Déli Hírlap, 1971. június (3. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-11 / 136. szám
Halezernél több beutaló Amíg az év első felében 5800-an üdülhettek kedvezményes felnőtt beutalóval Borsodból az ország különböző vidékein, addig a második fél évben 6100 SZOT- beutalót kapott a megye. A vasutasok kapják a legtöbb jegyet, ami érthető, hiszen a megye szervezett dolgozóinak jelentős része ehhez a szakmai szakszervezethez tartozik, nem kevesebb, mint 60 ezer ember. Őket, az igények sorrendjében a bányászok népes családja követi. Akik SZOT-beutalóval pihenhetnek az év második felében. 1993 magaslati. 1909 gyógyüdülői és 1762 balatoni beutaló között válogathattak. A jegyek elosztása ugyanis többnyire már megtörtént. A szünidő alatt Borsodból 1969 gyerek üdülhet az ország szebbnél szebb vidékein. hatszázzal többen, mint tavaly. Elkészült ugyanis Sátoraljaújhelyen a Köveshegyi gyermeküdülő; egyetlen turnusban 500 tanulót fogadhat. A SZOT hajóutak mindmáig nem vesztettek népszerűségükből egy jottányit sem, mint ahogy most is kedveltek a budapesti dunai kikötőben álló üdülőhajók ts. Az elismerés lelíételei Ij elemek az LkM kollektív szerződésében A Lenin Kohászati Művek vaskos kollektívszerzödés-terve- zetében négy oldal (a tervezet VI. fejezete) tartalmazza a szocialista munkaverseny erkölcsi és anyagi elismerésének feltételeit, lehetőségeit. E fejezet nemcsak azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert képet ad arról, hogy a város és a megye legnagyobb vállalata miképpen ösztönzi a mindennapok során elvégzendő munka legjobbjait, hanem, mert a korábbi kollektív szerződéshez képest, új, esetleg más vállalatok számára is követendő elemeket tartalmaz. A fejezet összeállítóinak első érdeméül azt könyvelhetnénk el, hogy nemcsak arra gondoltak, mit kapjon a vállalat műszaki-gazdasági tevékenységéhez kiemelkedő eredményekkel hozzájáruló egyén és kollektíva, hanem azt is konkrétan meghatározták — mi több, ez a kiindulási alap —. melyek azok a legfontosabb célkitűzések, amelyek megvalósítását a vállalat vezetése a szocialista munkaversenyben részt vevő ezrektől várja. Figyelemre méltó maga a jutalmazás rendszere is. A tervezet ugyanis két keretből való „gazdálkodást” biztosít. A központi keretből mintegy 30 (!) különböző címen részesülhet az egyén, PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A KGM Tüzeléstechnikai Kutatóintézet nyilvános pályázatot hirdet olaj- és gázüzemre alkalmas direkt működésű mágnesszelepek hazai gyártásának megoldására (Vili. alkatrészekkel együtt.) Pályázni lehet 02—12 mm olajmágnesszelepek (15 kp/cm2 nyomás elleni nyitás) V2"—1 1/2,’9°zszelepek (6 kp/cm2 nyomás elleni nyitás) és 80—200 mm 0 (1 kp/cm- nyomás elleni nyitás) gázszelepek kategóriájában. A pályázónak legalább 2 méretű szelep műhelyrajzait, 1—1 mintapéldányát kell benyújtania. Segítséget kell adnia a gyártás betanításában. (Vidékieknek kiküldetést térítünk.) A pályadíjak az alábbiak: I. díj 40 000 forint II. díj 20 000 forint III. díj 10 000 forint A díjakat felerészben a kihirdetéskor, felerészben a gyártás megindításakor fizetjük. Az összeg a termék gyártási jogának ellenértéke. A pályázatokat a KGM TUKI Miskolc, Egyetemváros címre kell beküldeni. TÜKI IGAZGATÓSÁG másrészt a vállalat külön keretet biztosít a gyárrészlegek és főosztályok részére, megteremtve ezzel a napjainkban olv sokat emlegetett széles körű differenciálás lehetőségét is. Mindkét keret forrása természetesen a részesedési alap. amelyből az alcímekben foglalt célok szerinti jutalmazásra több mint 15 millió forintot szánnak. Jelentős összegű pénzjutalomban részesülnek például • a munkájuk alapján kitüntetettek. Néhány jutalom: 6 000 forintot kap a gyártól az a dolgozó, aki elnyeri a Munka Érdemrend arany fokozatát, vagy ennél magasabb kitüntetésben részesül; a ..Szak- szervezeti munkáért” kitüntetés arany fokozatával, s a KISZ KB által adományozott „Ságvári Endre érem” kitüntetéssel egyaránt 3—3 ezer forint jár; új elem a kollektív szerződésben, hogy önálló keretet biztosítottak a „Kiváló ifjú mérnök” (fokozatonként 1500, 1000 és 600 forint), a „Kiváló ifjú közgazdász” (fokozatonként 1200, 800 és 500 forint), a „Kiváló ifjú technikus” (fokozatonként 1000 700 és 400 forint), s végül a „Szakma ifjú mestere” (fokozatonként 800, 600 és 400 forint) kitüntetést elnyerők részére. Ami á kollektív jutalmazást illeti: az „Élüzem" címet elnyert gyáregységek és főosztály létszámarányosan, dolgozónként 40 forintot kapnak; s így sorolhatnánk a példákat tovább. Az LKM kollektívájára hatalmas feladatok várnak a negyedik ötéves terv éveiben. S hogy ezek megvalósításáért érdemes kinek-kinek a legjobb képessége szerint dolgozni, annak megfelelő biztosítéka az új kollektív szerződés VI. fejezete. NY. I. Krokodil a Góbiban A Góbi-sivatag 130 millió évvel ezelőtt egyrészt nagyon teranékeny volt, másrészt vizenyős síkságok terültek el rajta. Erre a következtetésre jutott egy szovjet—mongol tudományos kutatóexpedíció. A tudósok a földrétegekben óriási teknőcök és krokodilu. sok csontvázait, a 70 millió éves rétegben pedig cápa- fogakat találtak. Naponta több ezer tonna bugát emelgetnek, szállítanak a daruk az Ózdi Kohászati Művek durvahengerművének kiszállítási részlegénél. Az acélgerendák egy részéből még a gyárban különböző méretű és profilú tartók és más acéláruk készülnek. Nem könnyű az itt dolgozó, c kiszállítást előkészítő munkások dolga, akik szinte törpéknek tűnnek a hatalmas daru alatt. (Strohmayer felvétele) • • Ülésezett a településpolitikai társadalmi bizottság A Hazafias Népfront megyei elnöksége mellett működő településpolitikai társadalmi bizottság ma délelőtt Edelényben kibővített ülést tartott. A nagyközség fejlesztésének koncepcióiról, a mostani ötéves terv 94 millió forintos beruházásának — új lakások, ivóvízhálózat, csatorna, korszerű üzletsor, áruház, óvoda, szolgáltatóház és más létesítmények építésének — megvalósításáról dr. Sándor Dezső községi tanácselnök, a Hazafias Népfront járási elnöke számolt be. Az iskolái oktatómunkáról és a közművelődésről, a termelést segítő, sokirányú kulturális tevékenységről, az ezekkel kapcsolatos feladatokról Slezák Imre, a Hazafias Népfront községi elnöke, a járási könyvtár igazgatója tájékoztatta a résztvevőket. Foglalkozott Edelény cigánylakosságának problémáival, gyermekeik iskoláztatásával, az egyes társadalmi szervek és intézmények e téren nyújtott sokoldalú segítségével. A bizottság tagjai az ülés után megtekintették a települést, majd ellátogattak a bódvavölgyi hetek keretében megrendezett járási népművészeti kiállításra. Túra, ügyességi verseny Kelet-magyarországi motoros találkozó A KISZ Borsod megyei Bizottsága és az MTS Borsod megyei Tanácsa, a Magyar Természetbarát Szövetség Országos Motoros Bizottságával közösen rendezi meg 1971. június 11—13. között a Csa- nyikban Kelet-Magyarország tájegységeinek motoros találkozóját. A túrán részt vevő megyei csapatok 11-én 13 órától gyülekeznek a csanyi- ki KISZ-tábornál. Az ünnepélyes megnyitóra 12-én, szombaton 10 órakor kerül sor. Ekkor kezdődik a motoros találkozó gazdag programja is. Először vezetési verseny lesz, majd túrára indulnak a Bükkbe, a következő útvonalon: Hollóstető— B ükkszen tkereszt—Lusta - völgy—Jávorkút—Csipkéskút —Bánkút—Lillafüred—Szentlélek—Diósgyőr—A vasi-kilátó—Miskolc-Tapolca. A túra az Augusztus 20. strandfürdőn fejeződik be. Vasárnap reggel ügyességi versenyre, KRESZ- és műszaki vetélkedőre kerül sor. Ezrt követi az eredményhirdetés, majd a díjkiosztás. BÉLYEGGYllJTÉS A misKolci sportcsarnokban sport témájú bélyegkiállítást rendez lúnius 29. és július 3-a között a Magyar Üttörők Szövetsége Borsod megyei Elnöksége és a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége Észak-magyarországi Területi Bizottsága az úttörő-alimpia alkalmából. A kiállításon alkalmi postahivatal működik majd. s az itt feladott küldeményeket díszes emlékbélyegzővel látják el. A közlekedés biztonsága egyre több ország bélyegein szerepel. Nyilván a kérdés fontossága és a világ minden részén egyre gyakoribb autóbaleset indokolja ezeknek a bélyegeknek a kiadását. Köztük számos kifejezeaen a gyermekek közlekedési biztonságára hívja fel a figyelmet. Már ma is szép motívumgyűjteményt állíthatunk össze az ilyen kiadásokból. Eddig 30 ország postája küldte el jelentkezését a Budapest ’71 nemzetközi bélyegkiállításra. Az elfogadott magángyűjteményeket 43 ország filatelistái küldték meg, s a bemutatásra kerülő gyűjtemények 3900 kiállítási keretet töltenek meg. Ezekből arra következtethetünk, hogy világszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg a magyar bélyegek iránt, s a hazai filatelistákon kívül számos ország bélyeggyűjtői, postai szervei méltóan kívánják megünnepelni a magyar bélyeg centenáriumát Két bélyeget bocsátott ki az ENSZ postája. Az egyik, amely 20 centes névértékű, az Egyetemes Postaegvesülés (UPU) új palotáját ábrázolja. A másik. 13 centes, a világ lakosságának élelmezési problémájára hívja fel a figyelmet. Mindkét bélyeg svájci frank névértékben is megjelent. V. Gy. A megpumpolt elnök Ha lenne időnk rá. talán sajnálnánk is — de nincs. Mármint Nixont. No, nem politikai kérdésekről van szó, csupán családiakról. Amióta elnök, egyre-másra pumpolják a rokonai. Ha nem ad — körmönfont trükkökkel közelítik meg. Különösen élen jár ebben 24 éves unokahúga Kathy Timberlake, aki egyszerűen újságban közölte tarháló levelét. Ebben előadta, hogy kis fizetésű alkalmazott valahol. és — mint írta — „heti 27 dollárral nehezen léphetek fel bárhol, mint Nixon unokahúga”. Hogy Nixon mit válaszolt a nyílt levélre, vagy menynyivel válaszolt, — azt még nem tudni. M. Labdázás 600 ezer forinttal Hatszázezer forint sok pénz. Még egy városnak is. Két- három új bérházi lakás ára is lehet. De egy városnak, különösen olyan modern és szép településnek, mint Leninváros, nemcsak lakás kell — hanem illemhely is. Sokan nem is sejtik, milyen gondja volt ez a varosnak. De végül is került rá pénz. Hatszázezer forint, a tanács beruházási keretéből. Nagysokára megtörtént az átadása, s a derék leninvárosiak megkönnyebbülten sóhajthattak fel: na, végre! Korai volt az örömük. A város legforgalmasabb pontjára épült illemhely ugyanis átadása óta, azaz most már mintegy két hónapja zárva van. Nincs, aki „üzemeltesse”. A Borsod megyei Vízművek, amely a legilletékesebb lenne, ráfizetésesnek tekinti az üzletet. Bizonnyal kiszámolták: nincs Leninvárosban annyi sürgős dolgú idegen, aki miatt érdemes lenne átvenni a „boltot”. A másik illetékes cég, a Leninvá- rosi Városgazdálkodási Vállalat azzal védekezik, hogy az ő feladata csupán a karbantartás lenne. De hát egyelőre nincs mit karbantartania. S az idő közben múlik. Beköszönt az idegenforgalmi főszezon. Idegenek, köztük külföldiek árasztják el a várost, amely drága pénzen korszerű illemhelyei építtetett. S hogy ez nem használható? Arra mindenesetre jó, hogy néhány illetékes 600 ezer forinttal labdázzon, immár hónapok óta. Kár, hogy ezt a „játékot” a tévé nem közvetíti. Talán nagyobb sikere lenne, mint volt a bolgár—magyarnak. I. B.