Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-24 / 172. szám
Panaszirat helyett konkrét javaslatokat! Tegnap délelőtt a Miskolc városi Tanács Végrehajtó Bizottságának tagjai több napirendi pont között a város zenei műveltségének helyzetével is foglalkoztak. A polémia alapját egy tájékoztató szolgáltatta; amelyet a művelődésügyi osztály terjesztett a vb elé. A tájékoztató ismertette mindazokat az eredményeket, amelyeket Miskolcon a zenei élet fejlesztésében elértek. Egy csokorba kötve találkoztak a vb tagjai azokkal a gondokkal is, amelyek jelen pillanatban a város zenei műveltségének további fejlesztését akadályozzák, Rózsa Kálmán, a végrehajtó bizottság elnökhelyettese, a tegnapi vb-ülés elnöke a tájékoztatóval kapcsolatban bíráló megjegyzéseket tett. A tájékoztató ugyanis határozott igényeket fogalmaz meg a város zenei intézményeinek továbbfejlesztésével kapcsolatban; felveti az opera létesítésének gondolatát, oratóriumi kórus létrehozásának szükségességét, a Miskolci Szimfonikus Zenekar tárgyi feltételeinek javítását. A művelődésügyi osztály felvetéseinek indokoltságát senki sem vitatta, ám a végrehajtó bizottság elnökhelyettese azt tartotta volna kívánatosnak, ha a testület nem pontokba szedett óhajokat, hanem konkrét, reális terveket, készített volna a zenei intézmények további fejlődésével kapcsolatban. Közismert problémája a városnak a zeneiskola, a Zene- művészeti Szakközépiskola és a Zeneművészeti Főiskola kihelyezett tagozatának zsúfoltsága, a növendékek és tanárok áldatlan körülmények között történő oktatómunkája. A „zene- konzi” (ahogy a városban népszerűén nevezik a Bartók téren épült, három képzési formának otthont adó zenei intézményt) már évtizedek óta csak szerényen felel meg az igényeknek; e sorok írója számos végrehajtó bizottsági ülésen hallott arról, hogy az utcára nyíló földszinti termek (valamikör kereskedelmi célokat szolgáltak) teljesen korszerűtlenek, a mértéktelen zaj következtében szinte lehetetlenné teszik az oktatást. Érdekes alternatíva született meg az épülettel kapcsolatban, volt, aki azt ajánlotta, hogy vegyék igénvbe az épületet kereskedelmi célokra és építsenek új zenei intézményt. Száz szónak is egy a vége, a gondok felvázolása megmaradt a vázlat és az óhaj szintjén, átfogó terv nem készült azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen az új zenei intézmény. A végrehajtó bizottság tagjai tegnap szívesebben olvastak volna egy olyan, mindenre kiterjedő előterjesztést, amely adaptálható a népgazdasági tervezésbe. Ha jól értettük a vb- elnökhelyettes szavait, egy konkrét, körülhatárolt igény már a IV. ötéves terv létesítményei között is helyet kaphatott volna. Mi ebből a tanulság? A gondok felvetésénél nem állhatunk meg. Szükséges a kibontakozás, a megoldás felvázolása is. és természetesen annak ismerete, hogy a népgazdaság anyagi teljesítőképessége milyen lehetőségeket biztosít. A végrehajtó bizottság tagjai többfajta kívánsággal talál-, koztak; vita is alakult ki a sürgősségi sorrendet illetően. Volt, aki az operát szorgalmazta, s elhangzott olyan vélemény is, hogy legkorábban az oratórium-kórus hívható életre. De arról, sajnos, nem hallottunk egyetlen egy mondatot sem, hogy a legfontosabb — a zenei ismeret műhelyei — a zenei intézmény vagy a zenei intézmények sorsa végül is mi lesz. (párkány) Szombati hanpversenyek Röviddel a vasas dalosünnep ünnepélyes megnyitása után, szombaton. 25-én délután 5 órakor a karl-marx- stadti művészegyüttes énekés zenekara ad önálló műsort a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola hangversenytermében. A kórust és a zenekart Rolf Schneider, Hans Hopfe és Klaus Linke vezényli. Este 8 órakor pedig a diósgyőri várban, rossz idő esetén a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központban szólalnak meg a hazai. vendégkórusok. Bach Magnificat-ímű művét' az Esztergomi Balassi Bálint Vegyeskar adja elő (vezényel: Szabó Tibor), Horusitzky Zoltán Ünnepi kantátáját a Dunai Vasmű Vegyeskara szólaltatja meg (vezényel Székely István). Végül pedig Kodály Psalmus Hungaricusát a Vasas Központi Művészegyüttes Vegyeskara mutatja be. Szólót énekel Réti József operaénekes. közreműködik a Miskolc j Szimfonikus Zenekar. A zenekart és a -kórust Vass Lajos vezényli. Utca. Nagy Béla rajza Szürke gyöngyszemek és egy nagy kutya Kulturális politikánk néhány kérdése — címmel a Kossuth Kiadó megjelentette Aczél Györgynek. az MSZMP KB titkárának. ideológiai életünk vezető pártmunkásai előtt 1969- ben megtartott konzultációs előadását, A kiadvány részletesen tájékoztat kulturális, valamint értelmiségi politikánk alapelveiről, a művelődés terén elért eredményekről és a további fejlődést gátló fogyatékosságokról. Az előadás befejező részében Aczél György elvtárs sokoldalúan elemzi a marxista ideológia hazai és nemzetközi vonatkozású kérdéseit. Vannak időszakok, amikor szinte minden műsorról írni érdemes, külön izgalmat jelent minden egyes adás, és van, amikor szinte egyik műsor sem izgat arra, hogy akár dicsérőleg, akár megrovólag írjak róla. Tulajdonképpen e hét első fele ilyen volt. Kellemes volt, nem bosszantott, bár különösebben nem is tudtam örülni neki. Kedd este a pármai opera előadásában felvételről hallhattunk egy, a közepesnél gyengébb Rigoletto 'előadást. Bárha, az opera hazájában készült a felvétel, és az eredeti dallamos olasz nyelven énekelték, mégse volt jobb ez az előadás, mint nálunk bármelyik vidéki operaprodukció. A novellairodalom gyöngyszemei sorozatban szerda este három novella tv-változatát láthattuk. Ezek közül a neves novellista, a miniatűr rögtönzések mestere, Somerset Maugham novellája említést sem érdemel. A másik kettő egy-egy érdekes szituációt dolgoz fel. A különböző szituációk közös lényege, hogy a szereplők egy-egy jelenségtől megijedve kényszerülnek egyik esetben leleplezni, másik esetben leplezni magukat. De amíg Ambrose Bierce novellájában az álkígyó szokvány háromszög-történet megoldását segíti, addig Sla- womir Mroíek (A kutya című novellában) egy környezetnek és különböző kisszerű embereknek a tablóképét vázolja fel. Ha a szereplők bemutatása ez esetben is szokványos, maga a groteszk szituáció, a kutya hatására bekövetkező színváltozások a modem kor bonyolult társadalom-lélektanába is bevilágít. Itt nemcsak a környezet naturalista leleplezése a cél, hanem a félelem, az alakoskodás, a kollektív színváltozás mechanizmusának jelzése. Tulajdonképpen a század nagy eseményeire való reagálás tapasztalatait is belefogalmazhatta a szerző, de Mozitalány Mindkét kedvenc Borsod megyei lapom — az Eszak-Magyar- ország és a Déli' Hírlap — egyöntetűen azt jelentette 1970. július 22-én, szerdán, hogy a Kossuth filmszínházban a Futóhomok című lengyel filmet vetítik. E sorok írójának és jó .néhány mozinézőnek nem kis meglepetésére — az Egy .J és egy --rrj: című francia film már-már közismert dala hallatszott és a tehetséges filmsztárok (nem tudni, hányadszor tűzte műsorára miskolci filmszínház ezt a filmet) képe jelent meg a filmvásznon. Miután a mozinézők közül sokan látták már az említett filmet, s következésképpen a számukra új Futóhomokkal szerettek volna ismeretséget kötni, a kellően nem publikált műsorváltozás érthető bosszúságot okozott. Az ilyenfajta filmcsere nemcsak a mozi és a mozinézők számára kellemetlen, hanem a műsorprogramot közzétevő sajtóorgánumok számára is. Nagyon sokan ugyanis e lapokat kárhoztatták. Városunkban a mozi-orientálásnak egyik legfőbb bázisa a két napilap; sokan ezekből tájékozódnak a műsoron levő filmekről. Ha csalódás éri őket a moziban, elsősorban forrásokat — jelen esetben a lapokat — vádolják pontatlansággal. Fültanúi voltunk a következő kijelentésnek: — Oly gyakori a műsorcsere, amelyeket a lapok nem közölnek, hogy lassan-lassan nem hiszünk már az újságok ..mű- sor”-rovatának. Mint korábban, most is mossuk kezeiniket. A műsorváltozásról a szerkesztőségeket nem értesítették. (p—I) Három napja nem alszom. Idegeim rendben vannak, semmiféle frontátvonulás, különleges napfolttevékenység — tudtommal — nincsen, szerelmesebb sem vagyok a szokottnál. Mégsem alszom. A sajtó nem hagy aludni. Én vagyok ugyanis az Eszményi Olvasó/,' akiről csodálatos legendák keringenek a szerkesztőségek házalóján: akinek lelkében termékeny talajba hullanak azok a nemes magvak, amelyeket sajtónk veteget. Kedden is például, midőn elolvastam kedvenc lapom, a Mindennapi Újság egyik megindító riportját arról, hogyan tért le az erény ösvényéről és a balatoni országúiról két, korábban hatóságilag js igazolt erkölcsű 35\év'es hajadon, engedvén 30 éves autós vagányok csábításának, végiggördült egy könnycsepp orcámon. Ráhullott a nemes veretű írás utolsó, legszebb mondatáéra, mely így szólt: .,Mindannyian felelősek vagyunk értük! Ne hagyjuk elszunnyadni a társadalom lelkiisme- rétét!” Tüstént elindultam, hogy felkutassam a társadalom lelkiismeretét, fél országot tűvé tettem érte, míg végre egy félreeső helyen, egy csipkebokor tövében leltem rá, ahol bizonyára éppen — szunnyadni akart.., Egy állá nap és éjszaka olvastam fel neki szívszorító riportokat a honi sajtóból, s állandóan vártam, mikor szólal meg. (Valahol azt olvastam ugyanis, hogy a Lelkiismeret meg szokott szólalni!) A szavát, sajna, nem, hallatta — de a hortyo- gását igen. Felráztam. — ön el tud aludni ilyen cikkek mellett? — kérdeztem őszinte megütközéssel. — Ne haragudjon — szabadkozott —, de olyan zsongító a dumájuk ... Szerdán a Délesti Hírmondóban akadtam egy olyan mondatra, amely egész valómai felkavarta. Újszerű volt, egyedi, épp ezért mellbevágó. Igyekszem szó szerint idézni: „A hibák láttán ne hunyjuk be a szemünket!” És én akkor éjjel megint csak nem csuktam le a szememet, hiszen a szemközti neonreklám, amely a holdvilág helyett az ablakomba süt — hibás volt! Nem világított a kettőspont! Még másnap, csütörtökön, a hivatalban sem alhattam ki magam, mert az erre a célra használatos kisebb helyiségben észrevettem, hogy a csempe repedezett, a lánc elszakadt, a papírtarló ferdén áll..'. Ennyi hiba láttán hogyan hunyhattam volna szemet? Éjjel pedig ellátogattam egyik építkezésünkre, amelynek 600 holdas területén egy őr és egy kutya védelmezte a milliós közvagyont. Az éjjeliőr egy cseppet sem pironkodott, mjkor felköltöttem, csak arra kért, hogy a kutyáját ne zavarjam, az Hadd pihenjen tovább is. — Hat éve vagyok itt éjjeliőr, uram, de tőlem még egy szalmaszálat el nem loplak! — mondta magabiztosan. — Akinek kell valami, az ellopja nappal, csak a bolondok botorkálnak itt éjszaka ... Így virradtam a mai napra. Még nem döntöttem, hogy ma alszom-e vagy újságot olvasok? RADVANYI BARNA mi, nézők ezt a történetet a mi mindennapi kisebb történésekben zajló életünkre is vonatkoztathatjuk. A képmutatás, a látszatokra törekvés, a jószínben feltűnni akarás, mely szinte vezényszóra jelentkezik arcjátékban és cselekvésben, mihelyt azt „látják”, ez sokak karikatúrája is. És ha Mrozek novellája magasan kiemelkedett a szürke átlagból, honfitársainak kémfilmje mélyen alatta maradt a sok évi átlagnak. Mert nem mind krimi, ami annak készül. Annak szabályai vannak, ennek csak ötlete volt, amelyet elfelejtettek kidolgozni. K. L. LETARTÓZTATÁS A Budapesti Rendőr-főkapitányság előzetes letartóztatásba helyezés mellett eljárást indított Frank Szappanos, USA állampolgár, clevelandi lakos ellen devizagazdálkodást sértő bűntett alapos gyanúja miatt. ELTÉVEDTEK A Fertő-tavon vitorlázás közben magyar területre tévedt Danzinger Reiner, Dan- zinger Wulker és Danzinger Gerlinae osztrák állampolgárok, grazi lakosok. Az illetékes szervek rövid időn belül lehetővé tették számukra Ausztriába való visszatérésüket. SZAKADÉKBA ZUHANT Somogy harságy község határában Vastinek Péter 47 éves tsz-tag traktorával a lucernaföld szélén levő öt méter mély szakadékba zuhant és a helyszínen meghalt. A LÓ FEJBE RÚGTA Nemesmedves határában az erdőben az egyik ló fejbe rúgta Csugmanits Jenő 24 éves erdészeti dolgozót. Olyan súlyosan megsérült, hogy az orvoshoz szállítás közben meghalt. halálos fürdés Nagyecsed közelében fürdés közben a Krasznába fulladt Bujáki Sándor. 14 éves iskolásfiú. PÁNIK AZ ÜLÉSTEREMBEN Bomba robbant az alsóházban Angliában. Éppen a kö- zijs piaci belépésről folyt a vita és az egyik miniszter szólásra emelkedett, amikor felrobbant a bomba. Hatalmas pánik keletkezett. A merénylőt elfogták és őrizetbe vették. Sérülések nem történtek. FELFEDEZÉS A Giovanni de Maria professzor vezette olasz tudósok csoportjának sikerült gáznemű oxigént kivonni azokból a. Holdról származó kőzetmintákból, amelyet a NASA bocsátott rendelkezésükre. Felfedezésük szerint 20 kilogramm holdpor elméletben elég annyi oxigén előállításához, amennyi egy asztronauta 24 órai tevékenységéhez szükséges. GYÜJTOGATÓ Egy 23 éves cserzömunkást ^tartóztatott le a francia rendőrség gyújtogatás vádjával. A letartóztatott Robert Dufauft több ízben látták olyan helyekről távozni, amelyeken röviddel távozása után tűzvész keletkezett. Letartóztatása után beismerte, hogy 8 év alatt 15 gyújtogatást követett el. . A TECHNIKUSOK SZABADOK A gerillák szabadon engedték a két nyugatnémet technikust. akiket vasárnap raboltak el Bolíviában. KÉZBEN ROBBANT AZ AKNA Négy embert ölt meg egy akna az egyik dél-koreai faluban. A szerencsétlenséget az okozta, hogy a falusiak kézbe vették a lőszert és az felrobbant. 54 MEGHAJLÁS Valaha Japánban egy polgár naponta 54-szer végzett mély meghajlást. Manapság azonban ez a szám 9-re csappant. Eszményi olvasó