Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-22 / 170. szám
A zeneileg művelt Miskolcért Csak az öröm hangján szólhatunk róla, hogy Miskolc legfelsőbb tanácsi testületé, a naponként sarkalló gondok megvizsgálása mellett alaposan és körültekintően foglalkozik a város szellemi életének alakulásával. Holnap a végrehajtó bizottság tagjai tájékoztatót kapnak kézhez a város zenei műveltségének helyzetéről. A tájékoztató bizonyára gondolatok láncát alakítja ki, s a végrehajtó bizottság vitára mindig kész tagjai sok új motívummal gazdagítják a zenei műveltségről kialakítandó végérvényes képet. Egy bizonyos. Azt nem lehet elhallgatni, hogy abban a városban, ahol a zenei kultúrának sohasem voltak mély tradíciói, nehezebb volt a mozdulás a két világháborút megelőző időszakban, utána is, de igen lépésben haladt a zenei kultúra terjesztése a felszabadulás után is. Mindennek ellenére elmondhatjuk, hogy a Miskolci városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, a művelődésügyi osztály és a város zenei intézményei figyelemre érdemes munkát fejtettek ki. Csak címszavakban emlékeztetünk a nagyobb zenei rendezvényekre, az 1962-ben megrendezett V. országos ifjúsági kamarazenei fesztiválra, a két évvel később lezajló lillafüredi találkozóra, a zeneiskolai kamarazenekarok 1968-as észak-magyarországi találkozójára. Más vidéki nagyvárosokat meghaladó módon pártfogolta Miskolc a pályázatok útján születő zeneműveket. A város az elmúlt tíz esztendő alatt négy alkalommal írt ki pályázatot új zeneművek készítésére. 1963-ban megszületett az ország első vidéki önálló szimfonikus zenekara. Két évvel később a miskolci zenei esték programja hívta a zene barátait a műemlék avasi templomba: ez a zenei sorozat azóta is életképes. Igen hasznos a diósgyőri vár zenei célokra történő igénybevétele, az oratórikus művek és egyfelvonásos operák itteni bemutatása. E néhány — teljességre nem törekvő — példa is azt bizonyítja, hogy jószándékban és kiváló ötletekben nem vagyunk szegényesek. Mégis szólnunk kell néhány gondunkról. Az opera hiányát már többször szóvá tettük; mai gondolatmenetünkben nem erre akarunk koncentrálni. Inkább arra, hogy ebben a munkásvárosban a zenei ismeretterjesztés sok kívánnivalót hagy maga után, a munkásszülők gyermekei nem olyan mértékben részesülnek zenei oktatásban, mint ahogy azt érdeklődésük és kedvük szerint megérdemelnék. Igen lassan, alig észrevehető módon cserélődik a hangversenytermek közönsége; a megszokott arcokhoz leginkább azok a fiatalok csatlakoznak, akik a város zenei intézményeiben muzsikálni tanulnak. A munkás-paraszt szülők tehetséges gyermekei nehezen jutnak hozzá az igen drágán mért hangszerekhez; nem nyújtunk számukra kedvezményeket, nem figyelünk fel képességeikre. A város zeneiskoláiban, a zenei általános iskolában és a Zeneoktatók Munkaközösségében nem megnyugtató arányban vannak jelen a munkás származású gyerekek. Az időigényes zenetanulással a munkás-paraszt szülők gyermekei nehezen barátkoznak meg, hiszen egyéb vonatkozású hátrányaikat is le kell küzdeniök. A város évek óta nem készített olyan zenetörténeti ismeret- terjesztő programot, amelyik a könnyedség, a játékosság jegyében vezette volna be az érdeklődőket a zene világába, kedvelhette volna meg a muzsikálást és a zene hallgatását. Régóta beszélünk opera-keresztmetszetek készítéséről, a munkásszállásokon történő rendszeres (nem ötletszerű) muzsikálásról. Kívánatos lenne, hogy a szimfonikus zenekar kisegyüttesei mellett a mind igényesebben muzsikáló zeneiskolai és zene- művészeti szakközépiskolai növendékek hanversenyeiket munkásszállásokon, kollégiumokban, zenés presszókban megismételjék. A kissé arisztokratikus zárkózottságot oldani kellene, hogy zeneileg művelt város legyen a mienk. PÁRKÁNY LÁSZLÓ % Edmond Keoszajan rendező, A bosszúállók újabb kalandjai című filmjében a Bosz- szúállók nálunk is népszerű ifjú hőseit láthatják viszont a nézők. Sőt, ami a miskolci mozilátogatókat illeti, a kedvenc szereplőket duplán látják viszont, a filmet ugyanis néhány hónapja már vetítették a filmszínházak. Ennek ellenére valószínűleg jó néhányon nézik meg újra. Elsősorban az ifjúságnak nyújt jó szórakozást a nyári szünidőben az izgalmas, színes szovjet film. Alig felbecsülhető kincs Műemlék- és természetvédelmünk helyzetét vizsgálja a NEB Csaknem négy hónapja munkacsoportban, társadalmi aktívák és neves szakemberek bevonásával folyik műemlék- és természetvédelmünk helyzetének vizsgálata Miskolc város és az egész megye területén. Az összegyűlt jelentésekből még a következő hetek folyamán elkészül az az anyag, amit augusztus végén tárgyal a Borsod megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Csak három megye gazdagabb Területünk műemlékekben gazdag. Az ország többi megyéi közül Győr-Sopron, Vas és Veszprém dicsekedhet csak hasonló jellegű, nagyszámú történeti, irodalmi és művészeti emlékanyaggal. A hivatalos műemléki jegyzék szerint ugyanis műemléki állományunkból 142 országos vagy európai jelentőségű, 385 műemléki jellegű, 6 városképi és 108 faluképi jelentőségű objektum. A 142 műemlék között főleg középkori eredetű értékanyag szerepel nagy számban. Ugyanis 14 román kori, 49 gótikus, 7 reneszánsz és 39 korai barokk KÖNYVESPOLC ÚTKÖZBEN Fiatal pécsi írók antológiája emlék található köztük és ezt követi stílusművészeti felosztás szerint 11 copf, 8 klasszicista, 1 eklektikus, 3 ipartörténeti és 1 történeti vonatkozású műemlék. Műemlékvédelmünk helyzete többé-kevésbé megnyugtató, de a vizsgálat sok sürgős tennivalóra is rámutatott. Több százados faóriások A megye változatos természetföldrajzának köszönhető, hogy természeti értékekben még gazdagabbak vagyunk. Hetvenegy ősnövénymaradvány-, 17 ősállatmaradvány- lelőhellyel, 29 földtörténeti értékkel, 24 idegenforgalmi és barlang-turisztikai szempontból jelentős barlanggal, 23 őstörténeti szempontból ismert barlanggal dicsekedhetünk. Tíz a védendő forrástó és láp. Negyvennyolc a ritka növények, 14 a ritka állatfajok tenyészhelye. Harminchárom a védendő erdőrészek száma, 177 a több százados faóriásoké. Védendő fasorunk nyolc van, arborétumunk kettő, műemléki kastélypark és parktöredék 12. összesen tehát 468 természeti érték védelméről kell gondoskodni. Az Országos Természetvédelmi Tanács határozatával ez ideig 27 természeti érték védelméről tudott gondoskodni. A B.-A.-Z. megyei Tanács pedig 1/1967. számú határozatával újabb 27 védelméről. Az Észak-magyarországi Intéző Bizottság természetvédelmi szekciója Miskolc város területén 14, megye területén újabb a 50 természeti érték védelmét javasolta. Természeti értékeink megóvására és fenntartására a vizsgálat adatai szerint komolyabb anyagi áldozatot a megyei tanács, annak Idegenforgalmi Hivatala és az • Észak-magyarországi Intéző Bizottság hozott. Az utolsó tíz évben az aggtelek-jósva- fői Baradla-cseppkőbarlang- ra, a lillafüredi István-csepp- kőbarlangra, a lillafüredi mésztufa-barlangra, azok idegenforgalmi bemutatása céljából mintegy 15 millió forintot költött. Társadalmi felügyelettel A mára, de még inkább a jövőre gondolva mindez kevés, mert a természeti érték nemzeti vagyonunk olyan felbecsülhetetlen része, mely különbözik minden mástól, amelynek védelme azért is érdemel különös figyelmet, mert alig kis százaléka értékelhető pénzben, mégis ez a kisebbik hányad a vizsgálat adatai szerint 15 milliárd 400 millió forint a legújabb hazai és külföldi (cseh, jugoszláv, NDK és lengyel) értékelési módszerek alapján. Közkinccsé tételük a megismertetésen keresztül segítheti a törvény szigoránál is> hatékonyabb társadalmi védelmet és ezért szükséges, hogy — a nagy népekhez hasonlóan — tegyük ezt megyénkben is össznépi feladattá. H. SZABÓ BÉLA ELKOBOZZÁK Kadhafi ezredes, líbiai államfő a tripoli rádióban bejelentette, hogy a forradalmi parancsnokság tanácsa rendelkezése értelmében elkobozzák a Líbiában élő olasz állampolgárok földtulajdonát és egyéb vagyonát, épületeiket, a gépkocsikat és állataikat. AGYONLÖVIK Gerillaakció során két nyugatnémet technikust raboltak el Bolíviában. Tíz fogolyért kicserélik őket. Ha a kormány a követelést nem teljesíti — írja levelében a Nemzeti Felszabadító Hadsereg elnevezésű gerillacsoport, akkor 48 órán belül előbb az egyik foglyot, majd 24 óra múlva a másik foglyot is agyonlövik. KILAKOLTATÁS A puccsista kambodzsai kormány arra utasította a kambodzsai anyakirálynőt, Szihanuk herceg idős édesanyját, hogy péntekig „ürítse ki” a királyi palotát és költözzék a Phnom Penh-i függetlenségi szobor melletti kis házba. NYOMORTELEPEN ÉLNEK Az NSZK-ban 800 000 családnak nincs lakása és jelentős részük nyomortelepen él, 146 870 család kénytelen beérni szükséglakással (barakk, bódé stb.), 354 731 családnak nincs konyhája és 292 805 személy húzódik meg albérletben. ZAVARGÁSOK Reggio Calabriában zavargások támadtak. Fanatikus fiatalok csoportjai és fasiszta huligánbandák három bombamerényletet követtek el a város központjában és a vasútállomáson. A vasúti, közúti, valamint a Szicíliával való hajóösszeköttetés teljesen megszakadt. A telefon- és a távíróvonalak sem működnek. A NŐKET IS KÍNOZZAK A dél-vietnami Con Tho börtönben őrzött női foglyokat is „tigrisketrecekben” kínozzák. Kezük és lábuk uj- jaira kapcsolt elektródokkal kínozzák, korbácsolják és éles tárgyakkal ütlegelik a foglyokat, akiket moszkitótól hemzsegő kis cellákban zsúfoltak össze. A börtönőrök azzal is szórakoznak, hogy csípőfogóval húzzák ki a védtelenek fogait. Nem attól tehetséges valaki, hogy felfedezik tehetségét, nem is ettől válik költővé, íróvá, művésszé. De a rezonátor — a költői hangot felerősítve visszaadó vagy befogadó nyilvánosság, az elismerés, a megjelenés sikerélménye feltétlenül ösztönöz és a tehetség mértéke is egyben. Nélkülözhetetlen az a fórum, ahol a figyelemre méltó hang megszólalhat. Ezért érdemel elismerést a Baranya megyei KISZ-bizottságnak az a törekvése, hogy felkarolja az induló fiatalokat; hogy kiadta a fiatal pécsi írók antológiáját. Két éve a Pécsett és Baranyában élő fiatal írók társkeresése, az összetartozás igénye hozta létre a „MI — 68” néven szereplő pécsi fiatal írók—költők csoportját, akik szerzői ennek az antológiának is. Tulajdonképpen miről van szó: „ ... közös igényünk: társadalmunk kultúr- és művészetpolitikájának érvényesítése; lehetőség biztosítása az alkotásra, másrészt pedig a kapott lehetőséggel élve. kötelezettségvállalás és alkotás”. A kiadók szeretettel támogatják, és az „idősebb” generációtól elvárható maximális segítőkészséggel indítják útjukra a fiatalokat: „legalább az indulás lehetőségét adjuk meg a bizonytalanabbaknak is, a színié lépés izgalmát.. A kötetben szereplő 17 fiatal ember többsége nem teljesen kezdő. Az Űj írás, az Élet és Irodalom, a Jelenkor is publikálta műveiket. Arató Károlynak, Bertók Lászlónak, Galambosi Lászlónak, Makay Idának már kötete is megjelent. Foglalkozásukat tekintve is sokszínű kis társaság az övék. Tanár. újságíró, bányász, könyvtáros, a középiskola, padjaiból alighogy kikerült diáklány, KISZ-aktíva, sőt Szabó Tünde személyében ismert fiatal színésznő is van közöttük. Egy dologban viszont feltétlenül megegyeznek: a fiatal ember mélyre tekintő, minden iránt fogékony kíváncsiságában. Útközben a címe a 250 oldalas vers- és novellagyüjteménynek mintegy szimbolizálva, hogy írói valahonnét elindultak és valamerre tartanak. Weöres Sándor bevezetőjéből idézek: „Bebesi Károly, Galambosi László, Har- math Ildikó, Makay Ida és mind a többiek írásai tanúsítják, hogy éretten, tudatosan, művészi készséggel lépnek a közönség elé... még sincs náluk semmi végleges kialakultság”, hiszen: . .az if jakra vár a feladat, hogy folyton másba, még újabba fogjanak”. Míg forgatjuk a könyv lapjait, ismerkedünk a színesen gazdag egyéniségű fiatalokkal, önkéntelenül vetődik fel a gondolat. Nemcsak Pécsett és Baranyában, Miskolcon és Borsod megyében is sok tehetséges fiatal van. Követendő példa is lehetne a kékborítású antológia. Nem juszt is lokálpatriotizmusból, hanem odafigyelő segítőszándékból. jogos büszkeségből. (makai) CIRKUSZ Minap az Akármelyik boltban Akármit vásároltam. Fizetéskor vettem észre, hogy az üvegbe, dobozba, zacskóba csomagolt áruért már nem annyit kérnek, mint napokkal, hetekkel, hónapokkal ezelőtt. Látszik is, hogy a régi árat áthúzták, javították. Felfelé. Eltűnődöm a jelenségen, bosszankodom, füstölgők magamban. Még elalvás előtt is ez jár az eszemben. És egyszerre azt álmodom: cirkuszban vagyok. Borsos belépti díjat kérnek tőlem, pedig nemrégen még... Na, de ki is jött már az első szám. De mit látok? A lovaknak két lábuk, a hátukon táncoló tündérnek műkeble van. Megesküdtem volna, hogy legutóbb még... Ábrándozásra azonban nincs idő. Megjelenik az illuzionista. O semmi mást nem csinál, csak magyaráz. De azt igazán szemfényvesztőén. A végén már majdnem elhiszem, hogy... A légtornászok némileg megvigasztalnak. Reflektor- fényben, a szemem előtt haladnak felfelé, fokról fokra. örömöm azonban nem sokáig tart. Bedübörög a tenyerestalpas erőművész. Hatalmas súlyokat rak le maga elé, majd az egészet letakarja egy fátyollal. — Burkoltan emel! — súgja a szomszédom. A produkció azonban így is eléggé magasra sikerült. Aztán villanásszerűen, bukfencezve, cigánykereket hányva beviharzik a bohóc. Már készítem a számat a nevetésre, amikor váratlan felfedezés dermeszt meg. — Ez az arc ... ez a hasonlóság ...! És akkor jövök rá: a bohóc én vagyok. A kereskedelem csinálta belőlem. SIMON EMIL TRAGIKUS ÁLLAPOTOK Az Amerikába bevándorló mezőgazdasági munkások számára létesített táborokban tragikus állapotok uralkodnak. A munkások életkora húsz évvel alacsonyabb, mint az átlagos életkor. A gyermekhalandóság 125 százalékkal magasabb az átlagosnál. ARANYAT LOPTAK Elloptak egy teherautót rakományával együtt. A kocsiban 200 000 dollár értékű aranyrúd volt. Az öt álarcos New York-i támadó később szabadon engedte a foglyul ejtett sofőrt és a kocsikísérőt. LÁZADÁS Lázadás tört ki a milánói börtönben: a rabok megtagadták, hogy visszatérjenek celláikba. A közelharcban 3 elítélt meghalt.