Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-18 / 193. szám
Zárt lakosztály Csak suttogva mernek beszélni róla az egyik — Miskolcon székelő — vállalatnál. — Kényes téma! — mondják, mert az igazgatóról van szó. A suttogásra a vállalati üdülő adta az okot, amelyet tavaly — jórészt társadalmi munkával — építettek tel a Mályi-tó partján. Az avató ünnepség után az igazgató lezárta az egyik szobát — ..saját használatra”. Az üdülőt hamar megkedvelték a vállalat dolgozói, állandóan telt ház van kint, zsúfoltak a szobák, csupán az az egyetlen „lakosztály” csendes. Az igazgató az avatás óta nem járt a környékén sem. Nem az első, és — sajnos! — nem is az egyetlen példa arra, hogy némelyek valamiféle privilégiumot követelnek maguknak, vagy legalábbis természetesnek tartják, hogy kiváltságos jogokat élvezzenek. Nem tipikus jelenség ugyan, mégis szót kíván. Szót kíván, mert nem csupán az igazgató jellemére utal. (Ha ugyan utal, hiszen az is lehetséges, hogy réges-régen megfeledkezett a lezárt szobáról.) De mutat valami mást is: az igazgató környezetét. Vajon milyen légkör uralkodhat ott, ahol senki sem mer hangot adni a közösség jogos háborgásának? Elképzelhető — mert vannak ilyen tapasztalataink is! —, hogy az igazgató valóban nem „igényli” senki véleményét, az egyszemélyi felelős vezető rosszul értelmezett elmélete alapján. Az is lehet, hogy a „ne szólj szám!” gyakorlatát az ő egyénisége alakította ki a vállalatnál. Sőt! Meglehet, hogy nem csupán ezt az egyetlen ajtót zárta be maga körül az idők során, s intézkedései egyre gyakrabban adhatnak okot panaszra. De ezért csupán csak ő a felelős? Megtagadnánk a marxista dialektikát, ha hitelt adnánk azoknak, akik csak benne látják a hibát. Vajon a környezete, munkatársai, beosztottjai semmivel sem járultak hozzá, hogy ilyenné alakult a vállalati légkör? Csupán ő tud hatni, s a sok száz dolgozó nem tud visszahatni rá? Emberséggel, jó szándékú figyelmeztetéssel, őszinte szóval. De szemtől szembe. Akik csak a másik háta mögött merik elmondani a „kritikát”, kicsit meg is érdemlik, hogy orruk előtt bezárják az igazgatói lakosztályt. (radvónyi) 152 milliós betétállomány Borsodban 22 önálló takarékszövetkezet, 24 kirendeltség és 13 betétgyűjtő hely működik. A takarékszövetkezetek betétállománya jelenleg 152 millió forint, ami 23 és fél millióval több, mint a múlt év hasonló időszakában volt. A takarékszövetkezetek nagy összegű hiteleket is nyújtanak, amit elsősorban termelési, építési, tatarozási, áruvásárlási célokra vesznek igénybe. A hitelként folyósított összeg az első fél évben 56 millió 400 ezer forint volt. Előkészületek az új cementgyár építéséhez Korábban már hírt adtunk róla. hogy új cementgyár építésére kerül sor Miskolcon. A beruházás költsége 3 milliárd forint. A gyár évente 1 millió 400 ezer tonna cementet gyárt majd. Az új létesítmény építéséhez az előkészületi munkálatok már megkezdődtek. Tárgyalások folynak különböző külföldi cégekkel a gépek és berendezések szállítása, illetve vásárlása érdekében. Olcsóbb lett a Ml A „Kiváló áru’9 minősítésű TOMI mosószerek változatlan minőségben, de olcsóbban kaphatók TOMI PRÍMA NAGY DOBOZ 10,70 TOMI PRÍMA KIS DOBOZ 6,50 TOMI EXTRA NAGY DOBOZ 11,70 TOMI EXTRA KIS DOBOZ 6,90 TOMI SUPER NAGY DOBOZ 9,50 TOMI SUPER KIS DOBOZ 5,90 TOMI AUTOMAT 9,90 BIO TOMI 5,90 VÁSÁROLJA BIZALOMMAL! A tapolcai házhelyért az ország túlsó teléből is eljönnek A miskolci lokálpatrióták legalább olyannyira szeretik a város környékét, mint a szebbnél szebb lakó- és középüle- ketben gazdag Miskolcot. Több mint száz éve él a kőrengeteg lakóiban a vágy, hogy a Bükk koronázta vidéknek tovább is vendégei lehessenek egy-egy kirándulás idejénél. Tapolcám a régi telkek nagy részét már beépítették szebbnél szebb családi házakkal. Víkendtelkeket ezután a rendezési tervnek megfelelően alakítanak majd ki, ugyancsak Tapolca belterületén. Az érdeklődés minden elképzelhetőt felülmúl: egy országos lapban elejtett mondat, amely a következő parcellázásokra utalt, még Szombathelyről is vonzotta az érdeklődőket. Most már - csak az OTP-n keresztül értékesítenek új területeket. és bár a négyszögölenkénti ár nem mondható olcsónak. tízszeres-hússzoros az igény. Ráadásul ezeket a telkeket két éven belül be kell építeni, mégpedig az összerakható üdülőházaknál tar- tósabb, alappal rendelkező házzal. Nemcsak néni: kérdése Az új telektörvé'ny kimondja, hogy egy család csak egy beépítésre váró házhely- lyel és egy telekkel rendelkezhet. Akik állami vagy szövetkezeti lakásokban élnek, házhelyet már nem vásárolhatnak A telek területe bármekkora lehet, de tovább parcellázni, elosztani csak a tanács engedélyével szabad. Legtöbbször azonban erre sincs lehetőség, hiszen a rendezési terv többnyire egységes telek- és épületsor kialakítására törekszik. Természetesen találunk két, három, sőt négy telekkel rendelkező tulajdonosokat is. de mivel az új telekadó-rendszer progresszív, várható, hogy mielőbb igyekeznek megszabadulni a „fölöslegtől”. Ha ugyanis megtartanák őket, néhány év alatt szinte újra „megvásárolnák” saját területüket az adó címén. Ennélfogva a közeljövőben valószínűleg nagyobb lesz a telek- kínálat. ami azonban az árak alakulásába aligha szól bele. A négyszögölenkénti árak a jobb területeken — közel a strandhoz, a játszótérhez — több száz forintra emelkedtek. A kertszövetkezetek tagjai is víkendtelkéknek tartják néhány száz négyszögöles kis „birtokaikat”. Igen kevesen 60 év egy házasságban Ma (iO éve — 1910. augusztus 18-án — kötött házasságot Miskolcon, a polgármesteri hivatal anyakönyvvezetője előtt a 18 éves Stefkó Mária Irén és a 24 esztendős Oévay Jenő kazánfűtő, a diósgyőri Vasgyár kovács- üzernének dolgozója. A sudár termetű, karcsú leány váílá- ig ha ért a délceg, arasznyi bajusszal ékes vőlegénynek. Fakult fénykép örökítette meg az unokák, dédunokák számára fiatalságukat, s a szekrény mélye őrzi a két világháborún is átmentett, ma már sárguló, selyem menyasszonyi ruhát. A Gorkij telepi kis lakásban szinte tapintható az a gyengéd szeretet, amellyel a két idős ember most is körülveszi egymást, s a ritka szép alkalomra összegyűlt gyermekeit. Friss kalács sül a konyhán, ínycsiklandó illatok keverednek, a délutáni „lagzira” készülnek megható izgalommal. A III. kerületi tanács anyakönyvvezetője előtt ismétlik meg a 60 éve tett fogadalmukat. Korunkban ritkán hallunk — sajnos! — ilyen hosszú életű házasságról. Évről évre nő a válási statisztika, a házasság intézményének elavultságát vitatjuk. Természetes tehát a kérdés: mi a titka az életre szóló házasságnak? Üj lakótelep Kazincbarcikán Kazincbarcikán a IV. ötéves tervben új lakótelep felépítésére kerül sor, ahol kétezer család talál majd kényelmes, minden igényt kielégítő otthonra. Az új városrész tervei már elkészültek. A tervezők, a kivitelező vállalat és a városi tanács szakemberei a közelmúltban egyeztető tárgyaláson is rögzítették a teendőket. Döntés született az építkezéssel kapcsolatban különböző technológiai módosításokra vonatkozóan is. Íeher9ntók termelnek a parcellákon annyit, hogy a piacra is teljék. Nagyobbrészt pihenni, víkendezni járnak ki kertjeikbe, s a tilalom ellenére egymás után nőnek ki a földből a kisebb-nagyobb hétvégi házak. Az alábányászott földeken senki sem vállal garanciát az épületek biztonságáért, mégis akad olyan is. aki téglából, kőből emei magának hétvégi házat a kertszövetkezéti területen. Főként az erenyői és a lyukói részen van sok tiltott építkezés fl külterületek gazdái A kertszövetkezetek területeit — a II. kerületben 77 hold. a III.-ban 350 hold —, hivatalosan külterületi mező- gazdasági övezetként tartják nyilván. Ezért gazdáikat csak arra kötelezik, hogy ezek a oarcellák ne heverjenek parlagon, ültessék, vessék be őket, növényekkel, gyümölcsfákkal. A magoshegvi dűlőn, Görömbölyön, a Magyarka dűlőn'viruló kertszövetkezeti telkeket .találni. Tulajdonosaik a Kfertészkedést. a termelést tartják a legfontosabbnak. NAGY JÓZSEF jfc Merész ötlet megvalósításán fáradoznak a Miskolci Kertészeti Vállalat KISZ-f tataijai: virágból készítik el az őskohó mását, az augusztus 20-án rendezendő debreceni virágkarneválra. Még csak a vázat szerelik, a sokszínű virágtakarót a felvonulás előtti utolsó órákban borítják majd rá Debrecenben. Versenyművük a kohászat 200 éves jubileumát szimbolizálja. (Ágotha Tibor felvétele) Kelendő a telek Ki legyen a lüggőkertek A „recept” nem új. de a Dévay házaspár szájából hitelesen csendül: — Érett fejjel, megfontoltan választani házastársat, szeretni és nagyon becsülni egymást, és kölcsönösen alkalmazkodni akkor is, ha nem mindig sima az út! Azt már lányaik — akik maguk is több mint három évtizede élnek boldog házasságban — mondják el: szüleiktől soha nem hallottak durva, goromba szót. veszekedést. Édesapjukat ittasan nem látták. Maguk is csak a' szeretetet tanulták otthon. A négy gyermeK mellett két unoka és két dédunoka ünnepli Dévayékat ma. Az idős korukban is fiatal szellemű szülőket, a nyugdíjasán is örökké tevékeny Jenő bácsit, s halk szavú asszonyát. Kívánunk nekik még sok éven át tartó egészséget, erőt, és további boldogságot. R. É. az AKOV-nek Az elmúlt héten nyolc i teherkocsit kapott a 3. szám AKÖV. A héten újabb öt te herautó érkezését várják. . Skoda és Zil típusú kocsi részben pótolják a Szabolcs ban követ hordó 54 aut okozta kiesést. 800 vagon gabona Az István-malomba eddig 800 vagon új búza érkezett be őrlésre a termelő gazdaságoktól. Ennek a mennyiségnek a betakarítás végéig a duplájára számítanak. Jól dolgozlak a karbantartók Lillafüredet nemcsak a miskolciak, hanem az ország más tájairól érkezők és a külföldi vendégek is szívesen látogatják. Azoknak, akik nem kisvonattal keresik fel városunk romantikusan szép kirándulóhelyét, elsőként a kastély és az előtte húzódó, erődítményszerű függőkertek vonzzák a pillantását. Kevesen tudják, hogy a szemgyünyörködtető függőkerteknek évtizedek óta nincs gazdája. A sétányok elhanyagoltak, a valaha parkosított területeket felveri a gaz, a meglazult kövekkel senki sem törődik. Kucs István, a SZOT-üdülő igazgatója szabadkozik: — Mi elkerítettünk az üdülőink részére egy területet a Palotaszálló háta mögött. Azt mi gondozzuk; A függőkért azonban nemcsak az üdülőké, minden látogató számára nyitott. A tanácshoz tartozik! A városi tanácson dr. Bar- tus Elemér kertészmérnök tiltakozik: — Hat éve folyik ezen a meddő vita. Három évvel ezelőtt a műszaki ellenőrök már megállapították, hogy a függőkertek támaszfalként szolgálnak a Palotaszállónak. Ugyanakkor — telekkönyvi- ieg — az egész terület a Borsod megyei Erdő és Fa- feldolgozó Gazdaságé... De az erdőgazdaság sem vállalja: — Már két évvel ezelőtt kértük az üdülőt, hogy rendezze a birtokviszonyt. Nincs azon a területen egyetlen fa sem, amiért hozzánk tartozna — mondta Csermely László főmérnök. De a birtokviszonyt azóta sem rendezték! Komplikálja a helyzetet az is, hogy Lillafüred valamennyi parkjának a III. kerületi tanács a gazdája. A függőkerteken át vezető útnak szintén. Az István mésztufabarlang — amely a függőkertek alatt van — az Idegenforgalmi Hivatalé... S míg a függőkertek tulajdonjogát nem vállalja sen. ki, a vízesés — lassan, de biztosan — mossa a földet a támaszfalak alól. Az illetékesek bizonyára a földcsuszamlást várják! ALBERT JUDIT A lakosság igényeinek a kielégítésében jelentős szerepe van a megye kisipari termelőszövetkezeteinek, örvendetesen javult elsősorban a karbantartás színvonala: 80 százalékkal több munkát végeztek el. mint a múlt év hasonló időszakában. Ugyancsak az átlagosnál nagyobb mértékben nőtt az ipari jellegű javítás-szolgáltatás és a személyi jellegű igények kielégítése is.