Déli Hírlap, 1970. június (2. évfolyam, 126-151. szám)
1970-06-01 / 126. szám
Szakközépiskolák9 szakmunkásképzés interjú Lázár György munkaügyi miniszterrel A 1U4. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet vendégeként Miskolcon tartózkodott Lázár György munkaügyi miniszter. A szakmunkásképzéssel kapcsolatos kérdésekről beszélgetett vele lapunk munkatársa. — Az emeli szintű oktatás mellett törünk lándzsát, s ugyanakkor a szakközépiskolai bizonyítványt az üzemekben nem tekintik olyan értékűnek sem, mint a szakmunkás-bizonyítványt, és :» műszaki érettségivel rendelkező fiatalok közül többen betanított munkásként dolgoznak. A válla latok nem szívesen alkalmazzák őket, kifogásolják hiányos gyakorlati felkészültségüket. Ugyanakkor a szakmunkás-bizonyíi- vánnyal rendelkező fiatalok elhelyezkedése, beilleszkedése jóval egyszerűbb, többnyire zökkenőmentes. — A szakközépiskolával az a célunk, hogy olyan magasabb műveltséggel rendelkező szakmunkásokat neveljünk, akik könnyen vállalhatják a továbbtanulást. Maga az iskolatípus sem kiforrott még, keressük a mód- jÖt, hogy ne csak a fiatalok, die a szülőik, sőt a munka - helyi vezetők saemében is ijaugot kapjon ez a képzési űwnau. Ugyanakkor ez a kö- ifeteknénv nehéz feladat elé dBSija az oktatás nefarmáto- ijaät, hiszen különböző szintű, fgseaespeitségű iskolákban kell l^feépeani az új szakember- fjsfadát, s még ennél is na- jaS<o*>b különbségek vannak az egyes munkahelyek mű- seaki fejlettsége között. A ftupucrű technológiák elsajá- ififco — bármilyen furcsán itap.g /.i k — bizonyos esetek - ben nem. eiőny ott, ahol rosz- saM gépesített üzembe kell a swápnankserő. EH kell fo- 3Hrt8i, hogy az ipari .szakit aiaTtoaképfrfí intézet, ugyan- tAss, mint a sEateközépiskola isT sáapcraó oktatási iwtéz- násny. — *z einép«efeue<h>. de a nép- gfl*aaeSág saempoDtjáből fontos ^gjCTUák utánpótlás ;i —- A ftatatteág töbhiQ,-wre eShestai a nehéz fizikaá rmmt igénylő seakmákat:. s en- eisŐBrx-bari nem az az c*a, hogy nem tiszteli. A gé- qÉsíteSs etemének meggyarsí- & a BaamfcaÉeftételék meg- vSÄosAäftaf», a fokozottabb anyagi elismerés teheti ismét kedveltté ezeket a foglalkozási ágakat. Nem minden gyár vagy vállalat vár központi intézkedésekre. Figyelemre méltó gyakorlattal ismerkedtem meg a Diósgyőri Gépgyárban, ahol az induló bér emelésével ösztönzik a kezdő szakmunkásokat. — Segített-e a „mostoha” szakmák népszerűsítésében a vállalati ösztöndíjrendszer? — Feltétlenül. Örömmel mondhatom el, hogy a borsodi, miskolci vállalatok jól élnek ezzel a lehetőségükkel. Budapest után Miskolc a szakmunkásképzés fellegvára, hiszen egyszerre kilenc és fél ezer tizenéves fiatal tanul a szakmunkás-bizonyítvány megszerzéséért. Jól látják a megye és a város üzemeinek vezetői, hogy a szakemberutánpótlás megoldása menynyire fontos a gyárak jövője szempontjából. Tájékozódásom alapján elmondhatom, hogy a miskolci intézetek is igyekeznek a vállalatok igényének maximálisan eleget tenni. Eltűnik a „halálkanyar” A 4-es számú főközlekedési út püspökladányi szakasza éles kanyarral fordul. A közlekedési szakemberek „ha- lálkanyamak” nevezték el, mert sok halálos közlekedési baleset történt ezen a szakaszon. A 4-es számú főközlekedési út korszerűsítése során most megszüntetik a halálkanyart: a községet elkerülő hét kilométeres útszakasz épül. Az út 7,5 méter széles lesz. s mindkét oldalán optikai vezetősávot építenek. Az elkerülő útszakasz a vasúti pályát felüljáróval Íveli át. A cementstabilizációs eljárással készülő új útszakaszt az év végén adják át. NAGY JÓZSEF 12 professzor előtt, 30 tantárgyból Június a kemény próbák ideje a diákok számára. Az utolsó felelések, az érettségik, kollokviumok, vizsgák izgalma ránehezedik kicsinyekre és nagyokra egyaránt. Hiszen számot kell adniuk egy év, sokszor pedig összes eddigi tanulmányaik, az egész chákpálya eredményeiről. De így volt ez, mióta a világ világ, mindig. Hazául: legrégibb iskolájának, a 439 éves sárospataki kollégiumnak a történetét lapozgatva, azt találjuk, hogy az ősi iskolában évente kétszer keltett vizsgázniuk a diákoknak, mégpedig télen a Pál napi, nyáron az aratási egzámenen. Főképp az aratási vizsgák voltak nehezek, s általában két hétig tartottak egyfolytában ae iskolai elöljárók, neves közéleti férfiak, régebben Váratíi Jásnos> Szárma, tanáeshá- za, 7 órától. Június 8. Csontos Mihály. M. Kiegészítő Parancsnokság, Eperjesi u. 2., 15 órától; Cseszár Vilmos, Budai J. úti iskola, W órától; dr. Farkas József, TIT városi klubja, Széchenyi u. 16., 18 órától; Halász András, Gorkij telepi pártszervezet, 17 órától; Harmos Károly, Kilián Gimnázium, 17 órától; Rácz János, Fadrusz utcai iskola, 18 órától; Schön Péter, Salétrom u. 22., 16 órától; Vágó Péter, bul- gárföldi ált. iskola, 17 órától. Június 9. Sebő Ernő, Srövő u. 9., 17 órától. Június 10. Dr. Terplán Zénó, egyetem, gépelemek tanszéke vezetői szoba, 15 órától. Június 11. Kundra Mihály, Görömtoöly, Kézi K. u. 13.; 19 órártól. Június 12. Sugár Andor, Kazinczy u. 15., 1« órától. Június 14. Soltész Gábor, Bercsényi u. 21., 17 órától. Június 15. Antónyi Imréné, MÁV kultúrotthon, Lenke u., 18 órától; Ba- racza Éva, Forgács utcai ált. iskola, 18 őrártíól; Simonyák János- né, Székely u. 16., 17 órától. végzett öregdiákok na&y >vyjl- vánossága előtt. A primáriusok testükje A XVIII. század végén, a XIX. század elején, amikor Csokonai, Kossuth, Szemere, Tompa diákoskodott Patakon, általában 15—16 évet kellett egy ifjúnak a kollégium padjaiban eltölteme, amíg az elemi fokozattól az akadémiai tudományokig mindent elsajátított. Ha azután tanulmányai befejeztével élég képességet érzett magában, akkor odaállhatott a rendes vizsgán tála legnagyobb szellemi próba elé: letelhette az esküdt deáki vizsgát. Ez azt jelentette, hogy 10 elöljárósági tag jelenlétben 12 professzor vizsgáztatta 30 különböző tantárgyból. Ilyenkor — amint az egykorú írásokban olvashatjuk — „a pályavégzett ifjúnak mindenről számot kellett adnia, amit diákévei alatt akár magán- szorgalomból, akár a közleckéken tanult”. Bizony, nemegyszer megesett, hogy a gyengébb „szerkezetű” diák a 6—8 óráig tartó vizsga terhe alatt összerogyott. A sikeres vizsga alapján ezeket az ifjakat az esküdt diákok, a primáriusok testületébe iktatták. Az esküdtszék, mint elsőfokú bíróság, a diákok erkölcsi magatartására vigyázott, fegyelmi ügyekben ítélkezett, de közülük kerültek ki a kollégium későbbi professzorai is. Petőfi tülökpohara Az egzámenek idején az énekkaré volt a főszerep. A kórus nyitotta meg és zárta be a vizsgaidőszakot. Közben mindegyik tantárgy vizsgája előtt és után is szerepelt egy, az éppen sorra kerülő tudományág szelleméhez illő latin, később magyar nyelvű énekszámmal. A vizsganapok alatt minden este egyórás hangversenyt adott a kprus, a tanév folyamán tanult legszebb dalokkal szórakoztatva a vendégeket. Egy ilyen kedves alkalommal, 1847. július 9-én váratlanul Patakra érkezett Petőfi Sándor, s az énekkar tagjai „egy deákos, vidám estélyt” rendeztek a nagy költő tiszteletére. Magas volt már a han. gúlát, és a költő, aki esküvőre készülve, Szendrey Júliához volt útban, kezébe véve az eléje tett, színig töltött tülökpoharat, az énekkarra köszöntötte ezekkel a szavakkal: „Most e tülök kezemben van, néhány nap múlva talán itt lesz” — s a tülköt szarvként homlokához illesztette, majd így folytatta: „Kúszom e poharat, hogy részeg legyek, s felejtsem el, hogy szabadságomat két szép szemért feláldoztam. Ti pedig, jó, vidám férfiúk, mikor e pohárból isztok, emlékezzetek ná, hogy Petőfi ivott belőle” A diákok a nevezetes tülökpoharat a költőnél: ajándékozták, ő azonban másnap korán reggel útnak indult, és annyira sietett Szendrey Júliához, hogy itt felejtette. így kissé megcsorbulva ugyan, de ma is Patakon őtzik a becses ereklyét az iskolatörléneti múzeumban. Üskelc felé intfetek a Piíjergódwívbról Amikor véget értek az eg- zámenek, reggelig tartó tánc- mulatság következett. Másnap a „pályavégzett” ifjak összecsomagoltak, a kórus ismét rázendített egy dalra, de most már egy szívbemarko- lóan szomorúra: ,.Megírták már nékem az úticédulát, Nem taposom többé a pataki utcát.. Azután az itt maradók kikísérték társaikat a Miskolc felé vezető országúton a diákvároska határáig Itt a bércen egymás nyakába borultak, és könnyezve mondtak egymásnak istenhozzádot. Ezt a szomorú emlékű helyet a mai napig is Pityergődombnak nevezik a patakiak. 5|c Az új Centrum, áruházba már hetekkel ezelőtt megérkezett a szovjet gyártmányú mozgólépcső. A szerelők most a komplikált szerkezet összeállításán dolgoznak. A város első mozgólépcsőjét augusztus 20-án, az áruház megnyitásának napján próbálhatják ki a miskolciak, (Ágotha Tibor jelvétele) Reménysugár kopaszoknak A varsói esztétikai sebészeti központ azon kevesek közé tartozik a világon, ahol bevezették a hajátültetés új műtéti módszerét. Az operáció a hajavesztett fejtetőt borító bőrszakasz eltávolításával kezdődik, majd ezt a műveletet hajjal benőtt börszeletek beültetése követi. Egyszerre nyolc-tíz négyzetcentiméternyi, több operáció során pedig 150 négyzetcentiméternyi „idegen toll” ültethető át. A műtétet gyakran narkotizált páciensen hajtják végre. Együttműködési szerződés a szakszervezet és az MHSZ között I'tegyon gondos és körültekintő eszmecsere után jogerőre emelkedett az a szerződés, amelyet az SZMT megyei elnöksége és az MHSZ megyed vezetősége kötött. A dokumentum bevezető soraiban ez olvasható: „Az együttműködés célja: tervszerű, tudatos nevelő- munkával hozzájárulni a szocialista világnézet széles körű terjesztéséhez, a szocialista hazafiság, a proletár internacionalizmus elveinek és a honvédelem összefüggéseinek a megértetéséhez.” Sokrétű terveket, elképzeléseket rögzít az erről szóló dokumentum. Közös rendezvények, honvédelmi napok, kiállítások, versenyek, különféle szakkörök szervezése szerepel a szerződésben. Együttesen és közösen szorgalmazzák a dolgozók, a lakosság sportolását, honvédelmi nevelését és képzősét jelentő feltételek és lehetőségek megteremtését, illetve felkutatását. Tevékenyen részt vesznek a helyi és területi akciók előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában. A KISZ-szervezetekkel karöltve a honvédelmi napok keretében laktanya-látogatásokat, baráti találkozókat, bevonulás előtti ünnepélyes búcsúztatásokat szerveznek. Ilyen irányú kezdeményezésekre már van példa. A BVK-ban nemcsak a bevonuló fiatalokat búcsúztatják, hanem azokat is ünnepélyes keretek között fogadják, akik újra civil ruhát öltve, visszatérnek a katonaságtól. Tájékoztatják őket az üzem fejlődéséről, életéről és problémáiról, ezzel is segítve a beilleszkedést a termelő munkába. Modern gyermek sportkocsi gyermekágy, koncertmagnetofon, lemezjátszó, 80 basszusos tangóharmonika eladó. Benedek u. 19., fszt. 3. (Kilián-dél.) Tel.: 14-330. Hajat, hajrészt veszek. Madá- csy fodrász. Hajátvétel a szin- házportánál. TRABANTOT CAMPINGFELSZERELÉSSEL. TOVÁBBÁ NAGY ÖSSZEGŰ VÁSÁRLÁSI utalványokat nyerhet A SŰNIUSI, A JÜLIUSI ÉS AZ AUGUSZTUSI ELŐFIZETÉSES LOTTÓSZELVÉNYEK KÜLÖN NYÁRIPÄLYÄZATÄN Régi vizsgák, régi diákok Vármi tmáwtagok fogadóórái M0. JtHÚUs 1. Senke Zoltán, BBC.; üyár u. 2., 1« órától: Berki Mih.'rlyne, pfet- iteházy utcai toronyház, orvosi rendelő, 1? órától; Cseh Gyula, Bacsó B. u. 9., 18 órától; Debreceni Ferenc. Lillafüred, Erzsébet sétány 21.. 17 órától; Kamuiéi Lajosáé és Mráz Ferenc, Baross G. u. 28.; 18 órától; Marton Ve- I őrlika és Tóth Tibor; Nagyváthy liran áit. iskola, 19 órától; Rosta lanosne, Baross G. u. 18.. 18 órától; Varga Jaaosne. Tapolca, Ig- «1 u. 2., 18 óráitól. Június 2. Bacsó Jöasef, HL; Erdélyi u. 6. fűz.; 17 órától; dr. Illés Béla, Sze- lies utcai ált. iskola, 17.30 órától: Koval Pál, Szilágyi D. utcai ált. itásoia, 18 órától; Tóth Józsettaé, láórösicereszt, Kossuth u. 11., 17 ónétól. piüu 3. Komárosny Joasef, BiÄEV. Sfa- gBar—Szovjet Biarátság tiér 4.. 18 Június 4. Dr. Deseö Emil, Soenápéteri k. ■Mi m órától. Június S. Szent gyórgyi Gyula, IC., Árpád u. 46., 16 órától. Június 6. Hell István, Virág K. u. 4.-. 16 órától; Margóczy Imre, Sas utcai ált. iskola, 16 órától; Tóth jinosné, Halász u. 1., 17 órától;