Déli Hírlap, 1971. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-18 / 65. szám

Párizsi kommün Száz esztendeje, 1871. március 18-án a párizsi munkások sikeresen megvívták az első proletárforradalmat, s létre­hozták a világ első munkáskormányát. A kommün két és fél hónapos létezése alatt vezetői nem tudhatták minden ter­vüket megvalósítani, ám ennek ellenére a párizsi kommün az egész világ munkásságának követendő példát hagyott örökségbe. A múlt század 50-es és 60-as éveiben Franciaországban kibontakozó gazdasági fejlődés óriási jövedelmet biztosított a burzsoáziának, s ugyanakkor a termelőerők fejlődése ma­ga után vonta a munkásosztály számszerű növekedését és osztályszerkezetének megváltozását. Valamelyest növekedett a nagyüzemi proletariátus részaránya is, a munka feltételei azonoan váiiozatianoK maradtak, íuunaent pedig rosszab­bodtak. 1862-ben például Párizsban több mint 1 millió em­ber tengődött a nyomor határán, s közülük 121 ezret hiva­talosan koldusként tartottak számon. Az időnként meg­ismétlődő gazdasági válság a francia dolgozók helyzetét tovább rontotta. E jelenségek eredményeként a proletariátus politikailag aktívabbá vált, elhatárolta magat a burzsoáziától. III. Na­poleon a politikai válság elmélyülését azzal akarta meg­akadályozni, hogy a munkásmozgalmakat kíméletlenül el­nyomta. Tekintélyének visszaállítása érdekében 1870 nyarán hadat üzent Poroszországnak. A Sedánnál 1870. szeptember l-én bekövetkezett katasztrófa és a tóvárosi tömegek felke­lése elősegítette a napóleoni rezsim összeomlását. A bur­zsoázia magához ragadta a hatalmat és kikiáltották a köz­társasagot,. A porosz hadak Franciaország területén elért sikerei és a kormány áruló politikája miatt Párizs népe több ízben is felkeléssel akarta a kormányt eltávolítani, de a megmoz­dulásait leverték. 1870 márciusában sikerült megalakítani az Internacionálé tizenhat párizsi szekcióját. A fenti külső és belső jelenségek együttes hatására Fran­ciaországban a tőke és a munka ellentmondásai a végsőkig kiéleződtek. Ez volt a párizsi kommün létrejöttének alap­vető oka. A közvetlen ok pedig az volt, hogy a kormány­csapatok megtámadták a nemzetőrséget és megpróbálták lefegyverezni. A tömegek és a nemzetőrség összefogásának eredményeként azonban mintegy 24 óra alatt győzött a pro- letáríorradalom Párizsban. A kommün az új hatalom védelmére megszervezte a nép fegyveres erőit, s nagy lendülettel fogott hozzá az új társa­dalmi rend megteremtéséhez. Megvalósította a munkásellen- őrzést és az elmenekült tulajdonosok üzemeit átadta a mun­kásoknak. Emelte a munkabéreket és a rendkívül nehéz viszonyok ellenére más intézkedéseket is hozott a nép élet­viszonyainak megjavítására. Bevezette az ingyenes iskolai oktatást, elválasztotta az egyházat az államtól, a köz javára elkobozta az egyház javait és törvénybe iktatta a lelkiisme­reti szabadságot. Nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi is volt a párizsi kommün harca. A magyar származású Frankel Leó, mint munkaügyi népbiztos harcolt a kommün oldalán, a lengyel Dobrowszky pedig, mint az első hadsereg parancsnoka, a hő­siesség csodálatos példáját adta. A francia reakció csak a porosz hódítók segítségével — óriási túlerő felvonultatásával — tudta megdönteni 1871. május 28-án a francia munkásosztálynak az egész világon is első és legnagyszerűbb művét. Lenin részletesen tanulmányozta a párizsi kommün bu­kásának okait, s ezzel kapcsolatosan két belső momentumoi fontos tényezőként emelt ki: „A győztes szocialista forra­dalomhoz legalább két feltétel szükséges: a termelőeszközök magas fejlettsége és a proletariátus felkészültsége. De 1871- ben a két feltétel hiányzott... A kommün minden hibája ellenére a XIX. század nagyszerű proletármozgalmának nagyszerű példája.” A párizsi kommün igen lényeges tanulságát, hogy miként lehet a hatalom kivívása érdekében a hódító háborút pol­gárháborúvá átváltoztatni, az orosz proletariátus Lenin veze­tésével mesterien alkalmazta 1917-ben, a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom győzelmének kivívásakor. TOHAI FERENC + Pénteken 17 óra 20 perckor jelentkezik a televízió Rizi- bizi című tánczenei műsorával. Ezúttal Adamis Anna, Szte- vanovity Dusán, Bródy János, Huszár Erika és a műfaj más reprezentánsai lépnek fel. (Képünkön az Echo együttes.) Nemzetközi nyelvészeti konferencia Moder.n nyelvészet és nyelvoktatás címmel Buda­pesten rendezi meg az Élő Nyelvek Oktatói Nemzetközi Szövetsége nemzetközi kon­ferenciáját. A szövetségnek — amely 22 ország tagszer­vezeteit tömöríti — a TIT idegennyelv-oktatási választ­mánya mindössze 1968 óta tagja. Külföldön azonban máris felfigyeltek a TIT-ben folyó idegen nyelvoktatás eredményeire, s ennek elis­meréseként április 1—5. kö­zött a magyar fővárosban tartják e fontos tanácskozást. A konferenciára eddig mint­egy 130 külföldi, és 300 ma­gyar nyelvész, pedagógus je­lentette be részvételét. A nemzetközi konferencia részt' evői a szakmai prog­ramon túlmenően hazánk kulturális életéről is képet kapnak, megismerkednek az iskolán kívüli felnőttoktatás intézményeivel és módszerei­vel. Dosztojevszkij-premier Miskokra látogat a Malo Pozoriste A magyar—jugoszláv kulturális egyezmény keretében ez év áprilisában Miskolcra látogat a sarajevói Kis Színpad együttese. A jugoszláv vendégek programjáról, magyar- országi bemutatkozásukról Kerékgyártó Lászlótól, színházunk gazdasági igazgatójától érdeklődtünk. — Tudomásunk szerint a jugoszláv Maló Pozoriste a miskolci Játékszín, illetve a Thália Stúdió múlt évi ju­goszláviai vendégszereplését viszonozza? — Igen; már :ott-tartógko- dásunkkor felmerült, hogy a jugoszláv együttest meghív­juk, annál is inkább, mert a sarajevói Kis Színpad mű­vészeti törekvései többé-ke- vésbé megegyeznek a mi já­tékszíni elképzeléseinkkel. Örülünk neki, hogy a két or­szág közötti kulturális egyez­Tudósítónk ír ja Művelődési hetek Leninvárosban Ac idén ismét megrendezik Leninvárosban a hagyomá­nyos művelődési heteket. Az eddigiektől eltérően 1971-ben nem egyetlen hónapra, hanem hosszabb távra, a márciustól novemberig tartó időszakra tervezik a programot. Az idei IV. leninvárosi művelődési hetek zenei napokkal kezdődik. A Derkovits Gyula Művelődési Központ kiadásában már elkészült e rangos kulturális rendezvénysorozat műsor­füzete. A zenei napok keretében számos, színvonalasnak ígér­kező hangverseny, és előadás színhelye lesz a művelődési központ. Március 17-én, szer dán 17 órai kezdetlel kerül sor a Magyar Hanglemez gyártó Vállalat hanglemez- kiállításának megnyitói ára, majd a Leninvárosi Állami Zeneiskola növendékeinek hangversenyét hallhatják az érdeklődők. Március 20-án Bartók. Kodály és' századunk magyar zenéje címmel az Országos Filharmónia ifjúsá­gi előadása ígér jó szórako­zást. Március 21-én rende­zik meg H. Légrády Katalin és Hegymegi Ernő szonáta­estjét. Bizonyára maradandó élményben lesz részük azok­nak. akik rész1 vesznek majd a március 25-én sorra kerü­lő Beeíhoven-esten. Ez alka­lommal a nagy zeneszerző IX. szimfóniáját tűzik mű­sorra. Közreműködnek: a Miskolci Szimfonikus Zene­kar, a Debreceni Kodály-kó- rus. Fellépnek: Szabó Ró­zsa. Barlay Zsuzsa és Szalma Ferenc az Állami Operaház iagjai, továbbá Pásztor La­jos, a Weimari Operaház ma­gánénekese. Vezényel: Lu­kács György. A zenei napokat a politikai évfordulók hete követi. Töb­bek között ünnepi megemlé­kezéseket tartanak a párizsi kommün évfordulója és a forradalmi ifjúsági napok al­kalmából. A művelődési köz­pont könyvtára — március második felében történelmi tárgyú vetélkedőt rendez a Kun Béla Gimnázium- és Szakközépiskola, valamiint a 116. sz. Szakmunkásképző In­tézet hallgatóinak. Ugyan­csak ebben a hónapban ke­rül sor arra a történelmi és irodaimi vetélkedőre is, ame­lyen a Tiszai Vegyi kombinát szocialista brigádjainak veze­tőd, illetve tagjai vesznek részt. (lovas) Amatőrfilmszemle az egyetemen mény munkatervében helyet kapott ez az elképzelés, s így április 28-tól május 4-ig ven­dégünk lehet a Maló Pozo­riste együttese. A közelmúlt­ban a minisztérium és az il­letékes főhatóságok képvise­lőinek részvételével tárgyalást folytattunk Miroslav Avram- mal, a sarajevói Kis Színpad igazgatójával, valamint a színház szcenikusával, s megállapodtunk a magyar- országi vendégszereplés prog­ramjában is. — Mit láthatunk Miskol­con a vendégművészek elő­adásában? „ — A jugoszláv színház tag­jai nemcsak városunkban szerepelnek, hanem fellép­nek Egerben is, és egy pesti előadással a Thália Stúdió sarajevói vendégszereplését is viszonozzák. Természetes azonban, hogy a miskolci színház lesz első állomásuk. Az együttes, mely negyven főt számlál, tulajdonképpen két produkcióval készül erre a vendégszereplésre. A ju­goszláv művészek a Miskolci Nemzeti Színház nagyszínpa­dán Dosztojevszkij: Félke­gyelmű című darabjával lép­nek fel. Az előadás érdekes­sége lesz, hogy Dosztojev­szkij művét a színház szak­emberei alkalmazták szín­padra, s így — ismerve a kis színház formai törekvé­seit — aligha láthatunk ha­gyományos bemutatót. De természetesen bemutatkoznak a stúdió színpadon is. Hogy mi lesz a stúdió előadás cí­me, azt egyelőre nem tud­juk, a Kis Színpad eléggé gazdag repertoárjából bizo­nyára a legjobbat, leghatá­sosabbat választja, hiszen ezt a produkciót láthatja majd az egri és a budapesti kö­zönség is. — A miskolci művészek egész legendákat meséltek a sarajevóiak vendéglátásáról, meg az ottani járulékos prog­ramokról ... — Nagyon szeretnénk ezt a vendéglátást méltóan vi­szonozni, ezért kértünk csu­pán négy előadást a saraje­vói Kis Színpadról. így több idő és lehetőség nyílik majd Borsod megye és Miskolc művészeti életének, természe­ti szépségeinek megismerte­tésére. Bizonyára tetszik majd a vendégeknek Eger is, ahol egy teljes napot fogunk eliölteni. A miskolci és az egri bemutatkozás után a fő­városba kalauzoljuk vendé­geinket, ahol a Thália Szín­ház hozzánk hasonló szeretet­tel és figyelemmel várja a sarajevói kollegákat (gyarmati) Jancsó Adrienne előadói estje A Nyolcadik Országos Egyetemi és Főiskolai Ama­tőrfilm Szemlének és Talál­kozónak a Nehézipari Mű­szaki Egyetem lesz a házi­gazdája ebben az évben. A március 26. és 28. között rendezendő eseményen több mint száz film kerül a zsűri elé, a döntőbizottság elnöke ez évben is Bán Róbert lesz. ..Földédesanyám” címmel Jancsó Adrienne szavalómű- vésznő tart előadói estet már­cius 23-átn délután 6 órai kez­dettel a Nehézipari Műszaki Egyetemen. A bányászklub­ban sorra kerülő rendezvény ingyenes lesz. Kérdésünkre a kulturális bizottság vezetője elmondta, hogy arra kapja az egyetem fiatalsága a kul­turális költségvetést, hogy minél jobb műsorokat ren­dezzenek, a diákok minél ki­sebb anyagi megterhelésével. Úgy gondoljuk: az egyetemis­ták példája követendő. Ma­napság sok helyütt akarják a népművelést célzó rendez­vényeket gazdasági bevételt célzókká átalakítani. Jó len­ne minden egyes esetben megfontolni, minek az oltá­rán akarnak áldozni a mű­sorszervezők a kultúráén, vagy a gazdasági haszonén. 3 könvvlárakra Az elmúlt tíz év alatt meg-' kétszereződött megyénk mun­káskönyvtárainak könyvállo­mánya. Az 1960-as 220 ez­res állománnyal szemben az elmúlt évben félmilliót mondhattak magukénak a munkáskönyvtárak. Külünö- sen meggyorsult a szakszer­vezeti könyvtáraknak a fej­lődése 1965 óta. éjféltől reggelig HALÁLBÜNTETÉS ALATT A Fort Benning-i hadbí­róság esküdtjei összeültek, hogy határozzanak Calley hadnagy sorsáról: bűnös-e több mint 100 dél-vietnami polgári személy meggyilkolá­sában vagy sem. A hadbíró­ság ügyésze halálbüntetést kért Calley-ra. HATÁLY­TALANÍTOTTA Olaszországban az alkot­mánybíróság hatálytalanítot­ta az abortusz elleni tör­vénynek azokat a cikkelyeit, amelyek büntetendő cselek­ménynek minősítik a fogam­zásgátló szerek terjesztését és propagandáját. Ennélfogva a pirulát most már Olasz­országban is szabadon hasz­nálhatják. ÖSSZEOMLOTT EGY HÁZ Heten meghaltak és tizen- ketten megsebesültek annak következtében, hogy Bom- bayben összeomolott egy öt­emeletes lakóház egyik szár­nya. ELMENEKÜLTEK Három gengszter hatolt be Párizs egyik külvárosi bank­jába. Egyikük kiragadta az ott álldogáló anya kezéből csecsemőjét. Revolverét a gyermek nyakának szegezte és így kényszerítette a bank- tisztviselőket, hogy átadja­nak a rablóknak 6000 fran­kot. Ezután visszaadták a csecsemőt és elmenekültek. NÉGYET MAR ELFOGTAK Az öt toulouse-i bankrab­ló közül már négy a rend­őrség kezében van. A geng­szterbanda negyedik tagját délelőtt fogták el a Grand- Combe vasútállomáson. KIVÉGZÉS Teheránban több személyt kivégeztek, akiket titkos had­bírósági tárgyaláson gyilkos­ság és rablás vádjával ítél­tek halálra. A kivégzettek egy földalatti banda tagjai voltak. Fegyveres harc során ejtették foglyul őket. HATALMAS ROBBANÁS Hatalmas robbanás ráz- kódtatta meg Le Havre egyik négyemeletes épületét. A váratlan eseményt gáz­szivárgás okozta. Annak el­lenére, hogy a ház erősen megrongálódott, emberélet­ben nem esett kár. FIGYELMETLEN VOLT Budapesten a X. kerület­ben Németh Zoltán, 24 éves kőműves, csépai lakos fi­gyelmetlenül és szabálytalan helyen ment át az úttesten, és elütötte egy személyautó. Súlyosan megsérült. TOVÁBB NYOMOZNAK A frankfurti rendőrség to­vább nyomoz, hogy megálla­pítsa valóban vádolható-e az a 76 éves középiskolai tanár, aki állítólag elrabolt egy Rembrandt-képet, valamint egy Corregio, egy Bellini és a Reni vásznat. Közben az is kiderült, hogy a Remb­randtnak tulajdonított kép közönséges másolat. DRÁGA JÁTÉK Az 1972. évi nyári olimpiai játékok teljes kiadásai meg­közelítik a kétmilliárd nyu­gatnémet márkát — jelen­tette ki egy müncheni sajtó- értekezlet ,jn Herbert Kunze a szervező bizottság főtitkára. <

Next

/
Thumbnails
Contents