Déli Hírlap, 1970. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-21 / 247. szám
Asztalitenisz Miskolciak értékes helyezései Volán rallye Az országos. autós bajnokság befejező futamaként került sorra a Volán rallye. amelyen miskolci versenyzők is rajthoz áljtak. A rallye-kategóriában 552 kilométer, a túraosztály versenyzőinek 267 kilométer volt a táv. Az útvonalat a Dunántúlon jelölték ki, így a hegyi szakaszok alaposan próbára tették a résztvevőket. A rallyeosztály részére négy gyorsasági szakaszt jelöltek ki. a túra-kategóriában indulók két ügyessségi próbán vettek részt. , A rallye-kategóriában az Uöü köbcenti felettiek versenyében a Svéda—Zsebesi kettős negyedik lett. Matol- csi—Lássák a harmadik helyen végzett a 600 köbcentisek mezőnyében, s ugyancsak harmadik helyen ért a célba a túra-kategóriában az 1500 köbcenti felettiek mezőnyében a Csapó—Zilahy pár. Megérkeztek a sportcsarnokba az ökölvívó Európába jnoksághoz szükséges felszerelések. Rövidesen élőké szilák a MÉMTE és az MVSc tornacsarnokát, s felállítják az edzéseken használható szőri tókat, homokzsákokat, párnákat. Október utolsó heA Honvéd mai KEK-ellenfele A Manchester City, közelről if Az 1970. évi KEK-gyöztes Manchester City csapata. Hátsó sor — balról: Alan Oa- lies, Colin Bell, Mike Doyle, Glyn Pardoe. Tony Book. Középső sor — balról: Coach Malcolm Allison, as edző, Arthur Mami. Tommy Booth, Joe Corrigan, Harry Dowd, Jim Heslop, Arthur Hewing. Első sor—balról: Tom Boyer, Bobby Owen, Neil Young, Tony Coleman, Francis Lee, Mike Summer- bee, David Connor , Ax, angol ligabajnokság eléggé kiegyensúlyozott erőviszonyú mezőnyében, a Bp. Honvéd mai ellenfele, a Manchester City csapata áll a bajnoki tabella előkelő második helyén. A patinás múltú angol klubcsapat edzője Malcolm Allison, a West Ham United egykori kitűnősége. Amikor az idén a Football Assocí- ation-kupa döntőjében, Wembleyben 1:0-ra győzték le a Leicester Cityt, az Inter és a Milan jelenlevő vezetői csillagászati összeget ajánlottak neki. hogy vegye át csapatuk edzését. Allison visszautasította az olasz klubok ajánlatát — mondván: — A Citynél maradok — Manchesterben! Joe Mercer, a klub menedzsere hosszú évekig játékosa és csapatkapitánya volt az Evertonnak és az Ar- senalnak és tagja az angol válogatottnak. A Mercer—Allison kettős mindmáig céltudatosan kitartott amellett, hogy játékosainak legyenek egyéni elképzelései. Annak ellenére, Négyessy a l asasban? Meglepő hírt hallottunk Négyessy Zoltánról, az MVSC fiatal kerékpárosáról. Viszlát László, a MÉM 3 > egykori kerékpáros edzője újságolta. hogy a miskolci versenyzőt, aki Debrecenben töltötte katonai szolgálatát, a múlt héten leigazolta a Budapesti Vasas, s már a fővárosban tartózkodik. hogy Mercer nagyon sok saját nevelésű játékossal rendelkezett, mindig késznek mutatkozott olyan kiváló képességű játékosok megvételére, akik jól beilleszkednek a Manchester City játékrendjébe. Mercer első szerzeménye Colin Bell volt, akit 45 ezer fontért vett meg a Bury nevű klubtól. 1967-ben került a klubhoz Mike Summerbec 35 ezer fontért, a harmadik ligabeli Swindon Townból. valamint Francis Lee, a Bolton Wanderers bői, 60 ezer fontért. Glyn Pardoe, Mike üoyle és Tommy Booth, a csapat saját nevelésű fiatal játékosai, többször is szerepeltek Anglia „23 éven aluli” utánpótlás válogatottjában. De Alan Oakes és Neil Young is az angol labdarúgás jövő reménységeihez tartoznak. Az 1970—71. évi bajnokság során kitűnő rajtot vett Manchester City magasra emelte a mércét: célul tűzte ki az angol bajnokság megnyerését és a KEK megvédését. Őszintén reméljük, hogy az utóbbihoz a Bp. Honvéd- nak is lesz beleszólása. . SOMOS ISTVÁN I-------------------f SZERDA Kossuth rádió: 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Nótacsokor. — 13.45: Nőkről nőknek. — 14.15: „Nagy alkotókra emlékezem .. — 14.45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 15.11: Arma Pál dalaiból. — 15.20: Világszínház: Lessing és Goethe. — 16.05: Az élő népdal. — 16.15: Atlasz. Világ- gazdasági Figyelő. — 16.35: Szabó Ferenc: Elfelejtett szerenád. — 17.20: Holnap közvetítjük. — 17.40: Mit ér a munka, ha magyar? — 17.55: Joan Sutherland filmdalokat énekel. — 18.07: Párizsi beszélgetés egy rakéta-pionírral. — 18.22: A magyar .népdal hete. — 19.25: A magyar népdal hete. — 19.35: Francia tanya. Szakonyi Károly regénye rádióra. — 20.29: Stúdiónk vendége: Bágya András. — 21.09: Adottságok, lehetőségek. — 21.39: Brahms: Változatok egy Haydn témára. — 22.20: A dzsessz világa. — 23.20: Rahmaninov: III. zongoraverseny. — 0.10: Szép ősz. Részletek Stolz operettjéből. Petőfi rádió: 12.00: Versenymüvek. — 13.03: Házunk tája. — 13.23: Fúvósátiratok. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.10: Puccini: Bohémélet. Négyfelvonásos opera. — 20.35: Közvetítés a Newcastle United—Pécs EVK labdarúgó-mérkőzés TI. félidejéről. — 21.20: Üj könyvek. (Ism.) — 21.25: Visszhang. 21.55: A magyar népdal hete. — 22.15: Liszt-kórusok. — 22.35: Mosonyi Mihály zeneszerzői portréja. — 23.15: Esti hangulatban. URH: 18.10: Tánczenei koktél. (Tsm.) — 18.55: Középfokú francia társalgás. — 19.10: A magyar népdal hete. — 19.25: A győztes Ismeretlen. Gyermekopera-rósz- letek. — 19.35: Nicanor Zabaleta hárfaestje. — Közben kb. 20.25: Pusztai hangverseny. (Ism.) — Kb. 20.46: A hangversenyközvetítés folytatása. — Kb. 21.30: Dzsessz Berlinből. — 21.53: Barokk muzsika. Miskolci rádió: A riportereké a szó. — A téli tüzelő kérdése bányász-szemmel. — Szólóhangszer a hegedű. — „Nagyobb figyelemmel”. A nők Borsod megye társadalmában. — A Lenin Kohászati Művek a nőkért. — A háziasszonyok sportja, a kondicionáló torna — A megye sportéletéből. — Előadó a szerző. Televízió: 13.55: Budapesti Honvéd—Manchester City. Kupagyőztesek Európa Kupája labdarúgómérkőzés közvetítése. — 16.45: Irány az egyetem! II. rész. — 17.25: Hírek. — 17.30: A erdei házikó. NDK bábfilm. — 18.00: Slágercsúcs. — 18.45: Mit tud már a baba? — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A zsaru halála. Amerikai film. — 20.50: Alkotók és ihletőik. Ősz a muzsikában. — 21.25: Szülők, nevelők egymásközt. — 22.15: Tv- híradó. Bratislava! televízió: 17.20: Francia nyelvtanfolyam. —17.50: Irodalmi összeállítás. — 18.25: Napjaink szemszögéből. — 19.00: Tv-híradó. — 19.50: Közeli ismeretlen. Alekszander Scibor-Rilski színműve. — 20.50: Félig tréfáA szervező Iroda hírei tében a sportcsarnokban is felszerelik a szorítót, amelyet a technikai bizottság vesz át. + A magyar junior válogatott lJapp László és Ädler Zsig- mond vezetésével Sajószent- péterai, a Borsodi Bányász tornacsarnokában fogja tartani edzéseit. A versenyzőik elszállásolása Kazincbarcikán történik. A szálláshely, az edzőterem és Miskolc között a Borsodi Bányász autóbuszával közlekednek majd a magyar versenyzők. * A héten a szervező bizottság miskolci vezetői tárgyalásokat folytattak a posta budapesti illetékeseivel, s végleges megállapodás született arra, hogy a sajtóközpontban tíz telefon és négy telexvonalat építenek ki az EB időtartamára. * Az Idegenforgalmi Hivatal is bekapcsolódott az EB egyes mérkőzésedre szóló belépőjegyek árusításába. A bérletek kivételével valamennyi mérkőzésnapra lehet jegyeket váltani. A szervező bizottság kérésére több helyem pénzváltásról és megfelelő információ biztosításáról is gondoskodnak, * Elkészült Budapesten az EB új művészi plakátja is, amelyeket rövidesen kdra- gasztanák. Nyomdába került a programplakát is, amely a részt vevő nemzetek névsorát és a pontos napi programokat tartalmazza, * Mint már jeleztük, megyénk és városunk 28 vállalata, nagyüzeme vállalta az EB-n részt vevő országok és a rendezvény patronálását. Több vállalat és intézmény értékes tiszteletdíjaikat ajánlott fel a győzteseknek, és helyezetteknek. A tervek szerint a díjakat rövidesen kiteszik a Tanácsház isii sparteuerüzlet kirakatéba, * Elkészültek az EB jelvényei és a kis méretű, háromszögletű zászlók is. Többféle, emblémával díszített ajándéktárgy készült, amelyeket november 1-től árusítanak, természetesen korlátozott számban. Az újabb kollekciót november 6-tól vásárolhatják meg az érdeklődök. * Október 28-án, Budapesten Sajtótájékoztatót tart az EB szervező bizottsága, ahol a hazai sajtó képviselőivel ismertetik az EB előkészületeit, a beérkezett nevezéseket, a versenyek lebo-nyolisan, félig komolyan. — 21.20: Autósok-motorosok magazinja. — 21.40: Tv-híradó. Filmszínházak: Béke (f4, Tmí>, 8): Vörös berkenye (lengyel). — Kossuth (f3, f5, f7): Erotissimo (színes francia—olasz, 16 éven felülieknek!) — Filmklub (6):Ka- limagdora kedvese (cseh film, 18 éven felülieknek!). Miskolci Nemzeti Színház (7): A tanítónő (Shakespeare-bérlet.) Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között) : Vilt Tibor szobrászművész kiállítása. — — Miskolci Képtár (10—18 óra között): Képek a Herman Ottó Múzeum anyagából. — Libresz- szó (13—20 óra között): Juhász Miklós fotóművész kiállítása. — Központi Kohászati Múzeum, Hámor (10—17 óra között): A nyers- vasgyártás fejlődéstörténete. — Massa-múzeum, Üjmassa, ösko- hó (nyitva egész napon át.) : A diósgyőri vasgyár történetének bemutatása 1870-ig. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.20: Könnyűzene a Szovjet Rádió műsorából. — 9.00: Tudományos körkép. (Ism.) — 9.25: Leopold Simoneau énekel. — 9.45: Vörös Kálmán népi zenekara játszik. — 10.05: A kürt. Rádiójáték. (Ism.) — 11.11: Zenekari muzsika. Petőfi rádió: 8.05: Zenekari muzsika. — 8.45: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 9.00: A magyar népdal hete. — 9.20: A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának fúvós^enekara játszik. — 9.40: Szolgáltatások: a villamos energia. Tsm.) Televízió: 9.00: Iskola-tv: Élővilág. — 11.05: Magyar nyelvtan. —• 11.55: Földrajz. fását és a sajtó részére biztosított munkafeltételeket. Eddig 68 hazai és külföldi újságíró, rádió- és tv-ripor- ter, valamint filmes jelentette be részvételét. Közel a bajnokság befejezéséhez, a pontok értéke megnőtt. Ez kitűnik a csapatok harci kedvéből és a mérkőzések színvonalából. A bajnokság legszebb mérkőzését vívta Abaújszántón az MHSK és a Sátoraljaújhelyi MÁV. A második játszmától kezdve végig az MHSK irányított. így született az MHSK 3:l-es győzelme. Mindkét csapat tudása legjavát adta. de külön ki kell emelni a miskolci csapatból Csenkér és Bodnar remek játékát. A Volán csapata mostani győzelmével még a második helyre is esélyes. Nagy meg Holnap Miskolc bajnoksága Ma este fél 7-kor a MÉM- TE NB I-es férfi asztalitenisz-csapata a VM Közért ellen játszik bajnoki mérkőzést a népkerti tornacsarnokban. Holnap du. 17 órakor Miskolc város II—III. osztályú bajnokságát 'rendezik meg ugyancsak a népkerti tornacsarnokban. 1 epelesre a Trencseuyi biztos győzelmet aratott Farkaslyukon, az Ózdvidéki Bányász ellen. A Közgáz csapata nehéz mérkőzésen szép győzelmet aratott a rendkívül szeszélyesen szereplő Miskolci Vasutas ellen. Eredmények: tí. Volán—Girincs 3:0: Özdvidék—Trencsény i i:3; MHSK—Sátoraljaújhelyi MÁV 3:1: Kazincbarcika—Sátoraljaújhelyi Spartacus 0:3 (játék nélkül!!!); Közgáz—MVSC 3:2; Városi eredmények: Zrínyi— B. Volán 3:0; Sportiskola I.— Sportiskola II. 2:3; MVSC—Közgáz 0:3: Sportiskola II.—Sportiskola III. 3:0: Közgáz—Zrínyi 3:2. (timkó) A Borsodi Vegyi Kombinál alkalmaz •— vegyésztechnikusokat, gépésztechnikusokat, vegyipari szakmunkásokat, gimnáziumi érettségivel rendelkező férfi munkaerőket— rend- szerkezelői munkakörben. Alkalmaz továbbá — lakatos, csőszerelő, hegesztő, vízvezeték- szerelő, tetőfedő, fűtésszerelő, szigetelő szakmunkásokat. — tehergépjármű-vezető, dömpervezető és Panther-kezelőket, — címfestőt, — férfi betanított munkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet mindennap — szombat kivételével — a vállalat munkaerő-gazdálkodási osztályán, Kazincbarcikán. PÖRKÖLTKAVE Foghíjas forduló Az MHSK nyerte a rangadót