Déli Hírlap, 1970. május (2. évfolyam, 101-125. szám)
1970-05-30 / 125. szám
injekcióstűvel és nagykalapáccsal Harmincötezer embert kellett kitelepíteni Hatékony támogatást kapnak az árvízkárosultak Kiküldött munkatársunk tudósítása a nyíregyházi sajtótájékoztatóról Tegnap délután Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács székhazának üléstermében dr. Fekszi István, a megyei tanács vb-elnöke, s a polgári védelem megyei parancsnoka sajtótájékoztatót tartott a fővárosi és a vidéki lapok képviselőinek. Ismertette az árvíz pusztításának mértékét, a kárvallottak jelenlegi helyzetét, s beszélt a megsegítésükről is. Az Észak-magyarorszagi Tervező Vállalat 1957-ben hozta létre modellkészítő üzemét. Makettjeiket már ismerik szerte az országban. A megalakulás óta az üzem dolgozója Bálint Antal — jelenleg csoportvezető —, akit munkájukról faggatok Nem ni ásótól» — A modellben benne van a modellező lelke, egyéni elképzelése is — mondja Balint Antal. — A tervező csak a méreteket adja meg, míg az anyag, a szín. a környezet megválasztása a modellező feladata. Előfordult már. hogy „Sajnálatunkra, a megkérdezetlek helytelenül tájékoztatták a cikk íróját. Különösen csodálkozunk a gázművek nyilatkozatán, akiknek tudniuk kell, hogy a töltés a Kőolajvezeték Vállalat öt töltőtelepén történik, és az általuk kijelölt cseretelepeken a cserét a vállalat saját palackjaival bonyolítja le” — írják. Bizonyságul mellékeltek egy propaganda-nyomtatványt is, amelyen az alábbi szöveg olvasható: „Értesítjük kedves vevőinket, hogy a lengyel import gázpalackokat a Kőolajvezeték Vállalat minden töltőállomása megtölti, és a felsorolt helységekben levő gázcseretelepeknél cserélhetők.” Az ezt követő listán a Borsod megye felirat alatt Miskolc olvasható. A válasznak némi szépséghibája van. Városunk egyetAz Autóközlekedési Tröszt vezérigazgatójának és szak- szervezeti tanácsa titkárának megbízásából a 3. számú Autóközlekedési Vállalat megállapodást írt alá a Lengyel Egyesült Munkáspárt Rz'.V' w megyei bizottságával, A megállapodás szerint a modellező adott ötletet a tervezőnek. A makett informál. Tudatja a lakossággal — ha kiállítják, amely ma már nagyon jó gyakorlat —, hogy milyen lesz a környezete. A modellező használja az injekcióstűt, amellyel ragasztót fecskendez a résekbe, és használja az esztergapadot, meg a tízkilós nagykalapácsot. Sokszor maguk készítenek speciális szerszámokat. A felhasznált anyagok között szerepel a papír, a fa. alkalmazzák a különböző fémeket, s leggyakrabban a műanyagokat. A kis üzem már száznál is több makettet készített. Egylen gázpalack-cseretelepén ugyanis a mai napig sohasem foglalkoztak a lengyel camping-palackok töltésével és cseréjével. A bizonyítás kedvéért idézzük a gázmű igazgatójának legfrissebb nyilatkozatát: — Különös válasz — mondta. — Nekünk egyáltalán nincs tudomásunk a dologról. Most látunk először ilyen nyomtatványt. Minket soha senki sem értesített, hogy központunk valaha is megállapodást kötött volna valakivel. Sőt — mert az igényt jogosnak tartjuk —, az ügyben megjelent újságcikkeket összegyűjtöttük és már korábban elküldtük vállalatunk központjának. Erre még nem kaptunk választ, engedély nélkül viszont nem tudunk felkészülni a palackok cseréjére: több száz, esetleg ezer az aláírók — a korábbi évekhez hasonlóan — az idén is kölcsönös ifjúsági üdültetési szerveznek, 40—40 fiatal számára. A lengyel fiatalok az AKÖV szentléleki üdülőjében, a magyarok pedig Ba- biceben nyaralnak két hétig, június 15-től kezdődően. egy modell előállítása átlagosan egy hónapot vesz igénybe; évente 10—15 kerül ki a műhelyből. Volt olyan munkájuk, amelybe 300—400, egykét milliméteres darabot kellett beilleszteni. Katowicében állítanak ki Jelenleg a lillafüredi új turistaszálló és bisztró, a mezőkövesdi orvosi rendelő és tbcgondozó. valamint egy szolnoki magasház makettjén és a Katowicében megnyíló kiállítás darabjain dolgoznak. O. L. tartalékpalackot kellene vásárolnunk ... A fogyasztóknak tehát mindenki igazat ad. Vásárlásnál a kereskedők kezükbe nyomják a tájékoztatót is, de a palackok töltésével — a nyomtatvány ellenére — városunkban senki sem foglalkozik. S ha egy gyanútlan miskolci mégis „beugrik” a felelőtlen ígéretnek — mint korábban is megírtuk —, legfeljebb válthat egy vonatjegyet és felutazhat Nyíregyházára vagy Budapestre, hogy gázkészülékét használni tudja. LAHUCSKY PÉTER ból ma délelőtt fél 11 órakor 44 szakszervezeti aktivistát tüntettek ki az SZMT-szék- házban. Vasárnap délután pedig mintegy 3000 építőmunkás kap miniszteri kitüntetést, építők plakettjét és kiváló dolgozó jelvényt a megyei és városi építő vállalatok házi ünnepségein. Az árvízi helyzet miatt az építők jó része nem hagyhatja el a gátakat, így az idén nem rendeznek központi ünnepségeket. Ma délután 4 órakor az építők szakszervezetének Vadrózsa táncegyüttese szórakoztatja a BÁÉV selyemréti munkásszállójának lakóit. Az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat — A katasztrófa május 13- án éjjel kezdődött — mondotta —, s olyan nagy menyGyártják már a görgős ekét A szakemberek körébert igen nagy vitákat kiváltó görgős eke, amelyről annak idején a Nehéz emberek című filmben is szó esett, ismét napirendre került. A kaposvári mezőgazdasági gépjavító állomás találmány- hasznosítási szerződést kötött Szabó Istvánnal, a görgős eke feltalálójával. A vállalat hajtómű-felújító üzemében berendezkedik a görgős eke gyártására A jövő talajművelő eszközének tartott görgős ekéből, amelynek híre már külföldre is eljutott, a vállalat minden igényt ki tud elégíteni. pedig holnap rendez egész napos kirándulást Miskolc- Tapolcára. Járdák, csatornák A Miskolci Mélyépítő Vállalat dolgozói augusztus 30-ig befejezik a hejőcsabai Segesvári utcai útburkolat, járda és csapadékcsatorna építését, amelyért körülbelül 700 ezer forintot fizet a kerületi tanács. A mélyépítők egy másik csoportja a tapolcai Üj-1 jáépítési úton dolgozik ezekben a napokban. Az új utca csatornázását július 30-ig fejezik be. nyiségű, körülbelül 450—400 millió köbméter víz zúdult a Szamos menti falvakra, amilyenre a legképzettebb szak emberek sem számítottak. A folyók vizének szintje éjféltől reggelig 4—5 métert emelkedett, összesen 44 községből, mintegy 35 ezer embert kellett kitelepíteni. Nem egy helység lakóit, miután a szomszédos faluba költöztették, az utánuk nyo- múló víz miatt néhány óra múlva már onnan is tovább kellett szállítani. A komlód- tótfalusiakat például négy községen keresztül hajszolta az áradás. Szovjet és magyar katonák heíytállása A mentési munkákban elévülhetetlen érdemeket szereztek a szovjet katonai ala kulatok. amelyek kétéltű járműveikkel elsőként nyújtottak segítséget a bajbajutottaknak. Nyomban utánuk honvédségünk, s a polgári védelem Szabolcs és Hajdú megyei egységei is bekapcsolódtak a mentés munkájába. Mint mentőeszközt, a helikoptert is igénybe vették, s ily módon négy és fél ezer embert szállítottak biztonságos helyre. Ismertette a megyei tanácselnök azokat az intézkedéseket is, amelyeket a kitelepített lakosság élelmezését és egészségügyi ellátását, valamint elszállásolását illetően késedelem nélkül foganatosítottak. Ezután az árvíz okozta károk mértékéről adott tájékoztatást. Az eddigi felmérések szerint az ár körülbelül 115 ezer katasztrális holdnyi területet borított el, amelyen 13,5 ezer lakás állott. Ezek közül mintegy ötezer megsemmisült, s ahogy a víz visszahúzódik, még további négyezernek az összedőlésével vagy részbeni lebontásával kell számolni. A lakóépületekben esett károk összegét egymilliárd forintra becsülik, s a vetések, gazdasági épületek megsemmisülésével, több ezer állat elpusztulásával ugyanekkora kár érte a mezőgazdasági üzemeket is. Az iskolai tantermek közül 131-ben, a kereskedelmi egységek közül 52-ben végzett pusztítást az árvíz. A lakoson pénzariománwai Jelenleg a visszatelepítés munkáját végzik; még hat községbe nem lehetett visz- szaszállítani az elmenekített lakosságot. Azokat a vissza- telepítetteket. akiknek otthona megsemmisült, az épen maradt középületekben vagy magántulajdonban levő házakban helyezték el. Meghatott szavakkal ecsetelte dr. Fekszi István azt az egyre nagyobb mértékben kibontakozó segítséget, amelyet az ország lakossága nyújtott, s a jelentkezésekből ítélve ezután nyújt még az otthontalanná vált, minden ingóságukat, a ruhaneműiket, bútoraikat elvesztett károsultaknak. Kormányzatunk gyors intézkedései. kamatmentes kölcsön nyújtása, az építésügyi miniszter első helyettesének elnökletével létrehozott helyreállítási albizottság munkája stb., mind arra utalnak, hogy nem maradnak támogatás nélkül súlyos tragédiát átélt honfitársaink. A tájékoztató után az újságírók elutaztak a Szamos mentére, s megszemlélték az árvíz elszomorító látványt nyújtó pusztításait. T. I. Két ünnep Kettős ünnep lesz holnap: legdrágább kincsünket, a gyermeket és munkásosztályunk egyik nagy múltú részlegének tagjait, az építőket ünnepeljük. A mi ünnepléseink mindig együtt járnak annak mérlegelésével is, hogy legtisztább érzéseinket mi okból, kikért, miért emeljük a mindennapiság főié. Gondolom, nem igényel különösebb magyarázatot, hogy jelenünk örömét, jövőnk reménységét jelenti nekünk, felnőtteknek a gyermek. A gügyögő, botladozó, majd egyre értel- mesedő és mind határozottabban lépkedő emberpalánta az általa nyújtott örömökkel, de felnevelésének, féltésének a gondjaival is, szebbé, tartalmasabbá teszi életünket. A mi társadalmi rendszerünk minden korábbinál a legtöbbet tette, teszi és fogja tenni a gyermekért, ami gyorsabb, s kiteljesedettebb fizikai és szellemi fejlődését, érvényesülése lehetőségeinek bővülését, boldogabb életét eredményezi; egyszersmind azt is, hogy mindezek láttán maradéktalanabb benne az örömünk, ugyanakkor kevesbedik a neveltetésével járó gondunk is. Csak a felelősségünk nem csökkenhet a gyermekeinkért! Azért, hogy többségünknél különb felnőttekké váljanak tudásban, jellemben, a még általunk építendő jövő korszak követelményeihez méltó magatartásban. A jövő felnőtt nemzedékéért, társadalmunk jövendőjéért mi vagyunk a felelősek, ma vagyunk a felelősek! Gyermekeink nevelése részünkről a legnemesebb épitőmun- ka, mert „anyaga” kincs, a legdrágább. És — nemcsak a képzettársítás kedvéért — máris a másik ünnepeltről, építőipari munkásainkról beszélhetünk. Amikor rájuk gondolunk, eszünkbe kell jusson, hogy a Horthy-reakció negyedszázados kegyetlen uralmának idején a társadalmi haladásért vívott harcok élvonalában mindig ott voltak az építők, — s nélkülük a háborús romok helyén ma nem állnának lakóházak, gyárak, iskolák, kórházak, nem lennének utak, csatornák, gátak. És nem épülnének folyton-foly- vást újak és újabbak. A kettős ünnepség hangulatában nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a haladó emberiség jó ideje szívósan küzd egy újabb világháborúra spekuláló, a gyermekeink pusztulását, építőipari létesítményeink megsemmisítését is előidézni akaró imperialistákkal. Hogy hol a helyünk ebben a küzdelemben, ez sem szorul magyarázatra, de hogy abban valamennyien még állhatatosabban álljunk helyt, erre ösztönzésül szolgálhat, ha a pusztulás lehetőségének veszélyére is gondolunk, amikor kicsinyeinket önfeledt szeretettel, s építő- munkásainkat, mély tisztelettel ünnepeljük. , TARJAN ISTVÁN i mmt wmm + A Miskolci Müanyagf eldolgozó Vállalat üzemeiben sokfajta háztartási cikket gyártanak. Legújabb terméküket, az alumíniumipar ötliteres patronballonjának hordórészét az idei BNV-n is bemutatták. Képünk egy fröccsöntő gépet ábrázol, amelyik a Hajdúsági Iparművekben készült centrifugákhoz állítja elő a műanyag tetőt. A VASÉRJ tiltakozik, de.*. A camping-palackot továbbra sem töltik Tiltakozó levelet hozott a posta: a budapesti VASÉRT gyekszik mentegetni magát. Lapunk május 3-i számában negjelent „Árusítják, de minek?” cimű cikkünkre válaszolva :özlik, hogy cégük a kérdéses és általuk forgalmazott lengyel •REDOM camping gázpalackok töltéséről — minden híresz- elés ellenére — idejében gondoskodott. Csereüdülés Lengyelországban láncosok a munkásszálláson Szakszervezeti aktivisták kitüntetése Az építők napja alkalmáVáros az asztalon