Déli Hírlap, 1970. május (2. évfolyam, 101-125. szám)
1970-05-30 / 125. szám
J ncm%*>ihösi a8*tttliiemax*verr»etoy&m Tegnap délután üargai lsl- vi nnak, a MÉMTE elnökének ni g nyitó szavai után kezdődi :tt el az építők napi nem- ze tközi asztalitenisz-verseny, \ versenysorozat a Motor •it na és a MÉMTE női csapata nak találkozójával kezdődi .1. A Kolost nélkülöző Munkás csak döntetlen eredményt tudott elérni a meg- lepően jól játszó német lányok ellen (8:8). Molnár eredményes játéka (4 mérkőzést ny ert) mentette meg a miskolci csapatot a vereségtől. Rajta kívül Kozma és Brilla 1 —2 győzelmet: szerzett. A német csapat győzelmét Stieb- ner 3; Deubner 2, Gebursky 2 és Bächstädt szerezte. A nők találkozója után került sor a négy férfi csapat tornájára, ahol a MÉMTE első csapata meglepően jó játékkal szerezte meg az első helyet. A két Munkás-csapat mérkőzését a MÉMTE I. • nyerte 5:2 arányban. A másik találkozón nagy küzdelem alakult ki a lengyel KS Hutnik és a német Motor Jéna között, amit a lengyel csapat kétórás küzdelem után 5:4 arányban nyert meg. A német csapatból kiemelkedett Zitzmann kitűnő játéka, aki veretlenül játszotta végig a csapatversenyt. A döntő mérkőzést a MÉMTE első csapata és a KS Hutnik játszotta. ami nagy meglepe- ésre a Munkás győzelmével Szombaton délután lii urakor Uzdon kerül' sor az atlétikai NE i. férfibajnokság második fordulójára. Megyénk válogatottja az MTK és a BEAC csapatával 'eszi fel a küzdelmet. Az NB I. B-s női bajnokság résztvevői ugyancsak Ozdon küzdenek a ixmtokért. Borsod női csapata az MTK és Nógrád megye válogatottjával küz a helyezéseden. Az asztalitenisz NB I-ben . MÉMTE női együttese a fővárosban mérkőzik a Bp. Postással. legjobb birkózóink Budapesten lépnek szőnyegre a válogató versenyen. Délután 18.30-kor Sa- jÓK/.entr,éteren játsszák le a Borsodi Bányász—Tisza Cipő NB X. S-s női kézilabda-mérkőzést. A e;i'ígyőri férfi kosárlabdázók a . fővárosban vendégszerepeinek, lután 17.30-kor az egyetemi ■ \yán kerül sor a MEJAFC—Sal- arjáni Kohász találkozóra. 0 ..ion. délután '14 órakcu- kezdőiig meg a nemz fközi jellegű — lazura Karoly emlékére kiírt — ■ajekcCzódási futóverseny. Az vlVSC labdarugó-csapata Salgo- arjánban. a Borsodi Bányászé Budapesten lép pályára. A. Honed Papp J. SE Egeresemben '"ideaszerepel. Délután 4 órakor minősítő kajak-kenu verseny ődik a Csorba-tavon. \ asárnap délelőtt 9 óra 3U perc- sor iolytaiodik Ozdon az NB l-es lerfi es NB I B-s női atlétikai csapatbajno! ■ lg. A MEMTE NB 1 es ..szialitcniszezöi idegenben végződött. Könnyedén, jé játékkal 5:3-ra győzött a miskolci csapat. (Jó erőpróba volt a vasárnapi Pécs elleni NB I-es sorsdöntő mérkőzés előtt.) A miskolciak győzelmeit Madarász (3) és Dubéczi (2) szerezte. A lengyel csapatból Chajdeczki jó játékát lehet kiemelni (két győzelmet szerzett), rajta kívül Petek nyert 1 mérkőzést. • A harmadik helyet eldöntő laszt el bennünket a Szombathelyen megrendezésre kerülő súlyemelő Európa-baj- nokságtól. Savaria június 20- tól 28-ig látja vendégül a kontinens legjobbjait. Minden eddiginél nagyobb szabású lesz a szombathelyi EB; huszonhét európai tagszövetség közül 20 küldte el nevezéseit. A Szovjetunió 19 versenyzőt indít. Csehszlovákia 12, Dánia 7, Görögország 6, Lenmérkóznek a Statisztika együttesével. Délelőtt 10 órakor a népkerti tornacsarnokban játsszák le a MEMTE—Pécsi Ércbányász férfitalálkozót. Budapesten a birkózók válogató versenyének második napi küzdelmeit rendezik meg. A kézilabda NB I. B-ben borsodi rangadót játszik a Miskolci Bányász és az Ózdi Kohász. A találkozóra 10 órakor kerül sor Perecesen. A Miskolci Vörös Meteor kézilabda-csapata Gyöngyösön, a DVTK és az MVSC együttese Budapesten mérkőzik. A DVTK és az MVSC női együttese Debrecenben küzd a bajnoki pontokért. A kosárlabda NB Il-ben az MVSC—BKV Előre férficsapatok találkozója 10 órakor kezdődik a vasutas sporttelepen. A röplabda NB I-ben az MVSC hői csapata Székesfehérvárott lép pályára, míg a férfiak 10.30- kor mérkőznek a Zalka FSE-vel. A diósgyőri lányok Budapesten játszanak a Bp. Postással. Özdon reggel 8 órai kezdettel kerül sor a tájékozódási futók m. Kohász Kupa versenyére. A labdarúgó NB HX-ban a Miskolci Bányász Gyöngyösön mérkőzik. Délelőtt 10 órakor az egyetemi pályán játsszák le a MEAFC —Ormosbányai Bányász találkozót. 9 óra 30 perckor kezdődnek a Csorba-tavon a kajakozok, ke- nuzók minősítő versenyének második napi küzdelmei. Délelőtt 10 órától rendezik meg a Mályi- tavon a vitorlázók Vasas Kupa I versenyét. 1 MÉMTE hl.—Motor Jéna mérkőzés eredménye 5:4 volt. A férfi csapatverseny végeredménye: 1. MÉMTE I. (Madarász, Dubéczi, Engi). 2. KS Hutnik. 3. MÉMTE II. 4. Motor Jéna. Hétfőn délelőtt a férfi egyéni versennyel folytatódik, majd délután a nők versenyével fejeződik be a MÉMTE építők napi nemzetközi asztalitenisz-versenye. D. Z. gyelország 16. Hollandia 5, Spanyolország 5 (érdességként kell megemlíteni, hogy először vesznek részt az EB-n), Svédország 11, Finnország 12, Bulgária 15, az NDK 12, Jugoszlávia 4 (szintén először neveztek), Belgium 8, az NSZK 12, Anglia 5, Ausztria 12, Románia 9. Olaszország 13, Norvégia 6 és Magyarország 9 súlyemelővel képviselteti magát. Az Európa-bajnokság küzdelmeit a Kultúr- és Sportpalotában rendezik meg. Naponta csak egy súlycsoportban lesznek versenyek. Délelőtt a gyengébb képességű versenyzők állnak a dobogóra, míg délutánonként a „nagyok” birkóznak a mázsákkal. Mivel az első két napon televíziós közvetítés lesz a mexikói labdarúgó-világbajnokságról, a kezdési időpontokat úgy állapították meg, hogy a versenyzők és a nézők is szemtanúi lehessenek a VB-döntő küzdelmei nek. Eddig 56 külföldi es hazai újságíró akkreditálását fogadták el. Több munkaszobát, telefonkészüléket, telexgépet és írógépet bocsátanak a sajtó munkatársainak rendelkezésére. Érdekes megoldás a kabátzsebben hordozható jelzőberendezés, amely csipogó hangokkal jelzi az újságíróknak, hogy a telefon - központban hívásuk van. Különféle — a versenyzők adatait, eddigi eredményeit, a pontverseny állását és az éremtáblázatoí tartalmazó — tablókat helyeznek el a sajtó- központban a minél gyorsabb tájékoztatás érdekében. * Földrészünk legerősebb emberei kilenc napon át a műIfjúsági MmaönnepélY Holnap, délután 4 órakora DVTK-stadiomban kerül sor a III. országos sportnapok miskolci tomaünnepélyére. Általános és középiskolás diákjaink hónapok óta készülnek erre a nagyszabású bemutatóra. A nyitó-és záróképnek 16—16 ezer részvevője lesz. Hazánkban egyedülálló kezdeményezés: a stadion lelátóinak egy részén ezerszínű „élőképet” alkotnak a fiatalok mintegy háttérként a zöld gyepen bemutatásra kerülő gyakorlatokhoz. velődési és sportház színpadán, estéről estére 1300 néző (olyan nagy az érdeklődés, hogy minden jegy elkelt) előtt viaskodnak majd 36 európai bajnoki címért és 108 arany-, ezüst- és bronzéremért. Szombathely ki akar tenni magáért, magyaros vendégszeretetről, gördülékeny versenyről és különböző látványosságokról gondoskodik. Figyelmük a legapróbb részietekre is kiterjed. A mintegy 150 versenyző olimpiainál is szebb szálláshelyére (ezt Os- ear State, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főtitkára állapította meg) külön „teherbíró” ágyakat szállítanak, gondolva arra, hogy több 140—150 kilós emberhegy is lesz a sportolók között. A súlyemelők étkeztetése külön fejezet. Rossz nyelvek szerint az évi termést is felfalják a nagy étkű legények. Desz minden bőven — hús, tojás, méz stb. —, ami szemnek, szájnak ingere. Egy súlyemelő napi reggelije, ebédje és vacsorája 120 forintból jön ki. Rekord mennyiségben készítenek majd húslevest — a testsúlyproblémákkal küzdő emelőknek ugyanis ez a kedvenc eledelük. Akad olyan súlyemelő, aki a fogyasztás időszakában két liter húslevest hörpinl fel (alaposan megsózva), néhány lágytojás kíséretében. A sok látványosság közül csak egy: az Európa-bajnokság zéróvacsoráját a festői szépségű kőszegi Jurisich- várban rendezik meg. Fáklyás felvonulás, katonazenekar és korabeli ruhákba öltözött „apródok” serege várja majd a sportolókat, s az Európa-ba.inokokat Kőszeg „lovagjává” ütik. (felföldi) állás A Mezögazdasagi uepjavnu Vállalat alkalmaz: esztergályos, marós, Icmezollös, villanyhegesz- tő, gép- cs vasszerkezeti lakatos, gázszerelő szakmunkásokat és betanított munkásokat esztergályos, lakatos és öntő szakmákra, valamint segédmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Váltó- müszakban (3 műszakban) dolgozok részére a kollektív szerződés értelmében, váltómüszaki pótlékot biztosítunk. 44 órás munkahét, páros heteken szabad szombat. Jelentkezés a munkaügyi csoportnál, Miskolc, Besenyői u. 10. szám. A Miskolci Bányaüzem felvesz vizsgázott kazánfűtőket. Bérezés kollektív szerződés szerint. Munkaruha, kedvezményes üzemi étkezés, munkásszálló, szénjárandóság, szabad szombat. Jelentkezni lehet: EyukóOányau, 9 munkaügyi csoportnál. IS évet betöltött lányokat szövőnőnek felvesz a Pamuttcxtilmü- vek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét: ezen idő alati havi 1050 Ft bruttó fizetést, és napi 1 Ft-ért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mclleti leányotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés: írásban a P. T. M. Jacquard Szövőgyár üzemgazdasági osztályán. Bp., XIIT. . Szekszárdi u. 10—25. Épületgépészetben több eves tervezési gyakorlattal rendelkc z* gépészmérnököt felveszünk. Jelentkezés: MEZÖBER, B.-A.-Z. megyei kirendeltsége, Miskolc. Szeraere u. 15. sz. alatt. ingatlan Közműves, kertes családi iüc beköltözhető, eladó. Szeged, Rigó utca 25. adds-iiéVel Hajat, hajrészt veszek. Matía- esy fodrász. Hajátvétel a színházportánál. Ügyvédi hír; Dr. Strassburger Gyula ügyvéd, a 4. sz. Ügyvédi Munkaközösség sajószentpéteri kirendeltségén ügyvédi működését megkezdte. VÍV Megtakarításhoz jut, ha nálunk rendeli meg villamos berendezéseinek szerelését. Technológiai és hálózatsze- * relési munkákat szabad árforma esetén is maximált árakon vállalunk. Szerelési tevékenységül* fcöerject a szakma teöes területére: épü eetszerel.es KÁBELSZERELÉS j IPARI ÉS MEZÖGAZDASAGi TECHNOLÓGIAI VILLAMOS BERENDEZÉSEK, AUTOMATIKAK VILÁGÍTÁSI BERENDEZÉSEK VILLÁMVÉDELMI BERENDEZÉSEK TRANSZFORMÁTOR-ÁLLOMÁSOK ' TÁVVEZETÉKEK ’ DARUSZERELÉS K APCSOLÓBERENDEZEBEK GYÁRTÁSA Gyor-s lebonyolítás! TERVEZÉS KIVITELEZÉS ÜZEMBE HELYEZÉS komplex vállalással. i Kiváló minőség, felemeli garanciaidő. Az 1971—72. évi kivitelezés tervszerű, gyors lebonyolítása érdekében beruházási, felújítási munkáit mái most rendelje meg. VILLAN YSZERELÓIPAR1 VÁLLALAT Vállalkozási Osztály Budapest, VII,, Síp utca 23. I Síét vége sporteseményei Súlyemelő EB, Szombathely Savaria natry napjai Már csak néhány hét váSZOMBAT Kossuth rádió: 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Melódia- koktél. — 13.50: Mérnökök, szakmunkások a mezőgazdaságban. — 14.00: Kóruspódium. Az Orosházi Madrigál-együttes énekel. —14.13: Strauss: Indigo — nyitány. — i4.20: Kis magyar néprajz. — 14.25: Üj zenei újság. — 15.05: Hétvégi küJ politikai figyelő. — L5.20: Csak fiataloknak! — 16.10: A világirodalom humora: Nincs többé hétfő. Eric Knight novellájának rádióváltozata. — 16.41: Szombat délután. — 17.55: Üj lemezeinkből: Otto Klemperer vezényel. — 19.25: Dupla vagy semmi. A Magyar Rádió játéksorozata az operamuzsika jegyében. — 20.25: Közvetítés a Pesti Színházból : A csók. Zenés vígjáték két részben. — 22.15: Forgács Marcell iraki úlijegyzete. V. rész. 22.25: Táncoljunk! — 0.10: Melódiákoktól. Petőfi rádió: 12.00: Kórushangverseny Bárdos Lajos műveiből. — 13.37: Glinka: Keringőfantázia. 14.00: Napraforgó. A Gyermekrádió órája. — 15.00: Mendelssohn : c-moll trió. — 15.30: A Falurádió műsora. (Ism.) — 16.05: Orvosok a mikrofon előtt. (Ism.) — 16.10: A hét műsorából. —- 17.45: Mire io a súlyfürdő? — 18.10: Dalok Palóczi Horváth Ádám ..ötödfélszáz énekek” című gyűjteményéből. — 18.30: Zenés séta a BNV-n. — 19.20: Jelentés az FTC—Pécs bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 19.25: Ami ázsiai útijegyzeteimből kimaradt. Róbert László műsora. — 19.55: Jó estét, gyerekek! — 20.25: Jelentés az FTC— Pécs bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 20.33: Színes népi muzsika. — 20.59: Külföldi kulturális híradó. — 21.14: Rossini: A sevillai borbély. Kétfelvonásos vígopera. Miskolci rádió: (Hétvégi krónika. - KISZ-élet a Járműjavítóban. — Véget értek a zempléni agrarnapok... — Akit mar regen hallottunk! — Borsodi földek, borsodi falvak... — Melléküzemág a mezőcsáti tsz-ben... — Készülődés a nemzetközi gyermeknapra. — Mozgalmidal-feszti- vál Miskolcon. — Zenés hétvége. URH: 16.05: Charity, te édes: Részletek Coleman zenés játékából. — 16.55: Ötórai tea. — 18.10: Hanglemezparádé. — 18.55: Hindemith’: Mise. — 19.25: Az 1969. évi osztrák amatőr jazzfesztivál műsorából. III. rész. — 20.00: Közvetítés a prágai Smetana-te- remből: a Cseh Filharmonikusok hangversenye a Prágai Tavaszon. — Közben: kb. 20.55: Levél a hitveshez. Balassi Bálint, Juhász Gyula. Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Vajda János versei. (Ism.) — Kb. 22.00:. Táncok operákból. — 22.20: Lehotka Gábor Bach- müveket orgonái. Televízió: 14.28: A front mögött. Magyarul beszélő lengyel tv-film. — 15.50: Karapan. Indonéz kisfiún. — 16.00: A miskolci filmfesztivál filmjeiből. .— 16.30: A természet arca a művészetben: 3. Tájképfestészet a reneszánsz idején. — 16.50: Reklámműsor. — 16.55: Ünnepi könyvhét — 1970. — 17.35: Hírek. - 17.40: Tájak, városok, emberek. Két évvel Salazar után. Portugália. — 18.05: Jazzpődium ’70. Coleman Hawkins és együttese. — 18.30: A Tv jelenti . . . Aktuális riportműsor. — 19.15: Cicavízió. — 19.25: ;. A százhúszat verő szív.” Váci Mihály-emlék- műsor. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Turpi úrfi. Magyarul1 beszélő amerikai rajzfilmsorozat. 1. Szimatot megfúrták. — 20.45 Spanyolul tudni kell. Komédia 3 felvonásban. A Vígszínház előadása, felvételről. — 2*2.50: Tv-híradó. Bratislava» televízió. 13. k Kó- sice—Holland. Rappun-kupa labdarúgó-mérkőzés. — 15.3C- Kerékpárverseny közvetítése. - 17.30: Ktsfiimek. — ifl.Uü: Lányok, fiuk magazinja. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Időszerű nemzetközi kérdések. — 19.50: A Lambarene- expedíció. — 20.10: Esztrádmű- sor. — 21.10: Sherlock Hohnes és a halálos nyakék. NSZK bűnügyi film. — 22.35: Tv-híradó. — 22.45: A te kortársaid. Szovjet zenés film. Filmszínházak: Béke (i4, hnü. 8): Történelmi magánügyek. — Kossuth (f3, f5, f7): Veled Madridban. — Fáklya (5): A pap vége. — Petőfi (f7): Az ismeretlen lány. — Táncsics (Í5, f7): ítélet. — Szikra (f5, 7): Hétszer hét. — Ságvári (5, 7): Utazás a koponyám körül. Miskolci Nemzeti Színház: 7 A tizenegyedik parancsolat. (Cse- liov-b érlet.) Kiállítások: Miskolci Galéria (13 —19 óra között): Szőnyegbemutató. — Miskolci Képtár (10—18 óra között): Dr. Petró Sándor főorvos magángyűjteményének kiállítása. — Szőnyi István terem (9.30—14.30 óra között): Kovács Margit kerámiái és neves grafikusok munkái. — Libresszó (13 —20 óra között): Díszlettervek. — Herman Ottó Múzeum (10—18 óra között): Megyénk története. A Bükk élővilága. — Görögkeleti templom (10—13 és 15—18 óra között): Miskolci görögök művészeti emlékei. VASARNAF Kossuth rádió: 3.10: Édes anyanyelvűnk. — 8.15: Jó reggelt, vasárnap? — 9.50: Olvasmányélményeimből. 10.30: Gyermeknap — 1970. — Költők album*. Pilinszky János verseiből. — 11.24: A Rádió lemezalbuma. — 12.57: Tiszta szívvel. Barcs Sándor műsora. — 13.07: A hónap slágerei. — 13.42: Rádiólexikor.. — 14.12: Művészlemezek. — 15.08: Színházi Magazin. — 16.03: Spanyolországi levél. Feladó: Salgo László. — 16.13: Operett Rátony.i Róbert műsora. — 17.05: Nótakedvelőknek. — 18.05: Szép magyar vers. Vörösmarty Mihály. — 18.20: Gárdonyi Zoltán—Petőfi Sándor: Szeptember végén. — 18.26: Verdi: Aida — III. felvonás. — 19.10: Töltsön egy órát kedvenceivel! A rock and roll jegyében. — 20.10: Odüsszeia. Homérosz eposzának rádióváltozata. — 21.14: Világhírű előadóművészek lemezeiből. — 23.03: Könnyűzene éjfélig. — 0.10: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Kodály-műveket énekei. Petőfi rádió: 7.00: A református egyház félórája. — 7.30: Oi- gonamuzsika. — 7.50: Miska bácsi lemezesládája. — 8.20: Operakalauz. Donizetti: Lammer- tnoori Lucia. — 9.20: Zenei anya* nyelvünk. (Ism.) — 9.30: Mesterek — mesterművek. — 9.49: Szívesen hallgattuk: Három egyszerre — Kisfaludy Károly víg- játékának rádió változata. (Ism.) 10.40: Vasárnapi koktél. (Ism.) — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta . . — 13.00: Hurkacövekleves. Mesejáték. (Ism.) — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 15.27: A Cortot-Thibaud-CasaJb trió játszik. 16.05: Körkapcsolás. Közvetítés bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. — 18.00: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 18.10: Tony Mottola gitározik. .. 18.26: Rádiószínház: Huszonöt ev magyar hangjátékaiból. Igaz legenda. — Sós György rádiójá- iéka. (Ism.) — 19.22: Jó estél, gyerekek! — 19.30: Kapcsoljuk a pozsonyi várat. A Szlovák Kamarazenekar szerenádhangverse- uye. — 20.50: Ócsán érettségi tétel. Látogatóban Falu Tamásnál. — 21.00: Ifj. Magyar! Imre népi zenekara játszik. — 21.20: A barlangművészet állatvilága. — 21.35: A Rádió Dalszínháza: Női különítmény. Ambrus Zoltán novellája nyomán írta: Mándy Iván. (Ism.) — 23.10: Barfók-müvek. Miskolci rádió: Ez is Borsod!... Tájak, emberek . . . Zenés riporf- rnűsor. — A sportrovat jelenti. URH: 16.05: Csak fiataloknak! (ism.) — 17.35: Hanglemezpará- de. — 18.05: B’eethoven-művek. Közben: 18.50: A bók. Gelléri Andor Endre elbeszélés-e. — 19.40: Szervánszky Endre—Pilinszky János: Sötét mennyország'. — 20.20: Az 1969. évi osztrák amatőr jazz- fesztivál műsorából. TV. rész. — 2.0.55: Rossini: Ory grófja. Két- t'elvonásos opera. Televízió: 9.28: Az aranyliaju lány. Csehszlovák bábfilm. — 10.15: Országos fizika-kémia vetélkedő 7. osztályosoknak. — 11.15: Emberek vagyunk. Riport- i'ilm. 2. rész. — 15.18: Turpi úrfi. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. 1. Szimatot megfúrták. (Ism.) — 15.45: Nótaszó. — Í6.15: Reklámműsor. — 16.20: Ünnepélyes csapatgyűlós. — 16.50: Fehér Klára és Nemes László vidám útibeszámolója. I. rész. — 17.10: Reklámműsor. — 17.15: A zsűri. ítélete után. Riportműsor a XI. miskolci film- fesztiválról. — 18.15: A világ térképe előtt . . . Heti külpolitikai összefoglaló. — 18.25: Esti mese. — 18.35: Hírek. — 18.40: Telesport: Labdarúgó VB. — Mexikó. Megnyitó és S zov jetumő—Mexi ko mérkőzés. — 21.00: Tv-híradó. — 21.20: Szeretek beszélgetni. Részletek a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Magyar TV irodalmi estjéből. Közvetítés a Nemzeti Színházból felvételről. — 22.20: Tv-híradó. Bratislavas televízió: 9.00: Vádlibák. Mesejáték gyermekeknek. — 9.55: Arcképcsarnok. — 10.20: Madrigalisták hangversenye. — 11.50: Tv-híradó. — 14.00: Postaláda. — 15.00: Kerékpárverseny közvetítése. — 16.55: Pillanatképek a Brno '70. kiállításról. — 17.00: Népdal- és népitánc-össze- állítás. — 17.50: Esti mese. — 18.00: Mexikó ’70. A. labdarúgó VB ünnepélyes megnyitása. Szovjetunió—Mexiko labdarúgó- mérkőzés. — 20.50: Tv-híradó. — 21.10: Költészet. — 21.30: Kultúra 70. — 22.00: Tv-híradó. — 22.15: Spo rteredmény ele. Filmszínházak: Béke (í4. hnb. 8): Történelmi magánügyek. — Kossuth (13, fö, f7): Veled Maci- ridbar.. — Fáklya (4, 6): A pap vége ~— Petőfi (f5, :C7): Az ismeri nbn lány. — Táncsics (f5, 17): Ítélet. — Szikra (í'5, 7): Hétszer hét. — Ságvári (5, 7): Utazás a koponyám körül. — Népkerti szabadtéri mozi (f9): Jöttem, láttam, lőttem. IMiskoIci Nemzeti Színház: .15: Csárdáskirálynő (Bérletszünet.) 19: Csárdáskirálynő (Déryné bér let.) Kiállítások: Azonos a szombatival, kivéve a Libresszót. amely •asárnap zárva. HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.15: Népi zeiíe. — 9.00: Jegyzet. — 9.25: A hét előadóművészei: Enrico Mainard'j és Carlo Zecchi. — 10.05: Emlékezés Kármán Józsefre. — 10.35* Zenekari muzsika. Petőfi rádió: 8.05: Barokk muzsika. — 9.00: Ezer egy dó) előtt. 12.00; Operett részi etek. Hazai siker