet—ez alatt az idő alatt körülbelül 100 tonna élelmiszert fogyaszt el. Repülőgépmentés — helikopterrel A Ladoga-tavon fekvő Valaam szi­getének lakói nem­régiben egyedül­álló műveletnek lehettek tanúi: he­likopter mentett meg egy repülőgé­pet. Az öböl jegén létesített ideigle­nes felszállópálya ugyanis nem bírta ki a starthoz gu­ruló AM—2 repü- I lőgépet. A repülő­gép fedélzetén tar­tózkodó geológu­sokban és csomag­jaikban nem esett kár: magának a repülőgépnek pe­dig egy MI—6 he­likopter sietett se­gítségére. A félig elsüly- lyedt repülőgép fe­lett, 10 méter ma­gasban lebegve, drótkötelet bocsá­tott le, amelyet hozzáerősítettek az AM—2-höz. A gép súlya a beha­tolt vízzel együtt, meghaladta a 10 tonnát. Az MI—6 óra­mű-pontossággal simán felemelte a repülőgépet, és le­tette a sziget egy biztonságos részén. Rövid javítás után a megmentett AM —2 a levegőbe emelkedett.

Next

/
Thumbnails
Contents