Déli Hírlap, 1970. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-23 / 249. szám
Asatatiteniss Középfokú tanintézetek bajnoksága meglepetések a városi bajnokságéit Elbúcsúztak a volt dön körkép j) Gyulán sorsdöntő mérkőzést játszik vasárnap a DVTK NB Il-es tekecsapata. A hazaiak a kiesés ellen TekeTegnap a késő esti órákban fejeződött be Miskolc város 1970. évi III. osztályú egyéni asztalitenisz-bajnoksága. Régen látott nagy mezőny indult el a versenyen, ennek ellenére a színvonal évek óta nem volt ilyen alacsony. Érdekességek és meglepetések jócskán akadtak. Molnár Anna a férfi mezőnyben indult és kiválóan megállta a helyét. A legjobb nyolc közé jutásért Tósát (MÉMTE) győzte le és csak nagy küzdelemben kapott ki Ignácztól (DVTK) 2:1 arányban. Hosszú évek után megszakadt a MÉMTE fölénye. Mind a női, mind a férfi versenyben más egyesület szerezte meg az első helyet. A nőknél a Volán-versenyzők sikeréhez hozzájárult viszont az is, hogy a MÉMTE NB I-es játékosai közül csak Ismét fliésyessyről Október 21-i számunkban rövid hírben írtunk arról, hogy Viszlai László értesülései szerint Négyessy, az MVSC kitűnő fiatal kerékpárversenyzője a Vasasba tart, illetve már át is igazolt a fővárosi egyesülethez. Tegnap felhívta szerkesztőségünket az MVSC szakosztályvezetője, s közölte: nem tudnak Négyessy távozási szándékáról. A sportkör tulajdonát képező felszerelés jelenleg is Négyessynél van — mondotta a szakosztályvezető. Bár vele az utóbbi napokban nem beszéltek, a hírt alaptalannak tartják. Tudomásuk szerint Négyessy jelenleg is Debrecenben tölti katonai szolgálatát. Nem tudják, hallották! S mivel nekünk is elmondták, ezt is készséggel közöltük, mint azt az ominózus, Viszlai Lászlótól eredő hír esetében is tettük. Mi mindenesetre azt szeretnénk, ha a hír valótlan volna, s az egyébként is keBrilla állt asztalhoz, ő azonban vereséget szenvedett a nagyon jól játszó Tatártól (Volán). A férfiaknál tovább tart a MÉMTE játékosainak gyenge formája. Itt meglepetésre Szabó (DVTK) biztosan győzte le Tálast és Du- béczit (MÉMTE) és megszerezte az első helyet. Eredmények: Miskolc vá- . - ' r, .. Gál. 3. bajnoka Tatár, 2. i , d. Nyitrai és Újvári (valameny- nyi B. Volán). Miskolc város 1970. évi férfi III. osztályú bajnoka Szabó (DVTK), 2. Dubéczi, 3. Tálas (mindkettő MÉMTE) és Ignácz (DVTK)., Ma este 19 órai kezdettel a II. osztályú bajnokságot rendezik a népkerti tornacsarnokban. D. Z. vés nagy egyéniséggel rendelkező miskolci kerékpár- sport nem szegényedne egy tehetséges fiatalember elvesztésével ! H. K. Peutt Hrisztov Djonov Dolgai FIFA-játékvezető emlékeiből: — Néhány évvel ezelőtt a bajnokság sorsát eldöntő mérkőzési vezettem fővárosunkban. Történetesen az a csapat vesztett, amelynek a legtöbb szurkolója volt, így aztán napokig búslakodtak a dolgozók. Bár sem a mérkőzésen, sem utána nem történt semmi különös, nem szidtak, nem akartak megverni. Másnap a szaksajtó is tárgyilagosan írt a játékról és a játékvezetőről is (mármint rólam). A középfokú tanintézetek országos kézilabda-bajnokságának megyei selejtezőiben a legnagyobb meglepetést a múlt évi „döntősök” veresége jelentette. Kiesett a Gépipari Technikum fiú-, illetve a Zrínyi Gimnázium leánycsapata! Annál jobban szerepelnek viszont az újonc le- ninvárosiak, akik mindkét nem mezőnyében bevereked- tók magukat a négyes döntőbe! A legjobb négy közé egyébként a fiú- és a leány- mezőnyben egyaránt 2 miskolci és 2 vidéki iskola csapata került. A körmérkőzéses döntőkre október 31-én és november 1-én Miskolcon kerül sor. A fiúmérkőzések eredményei: Miskolci Földes Gimnázium—104. sz. ITSK 22:15, Ózdi Ipari Szak- középiskola—105. sz. ITSK 13:13 (a vendég ózdiak jutottak tovább), M. Villamosioari T.—M. 2. sz. Szakközépiskola 35:14, Le- ninvárosi G.—M. Gépipari Technikum 14:11. A lí'ánymérközések eredményei: Ózdi G.—Ede-lényi G. 13-3. Leninvárosi G.—101. sz. ITSK 6:2, M. Hermán G.—M. Zrínyi G. 9:8. a M. Kossuth G.—M. 2. sz. Szakközéniskola mérkőzés elmaradt. (A Kossuth G. továbbjutása várható.) * A labdarúgó-bajnokság megyei selejtezője is túljutott a második fordulón, s már a legjobb nyolc közé kerültek a győztesek. Itt a legnagyobb Két itappal kesöbü névtelen levelet kaptam, nyilván a vesztes csapat egyik szurkolójától. A levél lényege az volt, hogy ha még egyszer játékvezetésre merek vállalkozni, nem jutok vissza élve szülővárosomba. (Onnan szoktam ugyanis feljárni a fővárosba, mérközésvezetésre.) Adott esetben tehát búcsúzzam el családomtól, barátaimtól, írjam meg és hitelesíttessem a végrendeletemet. Végigolvastam a levelet, és egyáltalán nem lepődtem meg azon. hogy aláírást hiába kerestem a levél végén. Afféle levélbandita — gondoltam magamban —, akinek nincs bátorsága feltüntetni a nevét és címét. Annál jobban meglepődtem, amikor kezemben forgatva a borítékot, annak hátlapján látom a feladó nevét és címét. Azt hittem, hamis címet és álnevet írtak rá. Két nap múlva kiderült, hogy a név Is, a cím 3s valódi. Személyesen mentem el a borítékon megadott címre, egy hatalmas gyártelep előkelő Igazgatói irodájába. Elképzelhető az igazgató meglepetése, amikor orra elé tartottam az általa írt „nevtelen” levelet, amelynek borítékján ott díszelgett neve és pontos címe. Az igazgató bizony hebegett- habogott, majd hamarosan bocsánatot kért. — A levelet valóban én írtam — mondta még —, de egy szörnyű félreértés áldozata vagyok. Kiderült, hogy mi az a szörnyű félreértés. Az igazgató saját írógépjén, saját maga írta meg a levelet, és leragasztva odaadta titkárnőjének azzal, hogy ez privátlevél, külön adassa fel. A titkárnő pedig, mivel pedáns fiatalasszony volt, elképzelhetetlennek tartotta, hogy egy privátlevelet a feladó neve és címe nélkül küldjenek el. A saját írógépén tehát gyorsan rágépelte főnöke nevét és pontos címét. s. ./. Junior EB A szervező iroda hírei új tagokkal bővült a .technikai bizottság és a szervező iroda. Szabó Károly, Zimonyi István MÁV felügyelők és Mezei László főintéző a fogadó bizottságban tevékenykednek majd. Az EB megkezdése előtt és annak befejezése - után biztosítják a résztvevők Miskolcra, illetve Budapestre történő utazását. A személyszállító vonatoknál helyet biztosítanak, amennyiben szükséges, különvonat beállításáról is gondoskodnak. A labda mindenütt kerek Színes mozaikok a labdarúgás történetéből 22. \ag\ egyéniségek néikiif... Alighanem a lényegre tapintott rá a nemzetközi labdarúgóéletnek az a közismert alakja, aki a Magyar- ország—Ausztria mérkőzés után azt nyilatkozta futball- sportunk válságáról: a legnagyobb baj, hogy a magyar tütballnak most nincsenek nagy egyéniségei. Ha visszapillantunk labdarúgásunk történetére, valóban azt állapíthatjuk meg, hogy szinte az első évektől minden kor kitermelte labdarúgósportunkban a maga nemzetközi szinten is élvonalba tartozó alakjait. A kezdeti időkben Hlavay György. Bodnár. Borbás stb., s egy nemzedékkel később Schalter, Rumbold, Platkó, aztán Orth György, Blum Zoltán. Jenny, Braun, Hirzer, Tóth Potya, utána jött a húszas- ’ harmincas évek nagy gárdája, Takács II., Cseh II., Zsen- ■ellér, Kohut, Bukovi, Dudás. Bíró, végül akiknek játékában. kiemelkedő klasszisában már napjaink szurkolóinak op.'- része is gyönyörködhe- toU: Rudas. Bozsik. Puskás. Hidegkúti és társaik. Ez a nemzedék volt az,'amelynek tagjai közül olyan kétségtelenül nagy klasszis, mint Kovács Imre sem kerülhetett be a válogatottba, mert Bozsik személyében volt még nálánál is nagyobb játékos. Hogy a külföldi szakember véleményével a magyar meglátások is egyeznek, arra bizonyíték Hoffer József szövetségi kapitány megállapítása, aki kérdésünkre: véleménye szerint van-e a mai magyar játékosgárdában kiemelkedő nagy egyéniség — határozott nemmel válaszolt. — Voltak az elmúlt évtizedben játékosaink, akik csillogó játékra voltak képesek, úgy nézett ki, igazi klasszissá érnék. Aztán megtorpantak, nem lett belőlük az, aminek ígérkeztek. Ha pedig elfogadjuk, hogy a jelenlegi játékosállományunkból hiányoznak a nagy klasszisok: erőteljesen kell törekednünk egy lelkesen, teljes szívből játszó, jó csapatmunkára képes, összeszokott válogatott kialakítására. És közben bizakodnunk kell abban, hogy a fiatalok közül kikerülnek azok a nagy képességű játékosok is, akiknek hiányát ma annyira érzi a magyar labdarúgás. (kiss) Megy vagy marad ? Egy névtelen levél A pedáns titkárnő és az igazgató esete meglepetést a korábbi években mindig jól szereplő Gépipari Technikum legénységének veresége és kiesése jelenti. A kazincbarcikai Vegyipari Technikum csapata már másodszor „lép tovább” 11-es rúgásokkal hozott döntés következtében. November 4-én, 14.15 órakor — hosszú szünet után — ismét a Közép-európai Kupáért játszik a DVTK. Mint írtuk, mindkét mérkőzés időpontja végleges: a visszavágót december 2-án rendezik meg Kassán. A diósgyőri egyesület nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a DVTK ismét indulhat az egyik „legöregebb”, s legtöbb magyar sikert hozó kupaküzdelemben. A mérkőzésre többszínnyomásos plakát hívja majd fel alias Felvételre keresünk azonnäii belépéssel kőműveseket, lakatosokat, hegesztőket, férfi segéd* munkásokat és lehetőleg köz- gazdasági technikumi végzettséggel rendelkező gépírónöt. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Kohászati Gyárépítő Vállalat diósgyőri főépítésvezetősége (LKM területén) munkaügyi osztály, Mester elvtársnál. Tel.: 15-291. Keresünk azonnali felvételre gyors- és gépírókat. Jelentkezés a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat személyzeti osztályán. (Széchenyi u. 30. sz.) ingatlan Tapolcán, Zó ja u. 71. szám alatti telek 35 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: a helyszínen. Eredmények: M. Villamosipaii T.—M. Kereskedelmi Szakközép- iskola 3:0, M. 2. sz. Szakközép- iskola—M. Kossuth G. 7:1. 104. sz. ITSK—Putnoki Mezőgazdasági T. 2:0, Kazincbarcikai Vegyipari T.—105. sz. ITSK 6:5 (2:2), 100. sz. ITSK—Leninvárosi G. 2-1, M. Földes G.—M. Gépipari T. 3:1. Sátoraljaújhelyi G. —Abaújszántói Mezőgazdasági T. 3:0. A 101. sz. ITSK—M. Kilián G. mérkőzés elmaradt. M. Gy. a szurkolók figyelmét, s elkészült már annak a programfüzetnek a terve is, amely a szurkolókat tájékoztatja a mérkőzés körülményeiről, az ellenfélről, a Kassai Loko- motívról, a jegyelővételi lehetőségekről, s arról, hogy hogyan jutott el a KK mostani huszónkilencedik kiírásáig. Megtudtuk azt is, hogy a Volán különautóbuszokat szándékszik indítani a kassai visszavágóra. küzdenek, a diósgyőriek pedig — a második helyért! Mivel a már most biztos bajnoknak számító debreceniek — négyes pálya hiányában — nem tudják vállalni az NB I-ben való szereplést, így a második helyezett jut ehhez a joghoz. Igaz, hogy a DV- TK-nak sincs négyes pályája, de addig is,- míg ez elkészül, bérelhet. Persze előbb a második helyet meg kell szerezni. Mindehhez szüksé- legalább három pont gyuláról, s győzelem a nagyi rivális Vasas Ikarus ellen hazai pályán, a bajnokság utolsó mérkőzésén. Ü A megyei I. osztályú bajnokságban már az utolsó fordulót játsszák vasárnap. A bajnokság sorsa tulajdonképpen már eldőlt: a Miskolci Bányásznak az 5:3-as győzelem is elegendő a bajnoki cím megszerzéséhez, még akkor is, ha a rivális ormosbányaiak 8:0-ra győznek utolsó mérkőzésükön. Bár a tekegolyó is gömbölyű, ezt a bajnokságot a perecesiek már aligha veszíthetik el. Az osztályozó színhelye Budapest, az időpont: november 7—G. N, Z. f A Borsodi Vegyi kombinát alkalmaz — vegyésztechnikusokat, gépésztechnikusokat, vegyipari szakmunkásokat, gimnáziumi érettségivel rendelkező férfi munkaerőket — rendszerkezelői munkakörben, Alkalmaz továbbá — lakatos, csőszerelő, hegesztő, vízvezeték- szerelő, tetőfedő, fűtésszerelő, szigetelő szakmunkásokat. — tehergépjármű-vezető, dömpervezető és Panther-kezelőket, — címfestőt, — férfi betanított munkasokat es segéd munkásokat. Jelentkezni lehet mindennap — szombat kivételével -— a vállalat munkaerő-gazdálkodási osztó lyán, Kazincbarcikán. Előkészületek a KK-ra FENTEK Kossuth rádió: 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Nóták. — 13.40: Sáncalja. Nagy István regénye, XX. rész. — 14.00: Szóm szédolás. A Gyermekrádió műsora. (Ism.) — 14.25: Iskolára dió: Történelmi társasjáték. — 15.10: Kóruspódium. — 15.18: A Magyar Kamarazenekar Bach- f elvételeiből. — 15.43: A magyar népdal hete. — 16.05: így élünk — együtt és külön-külön. —17.30: Kónya Sándor operaáriákat énekel. — 17.55: Mikrofórum. 18.10: Premier. Rádiójáték áz Ifjúsági Rádiószínpad előadásában. — 19.35: A magyar népdal hete. 19.45: Lemezek közt válogatva. — 20.20: Hilde Güden énekeJ. — 20.30: Termőre fordulóban. VI. rész. — 20.43: Sámson. John Milton tragédiájának rádióváltozata. — 22.15: Európa és a világ Belg- rádból. m. rész. — 23.25: Szereti Ön Bartókot? (Ism.) — 0.10: Részletek Messager operettjéből. Petőfi rádió: 12.00: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. — 12.20: Elektra. Richard Strauss operájának részletei. — 13.03: Balettzene. — 14.00: Mindenki kedvére kettőtől hatig. —* 18.10: A magyar népdal hete. — 18.30: Hegedű- és zongoramuzsika. 19.15: Játékok. Elbeszélés rádióra. — 19.45: Hófehérke és a hét törpe: Részletek Churchill filmzenéjéből. — 20.25: Üj könyvek. (Ism.) — 20.28: Muzsikáról fiataloknak. (Ism.) — 20.53: Nctacso- kor. — 21.10: Láttuk, hallottuk. — 21.30: A MÁV Szimfonikusok hangversenye. — Kb. 22.40: Nag: siker volt, hallgassuk meg újra^ — 23.40: Suehon: örvény. Jelenet a HL képből. URH: 18.10: Tánczenei koktél. (Ism.) — 18.55: Patachich Iván: II. szimfónia. — 19.15: A magyar népdal hete. — 19.35: Arturo Be- nedetti-Michelangeli zongoraestje a budapesti zenei f heteken. Közben kb. 20.30: K szegény kisgyermek panaszai. Részlete--. Kosztolányi Dezső versciklusából. (Tsm.) — Kb. 20.50: A han?;- versenyközvetítés folytatása. — Kb. 21.25: Francia áriák. — 21.49: A Bécsi Filharmonikusok hangversenye. Miskolci radio: Borsodi Tükör. A Tiszai VegyikombinátboJ jelentjük. — A vízügyi igazgatóságon hallottuk. — Falu a hegyek között. — Érdekes terv a megvalósulás útján. — Legújabb Lemezünk. — Kulturális életünkből. — .A MTESZ továbbképző i an folyamairól. — Egy megyei folyóirat szerkesztőségében. Hirdetőmüsor. Televízió: 14.55: Magyar Irodalom. — 17.28: Hírek. — 17.35: Vidám verseny. Az Intervízió gyermekműsora. — 18.00: Cukor és fahéj. Az Olasz Televízió zenés filmje. I. rész., — 18.30: Üdvözöljük ... Jugoszláv kisfilm. — 18.50: Az élelmiszergazdaság fe lesztése. 1971—1975. — 19.15: Est mese. — 19.30: Tv-híra.dó. — 20.00 • Babits Mihály: Hatholdas rózsákért. Tévéfilm. — 21.20: Lég;- kisasszonyok a földön. II. ver seriyszakasz. — 21.40: Magym tudósok: Dr. Gerevich Lászl régész. — 22.10: Tv-híradö 2. kiadás. Bratislava! televízió: 16.40: Hírek. — 16.45: Kincses sziget. Francia tévéfilmsorozat. 8. rész. — 17.10: A Szlovák Nemzeti Színház története. A harmincas évek. — 18.00: Zöld évek. Katonák magazinja. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Os„- ravai másodpercek. — 20.00: Tákolmány. Lengyel tévéfilm. — 20.30: Korok. Szórakoztató műsor 2. rész. — 21.05: Utazó kamera. — 21.30: A Prudy-együttes műsorából. -- 21.40: A barátság nevében. Vetélkedő. — 21.50: Tv- híradó. — 22.05: Látogatási nap a Semafor-színházban. Filmszínházak: Béke (f4, hn6. 0): Lány a pisztollyal (magya- r,il beszélő színes olasz) — Kossuth (£3): Távol a Naptól (színes jugoszláv); (fő, f7): Rítus (svéd, 18 éven felülieknek!). — Filmklub (6): Befejezetlenül (magyar, 50 százalékos helyarakkal ’) — Fáklya (5, 7): Férfiak hallgatása (magyarul beszélő cseh) — Petőfi (fő, i7): Bátor kisasz- szony (cseh) — Táncsics (fd i7): Figyelj rám! (NDK film) — Szikra (5, 7): Magasiskola (magyar, 14 éven felülieknek!) — Ságvári (i5, hn7): Jöttem, Iái - tam, lőttem (színes olasz—spanyol). — Tapolca (f7): Egy kínai viszontagságai Kínában (francia).-Miskolci Nemzeti Színház (7) * A nagy karrier (Bemutató bérlet). Kiállítások: Miskolci Galerie. (11—19 óra között): Vilt Tiboi szobrászművész kiállítása. — Mis kolci Képtár (10—18 óra között): Képek a Herman Otto Múzeum anyagából. — Libresszó (13—2i’ ura között): Juhász Miklós fotóművész kial’ítása. — Közponii Kohászati Múzeum (10—17 or; között): A nyersvasgyártás fejlődéstörténete. — Massa-múzeum. Űjmassa. öskohó (nyitva egész napon át): A diósgyőri vasgyár történetének bemutatása 1370-ig. SZOMBAT Kossuth rádió: 8.2U: Lányok, asszonyok. — 8.46: A Magyar Népdal Hete. — 9.12: Brahms: B-dúr zongoraverseny. — 10.05: Orfeusz átváltozásai. A Rádió- színház előadásának ismétlése. — 11.15: Lemezek közt válogatva. — 11.50: Egyveleg Eduard Kün- neke melódiáiból. Petőfi rádió: 8.05: Caterina Valente és Vico Torrianj énekel. — 8.35: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 9.00: Mágnás Miska:. Operettrészletek. — 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 11.50: Könj^vszemlc Televízió: 9.00: Emberek és feladatok. Riportfilm. (Ism.) — 9.20: Kedd. szerda, csütörtök. Tv-játék. (Tsm.) — 10.45: Mit ind már a baba? <Tsm.> Bratislava! televízió: :*.uö: .* postaláda melléklete. Katonák műsora. — IC.00: Bruimn-brumm Mackó. Amerikai rajzfilm. — 10.30: Orosz nyelvtanfolyam. — 11,30: Tengerész esztrádműsor.