Déli Hírlap, 1971. március (3. évfolyam, 50-76. szám)
1971-03-18 / 65. szám
tinapolták Angela Davis perét Miután a másik vádlott beadványában az egyik bírót alkalmatlannak nyilvánította a tárgyalások vezetésére, meghatározatlan időre elnapolták Angela Davis perét. A bíró két óra hosszat konzultált mindkét fél ügyvédeivel, majd bejelentette, hogy a petíció alkalmatlanná teszi őt a per vezetésére. Most már várni kell, amíg új bírót neveznek ki Kaliforniában a tárgyalás előkészítésére. Arról mélységesen hallgat a fáma, mivel indokolta a vádlott tiltakozását, mit adott írásba, ami a bírót visszalépésre késztette. III. évfolyam. 65. szám 1971. március IS., csütörtök mmmmmm ARA 00 FILLER mmmmmms A 3-as választókerület képviselőjelöltje: Gaesi Miklós Miskolc minden tekintetben ★ Az első tavaszi lerefere. (Agotha Tibor fele.) IXem tudtak megegyezni az ország második városa lesz Lemondott a tinn kormány „Zöld ulaf" adtak az áremelkedésnek Tegnap délután Miskolcon, a 3. sz. országgyűlési képviselői választókerületben tartották meg a jelölögyűlést. A se- iyeniréti munkásszálló kultúrtermében (és a hangszórókkal felszerelt két kisteremben) (óbb mint ötszáz választópolgár jelent meg. A jelölőgyűlés elnökségében foglalt helyet többek közöl» Drótos László, a városi pártbizottság titkára. Hegyi Imre. a Hazafias Népíront megyei Bizottságának íit- kára. Gácsi Miklós, a városi párt-vb tagja, a Diósgyőri Gépgyár vezérigazgatója, és Rózsa Kálmán, a városi tanács vb- elnökhelycttesc, a gyűlés szónoka. A részvevőket Vineze Géza, a BAÉV vezérigazgatója, a jelölógyulés elnöke köszöntötte. Rózsa Kálmán előadói beszédét így kezdte: — Négy évvel ezelőtt találkoztunk itt és ilyen formában a választókkal. Ez a mostani találkozás jó alkalom egyben arra is, hogy lemérjük négy esztendő eredményeit. A Hazafias Népfront akkor meghirdetett programját nagyrészt teljesítettük, s nagyot léptünk előre a szocializmus teljes felépítésének útján. A továbbiakban hangsúlyozta a szónok: a párt politikáját, amelynek szellemében dolgozunk, a szilárdság jellemzi, fejlődésünk egységes és dinamikus. A gazdaságirányítás megváltozott rendszere eredményesen működik, javultak az élet- és munkakörülmények, nőtt a társadalmi juttatásokban részesülők köre, tovább fejlődtek a művelődés lehetőségei. — Nagyot lépett előre Miskolc is. Ennek bizonygatásáJobboldali összeesküvés Olaszországban B szervezkedés az egész országra kiterjedi Az olasz belügyminiszter megerősítette, hogy jobboldali összeesküvőket lepleztek le. Több mint hétszáz helyeit tartottak házkutatást — szó! a belügyminiszteri jelentés — szélsőjobból dali politikusok iakásán, jobboldali szervezetek - székhazaiban. Nagy mennyiségű fegyvert foglaltak le. továbbá olyan okmányokat, amelyek puccskísérletre utalnak. Az írásos bizonyítékok azt tanúsítják, hogy az összeesküvők katonai hatalomátvételt készítettek elő és ■a szervezkedés kiterjedt az egész országra. Több letar- óztatás is történt. Az őrizetbe vettek ellen lázadás előkészítése miatt emeltek vádat. Március 19: A vietnami nép Amerika-ellenes harcának napja A vietnami nép holnap tartja az Amerika-ellenes harcának napját. Ebből az alkalomból Nguyen Hung Khanh. a Dél-Vietnami Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvi vője tegnap baráti beszélgetésre hívta meg a magyar sajtó képviselőit. Az eszmecsere során vázolta az indokínai térségben kialakult helyzetet. Utalt arra. hogy az amerikai agresszorok e térségben elszenvedett sorozatos vereségekből sem vonták le a tanulságot. Az úgynevezett vietnamizálási politika csak azt eredményezte, hogy Vietnam, Kambodzsa és Laosz népe egységesen és elszántan küzd a közös ellenség, az vmerikai betolakodók ellen. A továbbiakban hangsúlyozta: a vietnami nép elszántan folytatja küzdelmét mind katonai, mind politikai és diplomáciai téren. A haladó közvélemény, mindenekelőtt a szocialista országok, köztük Magyarország népe is támogatja igazságos harcukat az amerikai agresszió ellen. ról aligha kell sokat beszélni, hiszen a szemünk előtt fejlődik a város. Nagy ütemben folytatódott a lakásépítés, formálódik a város új arculata. A dinamikus fejlődés — hangsúlyozta —. annak köszönhető, hogy maradéktalanul végrehajtjuk a pártnak és a kormánynak a lakosság érdekében hozott határozatait. 7— Azt is őszintén elmondjuk azonban, hogy az elmúlt ciklusban nemcsak eredmények születtek. Marad néhány gond a régiekből, és több újra is termelődik a fejlődés -velejárójaként. r (Folytatás a 3. oldalon.) A finn kormány lemondott, mert a koalícióban reszt vevő pártok nem tudtak megegyezni az árak befagyasztásának feloldásában. Kckkon- nen államfő elfogadta a lemondást. de felkérte Karja- laincn miniszterelnököt, hogy egyelőre lássa cl hivatalát. Mint mar előző szamainkban beszámoltunk róla, az árstop visszavonását a koalíción belül négy párt támogatta, de az ötödik, a kommunista párt ellenezte és a parlamenti szavazáson is így foglalt állást. Á finn parlament 131 szavazattal 51 elle4 tavalyi influenzáján any statisztikája Javult a város egészségügyi helyzete Miskolc járványügyi helyzete országos viszonylatban is jónak mondható. Az elmúlt években folytatott megelőző tevékenység, az aktiv védőoltások kiterjesztése gyümölcsözik. Evek óta nem fordult elő difteria, járványos gyermekbénulás és tetanusz. A kanyaró — ugyancsak a védőoltások eredményeként — soha nem tapasztalt módon csökkent. Szórványosan jelentkezik a szamárköhögés, a hastífusz, es a dizentéria. A Miskolc városi Tanacs Végrehajtó Bizottságának mai ülése elé terjesztett jelentés hangsúlyozza: Miskolcon az igen számottevő eredmények mellett még mindig vannak település-egészségügyi szempontból elmaradt területek. Ilyen a Bábonyi- bérc, a Muszkástelep és a Muszkásoldal, ahol az elmúlt években májgyulladás-fertő- zéses gpc alakult ki. Ezeken a településeken a higiéniai követelmények teljesítésének alapvető feltételei hiányoznak. Különösen nagy gondot Okoz itt a felgyülemlett szemét elszállítása (a terepviszonyok miatt), s ezért valóságos légyinváziók nehezítik a közegészségügyi helyzetet. A jelentés foglalkozott a tavaly tavaszi és őszi influenza-járvány statisztikájával is. Eszerint az A—2 Hong- Kong influenza-vírus a lakosság 40,6 százalékát támadta meg, s 70 244 megbetegedést okozott. Táppénzes állományban csaknem 15 000 kórházi kezelés alatt, pedig 213 beteg volt. A szövődmények száma elérte az 1350-et. S egy szomorú adat: a járványos influenza következtében 10 halottja volt városunknak. A további feladatok mellett, jelentős előrelépést hozott közegészségügyi szempontból az, hogy sok régi, higiéniai szempontból kifogásolt lakást lebontottak, és az új lakásokban lényegesen jobbak a közegészségügyi körülmények. A településegészségügyi problémák között a jelentés részletesen foglalkozott a város ivóvíz-ellátásával, a szennyvíztisztítással, a házi- és közterületi szemét elhelyezésének higiéniás kérdéseivel. A végrehajtó bizottság a jelentést megvitatta es a további feladatokat határozatban rögzítette, A vb ezenkívül megtárgyalta a tanács kerületi hivatalainak belső szervezeti tagozódásának, létszámának és béralapjának megállapítására beterjesztett javaslatot Az ülés lapunk zártakor meg tart nében elfogadta a javaslatot, amelynek értelmében az eddig befagyasztott árak tízszázalékos határokon belül mozoghatnak, ez viszont feltétlenül áremelkedéshez vezet. Az ötvenegy képviselő között volt a Finn Kommunista Párt 36 tagja is. Tizennyolcán tar- tóz'kodtak a szavazástól. Amikor a többség e javaslatot elfogadta, Karjalainen benyújtotta lemondását. A felbomlott koalícióban a kommunista pártot három miniszter képviselte. jjc Képünkön: Ahti Karjalainen (jobbra) átadja kormánya lemondását Urho Kekkonen finn államelnöknek. Ünnepi emlékgyülés A kommün évfordulóján A párizsi kommün hatására, jelentőségére emlékezte — a nagy esemény 100. évfordulóján — tegnap a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán ünnepi emlék- gyűlést tartottak. A jubileumi eseményen részt vett Szűcs István, a megyei párt- végrehaj főbizottságának tagja, Madarász György, a megyei pártbizottság osztályvezetője, s az intézmény kollektívája. A megjelenteket Kerekes József, az oktatási igazgatóság igazgatója üdvözölte, majd Jenovai Miklósné, az intézmény tanára méltatta ünnepi beszédében a párizsi kommün hetvenkét napjának tanulságait. tovább melegszik az idő Előrejelzés Miskolc térségére péntek délig: Változóan felhős idő, eső nélkül Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban 2, délben 13 fok körül várható.