Déli Hírlap, 1970. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1970-05-13 / 110. szám

Jelentkeztek a versenytársak Helyiipari termékek seregszemléje Még sok szakma közt lehet válogatni A Diósgyőri Gépgyár KISZ­tok figyelembevételével dón­Ki javították a hollóstetői utat A rendkívüli tél jócskán megrongálta a nagy forgalmú 22-es számú hollóstetői utat is. A KPM megrendelésére a Miskolci Mélyépítő Vállalat most fejezte be a 15 kilomé­teres útszakasz javítását. Aszfaltozással, zúzalék szét­terítésével feltöltőtték a ká­tyúkat, repedéseket. A két­millió háromszázezer forint értékű munkát határidőre elkészítették. Késsiil az optikai vezető sár Az országutak építésének fontos technológiai kelléke az úgynevezett optikai vezető sáv, amelyhez a megfelelő színű és méretű téglát a Bor­sod megyei Építőanyagipari Vállalat gyártja. A Közúti Üzemi Vállalat igényeinek megfelelően ebben az eszten­dőben 60—B0 ezer darabot készítenek, amit elsősorban a budapesti főútvonal korsze­rűsítéséhez használnak fel. A páncélszekrény őrzi az okmányokat, amelyek azt ta­núsítják: a Miskolci Vas- és Fémipari Ktsz-nek híre, neve van nemcsak belföldön, ha­nem az ország határain túl is. Afrikában, Nigéria fővárosá­ban, Lagosban vastömegcik­keket gyártó üzemet épít a szövetkezet. A tárgyalások ez év elején kezdődtek. A terveket és az árajánlatot a megrendelő el­fogadta. A szerződés szerint október végéig fel kell épí­teni és szerelni a gyárat, hogy azt követően megkez­dődhessék a próbaüzem, amely hat hónapig tart. Versenytárs lesz bőven a IV. miskolci helyiipari ki­állításon, amely július 35-én nyitja és augusztus 5-én zárja kapuit. A városi tanács ipari osz­tálya Szabolcs, Hajdú-Bihar, Nógrád és Heves megye cí­mére küldött meghívót: ve­gyenek részt a kiállításon. Jellemző a nagy érdeklődés­re, hogy az ország más me­gyéiből és városaiból, sőt a fővárosból is van jelentkező. A Szolnok megyei Vas és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat gáztüzelésű kazá­nokkal, a Füzesabony és Vi­déke Vegyesipari Szövetkezet poliuretánból készült hubtáb- iákkal, a Budapesti Mecha­nikai Művek különböző tí­pusú olajkályhákkal, a Nyír­egyházi Konzervgyár köz­kedvelt termékeivel lép a nyilvánosság elé. A Heves megyei Vas- és Fémipari Vállalat műszeresztergát és légkompresszort hoz a kiállí­tásra. A szövetkezetnél késede­lem nélkül hozzáláttak az előkészületekhez. A tervek szerint — egyelőre — öttagú brigád utazik Lagosba. Tag­jai csak akkor térnek haza, amikor az üzem már javában termel. A kiküldetések sora ezzel még nem zárul le. A ktsz kötelezettséget vállalt arra is, hogy három éven át részt vesz az üzem irányításában ' is. 1 " ‘ A nigériai gyár építése 3 millió 800 ezer forintba kerül, Jelentkezéseket meg min­dig elfogadnak. Előrelátható­lag 50 vállalat, illetve szövet­kezet részvételére «zámíta- nak a rendezők. Engedményes vásár a TÍÍZÉP telepein Az egy hónappal ezelőtt kezdődött engedményes tü­zelővásárlási akció Miskolcon is meghozta a várt ered­ményt. Egy hónap alatt a borsodnádasdi és berentei diószenet vásárlóknak 27 ezer forint kedvezményt adtak. Az ugyancsak olcsóbban árusí­tott hazai brikettből mintegy 10 ezer forint értékű fo­gyott el. bizottsági ülése elé került, s a vállalat szakmunkás-után­pótlásával foglalkozó jelen­tésben ez olvasható: „A helyi tanácsi szervek is szabályoz­zák a beiskolázható tanulók létszámát. így már az 1969— 70-es tanévben, s a követke­zőben is 60 fővel csökkentik a beiskolázható szakmunkás- tanuló létszámunkat.” Jogos-e a gépgyáriak pana sza. A kérdésre Sztupák Jó­zseftől, a városi tanács mun­kaügyi osztályának vezetőjé­től és Nagy Sándorné főelő adótól kértünk választ. Fordult a kocki Néhány évvel ezelőtt a vál­lalatok a terven felül beisko­láztatott tanulók után a Mun­kaügyi Minisztériumtól tanu­lónként 3000—5000 forint „ju­talom-térítést” kaptak. A helyzet azóta nagyot válto­zott. Nemhogy munkaerő-fe­lesleg', hanem munkaerő-hi­ány keletkezett. Most már a vállalatok harcolnak foggal- körömmel azért, hogy a szá­mukra kulcsszakmákban mi. nél több tanulót iskolázzanak be a velük kapcsolatot tartó zakmunkásképző intézetek. Igényeiket a tanács mun­kaügyi osztálya és a szak­munkásképző intézetek kü- lön-külön mérik fel. Előbbi a sok éves általános tapaszta­lat és a városi szintű igények, az utóbbiak pedig általában a vállalatok jelzései alapján. Véleményüket egyeztetik, s újabban egyeztetett tervja­vaslatot továbbítanak a Mun­kaügyi Minisztériumba, ahol már a népgazdasági szempon­tenek. 1970-re a vállalatok 1500 tanuló beiskolázását kérték. A munkaügyi osztály és az intézetek igazgatói az elmúlt évet és a demográfiai hullám hatását is figyelembe véve, 3422 hely iránt terjesztettek fel kérelmet. A MŰM 3410-et hagyott jóvá, s úgy, hogy ezen belül a lányok arányát a mis­kolciak által megjelölt 604 helyett 760-ban határozta meg. JNem szólhat a DIGÉP... A vállalatok beiskoláztatási igénye a megnövekedett műn. kaerővándorlás miatt évről évre nő, s mindinkább meg­haladja a lehetőségeket. A de. mográfiai hullám alakulása jól érzékelteti a források ho­zamának apadását. 1967-ben 2800, 1968-ban 3100, 1969-ben 3050 gyermek állt rendelke­zésre a városban a szakmun­kás-utánpótlás biztosítására, s 1970-ben 2800-ra, a negyedik ötéves terv utolsó évében, 1971-ben pedig már 11100— 1700-ra csökken a számú:.. A vállalatok — így például a Diósgyőri Gépgyár is — sokáig idegenkedtek a lányok felvételétől. Amikor pedig megváltozott az álláspontjuk, a lányok szüleit nehéz volt meggyőzni arról hogy gyer­mekük esztergályos, marós stb. szakmát válasszon. Visszatérve a gépgyári je­lentésre: a vállalat leginkább esztergályos szakmunkásta­nulókat iskoláztat be. Az 1970—71-es tanévre a MŰM 100-as számú Szakmunkás- képző Intézetében, amely a gyár fő bázisa, május !)-én még 136 esztergályos hely be­töltetlen volt. Az észrevétel tehát, hogy a tanács korlátoz­za a beiskoláztatási létszá­mot, nemigen állja meg he­lyét. Van hely az intézetekben M Ilyen lesz a Lenin Kohászati Művek új finomhengerműve. Az építkezés és a gépi felszerelések költségei megközelítik a két­milliárd forintot. Az üzembe helyezés és a termelés teljes felfutása után a vállalat je­lenlegi nyeresége megkétszereződik. Az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vál­lalat szakmunkásai, építőbrigádjai jó ütem­ben haladnak a munkálatokkal. (A makett bal felső sarkában látható három és a jobb felső sarokban levő hűtőtorony már ma is látható a vállalat területén. Ugyanígy a bal alsó sarokban látható két épület, amelyek közül az egyik a munkásör-laktanya, míg a másik a KGMTI épülete. A mellettük levő L-alakú épület az új finomhengermű iroda- és szociális épülete lesz, s a magasban futó folyosó köti majd össze magával az üzemmel. A hűtőtornyokkal és a KGMTI épületével behatárolt területből képet alkothatunk ar­ról, milyen helyet foglal majd el az új üzem.) (wyikes—irmai) Jól cseng a Gasztroker? Miskolci szövetkezet Afrikában Három évii? irányítják sí lagosi gyárat >|c Gyors ütemben épül Pé­csett a 172 méter magas TV- torony. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat felkérésére egy svéd gyárt­mányú hidraulikus berende­zés segítségével a BÁÉV szakemberei készítik el a négy erkélyszintet. Az emelő- berendezés 75 tonnányi, 25 méter átmérőjű, a földön összeszerelt acélszerkezetet emel a magasba, amelynek a súlya 30 tonna. A feladat nem könnyű, hiszen ilyen magas­ságban általában meg kell birkózniuk a 100—120 kilo­méteres sebességű szél erejé­vel is. A munkálatokat e hét elején kezdték meg a BÁÉV dolgozói.'(Képünkön: az eme­lőberendezés munka közben.) Tízezrek modem konyhája Koltai László, a Borsodi Üzemi Vendéglátó Vállalat igaz­gatója tréfásan „trófeáknak" nevezi a falon soi’akozó okleve­leket. Gazdag gyűjtemény, hiszen a vállalat háromszor nyer­te el a kiváló címet, múlt évi munkája alapján pedig minisz­teri dicséretet kapott. volt gondja arra is a vallaia. A „trófeák" értékét akkor becsülhetjük meg reálisan, ha tudjuk, hogy 300 vállalat és intézmény dolgozói részé­re naponta nem kevesebb, mint 45 ezer ebédet főznek. 45 ezer ebéd — ugyanannyi szigorú , ..rrjinőségeilervőr'’. Mert:-.az. köztudott, hogy a gyomrunkra nagvon kényesek '.agyunk, akkor is. ha ked­vezményes üzemi konyháról van szó. A Lenin Kohászati Művek, a TVK. munkásai, az ózdi kohászok vagy a jó ét­vágyú egyetemisták bizony hr.n szégyellik szóvá tenni, /o kicsin '■ találják az ada­got, vagy úgy érzik, hogy nincs meg az étel „sava-bor- sa". Nos, az „ellenőrök" nagy szánna ellenére a vállalat központjába igen kevés mi­nőségi kifogás érkezik, az el­ismerést tolmácsoló levelek­nek viszont külön dossziét kellett nyitni. Minek tulajdonítható va­jon az 1700 embert foglal­koztató vállalatnak címzel! sok elismerés? Nehéz néhány mondatban megfogalmazni a választ, hi­szen az 1949-ben alakult vál­lalat a „mozgókonyha” szín­vonalról 20 évi következetes fejlesztő munkával jutott el odáig, hogy országos viszony­latban is a legkorszerűbb üz­lethálózattal, konyhákkal di­csekedhet. Jól emlékeznek még a vállalat vezetői pél­dául arra, hogy az ötvenes évek elején gondot jelentett egyetlen húsdaráló vásárlása is. Időközben azonban a sa­ját eszközállományuk értéke 4 millióról 82,5 millióra növe­kedett, s például a Nehéz­ipari Műszaki Egyetem töké­letesen gépesített konyhájá­ra valóban ráillik ma már a korszerű jelző. Persze, modern üstben is lehetne ízetlen ételt főzni. De vezetőségének, hogy a szak­emberek száma együtt nö­vekedjen a feladatokkal. Évente 90 szakmunkást ké­peznek ki, s jelenleg 250 jól képzett szakács dolgozik ná­luk. Elsőként vezették be a menü-választékot az előfize­téses étkezésnél, s az sem utolsó szempont, hogy 1967- ről 68-ra 12,1 százalékkal nö­velték a forgalmukat — ár­emelés nélkül. A vállalat fel­adatainak ellátását természe­tesen támogatja az állam: je­lentős szubvenciót kapnak. Gyorsan megkedvelték a niiskolciak a vállalat miskol­ci önkiszolgáló rendszerű ét­termét — reggelizni például tejüzleti áron lehet itt —, s nagy forgalmat bonyolít le az ugyanabban az épületben le­vő Delikátesz csemegebolt­juk, ahol egyebek mellett sokfajta, friss hidegkonyhai és cukrászkészítményt kínál­nak. Jó hírű üzleteik közé tartozik például még a diós­győri Hámor étterem és az ózdi Kék Acél. Most „keresztelőre" készül­nek az üzemi vendéglátónál. Ügy tervezik, hogy felveszik a jól hangzó Gasztroker ne­vet. (A gasztronómia — az­az konyhaművészet és keres­kedelem — szó keresztezésé­ből.) Kíváncsiak azonban a vevők véleményére is. ezért holnap és holnapután a DH hasábjain kérdéssel fordul­nak hozzájuk: tetszik-e az új név? Futurológus a sci-fi klubban Az ember jövője — a jövő embere A miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Ház science fic­tion klubjában ma két elő­adás lesz. Először Fóris Pál luturologus beszél az embe­riség jövőjéről, majd dr Arokszállássy Zoltán biológus az emberi fejlődésről. Rgttritan a Lakásszövetkezeteit Karbantartó Társulása A lakások épí léséről, el­osztásáról és fenntartásáról hozott határozat szellemében alakul meg Miskolcon a La­kásszövetkezetek Karban­tartó Társulása. Ezt készítik elő május 15-én. pénteken délután a MÉSZÖV kultúr­termében tartandó értekez­leten, amelyen a MÉSZÖV elnöksége, a városi tanács építési osztályának képvise­lője, a Miskolci ÁFÉSZ el­nöke és a miskolci lakásszö­vetkezetek elnökei vesznek részt. A tanács munkaügyi osztá­lyán ilyenkor szülők és gyer­mekek adják egymásnak a kilincset. Általában azok, alti- két elutasítottak valamely közkedvelt szakmától. Az ő nevükben is érdeklődtünk: hová és milyen szakmába vesznek még fel fiatalokat a miskolci intézetek” — A 136 esztergályoson kí­vül a 100. sz. intézetnek még 60 lakatosra is szüksége van — hangzott a válasz. — A 116. sz. intézetben érettségi­zett fiúkat és lányokat vár negyven irányítástechnikai műszerész, s harminc főháló­zatszerelő hely. A 114. sz. in­tézetben harminckilenc fia­talt várnak még csőhálózat- és berendezésszerelő, ötvenet pedig vasbetonszerelő szakra. S még több mint félszáz hely van az intézetekben a meleg­üzemi szakmunkásnak (he­gesztő, öntő, stb.) jelentkezők részére. NY1KES IMRE 4 Forrásvölgyben beburkolják a medret A miskolciak hónapok óta figyelemmel kísérik az évti­zedeken át gyakorlatilag sze­métlerakónak használt Pece patak medrének feltöltését. A Miskolci Mélyépítő Vállalat június közepére fejezi be a Palóczy és a Kossuth utca közötti mederben a csatornák lefektetését, és a feltöltést. Ekkorra helyreállítják a hi­dat is, majd hozzálátnak a terület burkolásához, az új autóparkírozó kialakításához. A városi tanács és a vállalat hamarosan megköti a szerző­dést a patak forrásvölgyi sza­kaszának rendezésére is. Itt 1400 méteres szakaszon be­tonlapokkal burkolják be a Pece medrét. A hatmillió fo­rintos beruházás a jövő év elejére készül el. Június közepén elkészül a Peee-híd

Next

/
Thumbnails
Contents