Déli Hírlap, 1971. június (3. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-11 / 136. szám

1 I Az Ifjú Gárda seregszemléje Kézilabda % Borsodi Bányász—BVSC 12:12 (7:7) A Bányász-lányok hullám­zó teljesítménye tovább tart. Ezúttal is sorozatban adtak el a labdákat, s igen héza­gosán védekeztek. A főváro­siak már az elején jelentős előnyre tettek szert, azonban egy ötperces fellángolás elég volt ahhoz, hogy a félidő eredménye döntetlenné vál­jék. Szünet után folytatódott a gyenge játék, s ismét a vendégek szereztek vezetést, aztan egy 10 perces erősítés következményeként, sorozat­ban négy gólt dobtak a ha­zaiak, s 12:10-re fordították az eredményt. A hajrában újra ,,gyengélkedtek'’, s a végén örülni kellett a dön­tetlennek is. Gl.: Gond (5), Knittelné (3), Halász (2), Zsupponyőné, Munkácsi (1— 1). Szvobodáné végig jól vé­dett. s rajta kívül Gond és Halász játszott átlagosnál job­ban. 1459 versenyző! Nemrégiben ugyan már beszámoltunk a középfokú tanintézetek megyei atlétikai bajnokságairól, azonban a verseny értékelése — a rend­kívül nagyszámú induló kö­vetkeztében — csak most ké­szült el, 's a jegyzőkönyvek összesítési; és a rangsorolás alapján rendelkezésre álló adatok szerint érdemes erre a viadalra még egyszer visz- saatémi. Ilyen tömegű atlétikai pa- lyaverseny Miskolcon még nem volt! A kétnapos via­dalon 858 fiú és 801 leány, tehát összesen 1459 (!) ver­senyző indult. A fiúk 25 is­kolát, a leányok pedig 23-at képviseltek. Néhány adat az egyes ver­senyszámok indulóinak lét­számára vonatkozóan: távol­ugrásban 133 fiú és 95 le­ány, a 100 méteres síkfutás­ban mindkét nemből egy­aránt 70—70, fiú súlylökés­ben 74, gerelyhajításban a fiúiktól 72, a leányoknál 61 versenyző állt rajthoz! Kellemes meglepetést kel­tett — s egyben a miskol­ciak számára jó figyelmez­tetést is jelentett — a vidéki iskolák előretörése nem csak az egyes versenyszámokban, hanem az összesített pont­versenyben is. Különösen fi­gyelemre méltó a Kazinc­barcikai Vegyipari Techni­kum és az Ózdi Ipari Szak­középiskola eredményes sze­replése. A csapatversenyeik első há­rom helyezettjének verseny­számonkénti átlaga is rend­kívül figyelemre méltó. A lövészeti versenyen 6 fős csapatok indultak, s egyenként 20 lövést adtak le. A csapatátlagote meglepően jók voltak. A 4 ezer méteres járőrversenyen: a verseny­zőknek iránytűvel tájékozód­va kellett menet közben az ellenőrző állomásokat megta­lálni, célba lőttek, kézigráná­tot dobtak, 50—60 métert gázálarcban tettek meg — mindezt úgy, hogy maguk előtt keskeny pallókat lerak­va, egyensúlyozva kellett át­haladni ezen a szakaszon. A KISZ megyei bizottsága Fiúk: Ma.ga&ugi'as: 1. M. Kili­án G. 170,6 cm, 2. M. Kohóipart T. 165 cm, 3. M. 2. sz. Szakkö­zépiskola 158 cm. Távolugrás: X. M. Kohóipart T. 582,8 cm, 2. Ka­zincbarcikai V. T. 567,8 cm, 3. M. Gépipari T. 566,8 cm, 2. Kazinc­barcikai V. T. 567,8 cm, 3. M. Gépipari T. 566,8 om. Súlylökés: 1. M. Kohóipar! T. 1108,6 cm, 2. Ózdi L Sz. 1098,2 cm, 3. M. yil- 1 a mosipari T. 1063,4 cm. Dísz- kosavetés: 1. Özdi X, Sz. 3541.6 cm. 2. Kazmcbarcikai V. T, 3293,2 cm, 3. Kart nóbarciicai 105, sz. iTSK 3274,1 cm. Gereiyhajífcás: 1. M. Kohóipart T. 3938,6 cffli 2. M. Kilián G. 3830« cm: 3. ICazÉnc- barcikai V. T. 3752.6 cm. 110 m. gátfutás: 1. M. Földes G. 17,33 mp: 2. Kazincbarcikai V. T. 18,06 mp, 3. M. Kohóipart T. 19,16 mp. Leányok: Magasugrás: 1. En­csi G. 137 cm, 2. M. Henman. G. 136 om, 3. M. Kilian G. 133 cm, Távolugras: 1. M. Herman G. 464 cm, 2. M. Zrínyi G. 463,8 cm, 8. Kazincbarcikai G. 454 cm. S4rly- lokés: 1. TVL Kilián G. 799,8 cm, 2. Encsi G. 799,6 cm.- 3. M. Her­mán G. 798,2 om, Diszücoszvetés: 1. Kazincbarcikai V. T. 2332,8 cm, 2. 106. sz. 3TSK 23104 cm. 3. M. Zrínyi G. 2270,2 cm. Gerely­hajítás: 1. M. Kilián G. 2262,8 cm, 2. Mr 1. sz. Szakközépiskola 2177,2 cm, 3. Encsi G. 2174,8 cm. A pontverseny élcsoportjának végeredménye. Fink: 1. M. Ko­hóipart T. 347 p, 2. Kazincbarci­kai V. T. 331 p, 3, M. Földes G. 317 p, 4. Özdi X. Sz. 289 p, 5. M. Kilián G. 188 p, 6. M. Gépipari T. 176 p. Leányok: 1. M. Zrínyi G. 273 p, 2. M. Herman G. 267 p, 3. M. Kilián G. 184 p, 4. Encsi G. 175 p, 5. Szikszói G. 143 p, 6. 105. sz. ITSK 141 p. IM. GTS4 az eljnúlt hét végén rendezte meg az ifjúgárdisták megyei seregszemléjét, amelynek ke­retében a fiataloknak nehéz feladatok tóküzdésével kel­lett bizonyítani ügyességüket, bátorságukat. Az Ifjú Gárda szemlén mintegy 300 fiatal vett részt. Eredmények: 1. Miskolc városi KISZ-bizott­ság VI. század 2972 pont. 2. LKM 2839 pont. 3. DIGÉP 2506 pont. 4. Szerencsi járási KlSZ-bizott- sag 2281 pont. 5. Miskolci központi század. 6. Borsodi Szénbányászati Tröszt. 7. Miskolci járás. 8. Özd. 9. Kazincbarcika. A találkozó befejezése után nemcsak a versenyben elért győzelemért és helyezésekért osztottak érmeket, hanem az arra legérdemesebbeknek a Honvédelmi Munkáért ki­tüntetést is átadták. SZLR-hírek Akik megvettek mar a va­sárnapi SZŰR-újságot, az EX-PRESS ’71-et, azok tud­ják, hogy tavalyi nézőink közül öten 5—5 darab jegyet nyertek. A SZŰR lap 3. ol­dalán közli azt a fényképet, amely a közönség egy részét ábrázolja, s az öt nyertest ..glóriával” a feje körüL Az első nyertes már ma délután át is veszi az öt jegyet, s el­mondhatja magáról, hogy dupla szerencséje volt. Ö ugyanis nem látta az újsá­got, barátai szóltak néki, hogy a nyertesek között van. A szerencse tetézés az lenne — mondta, ha ezzel a jegy­gyei megnyerné a Trabantot. — Elvégre: három a magyar igazság...! Gedó már a megnyitón bemutatkozik Elkészült Madridban az ökölvívó Európa-bajnokság menetrendje. 27 ország 194 versenyzővel indul. Az EB- í-ekordot jelentő mezőnyben két olimpiai, nyolc felnőtt és egy junior Európa-bajnok szerepel. A sorsolás magyar szempontból általában jól sikerült. Egyetlen magyar ökölvívónak sem kell a ti­zenhatosba jutásért mérkőz­nie. Igaz, egyikük sem lesz akadályvétel nélkül a leg­jobb nyolc mezőnyének tag­ja. Két nyert mérkőzéssel mindegyikük már érmes le­het, és négy összecsapásnál többet nem kell vívni az aranyéremért sem. Gedő a szovjet Sztrelnyikov ellen kezd már pénteken a nyolc­ba jutásért. Ha győz, négy nap pihenője lesz, és a kö­vetkező fordulóban már ére­mért mérkőzik. Papp László art mondotta: Bízom Gedöban, aki nem ijedős, Sztrelnyikovot nem ismerem, mindenesetre, ne­héz ellenfél, de Gedónak győznie kell ellene. Nem bírunk a lányokkal!' Tegnap délelőtt ismét ját­szottunk egy előkészületi mérkőzést a miskolci női vá­logatott keret tagjaival. A háromharmados küzdelem ismét döntetlenül ért véget, méghozzá — színész segéd- g lettel! A 2:2-re végződött ta­lálkozón az újságírók csapa­tának egyenlítő gólját a ve­lünk készülő Füzessy Ottó színművész rúgta! Mentsé­günkre csupán az szolgálhat, hogy megint nem voltunk ki (a létszámot illetően!), s a tartalék lányokkal „egészí­tettek ki” bennünket. Na és ugye— H. K. Dr. Percem Láamté sakkmester rmmta Harc a világbajnoki címért (1.) Népszerű az atlétika a középiskolákban Jelentkezett első nyerten Ném hí Mink & léitekkel Fischer „kiütéses győzehne Körkép • A Nemzetközi Labdarú­gó Szövetség (FIFA) „emlé­keztetőt” küldött azoknak az országoknak, amelyek a meg­hívás ellenére, még nem je­lentkeztek az 1974. évi vi­lágbajnokságra. Eddig össze­sen 54 ország nevezett be. • A brazil labdarugó-szö­vetség 5 kilós, 20 ezer dollár értékű arany kupát ajánl fel a FIFA-nak azzal." hogy ezért a trófeáért is megküzd- jenek a világ legjobb labda rúgó-csapatai a világkupán kívül, amely es ik vándorser• leg. • Nemzetközi atlétikai versenyen a szovjet Bondar- csuk 72.42 m-rel nyerte a kalapácsvetést 0 A világkupáért a BEK ■ győztes Ajax Amszterdamul legközelebb az uruguayi Ná­ciónál együttesével mérkőzik meg. Az amerikai nagymestertől már megszokott extra kí­vánságok teljesítése körüli huzavona miatt, néhány na­pos késéssel kezdődött a ka­nadai Vancouverben a Fi­scher—Tajmanov mérkőzés. A végeredmény 6:0 Fischer javára — és nem 5,5:0,5, mint ahogy azt az első hír- ügynökségi jelentések közöl­tek! Nehezen volt elképzelhető, hogy a „szuper-menők” közé nem tartozó Tajmanov meg tudja állítani a nagy formá­ban levő Fischert, ilyen „knok-out”-ra viszont senki sem számított. Így utólag, az eredmény ismeretében még kevésbé érthető, hogy mire alapozhatta Botvinnik ex- világbajnok a ..64” című szovjet sakklapban közzétett nyilatkozatát, melyben Taj­manov esélyeit nem ítélte rosszabbnak Fischerénél! Sokan feltették a kérdési: hogyan lehetséges ilyen ered- ménv'két élvonalbeli nagy­mester között? Nos, Fischer jobb Tajmanovnál. de ezen túlmenően, a szovjet nagy­mester felkészülésé sem le­hetett megfelelő, különösen pszichológiai vonatkozásban. A játszmák ugyanis arra mu­tatnak, hogy Tajmanov ide­gileg nem volt rendben: mással aligha lehet magya­rázni sorozatos — és helyen­ként teljesen érthetetlen — hibáit. Az első játszmában kedvező esélyei, a második­ban — igaz, itt Fischer is ki­hagyott — egyszerű dőli tei­len je Volt, a harmadikban kifejezetten sokkal jobban állt, a negyedikben egyenlő­nek tűnő végjátékot vesztei : el, az ötödikben elnézett egy bástyát! Nem mindennapi széria! Lehet-e ezután cso­dálkozni azon, hogy a hato­dik játszmában már ellen­állás nélkül vesztett? Fischerről csak annyit: ismét bebizonyította, hogy a világ egyik legerősebb játé­kosa. Fantasztikus győzni- akarással játszik és — kitű­nően! Következő ellenfele — á dán Larsen — „kapaszkod­hat”, ha helyt akar állni! Befejezésül, a mérkőzés első játszmája: Kiralyíndiaí védelem Világos: Tajmanov Sötét: Fischer . 1. d4, H16 2. c4, gti 3. Hc3, Fg7 4. e4, d6 5. Hf3, 0—0 6. Fe2, e3 7. 0—0, Hc6 8. d5, He7 9. Fd2, He8 •10. Bel, f5 11. ef:, gf: 12. Hg5, hti 13. Heti, Feti: 14. de:, Vc8 15. Vb3, 16. Fh5, Veti: 17. Vb7:, Hfti 18. Fe2. Bfb8 19. Va6, Bb2: 20. Bídl, el 21. Va3, Bb7 22. FÍ4, d5 23. cd:, cd: 24. Hb5, Hg« 25. Hdl (nem ment 25. Hc7, Vf7 26. Ha8: Hf4: miatt) 25. —, Vd7 2ti. Ve3, Kh7 27. h3, Bf8 28. Fa«!, Bbti 29. Bc7, Va4 30. Bg7:+! (e futó nél­kül sötét király helyzete bizony­talan lesz) 30. —, Kg7: 31. Fh6:-h Kf7 32. Fe2, Bfb8 33. Hf5: (a vi­lágos csak egy gyalogot kapott a minőségért, de az anyagi hát­rányt bőven ellensúlyozza figu­ráinak aktív helyzete) 33. —, Bbl 34. Bbl:? (itt kezdődik Tajmanov hiba-szériája. Amint arra Tál nagymester rámutatott, jobb volt 34. Kh2!, és Bdl: 35. Fdl: után nem megy Vdl: 36. Va7-j- miatt) 34.—, Bbl:-j- 35. Kh2, Vd7 36. Hd4? (hátrál, amikor előre kel­lene mennie! 36. Vg5 kellett vol­na) 36. —, Vd6-h 37. g.3, Vb4! 38. Heti, Vbti 39. Ha7:, Ve3: 40. Fe3:, — és most derült égből villám­csapás: 40. —, Bel!! A játszma itt függőben maradt, de világos folytatás nélkül feladta, mert a futó ellenesére 41. —, Hr5! azon nal nyer! Békák ugróversenye A nemzetközi béka-ugróvet- seny során, amelyet minden év­ben megrendeznek a kaliforniai Calevaris County ban, a „Nebras­ka no 1” nevű béka 3,22 méteres ugrásával nyerte el a kormány­zó áhított trófeáját. Kereken ezer néző volt tanúja ennek a rekordteljesitménynek. A versenyző békák három ug­rást végezhetnek egy kör közé­péről. Ezután a bárom ugrás összesített eredményét értékelik. Disznóól —- műgyantából 5k Üvegszálas poliészter szendvics-szerkezetű térpaneleket gyárt gyáli üzemében az Iparszerű Sertéstartó Tsz-ek közös vállalkozása. A korszerű építőelemekből egy hét alatt össze­szerelhető a 600 férőhelyes sertésól. (Képünkön,: a műanyag panelek.) Álmatlanság ellen —- meleg tej A meleg tej egymagában meg nem biztosítja a gyors el alvást, de a legősibb szerek egyike az álmatlanság ellen, és úgy tűnik, van némi tu­dományos alapja. A tejben van egyfajta ammosav — a tritofan —, amelynek kifeje­zetten nyugtató hatása lehet. A meleg tej a felnőttekre is megnyugtatóan hat, ajánla­tos ital tehát lefekvéskor. Száz martin kemence A Fokú.) Kohászati Kombinat Lengyelország egyik legkorsze­rűbb üzeme, termékeinek nagy része exportra kerül. 1970-ben 11,7 millió tonna acélt gyártottak, ami a világ acélgyártásának több mint 2 százaléka, az euró­pai acélgyártásnak pedig 4 szá­zaléka. Kiemelkedő a lengyel ko­hászat termelési berendezése: 39 kohóval, több mint 100 martin- kemencével és 50 elektromos ke mencével rendelkezik. Ezenkívül két oxigénkonverter, sok acél­lemezöntő berendezés, 26 henger agregátor, 9 csővezeték agregá- lor, sok kokszoló kemenccblokk es kokszbrike+t-gyártö üzem nö­veli ennek a fontos iparágnak a termelékenységét. Folytatásos regény csomagolópapíron Egy Los Angeles-i áruház­tulajdonos néhány hónap alatt óriási vagyonra tett szert. Csomagolópapírjaira folytatásokban egy szerelmes regény szövegét nyomtatta, s ezeket hetenként változtatta, hogy a vásárló olvasók hoz­zájussanak a folytatáshoz. Kevesebbet isznak a franciák Franciaországban lassacskán csökken az alkoholfogyasztás. Míg 1960-ban minden egyes fran­cia 27.3 liter szeszes italt ivott meg. addig 1969-ben a fogyasz­tás 26.1 literre esett vissza. A szeszes italok összfogy aszta - sában a bor még mindig 70 s/.á­p Zalákkal részesedik, pedig 1968- hoz képest, részaránya 5 száza­lékkal csökkent. A teljes borfo­gyasztás az I960, évi 58,2 millió hektoliterről 1967-ben 57.9 millió, 1969-ben pedig 55,9 millió hekto­literre csökkent. Egy csokor vicc A diák nehéz matematikai egyenletet oldott meg. A tanár kedvlelve figyelte a megoldás mód­ját és végül gya­nakodva megkér­dezte: — Kitűnő! Es egyedül dolgozta ki ezt a. példát? — Nem. Két is­meretlennel. Két titkárnő be­szélget : — Tudod, most ér­tékelem csak igazan a maxiszoknya elő­nyeit. A főnököm sokkal rövidebb le­veleket diktál. * A fiatal skót megszökött hazul­ról — Azonnal gye­re haza! — üzeni, neki a dühös apa. — De ha haza­jössz, előre érte­síts, mert addig is kiadtuk a szobá­dat ... * A fiú táviratozik apjanak New York­ba r „Most jegyeztem el magam , .. stop .. . hozomány 500 ezer frank . stop . .. áldásodat várjuk/* Válaszul a követ­kező távirat érkezett: „Francia vagy bel­ga frank?’* „Francia” - vála­szol a fiú. „Áldásom rátok” — táviratozza az apa*

Next

/
Thumbnails
Contents