Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-14 / 190. szám
★ Öreg Avasunk legszebb ékessége a tv-torony. A nyári hónapokban naponta sok százan gyönyörködnek kilátóteraszáról a város panorámájában. (Ágotha felvétele) in ovi céq ipari konzultációja Miskolcon Amerikai cáfolat Israel vádjára Egyiptom nem sértette meg a tűzszünetet LKM iNyusatnémel miniszterek utaznak Moszkvába J O NME A Lenin Kohászati Müvekben évről évre nő az az ősz- szeg, amelyet kutatásokra fordítanak. Míg 1964-ben 10,8 milliót, addig az idei esztendőben már 20 millió forintot költenek ilyen célra. A vállalat a saját kutatása és kísérleti tevékenységének fokozása mellett mind szélesebb körű kapcsolatokat épít ki a kutatóintézetekkel és egyetemekkel is. A legszorosabb együttműködés a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemmel alakult ki. Az egyetemmel kötött szerződések keretösszege az elmúlt öt évben mintegy 1,5 millió forintot tett ki. Az idén 500 ezer forint értékű kutatómunkát végez az egyetem a város legnagyobb gyárának. Willy Brandt ma sajtóértekezleten számol be moszkvai útjáról. A tárgyalásról kiadott közös közlemény bejelenti, hogy Kosziginí meghívták Bonnba, aki a meghívást elfogadta. Egyelőre nem állapodtak meg abban, hogy Koszigin mikor adja vissza Bonnban Brandt moszkvai látogatását, ezt később diplomáciai úton Négyes csúcs az ENSZ-ben? Nagy várakozás előzi meg a jubileumot Negyvenhárom állam-, illetve kormányfő már bejelentette részvételét Miután az ENSZ titkársága szerint a világszervezet negyedszázados közgyűlésének megnyitására eddig már 43 állam jelentette be „biztosra”, hogy államfővel vágj’ kormányfővel képviselteti magát, olyan kombinációk merültek fel: a négy nagyhatalom vezetői is megjelennék. Annyi már tény, hogy Franciaországot vagy Pompidou, vagy miniszterelnöke, Chaban-Delmas képviseli. Sztavnopulosz, a közgyűlés ügyeivel megbízott főtitkárhelyettes, a francia részvétéit, valamint a 43 államfő bejelentését közölve, arra is válaszolt* vajon a négy nagy minden vezetője megjelenik-e. „Nem tudom elképzelni, hogy ne jönnének el” — mondotta. Túl sok a vaddisznó és a szarvas Szembetűnően megnövekedtek a mezőgazdasági vadkárok a borsodi erdőségek környékén. A károk növekedését a szakemberek a nagyvadak — különösen a szarvasok és a vaddisznóik — tülzott elszapo rod á sáv ai m agy aráz zák. Min’ a Népi Ellenőrzés': Bizottság a közelmúltban megállapította, a vadállomány gyors gyarapodása azért következett be, mert a vad, A MTESZ Borsod megyei Ifitéző Bizottsága és a The CARBORUNDUM Company LTD (Manchester) angol cég közös ipari konzultációt tart szeptember 4-én délelőtt a MTESZ miskolci székházában. Az ipari konzultáció témái: a nagj’ ellenállóké- pességű anyagok, valamint a korszerű köszörű-, csiszoló- és dörzsrendszerek, eljárások és anj’agok. A CARBORUNDUM cég ezeket a konzultációkat azzal a céllal szervezi, hogy a magyar ipari vezetőket tájékoztassa a nagy ellenáilóképes- ségű anyagok ipari felhasználásáról. valamint a különféle csiszoló és köszörülő rendszerekről. A gyakorlati felhasználás lehetőségeit nemzetközi ösz- szetogással készült filmekkel és diakép-sorozatokkal mutatják be. A bemutatót a kérdésekre adott válaszok, nyílt, kötetlen eszmecsere, szabad vita követi. gazdálkodó szervek az utóbbi években nem hajtották végre a tervezett kilövéseket. A MAVOSZ Borsod megyei Bizottsága most külön felhív, ta az illetékesek figyelmét arra, hogy az erdőrendezőség a nagyvadak szükséges selejtezése érdekében évenként leg. alább két esetben köteles elvégezni az általános ellenőrzéseket. jjc Folytatódnak a razziák Ururfuayban, bár eszel közvetlenül fenyegetik a gerillák fogságában levő túszok életét. A letartóztatottak száma már kétszázra tehető. Hírügynökségi jelentések szerint, a montevideói kormány egyelőre kitart amellett, hagy nem hajlandó szabadon bocsátani a politikai foglyokat. Husszein nyilatkozata a londoni televízióban Legújabb washingtoni jelentések szerint nincs bizonyíték arra, hogy az egyiptomiak megsértették volna a tűzszünetet, amivel Izrael vádolta az EAK kormányát. Az amerikai vélemény szerint műholdak felvételei bizonyítják, hogy — az izraeli vádakkal szemben — az egyiptomiak nem vitték közelebb a Szuezi- csatornánál kelet felé a rakétaállomásaikat. Legfeljebb arról lehet szó hogy ezek az állásók észak —déli irányban szélesedtek, de semmi szín alatt sem kerültek közelebb a tűzszünet! vonalhoz. Az Izrael által benyújtott bizonyítékok — Washington szerint — semmi! sem bizonyítanak, így Egyiptom „nem vádolható” a tűzszünet megsértésével. Az üggyel kapcsolatban egyébként Sisco amerikai külügyi államtitkár megbeszéléseket folytatott Rabin izraeli nagykövettel, valamint az EAK megbízottjával. A londoni televízió Huszszein király nyilatkozatát sugározta, amelyet Bej rútban vettek, A király derűlátóbbnak bizonyult, mint eddig, és úgy vélekedett, hogy a közvetítő tárgyalások számára New York lenne a megfelelőbb hely. Az akadály — szerinte — Izrael álláspontja, amely területi igényeit összekapcsolja a béke megteremtésének feltételeivel. Eban izraeli külügyminiszter bejelentette, hogy Jar- ringtól üzenetet kapott, amelyben kéri: közöljék vele, hogy izraeli vélemény szerint mikor és hol kerülhet sor a tárgyalások megkezdésére. Eban megismételte az egyiptomi rakétákkal kapcsolatos vádaskodását. dfePOllTIttAI NÁMlAf » II. évfolyam, 190. szám 1970 augusztus 14., péntek Ara: 80 PILLÉK ■«•*» lottószámok a hatodik oldalon Koszisin y Bonnba latosat Brandt ina sajtóérte k esel eten számol be állapítják meg. A szerződés aláírásával megkezdett enyhülés újabb jele. hogy a nyugatnémet gazdasági, valamint az oktatásügyi miniszter Moszkvába látogat. A nyugatnémet kormány ma kibővített ülést tart, amelyen részt vesz Schütz. Nyugat-Berlin polgármestere is. Ugyancsak ma tájékoztatja tárgyalásai eredményeiről és a szerződés aláírásáról Brandt a három nyugati nagyhatalmat. Nem marad adós a cementgyár Az év elején hatezer tonna cement „adóssága” volt még a hejőcsabai cementgyárnak. Július végére már csak kétezer tonnával maradtak el a tervtől. Jelenleg naponta 1500 tonna cementet termelnek, s így ebben a hónapban teljesítheti időszakos tervét a cementgyár. Emelik a pedagógusok ügyeleti díját A nevelőotthonokban, valamint a gyermek- és ifjúságvédő intézetekben a munkaszüneti és pihenőnapokon ellátott felügyeletért járó ügyeleti díjat szeptember 1 • tői 50 százalékkal felemelik. Ugyancsak 1970. szeptember 1-től a nevelőotthoni es nevelőintézeti nevelőkm k a gyermekekkel közvetlenül el töltött foglalkozási idejét a jelenlegi heti 36 óráról 30 órára, a gyermek- es ifjúságvédő intézetek pedagógusainak esetében pedig ezt az időt az eddigi heti 48-ról szintén 30 órára csökkentik. A nevelőotthonokban, a gyermek- és ifjúságvédő intézetekben, va'amint a nevelő- intézetekben dolgozó nevelők, gyermekfelügyelők és gyermekvédelmi felügyelők működési pótlékát, továbbá a vezetők és helyetteseik vezetői pótlékát 1971. szeptember 1-től 50 százalékkal emelik. A művelődésügyi, a munkaügyi és a pénzügyminiszter közös utasításának eg)es rendelkezései érintik a diákotthonok. kollégiumok, szakmunkástanuló otthonok, ’’alamint a gyógypedagógiai otthonok dolgozóit is. Napsütéses idő Várható időjárás Miskolc térségében szombat délig: Derült, száraz idő. Mérsékelt szél. Hűvös éjszaka. A hőmérséklet hajnalban 10. holnap délben 23 fok körül lesz.