Déli Hírlap, 1970. május (2. évfolyam, 101-125. szám)
1970-05-13 / 110. szám
I. Ökölvívó JEB 1970 Megalakult a miskolci szervező bizottság Kétszáz versenyzőre számítanak — Hatvan külföldi újságíró — Megnyitó november 8-án, délután Rövidesen kaphatók a jegyek Prága—Varsó—Berlin Kerékpáros körkép Tegnap délután a városi tanács elnökhelyettesi fogadójában megtartotta alakuló ülését a november 8—14. között Miskolcon megrendezésre kerülő I. ökölvívó junior Európa-bajnokság helyi szervező bizottsága. (A szervező bizottság másik részlegét budapesti szakemberek alkotják, s az a fővárosban végzi az előkészítéssel kapcsolatos feladatokat.) Az ülés részvevőit Tok Mikios, Miskolc város Tanácsának vb-elnökhelyettese már mint a miskolci szervező bizottság elnöke köszön- tofte. Beszélt a JEE jelentőségéről, s köszönetét mondott a jelenlevőknek azért, hogy vállalták a szervező bizottsági tagsággal járó jelentős mennyiségű munkái: Felhívta a figyelmet az illésre kiadóét írásos beszámolóra, mely közli a védnökséget liH-íwf'ő személyreégek neveit dr. Endrei Gyula, a sportegészségügyi albizottság vezetője), Németh Tibor, a városi Kisz-bi- zottság titkára (a iogadobizott- ság vezetője). Habony Sándor, a megyei ökölvívó szövetség elnöke (a versenyiroda vezetője). Kecskeméti István, az MTS módszertani előadója (a versenyszervező iroda vezetője). IVTalckai Tj bor. a Miskolci Vendéglátóiba: Vállalat igazgatója (az elszállásolási és étkeztetési albizottság vezetője). Czapák László, az MTS gazdasági vezetője (a gazdasági albizottság vezetője), Btecze Károly. az Bszak-Magyarország főszerkesztő-helyettese és Horváth Kálmán, a Déli Hírlap főmun- katársa (a sajtó albizottság tágjai). A szervező bizottság tagjainak neve után zárójelben közöltük a napokban létrehozandó albizottságok neveit. Ez azt jelenti, hogy újabb és újabb emberek kapcsolódnak be a nagy munkába, a JEB jelentőségéhez méltó megrendezésébe. Miskolc számára ez az esemény nemcsak egy versenyt jelent, hanem az első olyan versenyt az uj sportcsarnokban, amire a 25, közvetítésre jelentkezett tv- társaság segítségével az egész Európa odafigyel. Érthető tehát ha sok. nagyon sok segítő kezre vem szükség. Minden miskolci szívügyévé kell hogy váljék a junior öklözök első európai méretű összecsapása, hiszen ez megalapozhatja hírnevünket a kontinensen, s egy jó szervezés után alkalmat adhat újabb, rangos nemzetközi események meg- endezésének városunkba hozatalára. Ezzel nemcsak sportéletünk, hanem a gazdasági tényezőként is szerepet játszó idegenforgalom is nagy fejlődésnek indulhat. Az albizottságok száma és feladatköre egyúttal azt is érzékelteti, hogy a hátra levő 179 nap alatt nagyon sok munkát kell elvégezni. Mindenekelőtt, a lehető legszélesebb körű társadalmi összefogással is segítve, határidőre (szeptember 15-re) fel kell építeni a sportcsarnokot. Elsőrangú feltételeket kell teremteni ahhoz, hogy a mintegy 300 külföldi vendég, s a napi 5—6000 néző kellemes emlékekkel távozzon a verseny színhelyéről. Ehhez kéri minden városát s a sportot szerető miskolci segítségét a tegnap megalakult szervező bizottság. HORVÁTH KÁtMAN Céra a legjobb Tegnap Prágában, a Benin úton tizenöt ország kerékpározói vágtak neki a 23. Békeverseny 15 szakaszból álló, 1978 km hosszú távjának. Három országot érint az amatőr országúti kerékpározók egyik legnehezebb és legszínvonalasabb versenyének útvonala. Az eddig megrendezett 22 versenyen 1378 kerékpározó vett részt, közöttük számos olimpiai, világ- és Európa-bajnokot is találunk. A magyarok közül Megyerdi szerepelt a legtöbbször, tíz alkalommal képviselte hazánk színeit. A csehszlovák Vesely tizenhat szakaszgyőzelmet szerzett, míg a Békeverseny legidősebb győztese a dán Christian Pedersen volt, aki már 32 éves elmúlt, amikor az összetett versenyt megnyerte. Magyarország eddig 21-szer vett részt a küzdelmekben. Az első napon a Prága— Karlovy Vary. 130 kilométeres szakaszt futotta le a mezőny. Az első győztes egy lengyel versenyző, Szurkow- sky lett (ideje: 3:16.20 óra), az ugyancsak lengyel Hamisé k (3:16.26) és a belga Teir- link (3:16.30) előtt. A magyarok közül Gera Imre, az MVSC versenyzője szerepeit a legjobban: 3:16.30- ass (tehát a harmadikkal azonos) idővel, a 2S. lett. Csapatban laengyeiország vezet Bel- grtmi és Csehszlovákia efőtt. kLMt-.Ji „ifi IV míjfr^nriltiVViVr »-éréséi, A* a benyomás — folytatja többed között a kommentár —, hogy a NOB tagjait a szavazáskor nem az olimpiai mozgalom erősítésének és szélesítésének elvei vezették hanem személyes politikai rokon- vagy ellenszenvüktől vezettetve döntöttek. A szo- < ialista tábor első városa jelentkezett a nyári olimpiai játékok megrendezésére és elutasítottak, ami mindenképpen súlyos csapás az olimpiai mozgalomra és eszméire. Levonható ebből az a következtetés, hogy a NOB- kan vannak olyan személyek, akik úgy gondolják: az olimpiák rendezése kizárólag a nyugati országok előjoga. ÜZEBDA Koasiich rádió: 12.20: Ki uyei ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.10: Kemény Kliő és Palcsó Sándor népdalokat énekel. — 13.46: Válaszolunk haUgatóinlcnak. — 14.01: Kamarazene. — 14.32: Mai témák, mai dalok. — 14.42: Századunk Icőmsműveiből. 15.10: Magyar századok. — Hí.ki: Muzsikáról fiataloknak. — 16.38: Pedagógus-szemmel Amerikába;'. — M.aO: Zathureczky Ede hegedül, Fischer Annié zongorázik. — 17.44: Tizenkét hónap történ e- tc. — 10.09: A Dalmoui’-együtces felvételeiből. — 10.24: Vendégszerkesztő: Orosz Júlia. Operarészletek. — 19.25: .Jelentés az országos öttusabajnokságról. — 19.30: Népzenei Magazin. — 20.10: Házi- muzsika. — 21.19: Gondolái. A Rádió irodalmi lapja. — 22.15: Hébert László vietnami, jegyzete. — 22.23: Ritmikus percek. — 22.40. A hazai társadalomikutatás tapasztalataiból. — 23.00: Csárdáskirálynő. Operettreszletek. — 0.10: Operaáriáfc. Petőfi rádió: 12.U0: Nepdalcso kor. — 12.23: Haydn-művek. — 13.93: Szimfonikus zené. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.10: Kis magyar néprajz. — 18.15: Utak. terek, emberek. Velence. — 18.54: Jő estét, gyerekek! —• 19.80: A Pozsonyi és a Magyar Rádió közös hangversenye. — 20.25: Perzsavásár. Iráni írók ironikus írásai. — 20.53: Régi magyar mulai- ságok. A pünkösdölés. — 24.13: Offenbach: Az elizondóí lány Egyfelvovnásos daljáték. — 22.07: A Kölni Rádió szimíonikiís ze- n«ÍRWÍ)Wte hawgMsrgenve. Magyarorszag együttese az első nap után a 13. helyen all. * Holnap reggel négytagú ifjúsági kerékpáros küldöttség utazik Kassára, ahol egy nagyszabású meghívásos emlékversenyen vesznek részt. Már eddig is sok szép sikert értek el Csehszlovákiában a miskolci kerékpározók: G. Kovács Károly edző most is győzelmekre és jo helyezésekre számít. Wld lup Kallv IM7II Hamsley-re többször rálőtteh A World Cup Rally Rio de Janeiróból tovább indult 71 kocsijából Montevideóba — 3200 kilométeres, nehéz út után — már csalc 52 kocsi érkezett meg. Az Austin Maxi-n versenyző kenti herceg, és a háromszor karambolozó, kocsiját teljesen ösz- szetörő európai szakaszgyőztes francia Trautman neve is törlésre került. Szinte vadnyugati élményben volt része az angol John Hamsleynek, aki egy Ellgrete nevű kisvárosban nem tudta magát megértetni a helyi rendőrrel, s az gyanúsnak találva a furcsán felcicomázott atrtőjú idegent, pisztolyt rántott. Hamsley gyorsabb sebességre kapcsolt, a rendőr utána lőtt, majd egy rendőrségi kocsin négy rendőr vette üldözőbe a Peugeot 504-est. Szabályos, íövöldözéses üldözés zajlott le, melynek végén kilőtték az angol kocsi hátsó kerekeit. Hamsleyt letartóztatták, s eltartott egy kis ideig, míg 9 89eeéf*és£ tisztázták. Jelenleg két iáin versenyző, Mikkola és Makftien. áll a verseny élén. mindketten Ford Escorton versenyeznek. Jimmy Graevs, a világhírű angol labdarúgó a hatodik helyen áll. Az öt szovjet Moszkvics 412-es is kitűnően állja a sarat, a középmezőnyben helyezkednek el. H iiÁ/uvak hs. ♦ A Magyar Birkózó Szövetség vezetői tegnap kijelölték a Berlinben, június 9—11 között sorra kerülő szabadfogású Eurőpa-bajnokságon részt vevő magyar versenyműsor tRU: 1,8.10: Tánczenei kakiéi. 10.55: Orosz. hyelvtaníolyam ú"í aőtteknek. — 19.10: A:: Osztrák ■ a dió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 20.20: Egri István rendezd munkában. — 21.20: Az 1989. évi prágai dzsßsszfeszli- vál műsorából. — 21.45: Perils >■ suzsa B a eh - esem b aló est j e. Televízió: 17.58: Hírek. - 18.U5 Méhecske. Lengyel rajzfilm. — 18.15: Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor. — 18.35: Muzsikáló képek. Beethoven: Csata-szimfónia. — 13.50: Reklám. — 18.55: Esti mese. — 19.05: Tv-mintabolt — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Mii tenne ön az én helyemben? Kérjen tőlünk tanácsot! — 21.10: ültessetek maniókát! Halász Mihály és Róbert; László laoszi filmic. — 22.10: Tv-híradó. 2. kiadás. Bratislava] televízió: 18.4U: Hangos újság. — lti.45: Közvetítés a Békeversenyröl. — 17.10: Dél- Morvaország felszabadulásának évfordulója. — 18.25: Napjaink szemével. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Publicisztikai magazin. — 20.10: Gogol: Játékosok. Tv-já* ték. — 21.40: Ezer közül egy. Tv- clokumentum. — 22.10: Tv-híradó. Filmszínházak: Béke (í4, hnü. 3): N. N., a halál angyala. — Kossuth (Í3, fSi m-t Av Aíigval «lér.bossEéjy, állas A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat alkalmaz: esztergályos, marós, villany hegesztő, gép- és vasszerkezeti lakatos szakmun kasokat és betanított munkásokat, esztergályos, lakatos és öntő szakmákia, valamint segédmunkásokat. Bérezés megegyez > szerint. Váltómííszakban (3 műszakban) dolgozók részére a kollektív szerződés értelmében váltóműszaki pótlekot biztosítunk. 44 órás munkahét, páros heteken szabad szombat. Jelentkezés a munkaügyi csoportnál Miskolc. Besenyői u. 10. inpciticRsi Az Avasalja 4. számú ház beköltözéssel eladó. Érdeklődni Csalogány u. 55. Török. Fomernokot keresnek A Homokhátság i Vízgazdálkodási Társulat (Kiskörös) pályázatot hirdet főmérnöki munkakör betöltésére. A pályázónak műszaki egyetemi vagy felsőfokú vízügyi technikumi végzettséggel kell rendelkeznie. Fi- zetésr megegyezés szerint. Lakást a társulat biztosít! JgteuúGeent a. Romokttl8«£i Wígsmfálkotlási ’Húsai» i. Kiskőrös címén lehet, a szükséges okmányok es bemutatkozó iratok beküldésével. KJSBittitiK Kúti! GtaÖH**- FONLEMEZEKET ES HÁBORÚ ELŐTTI ZVEINDt- TEKET. OPERA É EK ESEK - TÖL. Súlyos válaszokat: Kiéin Vilmos, Budapest, VI.. Liszt ■Ferenc vér 10.. V. emelet 4. EB-re ulazik /őket. Ezek szerint a Ö8 kilogrammos súlycsoportban a DVTK kitűnő versenyzője. Kusznyák József képviseli a magyar színeket. Miskolci Nemzeti Színház (7) : A tizenegyedik parancsolat (Shakespeare béliét.) Kiállítások; Miskolci Galéria (11—19 óra között): Rajzkiállítás.’ Miskolci Képtár (lü—18 óra között): Dr. Petró Sándor íü- orvos gyűjteményének kiállítása. — Rónai Sándor Művelődési Központ (10—18 ura között) : Camping-kiállítás az előcsarnokban. — Bartók Béla Művelődés« Központ (10—18 óra között): NTDK a yermekra j z-kiállítá s. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.20: Zenaida Pally és Dimitr Petkov énekel. — 9.00: Az emberi társadalom biológiája. — 9.25: Gyöngy Pál operettjeiből. — 10.05: Rádióegyeteni. Eötvös József. 10.35: Zenekari muzsika. Petőfi rádió: 8.05: Könnyűzenei híradó. — 8.35: Külpolitikai ügyelő. — 8.50: Lakatos Görny népi zenekara, játszik. 9.1-5: Zenekari muzsika. — lü.uu: A zene hullámhosszán. — u.5U: Magánvélemény közügyekben. Szántó Jenő írása. Televízió: 8.10: lskola-tv. Földrajz. — S.00: Élővilág. — 9.55: Magyar nyelvtan. — 11.55: Filmesztétikai műsor. — 13.10: Földrajz. — 14.00: Élővilág. - H.55: Magyar nyelvtan. Bratislavai televízió: 9.00: Jelzések a jövőből. Tv-aűás. — n.oo: Indiai útijegyzetek. — ti.40: rv*- híradó* 1976: Montreal és Denver A 1AÖZSZ. JtocwnMiinwimi. »wmiaMál» üi > ifs. A JEB lóvéd oök e: Bondor «József építés- és városfejíesztésügyi miniszter. A védnökség tagjai: dr. Bodnár Ferenc, a KB tagja, az AtSZMP Borsod megyei Bizottságának első titkára, dr. Havast Béta, az MSZMP Miskolc városi -Bizottságának első titkára, Do4- ■fe József, a KISZ megyei bizottságának első titkára, dr. Ladányi József, a Borsod megyei Tanács \7h-elnöke, dr. Fekete László, Miskolc város Tanácsának vb-el- nöke, dr. Csanádi Árpád, az MTS ÓT elnökhelyettese, dr. Zambó János, a miskolci Nehézipari M. t :ryc;,(-:n rektora. Papp Gazsi Imre. ív/. MTSíBoi socl megyei Tanácsának elnöke, dr. Énekes Sándor. az LKM vezérigazgatója, Gácsi Miklós, a Diósgyőri Gépgyár vezérigazgatója, dr. Pásztor Pál, a MÁV miskolci igazgatóságának vezetője, Vincze Géza, a RÁ ÉV vezérigazgatója és dr. Tóth József, az SZMT vezető titkára. A Budapesten meg alak uh bi- zotts íg elnöke Karácsony István. ,i MÖSZ sinöke. titkára Paraczky Sándor, a MOSZ főtitkára lett. A miskolci szervező bizottság elnöke: Tok Miklós, a városi tanács vb-elnökhelyettese. titkára: Menyhért László, az MTS városi tanácsának elnöke. Tagjai: Demeter Zoltán, a megyei ökölvívó szövetség elnöke (a technikai albizottság vezetője). Pásztor Sándor. a Miskolci Közlekedési Vál- lalal igazgatója (a közlekedési, és szállítási, albizottság vezetője), Kél napon keresztül a legifjabb atléták vették birtokukba az ifjúsági sporttelep salakpályáját. Ezúttal nem a tömegesség jellemezte a versenyt, hiszen a VÁIST elnöksége szinteredményekhez kötötte az indulást. Néhány olyan eredmény született, a verseny során, amely középiskolás szinten is becsületére válna tulajdonosának. Különösen Novak 11.8 másodperces 100 méteres sík- 1 utó-eredménye, Kolozsi .787 cm-es távolugrása, Dombóvári nagyszerű 600 méteres eredménye, valamint a leányok közül az alig 12 éves Porkoláb Marietta 100 méteres síkfutása, a 30. számú Általános Iskola nagyszerű váltóeredménye, Dudás Hajnal. kitűnő 300 méteres teljäfej létHynaáMto* Sora. *x* .Meníette, frogy a NOB «9 kongresszusának döntése értelmében Montreal kapta az 1976. évi nyári olimpiai játékok rendezésének jogát. A nem sokkal ez után er kezd MTI-jelentés beszámol i a NOB ülésének részleteiről is: Tegnap ueiulán. Amszter damban Julianna holland királynő nyitotta meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 69 kongresszusai. majd M. Klomoe asszony, kulturális- ügyi miniszter tar táti beszédei. Erre Avery Brundage. a NOB elnöke válaszolt. ;s utána megkezdődött a szavazás. mely napok óta nagy izgalomban tartotta a világ sporttársadalmát. Először a nyári olimpiai játékok színhelyéről döntöttek. jesítménye és Hubai Hóra magasugrása érdemel külön dicséretet. , A íiúverscnyei-L győztesei. 100 méteres síkfutás: Kovák (30. sz. ált. isk.) 11.8 másodperc. 600 m síkfutás: Dombóvári (11. sz. ált. isk.) 1,40,3 p„ 4x100 m váltófutás: 30. sz. áít. isk. 30,6 mp. Távolug- i'ás: Kolozsi (12. sz. ált. isk.) 587 cm. Magasugrás: R&gler (33. sz. ált. isk.) ISO om. Súlylökés: Varga (9. sz. ált. isk.) 9,62 m. Kfs- labdadobás: Rögler (35. sz. ált. isk.) 72.50 m. A leányversenyek győztesei, 100 méteres síkfutás: Porkoláb M. (30. sz. ált. isk.) 13,5 mp, 300 méteres síkfutás: Dudás H, (3. sz. ált. isk.) 48,3 mp. 4x100 m váltó- futás: 30. sz. ált. isk. 35,9 mp. Távolugrás: Hubai D. 08. sz. ált. isk.) 478 cm. Magasugrás: Hubai D. (18. sz. ált. isk.) 138 cm. Súlylökés: Schramkó A. (3. sz. ált. isk.) 8,07 m. Kislabdadobás: Lorch A (15. sz. ált. isk.) 50,10 m. A uégytusa-csapatversenyt a 37. sz. ált. Iskola együttese nyerte 1809 ponttal a 6. sz. és a 34. sz. áit. tskoJák előtt. A iSZcWUZcK efez* pÜLáHörtabMl Moszkva 28, Montreal 35, Angeles Í7 szavazatot kapott. A második fordulóban már csak Moszkva és Montreal versengett. A második szavazás alapjan Montreal Kapta az 1976-os nyári olimpia rendezési jogát, 41 szavazattal. Moszkva ezúttal is 18 szavazatot kapott A téli olimpia megrendezésének jogáért versenyző négv város ezzel automatikusan áromra csökkent, hiszen a kanadai Vancouvernek ezek után. már nem lehetett esélye. A második fordulóra Denver es Sion maradt versenyben, a finn Tampere Vancouverrel együtt kiesett. A téli olimpia 197*6. évi rendezője végül, i? az egyesült államokbeli Denver lett, 39 szavazattal a 30 szavazatot kapó svájci Sión előtt. Nem sokkal, a döntés megszületése után a TASZSZ kommentárját kopoglak a telesgépek. A NOB döntése — mondta a közlemény —, hogy Montreal rendezi az 1976-os nyári olimpiai játékokat, a legelemibb logikát nélkülöző határozat. Figyelmen kívül hagyta, hogy Moszkva sokkal világosabb és meggyőzőbb sportbeli. gazdasági és poliMai MNH-mérkozéseh Ma délután az alacsonyabb osztályú labdarúgó-csapataink MNK-mérkőzéseket játszanak. Sátoraljaújhelyben a Kinizsi a Spartacussal küzd a továbbjutásért, Sajószent- péteren az Üveggyár a Borsodi Bányásszal veszi fél a küzdelmet. A Borsodi Volán az Ifjúsági Sporttelepen 16 órakor mérkőzik Leninváros csapatával. Az MVSC ugyancsak 16 órakor játszik Ruda- bányán, az Ércbányásszal. Az „olimpikonok” jegyet váltottak Hte^»őkkeKill5 dfkstiés*