Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-24 / 172. szám
Amerre a Hejő főlydogál Az európai hírű tapolcai levegőből szippantó turisták mostanában gyakran el-elhúzzák az orrukat: szokatlan, és erősen a mocsarak szagára emlékeztető illatot éreznek, amikor a parkön végigfolyó Hejő mentén sétálnak. A valaha kristály- tiszta vizű és medrű patak ma üres dobozokat, rothadt gyümölcsöt hord, az alján vastag szemét- és iszapréteg, széleit benőtte a dudva és a hínár. Olyannyira megemelkedett a meder szintje, hogy a strand vizét már alig. a környező esőcsatornák vizét pedig már egyáltalán nem tudja befogadni. Ahogy Tapolcát elhagyjuk, még szomorúbb látvány fogad. A kiépítetlen patak szétterült, helyenként szinte már állóvízzé alakult, szúnyogok milliárdjainak adva biztonságos, háborítatlan búvóhelyet. Ottjártunk után szerettük volna kideríteni, ki a Hejő gazdája, és szerettük volna elmondani neki tapolcai „élményeinket”. Megkerestük a II. kerületi tanács építési csoportját, mivel ez a terület őhozzá.iuk tartozik. „Valóban, a mi kerületünkben folyik a Hejő — mondták —, de a tisztításáért, a meder rendezéséért a Vízügyi Igazgatóság a felelős.” A Vízügyi Igazgatóság főmérnöke a Dél-borsodi Nyárigát- és Vízgazdálkodási Társulathoz irányított, amej.v egyébként Mezőcsáton székel. Már éppen megrendeltük a mezőcsáti interurbán beszélgetést, amikor újra telefonált a Vízügyi Igazgatóság fő- ' mérnöke. Utána nézett a dolognak és kiderült, hogy három ^ évvel ezelőtt, a városi tanács megrendelésére tisztították ki a Hejő medrét, így tehát az újabb mederrendezést is nekik keil megrendelni és természetesen fizetni is. A városi tanács építési és közlekedési osztályán másként vélekedtek erről. Mint elmondták, a II. kerületi tanács feladata a Hejő rend- bentartása, és erre minden évben pénzügyi keretet is adnak ^ nekik. Nem hívtuk tel újra a kerületi tanácsot, hiszen a válasz előre várható volt: tessék érdeklődni a Vízügyi Igazgatóságnál Az igazgatóság a városi tanácshoz, a városi a kerületihez irányított volna, amint ezt egyszer már meg is tették. Egy biztos: nem oktalan állatok a szúnyogok, tudják, hogy hol találnak biztonságos és senki által nem háborított búvóhelyet ... (pusztai) y. Az 1. kerületi tanács évente 99 ezer forintot költ az útburkolati jelek és a közlekedési jelzőtáblák felújítására. A munkálatokat a köztisztasági vállalat nemrégiben alakult „univerzális" festőbrigádjával végezteti. (Szathmáry László felvétele) Kilométerenként 3 millió forint Az év végéig befejezik a 3-as főút korszerűsítését Jó ütemben halad a buda pest—miskolci 3-as számú főközlekedési útvonal Borsod megyei szakaszának korszerűsítése. A Betonútépítő Vállalat dolgozói jelenleg a megyehatártól Mezőkövesdig terjedő szakaszon dolgoznak. A Miskolci Közúti Építő Válla- lalat emberei Miskolc felől haladva már Mezőnyárádig jutottak el. A hét méter széles, korszerűsített útvonalat 8—lö centiméter binder- és 6—7 centiméter hengerelt aszfaltréteggel látják el. Az út két oldalán optikai vezetősávot építenek ki. A teljesen új szakaszok építése kilométerenként 3 és fél millió forintba kerül, a felújított útvonal korszerűsítésére a KPM Közúti Igazgatósága kilométerenként 2 és fél millió forintot fordít. I A munkák jelenlegi állása szerint a mezőkövesdi átkelési szakasz kivételével — ahol közművesítési problét mák hátráltatják a kivitelezést — az út borsodi szakaszának korszerűsítését előreláthatólag az év végéig befejezik. Feleannyi í •• | />' /> *urdozo, mini tavaly Nem kedvez az idei nyár a fürdőzőknek, s az őket kiszolgáló strandoknak. Az „Augusztus 20” strandfürdőnek 1969-ben június végéig már mintegy 400 ezer, most mindössze 140 ezer vendége volt. A strand vezetője abban bízik, hogy ha ilyen marad az idő, mint ezekben a napokban, szeptemberig behozzák a lemaradást. Tegnap egyébként több mint 4000 vendég volt a strandon. Közvetett juttatások, életszínvonal V izsgálat a K GM-vállalatoknál Megnyílt a MEE 18. vándorgyűlése Debrecen, Szeged, Győr, Nyíregyháza, Budapest, s még ki tudja hány magyar város elektrotechnikai szakemberei találkoztak tegnap délután az SZMT-székház- ban, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 18. országos, miskolci vándorgyűlésén. A mintegy félezer elektrotechnikust, elektromérnököt és energetikust a székház előcsarnokában különböző gatójának előadását hallgatták meg. Délután szekcióüléseken folytatja munkáját a vándor- gyűlés. I A Kohó- és Gépipari Minisztérium a közelmúltban megvizsgálta, hogy a felügyelete alá tartozó vállalatok 1967 és 1970 között hogyan hasznosították a rendelkezésükre álló eszközöket a dolgozók életszínvonalának növelése érdekében. A felmérés elsősorban a nem pénz- beni juttatásokra terjedt ki. A tapasztalatok szerint az utóbbi két esztendőben a lakásépítések segítésére a vállalatok a legkülönbözőbb módszereket alkalmazzák Nem ritka eset például, hogy a vállalat komoly „belépőt” fizet a tanácsnak a vállalati dolgozó által igényelt tanácsi lakásért. A felmérést végző csoport megvizsgálta a segélyek elosztását is. Megállapították, hogy amíg a tanulmányi ösztöndíjra kifizetett összeg nőtt. a segélyek aránya — az abszolút összeg évenkénti növekedése ellenére is — csökkent. Pedig még számos vállalatnál sok a csökkent munkaképességű, s a sokgyermekes dolgozó és beteg, akik várják a támogatást. A vizsgálat elemezte az izem! étkeztetésre, a gyermekintézményekre; a kultulokra, valamint az egyéb szociális célokra fordított pénzösszeg felhasználását is. Megállapították, hogy a fejlesztési alapból a gyermek- intézmények bővítésére fordított összeg 1968-tól 1970-ig i megháromszorozódott ugyan, f de így is csupán 5 millió fo- rint, s ez nem sok. Különösen a vidéki KGM-vállalatoknál tapasztalható elhidegülés és elfordulás ebben a kérdésben. Huszonnégy százalékkal nőtt viszont a saját sportkör és sportintézmény fenntartása céljára nyújtott hozzájárulás összege. Ez a megnövekedett összeg is azonban elsősorban a minőségi és nem a tömegsport céljait szolgálja. Művelődési intézményeik fenntartására a vállalatok évente mintegy 3,5—4 millió forintot költenek. A vidéki [ vállalatok az idén mintegy b 70 százalékkal nagyobb ősz- l szeget használnak fel, mint | eddig. \Ia délután: Sajtótájékoztató az Expo -4-ről Holnap délelőtt megnyitja kapuit a IV. miskolci helyiipari termékkiállítás és vásár. Ez alkalomból ma délután a kiállítás székhelyén, a Földes 'Ferenc Gimnáziumban sajtótájékoztatót rendez az Expo operatív rendező bi„ zottsága. A tájékoztató után a résztvevők körsétát tesznek a kiállításon. ralis, sport- es üdültetési cé Minden gyermeket várnak az ortopédián Ne bices jenek egy életen át villamos berendezések kiállítása fogadta. Már az ünnepélyes megnyitó előtt kiderült: az ország minden részéből idesereglett szakemberek legtöbbje ismeri egymást, jóbarátok. Ez elsősorban városunk villamosener- gia-ipari technikumának köszönhető, a vándorgyűlés részvevőinek nagy része ugyanis Miskolcról indult el. A vándorgyűlést, amelyen megjelentek városunk és megyénk társadalmi vezetőinek képviselői is, Kispál Aladár, az ÉMÁSZ igazgatója nyitotta meg. A részvevők egyperces néma felállással áldoztak a közelmúltban tragikus körülmények között elhunyt miniszter, Kiss Árpád, az MSZMP KB tagja, az OMFB elnöke emlékének A vándorgyűlés megnyitása alkalmából Dojcsák János az MSZMP Borsod megyei Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet, majd a szakemberek dr. Koren Miklós, a VSZCÉV igazJól ismerjük az érzést: mennyi örömöt, boldogságot hoz a házhoz egy-egy újszülött. Mindennap meglep valami kedvességgel, ami mosollyal, derűvel tölti el a családot. Hogy várjuk az első szavait, lépéseit. Elindult!... És sajnos, előfordul, hogy a szülők arcáró’ '■Fürök a mosoly: a gyerek biceg. — Mi azt szerein in1-, ha a járni tanuló gyerek mindenütt csakis öröme* szerezne.. . Dr. Barabás Csaba megyei ortopéd-főorvos kijelentésében az egész rendelőintézet és a rehabilitációs osztály célja sűrítődik. Csakhogy nem elég, ha csupán az itt dolgozók akarják elérni ezt a célt. Minden szülőnek segítenie kell! — Valóban mindenkinek, mégpedig nyomban az új emberke születése után, mert bármilyen egészségesnek látszik a csecsemő, lehetnek belső, születési rendellenességei. Ilyen a fejletlen csípő, a csípőficam is. A szülők többi nyíre csak akkor veszik ezt észre, amikor már járni kezd a gyermek. Ilyenkor szaladnak az orvoshoz, s a körzeti orvost gyakran még szidják is: nem vette észre ... Pedig nem is vehette észre, hiszen az ilyen rendellenesség megállapítása szakorvosi tudást igényel. — Akkor talán az volna a leghelyesebb, ha minden szülészeten megvizsgálnák az újszülötteket az ortopédszakorvosok is — vetettük közbe. — Legtöbb helyen ez már megtörténik. Sajnos, kevés az ortopéd-szakorvos. A Szentpéteri kapuban hét éve működő osztályon dr. Barabás Csaba és dr. Benkő Albert főorvos mellett öt szakorvos munkálkodik és csupán a rendelőintézetben 1500 gondozottat tartanak nyilván. A megyében ezen kívül csak a kazincbarcikai új kórházban van ilyen vizsgálat. A Szentpéteri kapui kórházból jár ki oda hetente háromszor dr. Szűcs Gyula. Sok munkájuk ellenére azt szeretnék, ha a megye legkisebb településéről is elhoznák ide a gyermekeket. Sajnos, sokan még elfogadják azt a tévhitet, hogy „majd kinövi a gyerek”. Dr. Barabás Csabának más a véleménye: •— A spontán gyógyulás legfeljebb csak az igen enyhe elváltozásoknál lehetséges. Kiszámithatatlan. Mint ahogy kiszámíthatatlan az idősebb korban végrehajtott műtétek eredménye is. Csecsemőkorban azonban az úgynevezett pelenkapárná- zással, különféle ortopédkészülékek használatával könnyen helyrehozható az olyan rendellenesség, amelynek gyógyításához hónapok, évek, műtétek kellenek. R. A. A Selyemréten épül az elttő. Miniuszoda óvodásoknak A Testnevelési és Sporttanács régi terve az óvodás korú gyermekek intézményes!Kialakulóban az új vasgyári bérrendszer Üj, ösztönzőbb bérrendszer kialakításán dolgoznak a Lenin Kohászati Művekben. (El kívánják érni. hogy helyesebb, igazságosabb viszonyítási alap alakulhasson ki az egyes foglalkozási ágak és munkakörök között. Az új vasgyári bérrendszer megszünteti majd azokat, a vállalat jelenlegi bérpolitikája által „eltűrt”, rendellenességeket. amelyek a vállalaton belüli munkaerő-vándorlást, a különböző munkakörökhöz tartozó bérkategóriák anyagi előnyeinek kihasználását, , a bérfeszültségek keletkezését ma még lehetővé teszik. A vállalat munkaügyi és szociális igazgatósága felkérte az LKM és a DIGÉP hetente megjelenő üzemi lapját, a Diósgyőri Munkást, hogy kezdeményezzen vitát az új bérrendszerről a vállalat dolgozói és vezetői között. s adjon helyet a különböző véleményeknek. A lap, mint ez „A jobb. igazságosabb bérezésért” című vitaindító cikkéből kiderül örömmel vállalkozott a megbízatásra. tett úszásoktatásának bevezetése. Az elképzelés gyakorlati megvalósítását mindeddig hátráltatta, hogy a városban nem volt megfelelő létesítmény az apróságok úszásoktatására. A strandok és az uszoda medencéi túlságosan zsúfoltak és mélyek, a gyermekek öltöztetésével járó gondok is hátráltatták a kicsinyek úszástanításának rendszeresítését. Most a városi TS kezdeményezésére kis méterű úszómedence építését tervezik a selyemréti óvodában. A miniuszoda terveinek elkészítését az ÉSZAKTERV KlSZ-alap- szervezetének tagjai társadalmi munkában vállalták. A tervek szerint az óvodai fürdőt a közeli Augusztus 20. strand látja el meleg vízzel. A gyermekek helyben át tudnak majd öltözni és helybe jönnek az úszóedzők is. Ha a kísérlet beválik, hasonló miniuszodákkal látják el a Szentpéteri kapui és a Győri kapui új óvodákat is