Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-24 / 172. szám

Csárdás barátai: Mónika és Jóxsika A labda mindenütt kerek „Mini-lovasok” jje Ma reggeltől szokatlan „paripák” szágul­doznak a népkerti sporttelepen. Valódi egy- lovasok... A mezőkeresztesi Aranykalász Tsz lovasiskolájának versenyzői és lovai ké­szülnek a vasárnap délután 15 órakor kéz­dődő lovasbemutatóra. Képünkön Miklósviri Tamás, a lovasiskola tagja Csapodár nevű lo­vának nyergében az akadály felett. (Ágotha Tibor felvétele) A mezökeresztesi Aranykalász Termelőszövetkezetnek évek óta világhírű lovai vannak. A versenyparipákhoz azonban ki­váló szakemberekre és lovasokra is szükség van. A szövet­kezet vezetősége az elmúlt évben megnyitotta a lovasiskolá­ját, ahol elsősorban a keresztesi gyerekek ismerkednek a lovakkal és a lovaglás tudományával. A területi lovasbajnokság második fordulóját nagy ér­deklődés előzte meg Mező- keresztesen. Nemcsak ver­senyt láthattak az érdeklő­dők, hanem különféle bemu­tatókat is. A legnagyobb si­kere a legkisebbeknek volt, akik pónilovon mutatták be gyakorlataikat. Mégis, bátor­ságukkal, ügyességükkel ki­vívták nemcsak a közönség, hanem a szakemberek elis­merését is. A kislányok és a kisfiúk meglepő biztonsággal mozogtak a rozsdabarna, szürke foltokkal „ékesített” 6 éves póniló. Csárdás hátán. Bemutatták a lovaglás alap­jait: menet közben le- és felugrás, ütésváltások, mér­leg a ló hátán, végül buk­fenccel leugrás .. . „Jó a háfykon ülni” A kicsik között is a legki­sebbnek bizonyult a mind­össze 8 éves Rudó Mónika és Palatics Józsika. Mindket­ten szinte minden percüket kedvencükkel. Csárdással töltik. Mónikát és bátyját a nagy­mama kísérte el a bemuta­tóra. A fiú már a nagyobbak között mutatta be tudását. Az apró termetű, kék szemű, szőke copfos Mónika a gya­korlatok után a bemelegítő téren dajkálgatta a kis pónit. — Nem félsz a lovaktól? — kérdezem, mire csodálkoz­va néz rám: — Miért félnék? — kérdez vissza. — Szeretem a lovakat, olyan jó a hátukon ülni... A bátyám is ide jár, neki már jobban megy. — Szinte vé­gigsimogatja a szemével a közelben legelésző pónit. — Szeretnél nagy ver­senyző lenni? — Igen! A nagyobbak már versenyeken is indulhat­nak ... Nekik jó ... — És mit szólnak a szü­leid? Erre a nagymama válaszol: — Nem lehet bírni a két gyerekkel. Állandóan lova­golni szeretnének. Szinte minden idejüket a lovasisko­lában töltik... Magas még a ló... Palatics Józsika a fiúk kö­zött a legkisebb és a legfia­talább. Komolyan feszít sötét nadrágjában, fehér ingében és nyakkendőjében, azaz sza­bályos lovas öltözékében. — Ültél már nagy lovon is? — Igen! — huncutkásan kacsint. — Csak... mindig fel kell rá tenni ... Gyorsan elköszönnek, s a nézőtérre sietnek. Kerekre nyitott, csodálkozó szemekkel figyelik a nagyok lovaglá­Sat (felföldi) Egy fejezet a sporttörténetből Magyarországot kérték lel az első olimpia rendezésére Ki tudja, mikor lesz Ma­gyarországnak ismét alkalma arra, hogy feliratkozhassék az olimpiai játékokat meg­rendező országok listájára: ez a gondolat vetődik fel az olimpiai eszme magyar úttö­rője születésének évforduló­ján. PÉNTEK 1860. július 17-én született Kemény Ferenc pedagógus. Egyetemi tanulmányait Bu­dapesten és Párizsban vé­gezte. 1891—1894-ben az egri állami reáliskola igazgatója, majd 1920-ig — nyugdíjba vonulásáig — a budapesti fő­reáliskola tanára, c. tankerü­leti főigazgató. Életének ki­emelkedő tevékenységeként tartják számon azt a kitartó munkát, amit a testnevelés, s különösen az olimpia új élet- rekeltésében tett. Kemény Ferenc hű támo­gatója és segítője volt Cou- bertin Pierre francia tudós­nak, aki az ókori olimpiai já­tékok felújításának gondola­tát felvetette. Kemény Fe­renc, amikor tudomására ju­tott barátja elgondolása, Pá­rizsba utazott, s támogatta a nemes cél megvalósításában. 1894. június 15-én Párizs­ban megkezdődött a nemzet­közi testnevelési konferencia. Elhatározták, hogy az első olimpiát 1896-ban tartják meg, s az olimpia megrende­zésére Görögországot kérték fel. Megalakították a 12 tagú Nemzetközi Olimpiai Bizott­ságot, amelynek Kemény Fe­renc egyik tagja lett. Az olimpia megrendezésé­nek ügyét azonban a görög kormány elhanyagolta. Ekkor Coubertin magyar barátját, Kemény Ferencet kereste meg. hogy a millenniumi ün­nepségek alkalmából Ma­gyarország rendezze meg az első olimpiát. Kemény Fe­renc nagy lelkesedéssel fo­gadta az ajánlatot s azonnal írásban fordult a magyar vallás- és közoktatásügyi mi­niszterhez. A válasz, amelyet csak hónapok múlva kapott meg: elutasító volt. Kossuth rádió: 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: A Belügyminisz­térium Duna Művészegyüttesé­nek műsora. — 13.45: Irányvonat. Vasutasok az árvízkárok helyre- állításáért. — 14.00: Mesélő Ma­gyarország: Tihany. — 14.23: Életutam. II. rész. — 14.40: A lengyel kultúra hete. — 15.10: Carlo Maria Giulini vezényel. — 16.03: Galamb a kalitkában. Mik­száth Kálmán regénye rádióra. — 17.20: Muszorgszkij: Egy kiállítás képei. — 17.58: Mikrofórum. — 18.13: Operett. Rátonyi Róbert műsora. — 19.25: A'sárkány. Köz­vetítés a debreceni Csokonai Színházból. — 21.19: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 22.20: Medi­táció. — 22.30: A lengyel kultúra hete. — 23.36: Józsa Ibolya és Kiss Károly nótákat énekel. — 0.10: Rafael Márta és £alócz László énekel. Petőfi rádió: 12.00: Candide. Részletek Bemstein zenés játéká­ból. — 12.20: Magánvélemény közügyekben. — 12.30: Lassus­kórusművek. — 12.45: Versek. — 13.03: Zenekari muzsika. —14.00: Mindenki kedvére kettőtől hatig. — 18.10: Menekülő könyvek. — 19.00: Hangverseny a stúdióban. — 19.40: Egy birodalom bukása. II. rész. — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 20.59: Huszonöt év. Gazdaságtörténet, gazdasági stra­tégia. — 21.09: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangverse­nye. — Közben 21.40: Láttuk, hal­lottuk. — 22.00: A hangverseny­közvetítés folytatása. — 22.30: Szólistaparádé. — 23.15: Az eladott menyasszony. Operarészletek. Miskolci rádió: Borsodi tükör. — A Járműjavítóban hallottuk — Tanácsi vállalatok az I. fél évben. — Legújabb lemezünk. — A helyiipari termékkiállítás meg­nyitója előtt. — A dzsessz ked­velőinek. — Hirdetőműsor. Labdarúgó körkép 0 Áz MVSC labdarúgó- együtese vasárnap délután 15 óra 30 perckor a Ceglédi VSC-veí mérkőzik az Ifjúsági sporttelepen. Nagy küzdelem várható a találkozón. A ceg­lédiek a Vasutas-kupában az első helyen állnak, az első találkozón 1:0 arányban győz­ték le a miskolciakat. • A Borsod 1 megyei Lab­darúgó Szövetség július 29- én, szerdán délután 17 órakor ülést tart, amelyre meghív­ják a sportkörök képviselőit is. Az egyidényes bajnokság kiértékelése után ismertetik az őszi—tavaszi mérkőzések­kel kapcsolatos határozato­kat 0 A DVTK elnöksége és a labdarúgó-szakosztály vezető­sége tájékoztatni kívánja a szurkolókat és az érdeklődő­ket a szakosztály felkészülé­séről, munkájáról. Augusztus élső napjaiban szurkolóanké- tot rendeznek, előtte pedig saitótájékoztatót tartanak. © A Borsod megyei Lab­darúgó Szövetség elkészítette az NB III. Északi csoportjá­nak őszi és tavaszi sorsolását. Rövidesen valamennyi sport­kör megkapja a sorsolást, amelyhez hozzácsatolták az MLSZ legutóbbi ülésének határozatait, szabálymódosí­tásait is. \ \ / Színes mozaikok a labdarúgás Í5 történetéből Eltűnt tehetségek Készülő első sportszocio­gráfiánk egyik legértékesebb fejezete az eltűnt tehetségek problémájával foglalkozik, rámutatva, milyen okok ját­szottak közre abban, hogy egész sereg sportoló pályája idő előtt megszakadt. A labdarúgás területén is számos reményteljes ígére­tünk sikkadt el, sok tehetség nem bontakozhatott ki, vagy szürkült középszerűségbe. Még több példa van arra, hogy játékosok karrierje pá­lyájuk tetőpontján törött ketté sérülés vagy sportsze­rűtlen életmód következté­ben. Az elveszett nagy tehetsé­geink sorába tartozott Gyulai, az FTC, majd a Kispesti AC összekötője. A szőke csatár bámulatos labdaérzékével, ördöngős technikájával, bra­vúrosan gyors, váratlan kiug­rásaival, s a leglehetetlenebb szögekből és helyzetekből ka­pura zúdított lövéseivel ün<- nepelt kedvence volt éveken át az Üllői, majd a Sárkány utcai (most Ady Endre utca) pályák közönségének. Játéka évről évre színesedett, s fi­zikai megerősödésétől min­denki azt várta, hogy a leg­nagyobbak közé kerül... Az­Elektronika az olimpián Mit tad a REGELN? A müncheni olimpiai játé­kok szervező bizottsága nagy munkában van. Nemcsak a stadionok, sportlétesítmé­nyek, szállodák építésével vannak elfoglalva, hanem a versenyek zavartalan meg­rendezéséhez szükséges tech­nikai berendezések beszerzé­sével is. Eddig még ismeretlen elektronikus berendezések fogják helyettesíteni a ver­senybírók népes seregét, kü­lönösen az atlétikai versenye­ken. (A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) is~ támogat­ja az elképzeléseket.) Elhatá­rozták egy ultramodern RE- GELTA—14 típusú optikai berendezés (tachométer) használatát, amely lehetővé' tesz, azonnali eredményhir­detést súlylökésnél, diszkosz-, gerely- és kalapácsvetésnél. A REGELT A—14 feljegyzi a vízszintes irányokat, a füg­gőleges szögeket és meghatá­rozza a távolságokat. A be­rendezés alkalmazásával te­hát erősen lecsökkenthető a versenybírók létszáma (c-gy versenyhez elegendő lesz egy bíró és egy ellenőr, akik az irányítók szerepkörét látják el). A REGFLTA—14 Össze ■van kötve egy berendezéssel, amely az információkat mé­terben és centiméterben tünteti fel. A próbákat az elmúlt év augusztusában Stuttgartban, az Európa—Amerika találko­zón elvégezték, s mindenki elégedetten nyilatkozott, A technikai forradalom az ugrószámokban is le fogja csökkenteni a versenyek idő­tartamát és megnöveli a mé­rések pontosságát. tán súlyos betegség támadta meg, s szinte egyik napról a másikra eltűnt a sportpályák­ról. Labdarúgásunk kiemel­kedő nagy értékét vesztette el személyében. Ugyancsak az FTC-ben ját­szott Szabó László. Hihetet­len munkabírású, finom tech­nikájú, gyors és kemény fe­dezet, akinek személyében a futballvilág Bozsik utódát látta. A Franciaország—Ma­gyarország utánpótlás válo­gatott mérkőzésen rúgást ka­pott. Felépülése után hosszú hónapokig kísérletezett játék­kal. Nem ment. A tragikus sérülés szinte lesöpörte a futballpályáról ezt a kitűnő fiatal játékost. Vidékre ment, ott sem bírt felkapaszkodni. Elveszett a labdarúgás szá­mára. A megszakadt labdarúgó­pályafutások oka leggyakrab­ban a sérülés. Orth Györgyöt Tandler bécsi hátvéd rúgta meg, s többé soha nem lett a régi, térdsérülésének meg­gyógyulása után sem. Schaf­fer Spécin, Bukovi Mártonon, Kalmár Jenőn keresztül egész sereg extraklasszisunk, ra­gyogó játékosunk veszett el sérülés miatt a sportélet szá­mára. Talán a legtragikusabb az FTC és válogatottunk vi­lágviszonylatban is a legjob­bak sorába tartozó hátvédjé­nek, Rudasnak az esete volt, akinek szerelés közben ki­nyújtott lábára saját kapusa vetődött. Olyan törést szen­vedett, hogy néhány próbál­kozás után fiatalon vissza kellett vonulnia a remek rú­gótechnikájú, biztos sZere- lésű, kitűnően helyezkedő és szédületesen gyors védőjáté­kosnak. A sportszerűtlen életmód­nak is sok futballtehetség esett áldozatul. Valameny- nyiük között a legnagyobb volt a „Maty”-nak becézett Cseh 11. László, aki csillogó játékával, pazarul szellemes megoldásaival, váratlan hú­zásaival a harmincas évek híres Cseh, Sárosi. Zsengellér válogatott ,,agytröszt”-jének tagjaként és az MTK-ban egyaránt elkápráztatta a kö­zönséget. Könnyelmű élet­módjával azonban elpazarolta tehetségét. Tüdőbaj is meg­támadta, betegeskedni kez­dett, korán felhagyott az ak­tív játékkal, s tragikusan fia­talon (40 éves korában, de ekkor már vidéken edzőskö- dött) befejezte életét. (Kiss) URH: 15.55: Wagner: Trisztán és Izolda. Háromfelvonásos zene- cftáma. — Közben kb. 17.20: Kor­társaink. Tatay Sándor. — Kb. IS.10: A közvetítés folytatása. — Közben: kb. 19.35: URH Zenei Kalauz. — Kb. 20.10: Legkedve­sebb verseim. Elmondja: Üjlaky László. — Kb. 20.25: A közvetítés folytatása. — Kb. 21.50: A dzsessz kedvelőinek. — 22.15: Musica ri- nata. Televízió: 16.28: Telesport: Szovjetunió—Egyesült Államok atlétikai viadal. — 18.30: Hírek. — 18.35: Zsebtévé, — 19.10: Esti mese. — 19.25: „Magyarországon át”. A Lengyel Televízió doku­mentumfilmje. — 20.00: Tv-hír- adó. — 20.20: Cirkusz mindenhol. — 20.40: Kávécsarnok. — 21.15: A kocka el van vetve. Zenélő órák. — 22.05: Tv-híradó, 2. kiadás. Bralislavai televízió: 16.30: Szovjetunió—Egyesült Államok atlétikai viadal. — 18.30 Hírek. — 19.00: Tv-híradó. — 19.35: Riport a komárnói hajógyárból. — 20.10: Dzsessz-számok. — 20.50: Játék kettőnek. Vetélkedő. — 21.50: Tv- híradó. — 22.20: Huszonöt év 25 filmje: Limonádé Joe. Cseh film­vígjáték. Filmszínházak: Béke (f4, hn6, 8): Heintje. — Kossuth (f3, f5, f7): A bosszúállók legújabb ka­landjai. — Fáklya (5, 7): Bűbájo­sok. — Petőfi (5): My fair Lady. I—II. rész. dupla helyárral! — Táncsics (f5. f7): Menetelés. — Szikra (5. n8): Férfiak hallga­tása. — Ságvári (5. 7): őfelsége herceg elvtárs. — Tapolcai kert­mozi (8): Hívd a férjem talál­kára. — Népkerti szabadtéri mozi (f9): Állami áruház. Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): A magyar fotóművészet 125 éve. — Haller Stefánia festőművész kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18 óra között): Dr. Petró Sándor ma- gángyüjtejnényének bemutatója. — Libresszó (13—20 óra között): Gerő András grafikusművész ki­állítása. — Bartók Béla Művelő­dési Központ (10—18 óra között): A diósgyőri vasas képzőművész kör jubileumi kiállítása. — Her­man Ottó Múzeum (10—18 óra között): Megyénk története. A Bükk élővilága. — Herman Ottő- emlékház (10—18 óra között): Herman Ottó élete és munkás­sága. — Massa-múzeum, Üjmassa, öskohó: nyitva egész napon át. (Megközelíthető a 15-ös autó­busszal és a garadnai kisvasúttal.) — Görögkeleti templom (10—13 és 15—18 óra között): Miskolci gö­rögök művészeti emlékei. — Diósgyőri Vármúzeum: nyitva 10—13 és 14—18 óra között. (Meg­közelíthető az 1-es és 5-ös autó­busszal, valamint az 1-es villa­mossal.) , SZOMBAT Kossuth rádió: 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.44: „Haj. regő rejtem...” — 10.05: Műszaki, gazdasági könyvespolc. — 10.15: Dzsamile. Részletek Bizet operá­jából. — 10.49: öt perc dicsőség. Rádiójáték. Petőfi rádió: 8.05: Zenekari muzsika. — Közben 8.45: Külpo­litikai figyelő. — 9.00: A zenekari muzsika folytatása. — 9.45: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. Televízió: 9.00: Ebédszünet. Balyó Mária riportja. — 9.35: Üdv a kapitánynak! Lengyel film. — 10.30: Állatorvosok. — 10.50: Kis- filmek. — 11.35: „Életet az évek­nek!” (Ism.) I A Miskolci Mezőgazdasági Gép- l javító Vállalat alkalmaz: eszter- <: gályos, marós, lemezollós, vil­lanyhegesztő, gép- és vasszerke- ! zeci lakatos szakmunkásokat, to- , vábbá esztergályos, lakatos és i öntő munkákra betanított mun­kásokat. Ez évben felszabadult, fentiekben említett szakmákra kezdő szakmunkásoknak 7,50 Ft- tól 8,50 Ft-ig terjedő órabért biz­tosítunk. Ezen felül alkalmazunk női munkaerőket betanított mun- |i kákra, valamint férfi segédmun- ?! kásokat. Bérezés megegyezés sze­rint. Váltóműszakban (3 műszak­ban) dolgozók részére a kollektív szerződés értelmében váltómü- szaki pótlékot biztosítunk. 44 órás t munkahét, páros heteken szabad szombat. Jelentkezés a munka­ügyi csoportnál. Miskolc. Bese­nyői út 10. sz. Fajtiszta kéthónapos boxer- kutyák eladók. Bádogos u. 4. Sárga és csíkos boxer-kölykök igényesnek eladók. Megtekinthe- , tők szombat, vasárnap egész nap. Miskolc, III., Batthyányi sor &

Next

/
Thumbnails
Contents