Déli Hírlap, 1970. november (2. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-12 / 265. szám
Kilenc magyar az elődöntőben Egy Adler Zsigmonddal Adler Zsig mórul — a ma- SJ'or ökölvívó sport népszerű Zsiga bácsija — az utolsó előtti párként boxoló Siklósi és az olasz Grando küzdelmét figyelte az ajtóban, s már ki tudná megmondani, hányadik cigarettára gyújtott rá. Szokatlan nyugalommal szemlélte a két fiú küzdelmét. Az arca is nyugodt volt, s csak akkor nevetett fel, amikor Siklósi az első menet közepén hatalmas jobbegyenes ütést mért az olasz fiúra, akinek felrepedt a szemhéja, s sérülés miatt a vezetőbíró leléptette. — Ez már nem igaz — dohogott Zsiga bácsi —, erre aztán igazán nem számítottunk ...- Az EB előtt igen óvatosan nyilatkoztak szakvezetőink — mondtam. — Azt nem mondom, hogy nem örülök a győzelemnek, s annak, hogy Siklósi volt a kilencedik versenyző, aki legalább bronzérmet kap. Azt hiszem, ez minden várakozást felülmúlt.. — Mégis miért elégedetlenkedik Zsiga bácsi? — Nem akarok ünneprontó lenni. Az eredmények szépek, de a jövőre nézve hozzá kell fűznöm, hogy még többet várunk versenyzőinktől. Az olimpiai csapat kialakításához még erősebb gárdára lesz szükségünk. No, de erről majd később beszélünk, most inkább figyeljük azt az angolt... Rettenetes ütései vannak ... (f- gy.) A tegnap esti program negyedik mérkőzése a pehelysúlyban Simon és a csehszlovák Kaspar találkozója volt. Az első menet úgy indult, hogy nem különösebben érdekes a találkozó. Mindkét versenyző igen sokat mozgott, elugráltak az ütések elől, azonban a menet vége előtt négy másodperccel Simon kétszer is eltalálta ellenfele lejét. A második menetben a csehszlovák ökölvívó erősen kezdett. Több- “ szőr eltalálta a magyar fiút. Néhány másodperc után Simon magára talált, s valósággal körbe űzte ellenfelét a szorítóban. Igen értékes pontokat érő ütéseket vitt be, majd a harmadik menetben, a kőiéinél kétszer is megsorozta a csehszlovák verBizonyéra sokokat érdekel, hogy miként kerülhetett az fzig-vérig férfias sportághoz az ökölvíváshoz Eveling Wag ner, az NDK csapatának gyű rónője. A húszéves hőig' Zeinovetz Seebadban dolge zik, s foglalkozása hivatásé masszőr. — Az NDK Testnevelési é Sportszövetségének alkalma zásában állok — mondja. —- A szövetség fél éve kért fel, hogy vállaljam el az ökölviAz elóző naphoz hasonlóan ma is két részben 16 és 20 óimkor bonyolítják te a különböző súlycsoportok mérkőzéséit. A mai napon az. elődöntő küzdelmei folynak. A döntőbe jutásért kilenc magyar versenyző áll a szőri tóba. Mérkőzések 16 órától: 01 ke 1. Kondurat (román)—Kisné- metli (magyar); 2. I.anger (NDK) —Tai-oszján (szovjet). 57 kg l. Ciochma (román)—«.airino (olasz): 3. Andrianov (szovjet)— Simon (magyar). . t>.>,, kg ’ 1. Michalcea (román)—Nemeez . magyar): 3. Weiner (NDK)— Younsi (francia). 71 kg l. Tröster (NSZK) — Metotíiev (bolgár): 2. Heimarm (NDK)— (szovjet). *1 kg 1. Dikov (bolgár)—Sac-ftse (NDK); 3. Siklósi (magyar)— •arior, (angol). vők csapatának egyik gyúrói tisztét. Nagyon tetszik nekem ez a sportág így szívesen eleget tettem a kérésnek. Csapatunk tagjai nagyon örültek. \mikor megtudták, hogy ér eszek az egvik gyúrójuk. Az (DK-ban egyébként sok női zyúró van, az öklövívóknál éppúgy, mint a tornászoknál a röplabdásoknál vagy a másfajta sportolóknál. Ez nálunk nem jelent semmiféle különlegességet, a gyúrás épp Mérkőzések 2o órától 48 kg 1. Glück (magyar)—De Filippo (olasz): 3. Kostadinov (bolgái-) -Bachfeld (NDK). 54 kg 1. Levistcaev (szovjet)—Botos (magyar); 2. Needham (angol)— Kuncsev (bolgár). 60 kg 1. Vogt (NDK)— Osztao (lengyel) : 2. Juhász (magyar)—Marquardt (NSZK). 67 kg l. Csjeí (magyar)—Castellini (Olasz); 2. Dávidot' (szovjet)— LiákkJ (torok). 73 kg .1. Di Cositanzo (olasz)—Totío- rovics (jugoszláv); 2. zimpel (NDK)—Anfimov (szovjet). Nehézsúly 1. Stevens (angol)—Szuvand- ésdjev (bolgár); 2. Findeisen (NDK)—Béder (magyar). oly köznapi foglalkozás a nőknél, mint a tanári, az orvosi vagy bármi más. — Sportol? — Most már nem. Korában versenyszerűen tornászául és röplabdáztam. A sport 'gyét azonban .egész életemben szeretném szolgálni. állas ia évei betöltött lányokat szövőnőnek felvesz a Parnuttextilmü Jacquard Szövőgyára. A betanulási Idő 12 hét. Jelentkezés írásban a P. T. AJ. Jacquard Szövőgyár üzemgazdasági osztályán. Budapest, Xin.. Szekszárdi utca 19—25. szám. Az AFOK miskolci gépkocsi kirendeltsége gépkocsivezetőket felvesz. Jelentkezni lehet az APOR Besenyői utcai telepén. ingatlan Garázst bérelnék a Gépipari Technikum vagy a Selyemrét környékén. Telefont 31-6UL A mai nap programja senyzőt, s egy hatalmas jobb egyenessel vetett véget a találkozónak. Simon Tibor a Budapesti Honvéd' versenyzője. Kapuváron született 1950. március .'50-án. 177 cm magas, 1964- ben kezdett boxolni, foglalkozása katona. 1965-ben serdülő országos bajnokságot nyert, majd 1966-ban, 1967- ben és 1968-ban ifjúsági magyar bajnok lett. Az elmúlt évben, az idén is megnyerte az utánpótlás bajnokságot. Száz mérkőzés mérlege Eddig pontosan 100 mérkőzést bonyolítottak le az I. junior ökölvívó Európa-bajnokságon! Ennyi találkozó után maradt a legjobb négy között a 21 ország 144 versenyzőjéből 12 orszag 44 öklözője. Az eddigi mérleg: •o Qj * "3 o £ N . D ®Ü> KO> W K Anglia 4 2 3 3 8 5 Ausztria — 4 — — — 4 Bulgária 3 3 5 3 5 8 Csehszlovákia 3 3 — 3 — 6 Finnország 1 3 — 1 — 4 F rancia ország 2 3 1 1 1 4 Hollandia — . — — 1 — 1 Írország 1 4 — 1 — 5 Jugoszlávia 3 2 1 5 1 7 Lengyelország 4 4 1 6 1 10 NDK 6 1 8 2 8 3 NSZK 1 4 2 1 2 5 Norvégia — 1 — — — 1 Olaszország 3 4 4 2 4 6 Románia 3 3 3 5 3 8 Spanyolország 3 2 — 3 — 5 Skócia 2 2 — 2 —■ 4 Szovjetunió 7 2 6 3 fi 5 Törökország 1 5 1 — 1 5 Wales 1 3 — 4 — 4 Magyarország 8 1 9 1 9 2 Jelmagyarázat : Gy. = győzőlem, V = vereség. ED sas elődöntőbe került, K = kiásott v érsenyzők száma. (Megj.: A ábői csak 112 versenyzőnek kéilett a selejtezőben is ; mérkőzni.) A magyaroktól 3 román, 2 bolgár, 2 olasz, 2 szovjet, 1—1 angol, csehszlovák. ír, lengyel, NSZK-beli, norvég és walesi versenyző kapott ki. Mindkét kiesett magyar versenyző szovjet ellenféllel szemben maradt alul. A döntőbe jutásért a 9 ma- ?var, 2—2 olnsv. román és szovjet, 1—1 NSZK-beli, angol ' és NDK-beli ellen mérkőzik ma. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.30r Melódia- koktél. — 13.40: Tanácsaink az uj törvénytervezet tükrében. — 14.00: Két divertimento. — 14.30: Fortunio dala. Operettrészletek:. — 15.10: Kardos István: Antik dalciklus. — 15.30: A művelődés lómmá. — 15.50: Gatti-Sebestyén András: Trombitakettős. — 10.05 Színes népi muzsika. — 16.23: Vörösmarty Mihály élete és költészete. Csongor és Tünde. IV. rész. — 17.15: Nathan Milstein és Philippe Entremont lemezei. — 17.58: Nyitott stúdió. — 18.28: Musical-slágerek. — 19.25: Kritikusok fóruma. — 19.35: Verdi: Rigoletto. Háromtelvonásos opera. — Közben: 21.18: Felidézlek a múlt arany ködéből. Dutka Ákos verse. — 21.22: Az opera- közvetítés folytatása. — 22.15: Jelentés a junior ökölvívó EB- ről. — 22.20. A tizenegyedik év. Kubai útijegyzet, IV. rész. — 22.30: Katona Klári, Széesi Pál és a Bergendi-együttes íelvételeiből. — 22.50: Róbert László úti jegyzete. — 23.10: Könnyűzene éjfélig. — 0.1Ó: A Svájci Olas:' Rádió énekkara Monteverdi-mad- rigálokat énekel. Petőfi rádió: 12.60: Könnyűzenei híradó. (Ism.) — 12.30: Franz Grillparzer emlékezései Beethovenre. — 13.03: Pécsi stúdiónk jelentkezik. — 13.20: Francia kamarazene. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.10: A népdal második élete. (Ism.) — 18.30: Ródíóegye- tem: Petőfi Sándor. II. rész. (Ism.) — 19.00: Rádióhangversenyekről. — 19.30: Színészek énekelnek. — 20.25: Üj könyvek. (Ism.) — 20.28 x Golgota. Tolsztoj regényének rádióváltozata. TI. rész. — 21.28: Vörös Kálmán népi zenekara játszik. — 22.09: Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? — 22.19: A Név York-i Kamaraegyüttes hangver* senye a strassbourgi fesztiválon. URH: 18.10: Hanglemezparádé. — 18.50: KöEéj>fok& franefra tsh1 * Az Európa-bajnokság első kiütéses győzelmét arató Boton András a középdöntőben az ír Tohillt kapta ellenfélül. A magyar fiú mindhárom menetben fölényben volt, s biztosan ■jutott a legjobb négy közé. (Háttal Botos.) (Szabó István felvétele) Fogadás Tegnap délelőtt az I. junior Európa-bajnokság alkalmából a Magyar ökölvívó Szövetség fogadást adott a Szakszervezetek Megyei Tanácsának székházában a versenyre akkreditált újságírók, AIBA, EABA vezetők, valamint a meghívott játékvezetők részére. A fogadáson először Karácsony István, a Magyar ökölvívó Szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket. majd utána Nyikiforov Deniszov, as AIBA Végrehajtó Bizottságának elnöke mondott köszönetét a Magyar ökölvívó Szövetségnek a verseny szervezése és lebonyolítása terén elért eredményeiért. A tegnapi mérkőzések eredményei 54 kg Rodriguez (spanyol)— Levistcsev (szovjet) kiüt. gy. (I. menet) ; Tohil (ír)—Botos (magyar) pont. gy. • Needham (angol) — Förster (NDK) pont. gy.; Seku- larac (jugoszláv)—Kuncsev (t>oj gár) pont gy. 63,5 kg Fucseddzsijev (bolgár) —Micha cea * (román) pont. gy.; Tleuba- jev (szovjet)—Nemecz (magyar) pont. gy : Melrose (skót)—Weidner (NDK) pont. gy.: Vounsi (francia)—Benes (jugoszláv) pont gy. 81 kg Dikov (bolgár)—Siliste (román) döntő f. (Ili. menet) r Verst^ripen (hoüand)—Sachs) (NDK) döntő f. (III. menet). 57 kg Ciochina (román)-Tomczyk (lengyel) pont. gy.: Grant (skot) —Carrino (olasz) sérülés miatt le.: Vaszi* ievics (jugoszláv)— Andrianov (szovjet) pont. gy.: Simon (magyar)—Kaspar (csehszlovák) pont.\ gy. 67 kg Szavov (bolgár)—Csjef (magyar) pont. gy.: Fernandez '.spanyol)— Castellini (olasz) sérülés (III. menet' : Plitski (NDK) — Davidov (szovjet) oont gy.: Paul (angol)—Hakki (török) nont. gy. 81 kg Grando íolas^—Siklósi (magyar) sérülés: Zardy (francia) — Barlow (angol) kiütés (I. menet) salgás. — 19.05: A dzsessz kedvelőinek. — 19.19: Szokolay Sándor: Néger kantáta. — 19.36: Kovács Dénes és Bacher Mihály Beethoven-szonata estje. — Közben, kb. 20.33: Hollódi vadrózsák. Tamási Áron elbeszélése. (Ism.) — Kb. 20.50: A hangversenyközvetítés folytatása. — Kb. 21.30: Operaegy fittesek — 21.57: Üj lemezeinkből. Miskolci vádió: Megyei körkép. — Lesz-e évvégi hajrá? — Diósgyőri kohász-krónika. — A tervező jövő évi terveiről. — A szikszói kórházban. — Baleset- védelem a termelőszövetkezetben. — Az új miskolci sport- csarnokból, a junior ökölvívó EB-rői jelentjük. — Hal zenés találkozója. Televízió: 13.10: Földrajz. — 14.55: Számtan-mérfean. — 15.50: Osztályfőnöki óra. — 16.40: Földrajz. — 17.10: Hírek. — 17.15: Ökölvívó junior EB. — 18.30: A xnagyar művészet története. í. A honfoglalás kora. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-liíradó. — 20.00: A Dominas-banda. NDK tévéfilm. II. rész. — 21.45: Tv-híradó 2. kiadás. — 21.55: ökölvívó junior EB. Bratislava! televízió: lti.2t>: Hírek. — 16.30: Biológia. — 17.0Ü: A politikai oktatás segítségéve). •— 17.45: Egy tenger alatti kirándulás. — 19.00: Tv-híradó. — 19.31: I>íszhangverseny a szovjet kultúra napjai alkalmából. — 21.30: Tv-híradó. — 21.50: A jég- korongozás hírei. lilmszíiiházak: Beke (í4): A nagy Red (magyarul beszélő színes amerikai); (hn6, 8): Rachel, Rache? (színes amerikai- 16 éven felülieknek!). — Kossuth (f3. hl. f7): Erik a fény (színes magyar). — Filmklub (Kossuth moziban 6): Magasiskola (színes magyar, 14 éven felülieknek!). — Fáklya k"5. f7): Bálor kisasszony (cseh film.) — Petőfi (ff> f7): rié> csillaga (szír.*-': angov —>encia) —- Táncsics ( ■ f7): A nagy. Red 'magyarul beszélő színe« amerikai). — Szikra (5 7): Fgy az ezerhez (magyarul b-se vő srines czovjet.) — Ságvári (15. hn7): Magasiskola (színes magyar. 14 éven felülieknek'). . Miskolci Nemzeti Színbaz (7): A nagy karrier (Madách-bérlet). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Üvegművészet! kiállítás. — Miskolci Kéntár (10—18 óra között): Képek a Herman Ottó Múzeum anyagából. — Libresszó (13—20 óra között): Gero András festőművész kamara- kiállítása. PÉNTEK Kossuth rádió: 3.20: Szimfonikus zene. — Közben, 9.00: Ejjej a tanyáról. Elbeszélés. — 9.15: A szimfonikus zene folytatása. — 10.05: Iskolarádió. ..Nyitnikék’b (Ism.) — 10.40: Édes anyanyelvűnk. — 10.45: László Annié nótákat énekel. — 10.59: Lottóeredmények. — H.00: Hangos levél az Ulmi Őslénytani Múzeumból — 11.10: Opera récz1gtpk, Petőfi rádió; a.ú5: A madarász. Zeller operettjének részletei. — 8.50: Időszerű nemzetközi kérdések. — 9.00: Ezeregy délelőtt. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.45: Szép magyar novella. Gozsdu Elek: A nádsíp. Televízió: 3.05: Iskola-fv.: Matematika. — 8.30: Orosz nyelv. — 9.05: Földrajz. — 9.55: Fizika. ~~ 11.05: Élővilág. — 11.55: Franci« nyelv. Gyöxteavk Simon Tibor Wagner gyúrónő