Déli Hírlap, 1970. november (2. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-06 / 261. szám
1 Ha idős ember emlékezik, a mondatokban a történelem rejtőzik. Beszélgetés közben mondta el a kollégám (ő is idős embertől hallotta), hogy hogyan is volt régen, milyen mély meggyőződés kötötte az illegális kommunista mozgalomhoz az embereket. A szervezetbe való belépés egyik feltétele például az volt, hogy kézírással másolta le az újonnan jelentkezett a Kommunista Kiáltványt. Ami túl azon, hogy íráshoz nem szokott ember kezében a malteroskanál, a hén- gerészfogó után milyen nehezen engedelmeskedett az írótoll. azért sem volt tréfadolog, mert a lemásolt, megőrzött, tiltott írás lebuktathatta tulajdonosát. Aki azonban leírta, hogy „Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete”, az hitt abban az eszmében, amő az írott szöveg hordozot*. Ez a hit pedig teremtő hit volt A legjobbak ma is akként őrzik és adják tovább. Az öreg a fiatalnak, a felnőtt a gyereknek, az idős munkás a kezdőnek, a tanár a diáknak; biztosítva a folytonosságot. Nem volt mindegy a múltban, nem mindegy a jelenben sem, hogy a közeljövő felnőttje, a mai fiatal hogyan látja maga körül a világot. A minden iránt fogékony, érdeklődő gyerek gondolatait rendbe szedni a legszebb feladat, és amilyen nehéznek látszik, olyan könnyű. A felnőttkor küszöbén álló gyerek maga kívánja a legjobban, hogy tisztán lásson. Segíteni kell neki. Csak üdvözölni lehet tehát a Nehézipari Műszaki Egyetem marxista tanszékének törekvését, hogy együtt a középiskolai tanárokkal, de a felsőfokú intézmény adta lehetőségek birtokában, középiskolai marxista diákkörben foglalkoznak a legérdeklődőbb gyerekekkel. „Lefordítva” a tudományt az ő nyelvükre, válaszolva a kérdéseikre, segítik a tanárok munkáját, a gyerekek szélesebb, és főként biztosabb látókörének kialakulását. Hogy mennyire szükség van erre, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a jelentkezők nagy száma. (Az egyetemen több mint százan, a Zrínyi és a Kossuth Gimnáziumban pedig egy igen bő egyetemi szemináriumot kitevő gyerekcsoport hallgatja az előadásokat, beszélget az egyetemi oktatókkal.) A sokoldalú kíváncsiságot a gondos tematikával összeállított foglalkozásokon minden kötöttségtől mentes légkörben elégítik ki, tehát nemigen maradnak zavaros, nem tisztázott gondolatok. Szinte bizonyos, hogy ez a kísérlet is beválik. Folytatása és bővítése pedig mindenképpen kívánatos. maka| marta Tízezer kilométerről érzékeli a gyufalángot A világ egyik legnagyobb obszervatóriumában, a Szovjet Tudományos Akadémia zelencsuki asztrofizikai állomásán befejezték a 6 méter átmérőjű, óriásteleszkóp alapjának szerelési munkálatait. Az új csillagvizsgáló a kaukázusi hegyvonulat egyik 210 méter magas ormán épül. Helyét gondosan választották ki, a tudósok hat éven át vizsgálták az itteni „látási viszonyokat”. Milyen vizsgálatokat tesz lehetővé ez az „óriásszemű'’ berendezés? Segítségével a tudósok sokkal távolabbra hatolhatnak a világűrbe, mint eddig, távoli galaktikákat, kvazárokat vizsgálhatnak, tanulmányozhatják a csillagok, a csillagködök fizikáját, más bolygók légkörét. felületét. Az új teleszkóp érzékenységét a következő példával szemléltethetjük: ha a Szovjetunió távol-keleti körzetében valaki meggyújt egy gyufát, akkor a láng fellob- banását a körülbelül 10 ezer kilométerre levő kaukázusi teleszkóp rögzíteni tudja. 3jc Furcsa, de csak több mint fél századdá7 az esemény után, kezdjük igazán közelről megismerni a kort, mely győztes proletárforradalmával megrengette a világot. S mos látjuk egyre tisztábban Lenint is. Lenint, ak nem az eszméket szerette, hanem az embe reket. A korról és világformáló szereplőire — elsősorban Leninről — vall a Miskolc Nemzeti Színház ma esti ünnepi műsora „Fejezetek Leninről.” Gyurkó László azonos című könyve alapján a dokumentum-oratórium is ezt a címet viseli. Sallós Gábor rendező azokat a fejezeteket idézi, amelyek legérthetőbben vallanak Lenin tiszta emberségéről, a párt vezetőinek nagy dilemmáiról, s melyek megőrizték Gorkij és Vlagyimir rljics őszinte barátságát. A száműzetés évei Xrupszkajával. a béketárgyalások, az új szovjet állam ezernyi sebe és gondja, a 'cronstadti lázadás, s két zseniális ember ba- átsága... A színészek leveleket, jegyzőkönyveket, cikkeket idéznek, de xigy beszélnek a hajdanvolt eseményekről, hogy minden szavukkal nekünk üzennek .. (Klein felv.) A negyedik hét s A hét A hét című új televíziós folyóirat jóformán még meg sem született, máris sok vitára adott alkalmat. Nemcsak a nézők körében, hanem a televízióban is. Vannak, akik még mindig az első adást tartják a legjobbnak, vannak, akik a harmadikra esküsznek. A televízióban működik egy társadalmi tanácsadó testület is, amelynek tagjai a tévén kívülálló újságírók és egyéb szakemberek. Nemrégiben megvitatták A hét eddigi adásait. Természetesen olyan új javaslat még nem készült. amely bármiféle változtatást igényelne, hiszen Magyar játékszín Szombaton este tartja nyitó előadását a Madách Színház új stúdiószínpada. A Négy- szemközti színpad elnevezés joggal illeti meg, hiszen RO személyes nézőtere eleve biztosítja az intimitást. Az első bemutatón Magyar játékszín címmel két egyfelvonásost állítanak színpadra. Móricz Zsigmond Groteszk című játékát és H. Bartha Lajos Békességben, ámen! című kétszemélyes darabját. Mikor — néhány évvel ezelőtt — Jókai Anna első novelláit olvastuk, valaki megjegyezte: bátor ember, aki a magyar irodalomban ezen a néven mer jelentkezni. Akkoriban ez még kétes értékű dicséretnek számított. Az írónő nevét mindenesetre megjegyeztük. S mikor a novellák után első regénye is megjelent, már minden „olvasni tudó” ember meggyőződhetett róla: a szerző valóban bátor. Vagy inkább őszinte? De hisz van-e nagyobb bátorság mint a kendőzetlen őszinteség? Akik a regényt nem olvasták (az eredeti cím 4747 — tulajdonképpen egy helyrajzi szám) a szolnoki Szigligeti Színház előadásának tévéközvetítése után bizonyára kedvet kapnak majd az immár második kiadásban is megjelent műhöz. A történet — szerencsére — színpadi megfogalmazásában sem vesztett eredeti értékéből. A drámai fordulatokban bővelkedő cselekmény dialógusait olvasva, a művel való első találkozáskor is megállapíthattuk: sikere lesz az esetleges adaptációnak. József Attila óta sűrűn emlegetjük a város peremét. De nem láttunk ott mást és többet, mint amit a költő látott. Jókai Anna nem a nagyváros-széli proletariátusról beszél. A perifériák kispolgári közegébe kalauzol el bennünket. Nagyon ismeri ezt a világot. És nagyon gyűlöli. Gyűlöli a bűzös kapualjakat, a kertek olcsó virágait, a szobák gipszmintáit, a konyha repedezett kövét, a csepegő yízcsapot. Az embereket szánja és megveti. Milyen világ ez? Mézes szavak és ordenáré szitkok, a kapzsiság és hazugság birodalma. Aki ebből a talajból táplálkozik, az bűnt, képmutatást, olcsó szentimentalizmust szív magába, s „kipárolgásával” megmérgezi maga körül a levegőt... A szolnoki színház naturális díszletei — nem is lehetne jól más környezetben játszani a darabot — a szereplőkkel együtt beszélnek arról a szörnyű szellemi nyomorról. melybe Nusi néni fullasztja a családot. A színházi est nem szívderítő. Hegedűs Ágnes, Szakács Eszter. Kránitz Lajos. Anda- házi Margit és a többiek remek szerepformálása, Beré- nyi Gábor színészvezetése, s a drámai csúcsok biztos kezű kitapintása azonban emlékezetes produkciót teremt. Jó lenne, ha Jókai Anna drámaírói erényeiről más alkalommal is meggyőződhetnénk. Hiszen a kis színpadot már nem is olyan nehéz bejárni ipa va'aki annyira ismeri n „nagy játékteret” (gyarmati) ideje sem volt még ennek a műsortípusnak, hogy kipróbálja lehetőségeit. Márványi György szerkesztőtől azt kérdeztük: milyen érdekességet kínál a közeljövőben A hét? — November 8-án este Fehérgyarmatról és Csenger- ből, a két árvíz sújtotta faluból jelentkezik a műsor. Bizonyára sokan emlékeznek még A TV jelenti... egyik, különkiadására, amelyben kizárólag árvízi ügyekről volt szó. Akkor ott sokan nem akarták vállalni az elköltözést. Most azt próbáljuk bemutatni: mi történt azóta, mit sikerült felépíteni, hogyan élnek, gondolkodnak azok az emberek, akiket akkor láthattunk. A műsort a stúdióban most is Vértessy Sándor vezeti; a helyszínen Balogh Mária és Horváth János lesz a riporter. Népi és iskolai csillagvizsgáló A Halle közelében levő Eilenburg város látványossága 1964 óta a Jurij Gagarin nevét viselő népi és iskolai csillagvizsgáló, amelyet állami eszközökkel a legmodernebben rendeztek be. A nagy főépületben, amelyben a toronyállomás is van, található a megfigyelő lapos tető két távcsővel, a mérő- és óraterem, valamint számos munkaszoba. A nap minden órájában sok. fiatal fiú és leány látogat ide a környék iskoláiból. Gyakorlati szemléltető esték egészítik ki a csillagászati kutatóprogramot, amely minden iskola tantervéhez hozzátartozik. Az eilenburgi csillagvizsgáló, mint műbolygó-követő állomás, nemzetközi viszonylatban is jó hírnévnek örvend. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája legutóbb köszönetét mondott az eilenburgiaknak a Szojuz—9 űrhajó repülése során végzett megfigyelésekért. Új telefonközpont az egyetemen A következő évben, tízmillió forintos beruházással, az egyetem teljes telefonhálózatát kicserélik és ezzel együtt új telefonközpontot építenek. A régi 300 vonalas helyett ezer vonalas lesz az új központ, mely a későbbi igényele kielégítésére 1500 vonalig bővíthető. Az első fizikai Nobel-díjas Holnapután lesz 75 éve, hogy Wilhelm Konrad Röntgen, a világhírű német fizikus felfedezte a róla elnevezett Röntgen-sugárzást, amelyet ő még X-sugárzás- nak nevezett. Az általa szerkesztett cső segítségével végezte lankadatlan energiával kísérleteit az 1845-ben született és 1923-ban meghalt kiváló tudós. Eljárásának lényege az volt, hogy a Röntgen-csőben felgyorsított elektronok fémfelületbe ütköztek, s ott mozgási energiájuk • körülbelül 1 százaléka Röntgen- sugarakká alakult át. Az általa kikísérietezett készülék alkatrészei: a sugárvédő búrában elhelyezett Röntgen-cső, az annak üzemeltetéséhez szükséges feszültséget előállító generátor, valamint az egész berendezést szabályozó vezérlő asztal. Röntgen professzor nagy jelentőségű felfedezéséért 1901-ben elsőként kapott fizikai Nobel-díjat. E felfedezésén kívül foglalkozott még kristályfizikával. tanulmányozta a gázok fajhőjét, továbbá a folyadékok fizikai sajátosságait magas nyomáson. IZZÓ lAvafolyam Másfél kilométeres zzó lávafolyam ömlött végié az Etna északkeleti oldalán. A kitörést messzehangzó robbanások kísérték. A hatóságok szerint a lakott területeket nem fenyegeti veszély. KÉMKEDTEK Kémkedés vádjával állítanak három francia állampolgárt algériai bíróság elé. Januárban tartóztatták le őket. FÖLD ALATTI ROBBANTÁS Nukleáris robbantást hajtottak végre az amerikaiak nevadai kísérleti telepükön. A felrobbantott szerkezet hatóereje 20 000—200 000 tonna tnt-nek felel meg. TŰZ A SZOCIÁLIS OTTHONBAN Tűz ütött ki hajnalban egy montreáli szociális otthonban. Mire a tűzoltók és a mentők a helyszínre érkeztek, az otthon lakói közül 17 idős ember füstmérgezés következtében már halott volt. Rajtuk kívül még 17-en tartózkodtak az épületben, őket kórházba szállították. FELBORULT A KOMPHAJÓ Huszonkilencen vesztették életüket, amikor egy délkoreai folyón Csuncsön város közelében felborult egy 60 személyt szállító komphajó. SÚLYOS GAZMÉRGEZÉS A dél-norvégiai Kristian- sand kikötőben horgonyzó tankhajó rakodóterében súlyos gázmérgezés történt. Száz munkás tartózkodott a hajón, akik javítási munkálatokat végeztek, amikor egy széndioxid „pisztoly” magától működni kezdett és a hajó géptermét gázfelhő borította el. Hatvan munkás rosszul lett, 12-én a kórházban gázmérgezés következtében meghaltak. MEGÖLTE FELESÉGÉT — FIÁT Hajnalban debreceni lakásán Závoczky József 52 éves éjjeliőr, idegbeteg, több baltacsapással megölte feleségét és 15 éves fiát. Másik két fiát és sógornőjét súlyosan megsebesítette. Utána a közeli erdőben öngyilkos lett. A TRAGIKUS TŰZVÉSZ OKA A franciaországi Saint Laurent-i táncteremben a tragikus tűzvész során — mint már megírtuk, 144 fiatal pusztult el. A tüzet egy fiatalember okozta, aki cigarettára akart gyújtani, de az égő gyufát véletlenül egy habselyemDórnával bevont székre ejtette. Az esetet két tanú is látta, akik elmondották, hogy a fiatalember megpróbálta eloltani a tüzet, de sikertelenül, és hamarosan az egész karzat is lángba borult. A fiatalember is bennéseít. MEGFENYEGETTÉK A Hamburger SV klubhoz névtelen levél érkezett, amelynek írója halállal fenyegeti a legnépszerűbb nvugatnémet labdarúgót. a 34 éves Uwe Seelert. A névtelen levélíró 117 nap haladékot adott Seelemek utána levegőbe repíti házát, családiával együtt. Uzsorásnak, kizsákmányol ónak nevezi a hamburgi középcsatárt. akinek biztonságé-" a hamburgi rendőrség a Következő időben különösképpen ügyelni fog. Őrizni * Fejünk felől a tetőt