Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-18 / 193. szám
Amit a Népsport nem írt meg a fiúk nagyon sajnálják A szakosztályvezető monológja Régi, .jó szokásunkhoz híven — hiszen idegenben játszott a DVTK — tegnap délután megkerestük Hőrich Tibor szakosztályvezetőt, hogy hazai véleményt is halljunk a Diósgyőr vasárnapi mérkőzéséről. A Szombathelyi Haladás elleni, 3:2 arányú vereséggel végződött mérkőzésről nagyon sokat beszélgettünk. Mindent visszaadni lehetetlen. Ezért most, rendhagyó módon egy-egy mondatot idézek a szakosztályvezetőtől : jjc Gőz, a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium atlétája sorozatosan éri el a jó eredményeket. A tegnapi versenyen is nagyszerűen helytállt, a női 400 méteres síkfutásban a második helyen végzett. 20-án: MNK-döntő Augusztus 20-án, csütörtökön, a Népstadionban (16 óra) az Ü. Dózsa—Komló Magyar Népköztársasági Kupadöntő. A bajnokság harmadik fordulójának mindhárom fővárosi mérkőzését szombaton játsszák, A Bp. Honvéd a Videoton, az MTK a Salgótarjánt, az Ü. Dózsa a Diósgyőrt látja vendégüL A további öt találkozóra vasárnap vidéken kerül sor. Szerdán újabb nemzetközi mérkőzést játszik a szeptember 9-i, NSZK elleni mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott keret. Ellenfele ezúttal az idei román bajnokcsapat, az UTA Arad lesz, amely ma délben érkezik a magyar fővárosba. Hétfőn eldőlt, hogy a Megyeri úti pályán technikai okok miatt, nem lehet a mérkőzést játszani, ezért a találkozót 19 órai kezdettel, villanyfénynél a Népstadionban rendezik meg. A válogatott keret e héten nélkülözi az Ü. Dózsa játékosait, mivel a lila-fehérek augusztus '0-án, csütörtökön MNK-döntöt játszanak a Komlóval. A szerda edzésre az alábbi játékosok hivatalosak: Bicskei, Rotliermel, Fábián. Mészöly, Pán- esics. Konrád, Megyesi. Ru- /sinszky. Halmosi, Müller. Vi- dáts, Répás, Karsai. Sárközi, Kocsis, Szuromi, Kozma. Érdekes előmérkőzéssel egészül ki a program, az ifjúsági válogatott keret a Vasas-vegyessel mérkőzik. Az ifjúsági együttesbe Balogh Sándor edző az alábbi játékosokat hívta be: Hasse- nauer, Szabó. Komjáti, Varga, Kádár. Kovács B., Konrád III., Balogh, Fehérvári, Tatár. Weirn- per, Póczik, Csermeczki, Ladányi, adas-vetel Olcsón eladó konyhabútor, csillárok, karnisok, televízió tetőantenna. Bajcsy-Zsilinszky utca 54. II/lű. Kitűnő anyától, német boxer- kölykök kaphatók. Pálinkás, Tárcái. ingatlan Miskolc, Avasalja u. 4. sz. ház beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Szentpéteri kapu 14.. 2. ajtó Tállyán 1600 négyszögöl szőlő eladó Tel : 33-896. Kossuth 14. MX motorkerékpár eladó. Miskolc, Balassa u. 10. (Martintelep.) — Kaptunk mi előrejelzést a Szombathely gyengélkedéséről, de kitűnt: „a sajtot énekelték”... Sajnos, Gyuri mind a három gólban benne volt, mégsem hibáztatható, hiszen ugyanakkor gólnak látszó lövések sorozatátfogta meg... Az első gól a kapufáról perdült be, így indultunk ... Tulajdonképpen öt ember volt hátul, Salamon biztosított, előtte Kovács, Gál, Hajas és Kolláth védekezett ... Azután meg kellett küzdenünk egy nagyon rosszindulatú bírói hármassal is... Én még sohasem panaszkodtam a bírókra!... l:l-nél történt, hogy az egyik partjelző akkor jelzett lest, amikor Gass előtt hárman is álltak. A határbíró utólag elismerte, hogy hibázott. Na, de köszönöm szépen ... Amit nem írt meg a Népsport sem: az egyedül kapura törő Csuhányt Pék a 16-oson belül visszarántotta. Karcsi nem esett el, gólt akart rúgni. Nem fújt... Ez biztos, hogy gól lett volna __ Eros, Kovács Borsó; Hojszák. Készül a magyar csapat az utánpótlás válogatottak Európa- bajnokságára is. A 23 éven aluli együttes ezen a héten a kiskun napok keretében, augusztus 20-án Kiskunfélegyházán a helyi Vasas ellen lép pályára. A meghívott játékosok: Brünyi, Bence, Molnár, Bálint, Kovács J., Vépl, Török (Vasas), Tóth B. (Vasas), Takács, Branikovlcs, Ladinszki, Wollek, Kocsis (Pécs), Tóth J„ Máté, Váradi (Özd), Salamon. Hajas és Horváth is kihagyott egy-egy nagy helyzetet, ezt sem olvastam sehol... Szombaton és vasárnap Kecskeméten rendezték meg az asztaliteniszezök országos vidéki DC-rendszerü bajnokságát. Megyénket a MÉM- TE női és férfi-, valámintaz ÓKSE férfiegyüttese képviselte. Az új rendszerben lebonyolított, nagy érdeklődés mellett megrendezett versenyen sikeresen szerepeltek asztaliteniszezőink. A részt vevő hat csapat — két serdülő, egy ifjúsági és három felnőtt — mind a döntőbe került. Itt azonban egy-két játékos gyengébb teljesítménye megakadályozta a jobb eredmények elérését. Öröm volt nézni a MÉM- TE leány és fiú serdülő csapatának korszerű, jó játékát. A fiúcsapat Kriston és Berta, míg a leánycsapat Czima és Ditrói révén bronzérmet nyert. Az ifjúsági fiúknál a Tósa—Hegedűs (MEMTE) kettős könnyedén került a legjobb négy közé. A döntőben különösen Tósa játéka okozott csalódást, és gyenge teljesítményével csak a 3. helyet tudta megszerezni a A fiúk nagyon sajnálják a vereséget, hiszen szerették volna visszaszerezni „a komlói pontot”... A csapat nem játszott rosszul... A Dózsa? Nehéz lesz! Szeretnénk tisztes eredményt elérni. Nagyon jó formában vannak ... Ehhez csak annyit tehetünk hozzá: valóban, nagyon nehéz lesz. HORVÁTH KÁLMÁN bajnokságra is esélyes együttes. A felnőttek versenyét nagy érdeklődés előzte meg. Már a selejtezők során látszott, hogy a három NB I-es csapat — Pécs, Szeged és a MÉMTE — között dől el az első hely sorsa. Nagy meglepetésre azonban a Pécs könnyedén,; minden ellenfelét 3:0-ra legyőzve nyérte a bajnokságot. A 2. helyen a szegediek vé-! geztek, míg a MÉMTE (Du- béczi, Madarász. Tálas) csapata bronzérmes lett. Az ÓKSE (Lottaller, Tóth) az előkelő negyedik helyet szerezte meg. A nők versenyében, nagy meglepetésre, az NB II-ben szereplő szombat- helyi csapat került az első helyre, megelőzve két NB I-es ellenfelét, az Egert és a MÉMTE-t. (Kolos, Liptai.) A szombathelyi győzelemr- mel a női versenyben szép sorozat szakadt meg: eddig ugyanis a Munkás-lányok három alkalommal nyerték el a díszes vándorserleget, most viszont Molnár nélkül meg kellett elégedni a harmadik hellyel. Az összetett pontversenyben holtverseny alakult ki a Szombathely és a Kecskeméti Spartacus között, egyaránt 13—13 ponttal, míg a MÉMTE 10 ponttal a harmadik lett. D. Z. KEDD Kossuth rádió: 12.20: Ki nyer ma? — 12.^0: Melódiákoméi. — 13.45: Gondolatok a’, alkotmányról. — 14.01: A Pál utcai fiúk. I. rész. — 15.10: Sárdy János énekel. — 15.28: Kamarazene. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Kóruspódium. — 16.20: A magyar népköltészet hete. — 16.35: Nicolai Gedda operafelvételel- böl. — 17.05: Ázsia munkásmozgalma. Az indiai baloldali erők útkeresése. — 17.20: Népdalcsokor. — 17.58: Munkamorál 1970. Dokumentumműsor. — 18.28: Könnyűzenei híradó. — 19.25: A Szahó család. — 19.55: Erdélyi Miklós vezényel. — 21.15: István, az államalapító. — 21.40: Czövek Lajos: Hortobágyi képek. — 21.50: A magyar népköltészet hete. Vallomás a népköltészetről. — 22.20: Romantikus kamarazene. — 23.20: Giuseppe Ungaretti költeményei. — 23.35: Zenés játékokból. Petőfi rádió: 12.00: Bogáncs. A rádióváltozat VTII. része. — 12.16: Indonéz dalok. — 12.26: Rettegett Iván. Részletek Bizet operájából. — 13.03: Kórusok, hangszerszólók. — 14.00: Tánczenei koktél. — 14.50: Találkozás a stúdióban. — 16.33: Csúcsforgalom. — 18.10: Fiatalok hullámhosszán. — 18.35: Ifjú Zenebarátok Klubja. — 19.16: Pályaválasztás. — 19.30: Száz este, 100 népdal. — 19.40: Az olvasó és a könyvtár. Jegyzet. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.25: Uj könyvek. — 20.28: A mélység lakói. Bíró Lajos regényének rádióváltozata. — 21.28: A Zene- művészeti Főiskola győri tagozatának zenekara iátszik. — 21.52: Hanglemezgyüjtők húsz nerce. — 22.20: Magyar nóták. — 23.15. Két kantáta. URH: 18.10: Hanglemezparádé. — 18.55: Századunk dalirodalKismamák, kisgyermekes szülők figyelmébe! Augusztus 19-én megnyílik a Gólya Áruház MISKOLC, SZÉCHENYI UTCA 103. Csecsemőkelengye-cikkck, bébi-, leányka- és fiú-fehérnemük. alsó és felső kötöttáruk, kismamaruhák, csecsemő testápolási cikkek, gyermekágyak nagy választékban 400 forintos, ingyenes csecscmökelengye-utalvány beváltás. BORSODI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT Készülnek a válogatottak Asztaliteniszezöink a DC-bajnokságon Bő „hronztermés” Kecskeméten Ózdi körkép Q Ózdra visszatért egy tékozló fiú, Váradi Béla, a fiatal balszélső. Az ózdi szurkolók. aggodalmasan fogadták a tehetséges játékos korábbi meggondolatlan bejelentését, amelyben leállását közölte a Kohásztól. Szombaton újból jelentkezett az ÓKSE elnökségénél, visszavonta előbbi elhatározását. Kérte az egyesületet, adjon számára lehetőséget, hogy hirtelen támadt, nem alaposan megfontolt szándékát jóvátegye. A szakosztály tagjai, játékostársai örömmel fogadták, s bizalmat szavaztak számára. Az ifjúsági válogatott Váradi a Szállítók elleni találkozón végig nagyszerűen harcolt, gólt is rúgott, és nem sokon múlott, hogy l:l-es állásnál a második gólja is megszülessen. Remélhetőleg, így lesz ez a továbbiakban is. 0 Kölcsönkenyér . .. Meg emlékezhetünk arra a jelenetre, amikor a Kohász NB I. B-s férfi kézilabdacsapata Kazincbarcikán, a tavalyi bajnok Elektromos együttesét elütötte az MNK-ban való továbbjutástól. Az Elektromos az utolsó percben egyetlen góllal vezetett, amikor az ózdiak szabaddobáshoz jutottak. Sorfal állt a szaggatottra, Marosi a labda mögé. A válogatott játékos, kezében a labdával játszadozott, utasításokat adott társainak. Altatgatta a sorfalat, aztán egy váratlan mozdulattal az elmélázó Tromos védőfala között nagy erővel a hálóba vágta a labdát. Ezzel a mérkőzés be is fejeződött. Továbbjutott a Kohász, búcsúzott a tavalyi bajnok. Vasárnap megismétlődött ez a jelenet, a Videoton—Ózd találkozón. 15:14-re a Kohász vezetett, az elaltotott védőfal között szabaddobásból a hazai együttes egyenlített. Kezdésre nem volt idő. Egy ponttal szegényebb lett az Ózd. A Ózd—Papp J. SE tarta- lektnérközés vasárnap, a délelőtti órákban. Az ózdiak tartalék-együttesében Katona, Göböly, Várallyai, Széles és egy-két olyan játékos is szerepelt, akik eddig már az első csapat edzőmérkőzéseire is befértek. A lelátón csak kevesen ültek, de a vendégeket buzdították. A szurkoló már úgy van vele, hogy a gyengébbet támogatja; Kirobbant a gúnyos kacaj is, amikor a miskolci középcsatár megszerezte a vezetést. Jutott a gúnyból az öregeknek, akik végül megemberelték magukat és két góllal válaszoltak. De ezért a győzelemért, szó szerint meg kelett izzadniok. Ügy látszik, ma már futballberkekben sem sokat adnak a nevekre. VINCZE ZOLTÁN XVII. női evezős EB, Tata Az Öreg-tó nagy napjai Zsigmond királynak, a Római Birodalom császárának egykori vára meglehetősen furcsa, s szokatlan készülődésnek a tanúja a tatai öregtó partján. A lovagi tornák és a nagy királyi vadászatok hajdani színhelyén Európa legjobb evezős amazonjai készülnek egy még nagyobb tornára: a XVII. női evezős Európa-bajnokságra. Magyarországon, 1933-ban már rendeztek evezős EB-t. Budapesten, a Dunán mérték össze tudásukat a kontinens legjobb férfiversenyzői. A női evezős Európa-bajnokság a szocialista országok kezdeményezésére először 1954-ben, Amszterdamban került megrendezésre. S most Tata, a 20 ezer lakosú kisváros fogadja kontinensünk evezős lányait. Sőt! Egy tengerentúli résztvevője is lesz a küzdelmeknek: Karin Constant, az az amerikai földrészt képviseli Tatán. A tatai EB küzdelmeit a Code de Course (FISA) szabályai szerint bonyolítják le. Minden ország, amely tagja a FISA-nak, az egyes versenyszámokban egy csapatot indíthat. A küzdelmeket a következő sorrendben és számokban tartják meg: négyevezős kormányossal; egypárevezős; négy párevezős kormányossal; kétpárevezős; nyolcevezős kormányossal. Tatán már minden készen áll a csütörtök délutáni ünnepélyes megnyitóra, amelyen Gambon de Vos asszony, a FISA női bizottságának vezetője köszönti Európa harcias amazonjait, akik pénteken délelőtt 9 órakor „harcba szállnak” az aranyérmekért. Ott lesz az a 25 magyar lány is, akik hetek óta szorgalmasan készülnek a küzdelmekre. Reméljük, nem lesznek olyan jó házigazdák, hogy minden aranyérmet átengednek a többi nemzet versenyzőinek. FELFÖLDI GYÖRGY műsor mából, — 19.28: Mozart-operarészletek. — 20.34: Az V. Moszkvai Dzsesszfesztivál műsorából. — 21.02: Szimfonikus zene. — 22.04: Kilátó. Kulturális világhíradó. Miskolci rádió: A megye életéből. — Átadták a íázbérci víztárolót. — Az ember védelmében. — Kezdeményezések, tapasztalatok . . . Egy új miskolci egészségügyi kezdeményezésről. — Mozgalmi dalok. — A Diósgyőri Gépgyár nagyüzemi KlSZ-bizott- ságán. — Falusi, „üzem”. — Egy községi óvodában. — Zenekari muzsika. Televízió: 17.58: Hírek. — 18.05: Radar. (Két lakásügy.) — 18.35: Élünk . . . Film a Szabadságmatinéról. — 19.40: Esti mese. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Verdi: Aida. Opera négy felvonásban. — Kb. 23.00: Tv-híradó. Bratislava! televízió: 17.00: A sugárkezelésről. Riportfilm. — 18.00: Kék fények. Publicisztikai adás. — 19.35: Intervíziós közvetítés a- Flóra—70 kiállításról. — 20.00: Párbaj az emlékezettel. Vetélkedősorozat. — 20.30: Zenét kérek! A bolgár tv zenés filmje. — 20.55: Kísérlet kettőnek. Vidám vetélkedő. Filmszínházak: Béke (f4, hn6, 8): Banditák hálójában (színes angol) — Kossuth (f3): Mérsékelt égöv (magyar): (f5. f7): Elvira Madigan (svéd). — Fáklya (5, 7): Tragédia • az őserdőben (brazil). — Petőfi (5,7): Grisa őrmester (magyarul beszélő NDK). — Táncsics (f5, f7) : A csendőr nősül (színes francia). — Szikra (5, n8): Két úr esernyő nélkül (román). — Ságvári (5.7): Én, te és a telefon (szovjet). — Tapolcai kertmozi (8) : Imposzto- rok (magyar). — Nópkerti szabadtéri mozi (8): Egy magyar nábob (színes magyar). Kiállítások: Miskolci Képtá'’ (10—18 óra között) : Dr. Petró. Sándor magángyűjteményének kiállítása. — Herman Ottó Múzeum (10—18 óra között): Megyénk története. A Bükk élővilága. - Herman Ottó Emlékház (10—18 óra között) : Flerman Ottó élete és munkássága. — Mássá Múzeum, Üjrnassa. Őskohó: nyitva egész napon át. (Megközelíthető a 15-ös autóbusszal és a garadnai kisvasú.ttaU — Görögkeleti templom (10—13 ér, 15—18 óra között) : Miskolci görögök művészeti emlékei. — Diósgyőri Vármúzeum: nyitva 9—13 és 14—18 óra közölt. (Megközelíthető az l-es és 5-ös autóbusszal, valamint az l-es villamossal.) SZERDA Kossuth rádió: 8.20: Klasszikus cseh muzsika. — 9.00: Csanády János. Hajnal Gábor. Vasvári István versei. — 9.15: Verbunkosok, népdalok. — 10.05: Rossini: Bruschino úr. Egyíelvonásos víg- opera. — 11.30: A Szabó család. Petőfi rádió: 8.05: Éva. Lehár operettjének részletei. — 8.38: Mai témák, mai dalok Budapestről. — 8.45: Tallózás a világsajtóban. — 9.00: Haydn-művek. — 9.40: A mikrofon előtt: Horn Dezső miniszterhelyettes. —10.00: Zenés műsor üdülőknek. Televízió: 9.30: Könnyűzene az Tntervízió műsorából. — 10.oo: Őrjárat az égen. Tv-film. II. rész. — 10.50: A költészet percei*