Déli Hírlap, 1970. október (2. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-23 / 249. szám

Készül a Szabadság téri parkoló Befejezéshez közeledik a Szabadság tér mellett a Szin- va-meder lefedése. A Szinva „tetején” csaknem húsz gép­kocsira méretezett parkoló­helyet építenek 700 ezer fo­rintos költséggel. Kialakítá­sát sokáig akadályozta a 600- as cement hiánya, később pedig az, hogy a vízügyi dolgozóknak az árvíz adott munkát. Ankét a MÉH-nél Tegnap 60 Borsod megyei és miskolci vállalat igazga­tói, illetve képviselői részvé­telével nagyszabású ankétot tartottak a Borsod megyei Melléktermék és Hulladék- gyűjtő Vállalatnál. A MÉH vezetői tájékoztatást adtak a vállalat tevékenységéről és feladatairól, majd a MÉH és a vállalatok együttműködésé­nek bővítéséről, a kapcsola­tok fejlesztéséről esett szó. Válogatottéin szép kazah lányok táncolnak, énekelnek a GULDER Ifjúsági Varieté társulatában. A legtöbb a köztár­sasági esztrádstúdió végzett növendéke. STOP! EGY PERCRE! Ismét a XVI-os... Autósok, motorosok rovata Rovatunkban nem először foglalkozunk a XVI-os Autó­javító Vállalat hejőcsabai szerviztelepével. Avatásakor ujjongtunk, a vállalat veze­tői ígérgettek, s aztán esős­től érkezett a panasz. A NEB vizsgálatot indított, átiratot intézett a vállalat vezetőihez, akik terjedelmes válaszuk­ban megint csak ígértek. De a panaszkodás nem szűnt meg. Az IC 99-54-es Skoda Október 15-én Szőnyi Jenő, az IC 99—54 forgalmi rend­számú Skoda S—100-as gép­kocsi tulajdonosa kereste meg szerkesztőségünket: — Egy hónapja kaptam meg a gépkocsimat. Keser­vesen kuporgatott rá az egész család, míg összejött a 72 ezer forint. Igazán mondom, éppúgy „dajkáltuk”, ahogyan azt a Ludas Matyiban kari- kírozták. Elvittem a XVI-os- ba, a két és félezer kilométe­res, garanciális ellenőrzésre. A szerviz szakemberei di­csérték a kocsit: — Príma gyártmányok, nincs velük baj — mondták. Persze, bejáratáskor ap­róbb hibák akadnak. Szőnyi Jenő is feljegyezte a munka­felvevőlapra : a kartellből csöpög az olaj... Gyuszukulcs a forgórészben — Mindössze egy csavart kellett meghúzni, hogy meg­szűnjön a csöpögés. A szere­lők kivették a motorblokkot, meghúzták a csavart, s ösz- szeszerelték. Amikor beindí­tották, akkor derült ki, hogy egy gyűszűkulcs bentmaradt a forgórészben. A hajtómű­házon tenyérnyi lyukakat vá­gott, szétverte a kuplungtár­csát, s az önindítót is ... Múlt héten csütörtökön ed­dig sikerült megírni az ese­tet, amikor Szőnyi Jenő is­mét jelentkezett. Kérte: míg a kocsija el nem készül a XVI-osban, s ki nem viszi a kapun, ne jelentessük meg a cikket. — Furcsának találhatják, hogy miután én kértem a gyors segítséget, most „ha­lasztást” kérek, de attól tar­tok, ha hamarabb megjele­nik, mint ahogy a kocsim el­készül ... A XVI-osban ugyanis „vál­lalták”, hogy — múlt héten péntekre — vadonatújra cse­rélik ki a tönkrement alkat­részeket. S bár Szőnyi Jenő írásos garanciát kért, a telep vezetői először ezt megtagad­ták. Szóban mindent. De írásban!!! (Véletlen lenne, hogy alig van írásos rekla­máció?) „Beperelem a vállalatot!” Az IC 99—54-es Skoda még jelenleg is ott van a telepen. Ismét ígértek valamit: ga­rancialevelet — ami azóta sem készült el! — s egy újabb határidőt a jövő hét keddre... Szőnyi Jenő panaszával „kopogtatott” másutt is, hi­szen a telep várócsarnoká­ban írás hirdeti: ha a kedves ügyfél nincs megelégedve a végzett munkával, forduljon panaszával az Autófenntartó Tröszthöz. Szőnyi Jenő ezt tette. A szolgáltatási osztá­lyon egy Molnár nevű férfi okította ki: a panasz rájuk nem tartozik. És „visszapasz- szolta!’ a kedves ügyfelet a XVI-oshoz! — Most már ott tartok, hogy kártérítésért beperelem a vállalatot — mondta teg­nap Szőnyi Jenő. — Annyi bizonyos, hogy soha többet nem vinném oda a kocsim! S nincs egyedül ezzel a ki­jelentéssel. Vajon a XVI-os vezetői nem tartanak attól, hogy az ügyfelek bizalmán túl, egyszer elveszíthetik az őket garanciális javításért fizető autógyárak bizalmát is? RADVANYI ÉVA Házanként félmillió A tervezettnél lényegesen gyorsabb ütemben épül Diós­győr új városközpontja. Az ÉÁÉV-nek az eredeti elkép­zelések szerint az idén 10, egyenként 60 lakásos épület alapozásával és az ezekhez tartozó közművesítéssel kel­lett volna elkészülnie. A munkálatok jelenlegi állása szerint a BÁÉV 13 épülctalapon kezdheti meg az idén a szerelést, s elkészül az ezekhez tartozó közművesítési sav is. Az alapozási munkálatok során az ÉÁÉV egy új válla­lati szabadalmat (a gördülő fémzsaluzásos vasbeton do­bozalapozást) próbált ki nagyszerű sikerrel. A miskol­ci szabadalom alkalmazásá­val készült a 21. sz. ház alapja, amelyre a BÁÉV egy tízszintes, kísérleti jellegű épületet már fel is húzott. Az ÉÁÉV egyébként a jö­vő év elején ezzel a mód- sZo,-rpi építi fel az úgyneve­zett déli sor nagyobb részét is. a szuuauaiou) eredmé­nyességét mi sem bizonyítja jobban, mint a termelékeny­ség jelentős növekedése, s az, hogy alkalmazásával házan­ként, vagyis 60 lakásonként 500 ezer forintot takarít meg az ÉÁÉV. Jubileumi ülés a II. kerületben A jubileumi tanácsülések sorában elsőként a II. kerü­leti tanácsülést rendezték meg tegnap délelőtt a Gár­donyi Géza Művelődési Ház­ban. A rendezvényen Sóvári Sándor vb-elnök emlékezett meg a kerület húszéves fej­lődéséről, amelyet diaképe­ken is bemutattak. Az ülésen — többek között — három olyan tanácstagot tüntettek ki az Elnöki Tanács okleve­lével, akik 20 éve tevékeny­kednek választóik szolgálatá­ban. A tanácsülés után a vb fogadást adott a kitüntetet­tek és a kerületi intézmé­nyek, vállalatok vezetői tisz­teletére. A Déli Hírlap telexszolgálata jelenti: rr Őszi csúcs a konzerviparban Hazánkban ma harmincszor annyi konzerv fogy, mint a háború előtti években, az elkövetkező öt évben pedig újabb negyvenszázalékos forgalom-növekedéssel számolnak a szak­emberek. fgy érthető, hogy élelmiszeriparunk egyik leggyor­sabban fejlődő ága a konzervgyártás. Terveikről, az alap­anyagellátásról, az exportról és a hazai fogyasztás várható alakulásáról kértünk tájékoztatást Kovács Sándortól, a vi­lághírű nagykőrösi konzervgyár igazgatójától. — Az idei, rendkívüli rossz időjárás visszavetette a mező- gazdaságot is. Milyen ellátási gondokat okoz önöknek a je­lentős terméskiesés? — Mezőgazdasági partne­reink csaknem kétezer vagon paradicsom és 700 vagon paprika szállításával marad­tak adósak. Ez az alapanyag körülbelül 1100 vagon kon- zervhez lett volna elegendő, így a tervezettnél ennyivel kevesebbet, 8200 vagon kész­árut tudunk a kereskedelem­nek átadni. — Az ez évben befejeződött rekonstrukció után milyen változás várható a termékek választékában, összetételében? — Termelési kapacitásunk az elmúlt öt év alatt meg­kétszereződött, és ma már kétszer annyit gyártunk, mint a háború előtti egész hazai konzervipar. Jelenleg 260- féle cikket készítünk, az idén is több új termékkel, félkész és készétellel jelentkeztünk a piacon, közülük jó néhány díjat is nyert a mezőgazda- sági kiállításon. Az elkövet­kező években azonban első­sorban a csomagolási tech­nika fejlesztését szorgalmaz­zuk, és erre elsősorban az exportpartnerek igényei miatt van szükség. — A nagykőrösi gyár termé­keinek hetven százalékát ex­portálja. negyven országgal állnak külkereskedelmi kap­csolatban. KlvánJák-e a kül­földi szállításokat jelentősen fokozni, és az exportnöveke­dés nem jár-e majd a hazai igények kielégítésének korlá­tozásával? — A kérdés második felé­re kell először válaszolni, mégpedig nem-mel. A vár­ható hazai forgalomnöveke­dés kínálati részét mi teljes egészében biztosítjuk, és csak ezután következhet az export fokozása. Világpiaci helyzetünk sta­bil, a szocialista országok igényeit nem is tudjuk telje­sen kielégíteni. A nemzetközi konzervpiacon azonban igen éles verseny alakult ki, ezért nekünk — a jelenlegi ked­vező helyzetünk ellenére is — állandóan fejlődnünk kell, elsősorban a már említett csomagolástechnika terén. A magyar konzerv világpiaci versenyképességét, rangját ugyanis ma már megalapoz­tuk termékeink minőségével, de még sok tennivalónk van a praktikus, higiénikus és tetszetős csomagolóanyagok, megoldások elterjesztésében. Frizurabemutató A Lenin Kohászati Művek ifjúsági klubjában október 29-én műsoros frizurabemu­tatót tartanak a miskolci fod­rászszövetkezet fiataljai. A műsorban a Miskolci Nem zet Színház művészei is fel­lépnek. „Háztartási” puskák Az FBI adatai szerint 63 millió amerikai családnak 66 millió puskája és 24 millió pisztolya van. Az Egyesült Államok fegyveres erői 4,8 millió lőfegyverrel rendel­keznek. Fortissimo Éjszakai szolgálat. Unalom. Semmi hajtás, semmi. Eszébe jut a rádió első híre: „Az amerikai csapatok átlép­ték Laosz határát.” Csábítja az asztalon előtte heverő telefon és egy régi ötlet. Talán, ha felhívna pár családot és bemutatkozás nélkül meg­ismételné a rádióban elhangzott hírt... Telefonkönyv. Tárcsázza a számot: „X” lakás. Monoton, majd egyre szenvedélyesebb hangon ismétli a vi­lággá röpített tényt, amit a televízió híradójának második ki­adásában kommentáltak is. Rekedt férfihang vág szenvedélyes szóáradatába: — Mit érdekel ez engem, jó uram?! — Tömegével mészárolják Laosz vietnami nemzetiségű la­kosságát! — vágja rá a férfi álmos indulatára. — Hülye maga?! Telefonbetyár!... A párbeszéd feltüzelte. Üjabb számot hív és szinte torká­ban dobog a szíve. Kibúg a hívás „Y” mérnök lakásán. Éjjel 11 óra. Felveszik a kagylót és azonnal beleszól egy vékonyan csengő női hang: — Ne haragudj, Ilonkám, hogy nem ugrottam fel hozzád, de nem jött meg a férjem és le kellett fektetnem a gyere­ket. Azért jól éreztétek magatokat nélkülem is, remélem? Végighallgatja a csevegő áradást, majd bemutatkozás nél­kül azonnal kezdi a hírt. — Szegény! — kattan a vonal. Letették. Újra tárcsázza a számot. — Hölgyem! Gyermekeket mészárolnak a katonák és ártat­lan öregeket. Nyugodtan tud aludni? — Nyugodtan! Semmi közöm hozzá és remélem, nem zavar tovább?! Üjabb kattanás. Újra hívja a számot, de a vonal foglalt... „Meghalna minden, ha lélegző ingedbe kőcölöp öltözne föl” — jut eszébe egy verssor... CSATÓ KÁROLY Vagyonkárok Kártérítést kaptak a hurrikán áldozatainak hozzátartozói Tavaly szeptember 30-ig 1034 vagyonkárt állapított meg az Állami Biztosító Mis­kolc városi fiókja. A kifi­zetett kártérítési összeg egy­millió 27 ezer forint volt. Az idén, az elmúlt három ne­gyedév alatt 886 ilyen jelle­gű bejelentés érkezett és a kifizetett kártérítés 725 ezer forintot tett ki. Az Állami Biztosító városi fiókjának statisztikája sze­rint az üvegkárok száma a legmagasabb. Szeptember vé­géig 2685 ablak- és ajtóüveg­kárt rendeztek Miskolcon. Ezek egyenként nem képvi­selnek nagyobb értéket, még­is a kifizetett összeg 170 ezer forintra rúgott. A háztartásokban előfor­duló tűzesetek is elég gyako­riak. Ezek mellett két nagy lakástűz is szerepel az idei kárlistán: az egyik a Debre- cenyi utcában, a másik a Rudas László utcában volt. A szakértők helyszíni vizsgá­lata alapján az egyik esetben több mint 90 ezer, a másik­nál 44 ezer forintot adtak át a károsultaknak. Az emlékezetes velencei hurrikán miskolci áldozatai­nak a hozzátartozói egyen­ként 50 ezer forintot kaptak az Állami Biztosítótól és ezen felül 8 ezer forint ruházati kárt is megtérítettek. Az idén hat olyan halálos baleset történt a vasúton, amelynek kapcsán az Állami Biztosító fiókjához fordultak kártérítésért. Egyébként a sé­rülésekről, balesetekről ké­szült biztosítási jegyzőköny­vek száma öt és fél ezernél is több volt az idén. N. J. Ha harapni készül, csak üssön a fejére. (A L’Europeo karikatúrája.) BÉLYEGGYUJTÉS Az ifjúság körében egyre fo­kozódik a bélyeggyűjtés iránti érdeklődés, melyet bizonyít az is, hogy a miskolci 9. sz. Ál­talános Iskolában a sok jelent­kező miatt be kellett indítani a második bélyeggyűjtő szakkört is. Ugyanez a helyzet az Ernőd, Általános Iskolánál és a kazinc­barcikai Irinyi János Vegyipari Technikum és Szakközépiskolá­nál is. Szervezés alatt áll Mis­kolc legújabb tanintézetében, a 40. sz. Általános Iskolában is & bélyeggyűjtő »«akkor. bé­ki. Számos forró égövi ország lyegeit ragasztó nélkül adja Ugyanis az éghajlat hatásaira a hagyományos gumizás megol­vadna és a bélyegek összeragad­nának. Üjabban néhány ország­ban elkezdték a „száraz gumi'" alkalmazását, amelynek jelenléte első pillanatra a bélyeg hátán nem is állapítható meg. Ezzel a módszerrel is a bélyegek sérülé­sét kívánják megakadályozni. V. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents